Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
Somogyi Néplap 1987. június 27., szombat OTTHON ÉS CSALÁD Ruhából — kétrészes kompié Gyógyszer-e az alkohol? A szekrényben hosszú idő óta árválkodó, néhány éve igencsak divatos bő vonalú huzatruhából jól kihasználható kétrészes együttest varrhatunk, ha a 2. ábrán láthatóan átalakítjuk. A felsőrész átalakításához Hideg cseresznyeleves: 1 deci vörös bort főzzünk fel 5 szem szegfűszeggel, késhegynyi fahéjjal. Forraljuk 5 percig. és szűrjük le. öntsünk hozzá lejenként 2 deci vizet, és 1 — 1 teáskanál citromlevet. fél-fél deci tejet. Tegyünk a lébe adagonként 1 — 1 púpozott teáskanál kristálycukrot, csipet sót. Amikor a lé forrni kezd, főzzünk bele fél kg megmosott, kimagozott cseresznyét, és főzzük 10 percig. Közben 3 té- gelynyi kávétejszínt keverjünk simára 1 evőkanál lisztkétféle megoldás is kínálkozik: A 3. rajz szerint megmarad a hosszú ujja. csak patentkötéssel csíkos kézelőt és övrészt toldunk hozzá. A 4. ábra alapján pedig elöl vé' gig nyitott lesz, s visszahajtott háromnegyedes ujjal, detel, és a lisztes pépet apránként hígítsuk fel a fövő cseresznyés lével, majd töltsük a léhez, és addig forraljuk, amíg habját el nem főtte. Amikor a leves kihűlt, hűtőben egészen hidegre hűtjük, úgy tálaljuk. Cseresznyés darapuding: (4 személyre). Háromnegyed liter tejbe tegyünk 2 leveses- kanál kristálycukrot és fél citrom reszelt héját, meg egy csipet sót. Amikor a tej forr, állandó keverés közben beleeresztünk egy teáscsészérékrészen bujtatott, megköthető övvel variáljuk. A szoknya mindkét esetben elég magasan nyitott, ám alatta azonos színű selyem vagy horgolt, legyező formájú bélésbetét biztosítja a diszkrét és kényelmes járást. nyi darát, és ezzel 6—7 percig kevergetve főzzük. Keményre verünk 6 tojás fehérjét, és a még forró tejes darába keverjük. Jól kivajazott, tűzálló edény aljába tesszük a tejes dara egyhar- madát. Erre vastag rétegben kimagozott cseresznyét szórunk, meghintjük cukorral, befedjük újabb adag tejes darával, arra megint cseresznye, és végül a tetejére ismét dara kerül. Ezek után a tűzálló edényt — vagy más formát — a hűtőbe tesszük, és kb. 5—6 órányi hűtés után tálaljuk. Tejszínhabbal, kimagozott cseresznyeszemekkel díszíthetjük. „Kis mértékben gyógy- gyer" — hallhatjuk sokszor, de néha még olvashatjuk is az alkoholról. Főleg azok szeretik ezt hangoztatni, akik mások — de talán még maguk előtt is —, mentegetni próbálják rendszeres alkoholfogyasztásukat. Az egyszeri alkalommal fogyasztott, kis mennyiségű szeszes italnak valóban vannak kedvező élettani hatásai (a nyál- és gyomornedvelválasztás fokozásával javíthatja az étvágyat, a bőrerek tágításával kellemes melegséget okoz. bizonyos keringés- és légzészavarokban is átmeneti javulást hozhat), és kellemesebb közérzetet biztosíthat azáltal, hogy a íaradtságér- zést. a belső feszültséget csökkenti, a hangulatot javítja. E hatásai miatt alkalmazták a régi gyógyászatban az alkoholtartalmú italokat. Miért tiltják manapság az orvosok a szeszesitalok fogyasztását a betegnek? Több okból is. Különböző gyógyszerek hatását az alkohol — sokszor előre kiszámíthatatlan módon és mértékben — befolyásolja, erősítheti, gyengítheti, vagy akár olyan hatást is kiválthatnak együttesen, amit önmagában sem az alkohol, sem a gyógyszer nem okozna. Ezáltal a gyógyszeres kezelés kiszámíthatatlanná válik, sőt egyes esetekben a gyógyszer és az alkohol együtthatása a szervezetre káros is lehet. Az alkoholfogyasztás a különböző vizsgálatok eredményeit is befolyásolja, ezáltal megnehezítheti meglévő betegségek felderítését, vagy a kivizsgálást hamis irányba terelheti. Világos, hogy mind a vizsgálatokkal kapcsolatos hatás a beteg gyógyulását hátráltatja. Ezek a tiltás fő okai, különösen arra való tekintettel, hogy mindazok az előnyös hatások, amit az alkohol eredményezhet, ma már a modern gyógyszerekkel elérhető — az alkoholfogyasztás káros hatásainak, elsősorban az alkoholhoz való hozzászokás, az alkoholfüggőség kialakulásának veszélye nélkül. Tulajdonképpen kinek jelent az gondot, hogy betegség, kórházi kivizsgálás miatt nem fogyaszthat szeszes italt? Nyilván nem azoknak, akik egyébként nem, vagy csak alkalmanként és mértékkel isznak. Csak azoknak, akik rendszeresen „megisz- szák a magukét", hozzászoktak mindennapi ítaladagjuk- hoz. Mi a megoldás ilyen esetben? Hátráltatva a betegség gyógyulását, ezek az emberek igyanak továbbra is? Mit kockáztatunk, ha a rendszeres alkoholfogyasztó abbahagyja az ivást? Nagyobb ennek a veszélye, mint az alkoholfogyasztásnak? Sokan. betegek, hozzátartozók, sajnos, még orvosok is. igennel válaszolnak az utolsó kérdésre. Pedig ez a válasz téves! A rendszeres alkohol- fogyasztás romboló hatása sokszorosan felülmúlja az ivás abbahagyásából esetleg származó kellemetlenségeket. Az alkoholhoz hozzászokott-, alkoholfüggő szervezetnél az alkohol megvonása valóban kellemetlen tüneteket okozhat, amit megvonási tüneteknek nevezünk: izgatottság, remegés, félelemérzések, álmatlanság, kínzó szomjúságérzet. hasmenés stb. Az esetek egy részében ezek a tünetek súlyosbodnak, és kialakul az alkoholisták réme, a delirium tremens, nagy nyugtalansággal, főleg látási és tapintási érzékcsalódásokkal. Ez az elmezavar tényleg életveszélyt jelent még ma is, a nagymértékű nyugtalanság az alkohollisták amúgy is leromlott szervezetének gyors kimerüléséhez vezethez. A delirium tre- mensben alkoholfogyasztás általában gyógyuláshoz vezet, még forgalomban lévő belgyógyászati tankönyv is ajánlja kezelésre. Mégis helytelen gyakorlat, hogy az alkoholmegvonással járó tüneteket megelőzni próbálják alkohol adásával. Miért? A szervezetnek alkoholhoz való hozzászoktatása nem egészséges állapot, még akkor sem, ha az illetőnek testi panaszai nincsenek! A „panaszmentesség” ezekben az esetekben kóros egyensúlyi állapotot jelent, a tünetek ennek az „egyensúlynak" a felbomlását jelzik, akár a szervezetben bekövetkező változás, akár az elfogyasztott alkoholmennyiségben történt változás következtében. Nemcsak az alkoholmegvonás, a megszokottnál nagyobb mértékű, tartós alkoholfogyasztás is kiváltja a deliriumot. és az alkoholisták környezetében élők tudják, hogy évek során, ahogy az alkoholista szervei károsodnak, az egyensúlyi állapot egyre kisebb mennyiségű alkohollal tartható fenn. Célja lehet-e az orvosnak, hogy ezt a kóros egyensúlyi állapotot tartsa fenn? Nyilvánvalóan nem. Cél csak az lehet, hogy a beteg szervezet egyensúlyát a rendszeres, romboló alkoholfogyasztás nélkül állítsa íhelyre! Erre ma már rendelkezésre állnak megfelelő gyógyszerek. A „megvonási tünetek", de a delirium tremens is gyógyszerekkel gyógyíthatók, és az alkoholfogyasztás végleges abbahagyására nyújthat csak biztosítékot arra, hogy ilyen állapot a későbbiekben lép fel. Ezzel szemben, ha a megvonás veszélyétől való félelemben. vagy delirium tremens kezelésére alkoholt adunk, Damoklész kardját függesztjük a feje fölé. Az orvostudomány. a gyógyszerészet mai állása mellett az alkohol senkinek és semmikor nem gyógyszer. Az alkoholhoz hozzászokott embernél a betegség, kórházi kivizsgálás, amely szükségessé teszi az alkoholfogyasztás mellőzését, jó alkalom lehetne a szeszes italokról a káros szenvedélyekor való végleges leszokásra. Dr. Boldizsár Ferenc Cseresznyés receptek Barkácsolóknak Mozgás, játék, torna A fával barkácsoló apukák a gyerekek részére pompás játékok sorát készíthetik el fatörzsekből, gerendákból, rönkökből, kisebb tüskökből, vastagabb, vékonyabb faágakból (mint azt rajzunk érzékelteti). Segítségükkel reggeltől estig megunhatat- lanul szórakozhat a csemete, lehet tornászni, mászni, hintázni, lovagolni, egyszóval játékosan mozogni. A ..napkapu" például — melynek középső vízszintes rúdja nyújtóként is felhasználható — létragerendával kombinált; ennek magassága 160—130 cm-nél ne legyen több. A lépcsőzetesen magasodó, szorosan egymás mellé helyezett rönkök lehetőleg egyforma vastagok legyenek, és valamennyit stabilan ássuk be a földbe. Amikor sor kerül rá, az állatformát utánzó libikóka, azaz a mérleghinta törzsét alul két helyen is vastag fémcövekkel rögzítsük a talajba. Ha a hosszú ülődeszkát levesszük róla, lovagolhatnak a famadáron a srácok. A rönköket, a fatörzseket megmunkálás, faragás előtt csupaszítsuk le, mert különben a kéreg alá bogarak, hangyák stb. fúrhatják be magukat. NYOMORULTAK Rejtvényünkben a nagy francia regény- és drámaíró Victor Hugo: A nyomorultak cimü regényének alakjait találják. VÍZSZINTES: ! A regény főhőse, gályarab, fegyenc. majd polgár- mester. 11. A főhős neve polgár- mestersége idején. 13. Lilás-kék magaslati növényvirág. 14. ... Csodaországban. 15. Rangjelző. 16. Az asztácium vegy- jelg. 17. Tova. 13. Táplálkozás. 19. Hegység és kolostor Bulgáriában. 21. Tagadás. 23. Aprókat lépked. 25. Nobel-dijas tílasz fizikus, a Imagreakció felfedezője (Enrico. 1901—1954h 26. Mesebeli gonosz törpe. 27. Sütő (német eredetű szó). 28. Tokaji borközség. 29. Dú- tumrag. 30. Atmoszféra rövidítése. 31. Az Egri csillagok írójának névjele. 32. A főhős pártfogoltja. 34. Helyrag. 35. Jugoszláv sziget és üdülőhely. 37. Elege van belőle. 38. Magyar film. 39. Hív. 41. Gól nélküli döntetlen. 43. Újság. 45. Ismert francia filmszínésznő (Maria Jósé). 47. A főhős börtönbeli gúnyneve. 50. Agorot egynemű betűi. 52. Hullámtörő. 53. Igen kemény indiai fa. 54. Ókori város Kis-Ázsiában, melyet Homérosz tett Iliászában híressé. 56. Egyiptom keresztény őslakója. 58. Mint a 41. számú sor. 60. Tiroli szabadsághős, személyének kezdőbetűjével. 62. A francia kártya egyik színe. 64. Cyranó- nak sok baja volt miatta. 65. Régi rádiómárka. 66. Emésztőnedv. 68. Az „örök város”. 70. ... Capua, az „O sole mio" című dal olasz szerzője. 71. Tiltás. 72. Ókori görög piactér. 74. Tibeti szerzetes. 76. Szoknyaviselet, de hentesáru is. FÜGGŐLEGES: 1 A regény megfilmesítésében ez a neves francia színész játszotta a főhős szerepét. 2. így hívták az Anglia, Franciaország és Olaszország között az első világháborúban fennállt szövetséget. 3. Kanadai légitársaság. 4. Oda soha, vissza egy — németül. 5. Nagy pénzt kicsire cserél. G. Szovjet repülőgéptípus. 7. A főhős üldözője, detektívfelügyelő. 8. Ne tovább. 9. Felemelt „a” hang. 10. A nitrogén, és a szép vegyjele. 11. Hirtelen emelkedésű. 12. Jugoszláviában élő nép. 18. Emésztő nedv. 20. Jegyez. 22. Nagyüzemünk névjele. 24. Németh László drámája. 25. Az ilyen retek nem élvezhető. 28. Kossuth Lajos szülőhelye. 31. Neves német opera- és dalénekes (Ernst Herbert). 32. A réz vegyjele. 33. Megye. 35. Búza egynemű betűi. 36. Ipari növény; söprű is készül belőle. 39. Vers- s^ak. 40. Ökör. 42. Növényt nemesít. 44. Különböző magasságú hangok egyidejű megszólaltatása. 46. Mezőgazdasági vállalat nevének rövidítése. 48. Csupasz, kietlen. 49. Levegő, görögül. 51. Visz- szaejt! 54. Vendéglős, bandita, kire a vízszintes 32-t bízták. 55. Szájról-szájra járt (névelővel). 57. Fővárosi tömegközlekedési jármű népszerű neve. 59. Hajó, melyről a főhős megszökött. 61. . . . kódex, magyar nyelvemlékek a 15. századból. 63. Arab szultánság. 67. Kiejtett betű. 69. Szappanmárka. 72. Indiai légitársaság. 73. Sakkban áll! 75. Mint a 15. számú sor. E. B: Beküldendő: a vízszintes L. 11., 32., függőleges 1., 7.. 54. és 59. számú sorok megfejtése. A beküldési határidő: 1987. július 1. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése; Szentendre, Sóstói múzeumfalu, Zalaegerszeg, Szombathely. Szenna. Könyvutalványt nyertek: Tóth Judit, dr. Cserhalminé MoHr Márta Kaposvár. Kiss Margit Zákánytelep, Szent- györgyi Etelka, Újvárfalva. Az utalványokat postán küldjük el.