Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-04 / 130. szám

1987. június 4., csütörtök Somogyi Néplap 5 4 Balaton többet rejteget SIÓFOKI FOTÓK Történészi kalandozás „Kanizsa vára” körül A főváros legszebb és leg­forgalmasabb részén, a Váci utcai Fotóművészeti Galériá­ban nyitották meg kedden azt a kiállítást, amelynek fo­tóanyagát Révész Tamás Ba­lázs Béla-díjas fotóművész készítette. E tárlat alig felét mutatja be annak a színes gyűjteménynek, amelyet a közelmúltban könyv alakban is kezükbe vehettek az ér­deklődők. Dr. Gáti István, Siófok ta­nácselnöke megnyitó beszé­dében hangoztatta, hogy a várossá avatás közelgő hu­szadik évfordulójára készü­lődve igyekeznek számba venni, megörökíteni a tele­pülés emlékeit, értékeit. E célnak egyik eszköze a Sió­fokról megjelent kötet, vala­mint a képanyagból rende­zett fővárosi kiállítás. Nem kétséges, hogy a tárlat az idegenforgalom, a propagan­da, a népszerűsítés céljainak kiválóan megfelel. A hazai és külföldi érdeklődők fi­gyelmét felhívhatja a város­ra, színes felvételeken gyö­nyörködhetnek a Balaton- pant nyári és téli arculatá­ban, sőt az ősi balatoni mes­terséget, a halászatot is fel­villantotta néhány kép. A fölvételek gyönyörűek, mes­terségbeli tudásról árulkod­nak, méltóan kidolgozottak. Szinte minden kiállított kép a valóság hű mása, olyan, Tibó Lajos, a redős 'homlokú halász elgon­dolkodva nézett ma­ga elé. A vendéglőben zár­órára „harangoztak”, ezért kebelbarátja, a gyűrött arcú taxis noszogatni kezdte, hogy „zúdítson” már. Azaz húzza le a fröccsét, mert Jó­zsi, a főipincér egyre nyugta­lanabb pillantásokat vet az asztaluk felé, egyszóval, a mai napon vége a dalnak. — Jól van — mondta a halász tragikus pátosszal, és a poharáért nyúlt. Odakint a Balaton illatát éreztük és enyhe fuvallat simogatta az arcunkat. A halász megállt a taxi előtt, és azt mondta: — Ilyenkor legjobb a csó­nakban. A Balaton közepén. Se nesz, se szúnyog, csak álom. A legszebb álmok mindig a tó közepén láto­gatják meg az embert. A kocsiban folytatta. — Az ötvenes évek ele­jén, egy csillogó nyári haj­nalon arra ébredtem, hogy a csónak a partnál veszte­gel. Ahogy fölnyitom a sze­mem, mit látok? Egy gyö­nyörű lány meztelensége villant a napsütésben. No csak, mondtam magamban, és újra behunytam a sze­mem. Azt hittem, álmodom. Aztán szépen megvártam, amíg a lány felöltözik, és akkor léptem a partra. Ügy tettem, mintha semmit sem láttam volna. Megismerked­tünk, bekísértem a faluba. Másnap ismét meglátogat­tam, de akkor már motor- kerékpáron. Volt egy kis ügyes Csepelem. Szóval el­kezdtem udvarolni a lány­nak. mintha ablakon át pillanta­nánk a tájra. Minden kép tükre a városnak, a fejlődés­nek, A tárlat bemutat min­dent, ami látványos és lát­szólagos. Gondunk éppen ezzel kez­dődik. Az a különleges at­moszféra hiányzik a kép­anyagból, amely uralja a Balaton partját. Ehhez kel­lett volna a művészi ráérzés, átérzés — sőt megkockázta­tom — benne élés! A képek közül alig néhány lép 'túl a valóság reprodukálásának határán. Művészi megfogal­mazásra csak egy-két fölvé­tellel vállalkozik. A mai fo- ,tóművészetet olyannyira jel­lemző gondolatgazdagságra és gondolatébresztésre ezút­tal nem futotta Révész Ta­mástól. Azt láttatja, amit az az utazó vagy üdülővendég lát, aki csupán néhány na­pot tölt a Balaton partján. Révész Tamás nem vélet­lenül kapta a Balázs Béla- díjat, képességeit, művészi munkásságát nem vitathat­juk. Tudjuk, hogy egy kicsit nagyobb energiával a város, a táj atmoszféráját is képes, lett volna ábrázolni. Ezúttal azonban nem sikerült! A ki­állítás ennek ellenére szol­gálja a célt, bár a Balaton és Siófok ennél jóval többet és szebbet rejteget. Egy napon azt mondta az apásjelölt: „Lajos, arattál-e már valaha?” Mondom, so­ha, de hát miről lenne szó? Elkelne egy kis segítség, fe­lelte. Rendiben van. Mikor jöjjek? Holnap reggel, szólt az öreg. Beállítottam a mo­toron, hajnalban. Törköly- pálinkát kortyoltunk, ahogy illik, azután elindultunk a határba. Én mit csináljak? — kérdeztem. Terítsd a kö­telet — mondta az öreg. Se- hogyse ment. Hát akkor ge­reblyézd össze az elhullaj- tott kalászokat — adott új feladatot az apósjelölt. Erre a gereblyét a motor mögé szereltem, így próbáltam gépesíteni az aratást. Nem sikerült. Az öreg dühbe gu­rult, és azt mondta, jobb, ha egy ideig eltűnök a sze­me elől, és beküldött ivó­vízért a faluba. Odaadta a lakáskulcsot is, mert a kor­sókat otthon hagyták. El­feledtem mondani, hogy az öreg mellesleg a falu kocs- márosa volt. A lakásból be lehetett menni az ivóba, s talán mondanom sem kell, hogy én be is mentem. Mértem magamnak egy fröccsöt, aztán még egyet, s körülbelül a tizedik után jutott eszembe, hogy miért küldtek a faluba. Megtöl­töttem a korsót vízzel, fel­ültem a motorra, de a híd­nál olyan élesen vettem a kanyart, hogy legurultam a hullámtérbe. Ott meg olyan üde és puha volt a fű, hogy Tizenhat évvel ezelőtt in­dította el a Zrínyi kiadó a magyarországi várak törté­netét feldolgozó sorozatát. Első kötete Eger 1552-ben lezajlott ostromáról szólt; azóta még újabb tíz kötet jelent meg. A tizenegyedik, a legfrissebb mű a Kanizsa vára címet viseli. Szerzője dr. V. Molnár László, a ki­adó felelős szerkesztője, aki tavaly cserélte föl a tanító­képző főiskola katedráját a szerkesztői asztallal. — A kaposvári intézmény nem támogatott a tudomá­nyos továbbképzési ösztön­. díj megszerzésében. Kézen­fekvő volt: olyan intézményt kell keresnem, ahol erre lehe­tőségem nyílik. A Zrínyi ki­adó jó partnernek bizonyult, elhelyezkedésem másnap­ján pecsét került a jelentke­zési lapra. Kutatási témáját a II. Ka­talin korabeli nemzeti kultú­ra témakörében végzi, sike­res felvételijét követően a Lomonoszov Egyetem négy­éves kurzusán vesz részt az ősztől. — A szerkesztői munka annyiban jelentett változást, hogy most azt csinálhatom munkaidőben, amit eddig éj­szakánként a tanítás mellett végeztem. Természetesen nemcsak a beérkezett kézira­tok úgynevezett előolvasása, hanem a kiadói szerződések megkötése, valamint a ké­szülő kötetek megszerkesz­tése is feladataim közé tar­tozik. — Milyen kéziratokból lesz könyv a közeljövőben? — Folytatódik a vársoro­zat, tervezzük Győr és Tata Az Országos Filharmónia nyári hangversenyprogram­jának állandó vidéki színhe­lyei közé.tartozik Martonvá- sár és Vácrátót. Az is hagyo­mány, hogy mindkét helyen az ország legnagyobb zene­karai adnak hangversenyt. Martonvásáron, a Magyar Tudományos Akadémia me­zőgazdasági kutatóintézeté­nek parkjában ezen a nyá­ron kizárólag Beethoven mű­vei csendülnek föl. Elsőként nem volt kedvem felkelni. Elaludtam. Alkonyaikor a hazafelé tartó aratók éb­resztettek fel. Sok féldecit kellett fizetnem az apósje­löltnek, mire megenyhült irányomban. Ezután is sokat jártam a lányhoz, s már- már arra gondoltam, megit kérem feleségül. Egy este, amikor éppen náluk voltam, tíz komor tekintetű legény jelent meg a kocsmában. A szomszéd falu leghíresebb verekedői. Arról a faluról egyébként is azt híresztel- ték, hogy besenyők leszár­mazottai lakják, mert még a gyerekek is bicskát rán­tanak, ha összevesznek az iskolában. Búcsúkor rend­szerint háromszor-négyszer fordul a mentő. Szóval, en­nek a falunak a legfélel­metesebb bicskásai érkez­tek meg, élükön Zakariás­sal, akiről tudtam, hogy szemet vetett Mártára, a menyasszonyjelöltemre. De­rekasan ittak. A huszadik fröccs után Zakariás saj­nálkozó hangon odaszólt ne­kem, hogy ő lágyszívű em­ber és belátja, milyen ször­nyű dolog, ha ilyen fiata­lon kell valakinek elpusztul­nia. „Mert — tette hozzá — remélem, tudod, mi vár rád. Reggelre a bőrödet a kútágasra akasztjuk szá­radni.” Nohát, gondoltam, már csak ez kell nekem. Nem tartozom a bátor emberek közé, az efféle összeütközé­történetének feldolgozását. Neves történészek — Sza- kály Ferenc, Fodor Pál — vállaltak nálunk munkát, így készül az Anjouk kori hábo­rúkat és a Hunyadi török- ellenes harcait feldolgozó mű is. — Gyakran éri vád a tör­ténelmi tárgyú könyveket, olvasmányosabb, ismeret- terjesztő jellegük miatt. — Véleményem szerint a történelmi ismereteket meg lehet írni jó stílusban, ha úgy tetszik olvasmányosan is. Ehhez azonban bizonyos szépírói beállítottságra is szükség van. A népszerűsítő stílus nem jelent igénytelen­séget, a tudományos és nép­szerűsítő közötti különbség- tétel inkább műfaji kérdé­sekhez vezet el. V. Molnár László nevével az országos történelmi szak­lapok szinte bármelyikében találkozunk, akár a Hadtör­téneti Közleményeket, akár a Századok című folyóiratot vagy az angol nyelvű Hunga­rian Diagest számait lapoz­zuk fel. — Miért tartja fontosnak a történelmi ismereteket a nem történészek számára? — A felsőfokú tanintézetek nem történelmi szakos hall­gatói úgynevezett speciál­kollégiumok keretében gya­rapíthatják ismereteiket. Megalapozatlan történelmi ismeretek nélkül ugyanis nehéz olyan fogalmakat megközelíteni, mint a haza- fiság, a hazaszeretet. Sőt azt hiszem történelmi ismeretek nélkül nem válhat egész em­berré senki sem. július 4-én a Budapesti Fil­harmóniai Társaság zeneka­ra Kovács János vezényleté­vel tolmácsolja a Coriolan- nyitányt, a IV. szimfóniát és a VI. (Pastorale) szimfóniát. Vácrátóton, az MTA bota­nikai kutatóintézetének parkjában július 11-én tart­ják meg nyitókoncertet a Concertus Hungaricus föl­léptével. Augusztus 8-án a Győri Filharmonikus Zene­kar és a Magyar Állami seket mindig kerültem. Ala­posan begyulladtam. Márta visszafeleselt Zakariásnak, engem meg betuszikolt az ivó mögötti kis szobába. Ott fröccsözgettem reggelig, nyomasztó érzések közepet­te. A bicskások nem akar­tak tágítani. Záróra után a kocsma előtti árokparton üldögéltek, szépen, sorban egymás mellett, mint a vil­lanydróton a fecskék. Vár­tak. De reggelig mégsem bírták- ki, így a kelő nappal én is feltápászikodtam szé­kemről, s mentem a moto­romhoz. Iszonyú látvány fo­gadott. Mintha vandálok kezébe került volna szegény járgány. A gumikat leszab­dalták, tenyérnyi darabokra hasogatták szét, és ami csak letörhető, elszakítható volt rajta, azt letörték, elszakí­tották. A tejeskocsival utaztam vissza Siófokra, s megvallom, örültem, hogy ennyivel megúsztam. Egy hét sem telt el és én me­gint összetalálkoztam Zaka­riással. A Csülökben fröcs- csözött, " s valószínű, nem gondolt arra, hogy most meg ő kerülhet szoros hely­zetbe. Én ugyanis szóltam néhány haveromnak, hogy legyenek résen, ha a Za­kariással beszélgetek. Elő­ször vasvilla-tékintettel me­redt rám. De mihelyt ész­revette, hogy nem vagyok egyedül, megjuhászodott, és azt kérdezte, hogy vörös fröccsöt iszom-e vagy fe­Türelem és ember­szeretet — Diákként ismerkedtem meg a Vöröskereszt tevé­kenységével — mondta Pat­kó Kornélné, a fonyódi böl­csőde vezetője, a szervezet lakóhelyi titkára. — Somogy- szobon és Csurgón tanultam, s már akkor elsősegélynyúj­tó tanfolyamokat vezettem. A kaposvári egészségügyi szak­iskola után fél évig a nagy­bajomi csecsemőotthonban dolgoztam. A fonyódi bölcső­dét 25 éve vezetem; éppen most ünnepeltük negyedszá­zados fennállását. — Ügy látszik, hivatása is összefügg vöröskeresztes múltjával. — Igen, mindig szerettem emberekkel foglalkozni; örömmel tölt el, ha valakin segíthetek, ha lelket önthe­tek egy bajban levő ember­be. A fonyódi törzslakosság jól ismer, a fiatalabbak pe­dig a bölcsődében hallottak ez irányú munkámról. — Milyen gondokkal for­dulnak Önhöz? — Már valóságos szakér­tő vagyok a válások terüle­tén. De megkeresnek a mun­kahellyel, a tüdőszűréssel és a véradással kapcsolatos kér­désekkel is. — Mi a feladata egy lakó­helyi vöröskeresztes titkár­nak? — Elsősorban segítséget nyújtani. Természetesen nemcsak elsősegélynyújtás­ra gondolok, hanem a pana­szok, gondok meghallgatásá­val megpróbálja orvosolni is őket. Kilenc alapszervezet tartozik hozzám. Az évente szervezett véradáson mindig Énekkar Pászti Miklós kar­igazgató és Sulyok Tamás karmester vezényletével Haydn A teremtés című ora­tóriumát adja elő, közremű­ködnek a Magyar Állami Operaház énekművészei. A vácrátóti záróhangverse­nyen, augusztus 21-én a Ma­gyar Állami Hangversenyze­nekar Mozart műveit szólal­tatja meg Kovács János ve­zényletével. héret. Vöröset — feleltem dühösen, mert eszembe ju­tott a csúffá tett .motorke­rékpárom. Aztán megembe­reltem magam és így szól­tam: Zakariás, most el­mondhatod, mi bajod ve­lem! Már semmi, legyintett a rettegett bicskázó szomo­rúan. Inkább sajnállak, tet­te hozzá. Szegény haverom, vakká tett téged a szere­lem! Megdühödtem. Miért volnék én vak? Azért, ma­gyarázta Zakariás, mert nem ismertem meg a Márta igazi természetét. Ezt azért mondod, szóltam gőgösen, mert nem áll szóba veled. Már nem is akarom, hogy szóba álljon velem, felelte, mert megtudtam, hogy Mártának szeretője van a harmadik faluban. Bicikli­vel jár hozzá titokban, s közben el akarja magát vé­tetni veled. Velem?! — üvöltöttem és sürgősen két vörös fröccsöt rendeltem. (Én, marha, hittem annak a gazembernek.) Eliszogat­tunk, egész délután szidtuk a nőket, s amikor elváltunk, összecsókoll óztunk. Meghallottam fél év múl­tán, hogy Márta férjhez ment Zakariáshoz. Egyik fa- lujabelije hozta a hírt, ve­le is a Csülökben találkoz­tam. Igen sokáig bánkódott utánad, csóválta a fejét a falubeli, aki a tizennyolca­dik fröccs után sírva fa­kadt. — Nem csoda, hogy ne­hezen bírt elfelejteni — só­hajtott Tibó Lajos, a redős homlokú halász, és előreha-, jóit, hogy megnézze, meny­nyit mutat a taxióra. Szapudi András túlteljesítjük a tervet. Ezen­kívül a csecsemőápolási gya­korlatoktól az elsősegély- nyújtásig egészségnevelési előadásokat tartunk. — Tevékenységében mely tulajdonságokra van nagy szüksége? — Türelemre, emberszere- tetre, segítőkészségre és egymás iránti figyelemre. A mai fiatalok zöméből ezek a tulajdonságok, sajnos, hi­ányoznak. A közöny és a részvétlenség eltávolítja egymástól az embereket. Ez ellen küzdeni keld, a nevelés különböző eszközeivel. — Milyen társadalmi funk­ciói vannak még? — Az alkoholellenes bizott­ság titkára és szabálysértési bizottsági tag vagyok. — A bölcsőde vezetése, va­lamint sokirányú társadalmi munkája mellett marad ide­je két gyermekére? — A fiam már katona, a lányom pedig 11 éves. Sze­rencsére mindketten nagyon jó gyerekek. Patkó Kornélné vöröske­resztes tevékenységéért ta­valy kitüntetést kapott az országos központtól. Az idén pedig a Minisztertanácstól kiváló munkájáért kitüntető jelvényt. Bővítik az új viharjelző rendszert A Balaton egész partvidé­kén kiépítik a fényjelzős ri­asztórendszert. A régi jelző- rendszert, amely vihar ese­tén sárga, illetve vörös szí­nű rakétákkal riasztja a ví­zen tartózkodókat, még 1934- ben szerelték föl, s már nem felel meg .a mai igényeknek. Hirtelen kerekedő vihar ese­tén nem elég gyors, és bár a rakétákat 24 helyen lőtték fel, a tó 600 négyzetkilomé­teres víztükrén nem voltak mindenhonnan láthatók. 1983-tól a tó forgalmasabb, keleti medencéjében a régi viharjelző rendszert távirá- nyításos fényjelző készülé­kek váltották fel. A veszély közeledtét itt a sárga raké­ták helyett a fényjelző las­súbb villogása, a vihar ke­letkezését pedig vörös raké­ták helyett a szapora villo­gás jelzi. A fényjelzők az el­múlt években jól vizsgáztak; az eddigi tapasztalatok alap­ján ezzel a módszerrel a tó egész térségében biztonsá­gossá tehetik a viharjelzést. A meteorológiai szakembe­rek elhatározták, hogy a fényjelzők hálózatát kiter­jesztik a Balaton nyugati medencéjére is. E térségben további 17 fényjelző készü­léket helyeznek el. Jelzőállo­más lesz a tihanyi szálló te­tején, hogy a Tihany és Szántód közötti szorosban is jól észlelhessék a jelzést, s a keleti medencében már mű­ködő rendszert is újabb ál­lomással egészítik ki Bala­tonkenesén. Így összesen 23 helyről történik majd a ri­asztás. Ezt a siófoki obszer­vatóriumból irányítják az időjárási adatokat feldolgozó számítógép segítségével. Az újabb fényjelző készü­lékek üzembehelyezésére 30 millió forintot fordítanak. A munkát a nyáron már meg- t kezdik, és jövőre fejezik be. Gyarmati László Vörös fröccsöka Csülökben Hagyományos koncertszinhely: Hartonvásór, Vácrátót Balogh P. Ferenc T. R.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents