Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
1987. június 22., hétfő Somogyi Néplap 7 0SPORT 3 A csapat diadala volt ez a tavasz Túlszárnyalta célját a Bányász Befejeződött a labdarúgó NB I, s már hetekkel ezelőtt biztossá vált, hogy a Siófoki Bányásznak sikerült elérnie célját, a bentmaradást. Azzal, hogy a kiesőknél 10 ponttal többet szerzett, egy kicsit túl is lőtt a célon, jóllehet ezért a Balaton partján senki sem haragszik. Minek köszönhető a nem várt, szép siker? Az összehangolt csapatmunkának! S a „csapat” alatt itt nemcsak a pályán szereplő labdrúgó- együttest keld érteni, hanem a szakvezetést, a városi vezetést és' olykor a közönséget, a szurkolótábort is, jóllehet ez utóbbi hitte el legutoljára, hogy a Bányász ez évben sem asszisztálj kíván a bajnokságban. Kaszás Gábor vezető edzőt kérdeztük: — A múlt nyáron távozott a csapattól Bódi, Tieber és Virág, s akkor érkezett többek között ön. A közönség nem kis része úgy vélte, hogy a Bányász sorsa meg van pecsételve, elkerülhetetlen a kiesés. Miben reménykedett? — A csapatból három játékosnál többet nem ismertem, de úgy gondoltam, hogy ha el tudom fogadtatni azt a munkát, amit kérek, s találok olyan partnereket, akik ennek legalább 70 százalékát el is végzik, akkor elérhetjük célunkat. — Hogyan sikerült kialakítania a csapatot? — Igen nehezen, ősszel keményen dolgoztunk, az eredmény mégis elmaradt. Rendkívül sokat kaptam a játékosoktól azzal, hogy 11 ponttal befejezve az őszi idényt nem vesztették el a hitüket és kedvüket, hanem összeszorították a fogukat, s ők is bíztak abban, hogy munkánk gyümölcse előbb- utóbb beérik. A tétLi felkészülés Igen jól sikerült. Itthon és jugoszláviai túránkon összekovácsolódott a gárda, s lassan én is kiismertem, hogy melyik összeállításban a legütőképesebbek. Amikor Jugoszláviából hazajöttünk, éreztem, hogy együtt van a csapat.. Ott kinn győződtem meg árról, hogy a hátvédsor a Rrett- ner, Pardavi, Olajos, Kolo- vics összetételben a leghatásosabb. Középpályássorunk igazából akkor állt össze, amikor sorozatban hét mérkőzésen nem kaptunk ki. Az ősszel nem volt eredményes a támadójátékunk. Igyekeztem átmenteni a régi Bányászból, ami jó volt, s próbáltam kialakítani egy újat, ami még jobb. Sok próbál-’ Az egyik sikeres mérkőzés. Győzelem a fehérmezes Újpest otthonában kozás után két balszélsönk közül Adit ballábas létére átvittem a jobb oldalra, s ott rendre kiváló teljesítményt nyújtott, gólokat lőtt. — Mi volt a Bányász legnagyobb erénye és melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzések? — A csapatnak volt tartása. Ezt bizonyítja, hogy két gólnál nagyobb különbségű vereséget nem szenvedtünk. Az ősszel Győrben a 94. percben kaptunk ki. A mérkőzést látta az ETO kupa- ellenfelének, a Torinónakaz edzője is, és a találkozó után azt mondta: „Maga ezzel a csapattal ne féljen a kieséstől!” Ezek szerint már akkor is látszott, hogy több van a Bányászban. Igen emlékezetes győzelem volt a Vasas elleni a fővárosban, valamint Újpesten, Fehérváron és Dunaújvárosban. Nem szívesen gpndolok vissza az őszi hazai vereségekre, s mélypontként könyvelem el a záró fordulóban a Vasassal szembeni mérkőzést. — Miként értékeli a játékosok egyéni teljesítményét? — Kovács László kapus főként az őszi idényben adott nagy segítséget. Horváth Győző bebizonyította, hogy nem véletlenül igazolta a szakvezetés Siófokra; Brett- ner és Olajos az egész bajnokság során megbízható, nagyon jó teljesítményt nyújtott. Pardavi az egyik legképzettebb játékos, akivel valaha is dolgom, volt. Három mérkőzés kivételével kifogástalanul játszott.' Ko- lovics a szó szoros értelmében beküzdötte magát a csapatba. Balázs és NagyM. számára bírálat, hogy igazából egyikük sem tudott stabil csapattaggá válni. Igaz, hogy az utóbbi sérüléssel is bajlódott. Jancsika hozzáállása kifogástalan, igazi küzdő típus. Hasznos csapatember, de utolsó két mérkőzése számomra felfoghatatlan. Palkovics szintén jó igazolásnak bizonyult: igazi sportember, a pályán is komoly, megfontolt játékos. Quirikó tehetséges, szorgalmas, felkészült; technikás, jól irányít, a csapat egyik karmestere lehet. Adi szintén ragyogó képességű játékos. Az idén játszott először az élvonalban, s tavasszal már nagy szerepe volt a csapat sikerében. Zsadányi jól képzett, gondolkodó típusú játékos; harcosabb felfogással, komolyabb célok elérésére is képes lehet. Lakatos ragyogó képességű és igen tehetséges. Viszont nagyon nagy edzői figyelmet igényel. Boda gyors, gólerős. Talán kevesebb játéklehetőséget kapott, mint amennyit megérdemelt volna. Horváth László csapatkapitány az ősszel 13 mérkőzésen volt kezdő ember. Harmincöt éves múlt; kár, hogy nem fiatalabb korában dolgoztam vele együtt! Árky harcos, jó képességű, tavaly többet szerepelt, mint az idén. Szajcz az ősszel sérülés miatt nem játszott, s tavasszal nem tudta utolérni önmagát. Az említetteken kívül néhányszor szóhoz jutott még Csalos és Nagy T. Gy. L. Motorcsónak VB Szegeden Vasárnap délelőtt a Szeged melletti Maty-éri pályán szemerkélő esőben folytatódott az év legjelentősebb hazai motorcsónak- versenye, a 350 kcm-es versenyhajók négyfutamos világbajnoksága. A versenybíró ág úgy döntött: a szombati kedvezőtlen időjárás aiozta csúszás miatt a vi- láájbajinakság kivételével csökkentik a tervezett futarrlók számát. c* vb-szereplők — az első versenynaphoz hasonlóan — két csoportban szálltak víz- ré. Az „A” csoportban a várakozásnak megfelelően a világbajnoki címvédő ottasz Landini győzött. Fölényére jellemző, hogy lekörözte az amerikai Borgest. Kormos György a 8., Feil János a 9. helyen végzett A ,,B” csoportban az olasz Jemmi megismételte szombati sikerét, ezúttal is remek időeredménnyel első helyen ért célba, mintegy 250 m-rei győzte le a katamaránnal versenyző szovjet Bennyioint. Az Európa-baj- naki címvédő, Valién tér' László nagyszerű hajrával érdemelte ki a harmadik helyet. Tu/bákos Ivánnak az 5. 1 hely jutott Tóth István pedig nyolcadikként zárt. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, ,19 órakor: LEANYVASAr, Pápán. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: MEGÁLL AZ IDŐ, 7 és 9 órakor: A CAPA 2. (16), vi- deomozi, de. 9 órától, nonstop, I. terem: ZSARUTÖRTÉNET, H. terem: ADAz HAJSZA. Szabad Ifjúság, du. 5 órakor: TANC- •KAR, este 7 órakor: HIDEGLELÉS (14). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: BALKAN EXPRESSZ, videomozi, du. háromnegyed 6 órakor: ZSARUTÖRTÉNET. Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: ASTERIX, A GALL. Barcs, este 8 órakor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Marcali, este 7 órakor: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI. BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, teremmozi, 17.30 órakor: SZEREPCSERE, 19.30 órakor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Siófok, kertmozi, 21 órakor: GENGSZTEREK KLUBJA (14). Dél-balatoni Kulturális Központ, videomozi, du. 6 órakor: ÁTVERÉS. Balatonboglár, 17.30 órakor: BANANHÉJKERINGÖ (14), 20 órakor: MAD MAX. Balatonföldvár, fedett kertmozi, 20.30 órakor: SILVERADO (14), 22.30 órakor: SZÖRNYEK ÉVADJA (18). Balaton- lelle, fedett kertmozi, 21 órakor: HÁROM FÉRFI EGY MÖZESKO- SAR. Balatonfenyves, fedett kermozi, 21 órakor: A SAOLIN TEMPLOM SZENT (KÖNTÖSE. Balatonszárszó, fedett kertmozi, 21 órakor: A CÄPA 2. (16). Ba- latonszemes, fedett kertmozi, 21 órakor: GYILKOS ROBOTOK (14). Fonyód, fedett kertmozi. 20.30 órakor: ÖLD MEG A SOGUNT (16). Zamárdl, fedett kertmozi, 21 órakor: A NIND- ZSA SZÍNRE LÉP (14). Bala- tonmária, 19.30 órakor: 90 NAP, 21.30 órakor: AZ EMBER, AKI TOL SOKAT TUDOTT. TELEVÍZIÓ Budopttt 1 18.00: Hírek. 18.05: Szemtől szembe. 19.05: XXVH. Veszprémi Tévétalálkozó. 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Hermelin. Tévéjáték. 21.45: Huszka-est.. 22.40: Hírek. Outrák T« ! 9.00: Hírek. 9.05: Az l-es rendőrőrs. 9.30: Tv-főzőcske. 10.00: Iskola tévé. 10.30: Argumentumok. 12.30: A Játékszenvedély. 13.15: Hírek. 16.05: Gyermek- műsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: MI. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hlradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: Bevetés Manhattanban. Bűnügyi sorozat. 22.05: A világ, amelyben élünk. 22.50: Galéria. 23.20: FBI. Kalandfilmsorozat. 0.05: Hírek. Osilrák T* I 17.30: Fizikai tele kollégium. 18 00: Hársfasor. 18.30: Egy költ mindenesetre. 19.30: Tv-hfradó 1. 20.15: A körorvos. Szórakoztató műsor. 21.15: Tv-hlradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. Gazdasági magazin. 22.05: Feketézés. Angol film, 23.35; Az Addams család. Tévéfilmsorozat. 0.00: Hírek. Jugosilóv T« I 15.10: Magyar nyelvű Tv-nap- ló. 15.30: Hírek. 15.40: Plusz műsor. 17.30: Fontos mondanivalóm van neked. 17.45: Elrejtett kincs. Sorozat gyermekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv- kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 10.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Élni akarok. Külföldi dráma. 21.05: Külföldi dokumen- tumsorozat. 21.35: Tv-napló. 22.00: Hock-rulett. 23.00: Plusz műsor. 0.30: Hírek. J«••(llá* T« I 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Délkörök. Külpolitikai adás. 20.30: Kis koncert. 20.45: Tegnap, ma, hon- nap. 21.05: Házi mozi: Anna 1000 napja. Amerikai játékfilm. 22.35: Tudományos műsor. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője: Hidas Antal. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyit- nikék. 10.35: Nóták. li.OO: Bogdán István írása. 11.20: Bende Zsolt énekel. 11.28: Egy hírhedt kalandor a XVII. századból. 12.45: Házunk tája. 13.00: Klaszszikusok délidőben. 14.10: Verbunkosok, katonadalok. 14.33: Keresztüton. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. 15.30: Népszerű operettkettősök. 16.05: Sziriusz és az emberke. 5. rész. 18.35: Tanár úr, kérem! 16.49: Madárpalota. 17.00: Eco-mlx. 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal. 41/24. 19.15: Nyár a címlapon. 21.25: NOSZF-sorozat. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Halló, itt vagyok! 23.20: Winer: Magyar szvit. KTOFI RADIO 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor. 0.05—7.30: Reggeli csúcs. 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.05: Napközben. 12.10: Operaénekesek ze- nésjáték-felvételetből. 12.55: Kis magyar néprajz. 12.30: Népi zene. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kívánságműsor. 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: Sportvilág. 21.05: Deliahtól a mexikói bábjátékosig. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. BARTÓK RÁDIÓ 8.10: Versenymüvek. 9.00: Népzene. 9.30: Operarészletek. 10.39: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 11.33: Zenekari muzsika. 13.05: Anyám könnyű álmot ígér. 13.42: Kamarazene. 14.30: Lakmé. 15.29: Decsényi János műveiből. 16.10: interpódium 1966. 17.30: A Budapest Ragtime Band játszik. 17.55: Haydn: Az igaz hűség. 20.10: Oj Bach- lemezeinkből. 21.25: Nagy siker volt! 22.47: Az Állami orosz Énekkar énekel. 23.00: A hét zenemüve. HÍREK Június A nap 4.47 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 1.58 órakor kél, és 17.31 órakor nyugszik. 22 Hétfő Paulina A várható időjárás Kelet, északkelet felől lassanként csökken a felhőzet, de még sokfelé lesz eső, záporeső, helyenként zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn, délnyugaton 16 és 21, másutt 21 és 26 Celsius-fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 17 Celsius-fok volt. — Díszhangversennyel ért véget Szolnokon vasárnap a XI. országos szövetkezeti dalostalálkozó, ahol az áfészek, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 24 kórusának, dalkörének 1100 tagja lépett a közönség elé. A női, férfi-, illetve vegyes kórusok többek között klasszikus és kortárs szerzők műveit, magyar és finn népdalokat is megszólaltattak. 12 együttes teljesítményét jutalmazták nívódíjjal. — Nemzetiségi találkozó színhelye volt a hétvégén a Pesti Vigadó. A hazánkban élő délszláv, német, román és szlovák fiatalok több mint 200-an vettek részt a KISZ KB és a magyarországi nemzetiségi szövetségek közös rendezvényén. A fórumon a fiatalok elmondták, mit kívánnak tenni a szövetségik támogatásával, hogy az eddigieknél is eredményesebben ápolják anyanyelvűket, nemzetiségi kultúrájukat. — Külföldi nyelvtanfolyamra több mint 150 budapesti és vidéki nyelvtanár, angol szakos egyetemista és középiskolás diák utazik az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Soros-alapítvány támogatásával öthetes intenzív nyelvi kurzuson vesz részt. A Soros-alapítvány mintegy félmillió dolláros támogatásával első ízben szerveztek ilyen nyelvtanfolyamot. — Először láthatjuk Magyarországon önálló tárlatként hazánk és a világ híres barlangjait ábrázoló képeslapokat, emlékbélyegeket. A hétvégén Miskolcon a Bükki Nemzeti Park galériájában megnyílt kiállításon több mint ezer színes képeslap és 400 bélyeg került a nagyközönség elé. — Amszterdamban mutatkozik be a Magyar Állami Operaház balettegyüttese. A 240 tagú társulat a hollandiai magyar kulturális hónap eseménysorozatában lép föl: három alkalommal adja elő Prokofjev—Seregi táncjátékát, a Rómeó és Júliát. — Harmincnégy film vetítését kezdik meg ma Veszprémben a tévéfilmfesztiválon. Huszonkét drámai, illetve zenés produkciót is bemutatnak. — Próbajáratra indultak az Ikarus legújabb városi autóbuszai. A tetszetős, az utasok kényelmét a korábbiaknál jobban szolgáló IK 415-ösből a Budapesti Közlekedési Vállalat rendelt először; a fővárosiak tegnap már utaztak is ilyen buszokon. — Minden negyedik ember hajléktalan a világon vagy igen rossz, egészségtelen lakáskörülmények között él — állapította meg egy ENSZ-vizsgálat. A tanulmány szerint legalább százmillió ember alszik az utcán, híd alatt vagy elhagyatott telken; ezek egyötöde latin-amerikai gyermek és fiatal. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 fl? 220 éve született Ottományban — és Kufsteinben várfogságban halt meg — Szentjóbi Szabó László (1767—1795) költő, Batsányi János legjobb barátja, a magyar jakobinus szervezkedés ismert tagja. A debreceni református kollégiumban tanult. II. József, a kalapos király türelmi rendelete után állami tanítói és tanári állást vállait Nagyváradon, 1789-től pedig Nagybányán. Az egyházi reakció térhódításával azonban állása megszűnt, ekkor — nagynehe- zen — a helytartótanács alkalmazásába sikerült kerülnie. II. József halála után Pesten jogot hallgatott: 1794- ben a bihari főispán, Teleki Sámuel magántatkára lett. Költészetében és fennmaradt prózai műveiben sok vonatkozásban a polgári haladás eszméjét hirdette. Mint tudatos és gondos stiliszta — Kármán József mellett — az 1790-es évek magyar szépprózai stílusának legnagyobb művésze. Bekapcsolódott Martino- vicsék mozgalmába, s ezért 1794-ben halálra ítélték; az ítéletet kegyelemből kufstei- ni várfogságra változtatták át. Fogsága első évében halt meg. — Befejeződött a Korányi Frigyes Tbc- és Tüdőgyógyász-társaság szombathelyi nagygyűlése és az allergoló- giai társaság XV. vándor- gyűlése. A két orvostársaság másodszor tartotta közösen kongresszusát; ezen most a környezeti tényezők és az asztma, illetve az allergiás eredetű tüdőbetegségek kialakulásának, diagnosztizálásának és gyógyításának lehetőségei kerültek napirendre. — Nagyjavítás kezdődik ma a kaposvári Ingatlankezelő Vállalat fűtőműiben. A szakemberek átvizsgálják a kazánházakat, csőrendszereket; kijavítják azokat a hibákat is, amelyekre üzem közben nem volt lehetőségük. A munka várhatóan két hétig tart. — Sebészeti lézer gyártását kezdték meg a Tungsram Rt-nál. A teljesen hazai kutatással kifejlesztett műszert sokoldalúan használhatják a műtéteknél; kíméletes beavatkozásra nyújt lehetőséget és a páciens gyógyulási esélyeit is növeli. Tűz a téglagyárban Fából készült, 300 négyzet- méteres raktár gyulladt ki pénteken a bőszénfai téglagyárban. Leégett a tetőszer- kezet, s az épületben levő gépek és építőanyagok közül is sok tönkrement. A szakemberek szerint a tüzet egy áramtalanítás nélkül a raktárban hagyott targonca okozta. Az elégett berendezések és építőanyagok értéke csaknem 670 ezer forint, de a gyorsan érkező szigetvári és kaposvári tűzoltók így is 150 ezer forint értékű holmit megmentettek. Dr. Tahy Adám főorvos, belgyógyász, kardiológus szakorvos, kandidátus rendelőjének címe: Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 54. Rendel kedden és csütörtökön 17 órától 18 óráig. (3820) Figyelem! Kis hibás bojlerek, zuhanytálcák, mosogatók árén- 1 gedménnyel kaphatók a kaposvári Bizományi Áruházban. (93485) Most érkezett! Cseh papirre- dőny, gumikerekű fémtalicska, Hilti fúrógépek: 12S, 52, 72-es a kaposvári Ezermester Boltba, Rákóczi tér 2. (Színházzal szemben.) (93530)