Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

I Tisztelt Szerkesztőség! Szombaton, június 20-án estefelé megérkezett az egyik fiam a feleségével és gyermekével. Ugyancsak megérkezett váratlanul egy ismerős házaspár is az NSZK-ból. Lányom javaslatára úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vacsorázni. Elindultunk az Ezüstkancsó étterembe; ott zárt rendez­vény volt. Elsétáltunk a Park étterembe. Nyitás: 18.00- kor. Zárt ajtót találtunk, majd 18.30-kor közölték, hogy rendezvény van. Ugyancsak várakozott mintegy nyolcfős jugoszláv csoport is. Miután itt ajánlották a simongáti sörözőt, elsétáltunk. Kiérve közöltük, vacsorázni szeret­nénk. A hölgy kedvesen tájékoztatott minket, hogy . nem készültek fel a hétvégére, csak sonkás szendvicsét tud adni. Ezek után visszasétáltunk a város másik végébe, a Rózsa­fa étterembe. Ekkor már 20.00 óra volt. Miután előadtuk kérésünket, a felszolgáló hölgy közölte, hogy h konyhai személyzet elfáradt és külöriben is csak 21.00 óráig üzemel a konyha. Miután mondtam, hogy van még egy óra, ott­hagyott bennünket. Ezek után mi is kiballagtunk. Gyer­mekeink megértették, de sajnos a nyugati vendégeknek és a jugoszlávoknak is furcsa véleményük volt. Kérdezem: hol van a hires magyar vendéglátás? Nem látok garanciát erre az új szálló építése után sem. Ilyen tapasztalatok után nem hiszem, hogy legközelebb odajön­nek. Hiába mondtam, hogy príma gyógyfürdőnk van. Szégyelltem magam az illetékesek helyett. Tisztelettel: Kutnyák Ferenc Nagyatád, Koch R. utca 3. XLIII. évfolyam, 152. szám 1987. június 30., kedd Ifjúgárdisták a laktanyában Új lehetőségek a videózásban A hazai vildeosok országos egyesülete — a Mavideo — 1985-ben alakult. Tagjainak sorába megyénkből eddig há­rom művelődési intézmény videoklubja lépett: a Kapos­vári Móricz Zsigmond Mű­velődési Házé, a barcsi és a marcali művelődési köz­ponté. Az egyesület önálló jogi személy, amelyet a képmag­nóbarátok hoztak létre a videózás elterjesztésére. Le­hetőséget ad arra, hogy ne csak a Videotékától köl- csönzött filmeket nézhessék, hanem — a törvényes utat betartva —, a filmek széle­sebb körét is, olyanokat, amelyek legálisan kerültek Kanint'hy-ernlékbi zottság alakult az író születésének 100. évfordulója a lka Imáiból hétfőn a XI. kerületben a helyii tanács kezdeménye­zésére. A társulás mandátu­ma meghatározóéit időre szól: Karinthy Frigyes halálának 50. évfordulójáig, 1988. augusztus 29-ig. Ez idő alatt Bár az AIDS-röl az utóbbi hónapokban sok folyóirat­ban, napilapban jelentek meg összefoglaló ismerteté­sek, valamint a tévé és rá­dió' is több műsorban foglal­kozott e súlyos fertőző be­tegség világméretű terjedé­sével, úgy hat, hogy az AIDS-sizel kapcsolatban a hazai lakosság körében még vannak tévhitek, s ennek következtében félelmek is. Ezek egyike, hogy az AlDS-t szúnyogok is téveszthetik. Az MTI munkatársa dr. Vass Ádám főorvost, a.z Egészség­ügy! Minisztérium járvány­ügyi osztályának vezetőjét kérdezte, mi az igazság: ter­az országba. Természetesen ezeken a zárt körű vetítése­ken csak az egyesületi tagok vehetnek részt. A Mavideo egyéb kezde­ményezéseket is nyújt a tag­jainak. Szolgáltatásai közé tartozik a kazetták zárt körű cseréje, a kedvezményes esz­köz- és anyagbeszerzés, a videotechnikai berendezések kedvezményes szervizelése és az információs vetítések. Az egyesület céljai között szerepel a klubhálózat kiala­kítása is. Szaktanácsadással és tanfolyamokkal segíti azo­kat a tagokat, akik film-, illetve műsorkészítéssel sze­retnének foglalkozni. az író emléke előtt tisztelgő számos esemény megrendezé­sét tervezik. Felavatják az író egészalakos szobrát, hiva­tásos előadóművészek szava- ' lóversenyét hirdetik meg, ki­állítást rendeznek a Karin­thy képzőművészeti pályá­zatira beérkezett legjobb al- kcit ás ókból. jesatheti-e a szúnyog az AIDS-t. — Bár az AIDS járványta­nában még vannak tisztázan­dó kérdések, de arra a kér­désre, hogy szúnyog terjeszt­heti-e, határozott nem a vá­lás«. Nemzetközi járvány­ügyi adatok bizonyítják ugyanis, hogy az AIDS terje­désében a szúnyog nem ját­szik szerepet. Közismert, hogy Közép-Afrikában pél­dául a szúnyogok nem egy -betegséget terjesztenek. Je­lentős például a maláriások száma, s e kór terjesztésében bizonyos szúnyogfajták sze­repet játszanak. Ha viszont a közép-afrikai AIDS-es be­tegek korösszetételét vizsgál­Ifjúgárdista tisztségvise- « lök előkészí­tő táborát rendezték meg a múlt héten Bala- toníenyvesen. A megyéből több mint 80 rajparancsnok vett részt ezen. Az egész heti felkészülést szakmai ese­ménysorozat színesítette: volt polgári védelmi, katonai, tűzoltó-, munkásőr- és ha­tárőrnap; ismertetést hall­gathattak meg a gárdisták a katonai pályára irányításról is. A tábor fő célja a követ­kező kiképzési évre való felkészülés és a különböző gyakorlati feladatok elsajá­títása volt. A szakmai program során egy dunántúli katonai alaku­lat laktanyájába is ellátogat­tak. Megismerkedtek, a tü­zérségi és a kézi fegyverek­kel, a híradóeszközök műkö­désével, a laktanya akadály- pályáján pedig bizonyíthat­ták ügyességüket, állóképes­ségüket. A foglalkozás szünetében Fehér Gyulával és Csordás Józseffel, a kaposvári ipari szakközépiskola volt harma- dikas tanulóival beszélget­tem. A hatszáizötven lelkes Ass- mannshardtban, a Német Szövetségi Köztársaság kis településén a múlt héten két somogyi gyerekegyüttes mu­tatkozott be a Magyar napok keretében. A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola tanu­lói, a Somogyi Aprók és az iskola fúvószenekara egy hé­tig élvezte a vendéglátást, június 23-án mutatkoztak be — nagy sikerrel. Ezekben a napokban tartották a közeli településen a történelmi fel­vonulást, azon szintén részt vettek. A régi mesterségeket fölelevenítő színes felvonulás­ra harmincöt fúvószenekart hívtak meg. A korhű öltö­zetben felvonuló pékek, ser­főzök, takácsok látványos menetében oitt voltak a ka­posvári diákok is. Az egyhetes program ke­retében olyan látnivalókban volt részük a kaposvári ta­nulóknak, mint Mainau szi­gete és Stuttgartban a Mercedes-múzeum megláto­gatása. juk, kiderül; a betegeknek csaknem 90 százaléka a 20— 50 éves korosztályból kerül ki. Ez érthető is, mivel az AIDS elsősorban szexuális és ezen belül is heteroszexuális nemi kapcsolat útján terjed Afrikában. Ha a szúnyog terjesztené, nem lenne Ilyen körülhatárolt életkorú a be­tegek korösszetétele, hanem valószínűleg minden kor­osztályban lennének betegek. Szakértők valószínűsítik: ha a szúnyog AIDS-fertőzött személyt csíp meg, a kiszí­vott vérben lévő vírusok mennyisége nem elegendő ahhoz, hogy egy másik em­berbe azt csípéssel átvive fertőződést okozzon. jai vagyunk az iskola ifjú- gárdaszázadának; mind a ketten rajparancsnokok va­gyunk. örülünk, hogy részt vehettünk 'e táborban s át­adhatjuk tapasztalatainkat a kezdő gárdistáknak, a jö­vő rajparancsnokainak — Az iskolában Horváth Jó­zsef és Szebényi Sándor ta­nárok, az ifjúgárdaszázad pa­rancsnokai segítségével ké­szültünk a feladatokra. Az idén harmadikok lettünk az ifjúgárda megyei kispuska- lövészversenyén: a század 6 fős csapata ifjúgárda öttusa­versenyen országos negyedik helyezést ért el. — Nem bántuk meg, hogy gárdisták lettünk — mond­ták végül — ; igaz, időnk jó részét erre áldoztuk, de na­gyon sok szép helyen jár­tunk, értelmesen töltöttük szabadidőnket, s nem utolsó­sorban sok ismeretet szerez­tünk. Schumacher Tibor, a tábor egyik vezetője elmondta: — E táborozás elősegítette a csapatok felkészítését. A megyei ifjúgárdaszemlén első helyezést elért csapatok pe­dig augusztusban Dombóvá­ron vesznek részt országos ifjúgárdaszemlén és verse­nyen. A Németh Ágnes vezette Somogyi Aprók és a Bogá- thy József irányításával mű­ködő fúvószenekar tagjai a hétvégén érkeztek haza sotk- sak élménnyel gazdagodva. Szakmunkás­avató (Tudósítónktól.) Hagyomány Tabon, hogy a Rudnay Gyula Mezőgazdasá­gi Gépszerelő-szak közép is­kolában és 529-es ipari szakmunkásképzőben ünne­pélyes avatót rendeznek a frissen végzett szakemberek­nek. Tegnap délelőtt a szak- munkása/vató ünnepségen Frányó László, az iskola igazgatója köszöntötte azt a több mint 50 szakmunkást, aki a napokban eredménye­sen tett vizsgát. Hangsúlyoz­ta, hogy mindenütt maga­sabb képzettségű szakembe­rek kellenek, s a munkahe­lyeken, vállalatoknál a szo­cialista brigádok, KISZ- alapszervezeték, az idősebb szakmunkások elősegítik be­illeszkedésüket, figyelem­mel kísérik tevékenységüket. A tabi iskolában az idén 56-an szerezték szakmun­kás-bizornyítvá/nytt. A legjobb eredményt a nőiruhakészítők érték el, közülük ketten ki­tűnő eredménnyel végeztek. Az idén végzett Tabon az utolsó érettségizett elektroni­kai műszerész tanfolyami cnztáty is. Megőrizni a múltat, emlé­kezni a régi időkre — ez volt a cél amikor Ürkúton meg­kezdték a régi emlékek gyűjtését. Néhány hét múlva már össze is állt a gyűjte­mény, amelybe a község majdnem minden lakója adott egy-két tárgyat. Régi rokkák, lámpák, képek és egyéb eszközök ismertetik meg a látogatókat a bakonyi sváb falu múltját. Képün­kön: fagylaltgép 1940-ből. Tarka sorok Panasz Az ifjú költő fájdal­masan panaszkodik: — Majd ha nem élek már, akkor fogja a világ megérteni, hogy ki vol­tam és mit alkottam. — Igen — bóün he­lyeslőén kollégája. — De akkor már biztonságban leszel... Krimi A kora esti órákban két orvos beszélget az ügyeletén. — Egyelőre nyugodtan lefekhetünk — mondja az egyik. — 55 percig nem fog hívni senki sem. — Honnan tudod? — Megnéztem az újsá­got: krimi megy a tévé­ben ... Gyöngécske Üj szülő tett látogat a I rokonság. Az egyik meg- ' jegyzi: — Szép, szép a gyerek, csak egy kicsit gyön­gécske. Mire az apa, önérzete­sen: — Gyöngécske?! Hát hogy lehetne erősebb há­rom hónapi házasság után? Falióra Áron bácsi nagyon megszerette a faliórát, esténként boldogan hall­gatta a ketyegését. Egy alkalommal arra riadt fel, hogy nem jár az óra. Megrántotta a fele­sége dunnahaját: — Bori, te!... ÁH a szerkentyű! Az asszony álmos szemmel megkérdi: — Akkor hát... oda­forduljak, apjuk? Vonaton Az étkezőkocsiban való hosszas üldögélés után az utas sehogy_ sem tud­ja megtalálni á fülkéjét. — Hát nem jegyezte meg a számát? — kér­dezi a kalauz. — Nem. De arra ha­tározottan emlékszem, hogy az ablakon túl nyírfaliget volt... A hét vicce — Vannak problémái az alkohollal? — tuda­kolja a személyzeti osz­tály vezetője, a munkára jelentkező fiatalember­től. — Nem, kérerrj... Csak ha nincs mit in­nom! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. • Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben. és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Miké Ferenc 'igazgató Budapesten ismét fogad látogatókat a Vidámpark közkedvelt létesítménye, az „elvarázsolt kastély”. A megnyitást követő első napokban is már ezren keresték föl. Képünkön: a görgős- járda. (MTI-fotó: Pataki Gábor — KS) Karinthy-emlékbizottság Virágoznak a Dél-Amerikában honos óriáskaktuszok Szege­den, a József Attila Tudományegyetem botanikus kertjében. A rózsához hasonló formájú és nagyságú virágokat sokan megcsodálják A szúnyogok nem terjesztik». — Az első, osztálytól tag­Hagyar nap Átsmannthardtban Somogyi Aprók fúvószenekarral

Next

/
Thumbnails
Contents