Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-19 / 143. szám

< Tisztelt Szerkesztőség! Tóth Elemérné, Kaposvár, Cseri u. 5. sz. alatti lakos május 21-én megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom. Megállapítottam, hogy az ön által keresett családi- pótlék-utalványt a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat Tóth Elemér szennai címére- adta fel. A tudakozódási el­járás során fény derült arra, hogy az összeget a címzett távollétében édesanyja vette át, tehát a hivatalt mulasz­tás nem terheli. Kérem, a továbbiakban szíveskedjék felszólalásával a feladót megkeresni. Tisztelettel: Dr. Németh Béla Pécsi Postaigazgatóság Zánkai nyár Úttörőzenekarok fesztiválja A balatoni úttörővárosban 17 ezer gyermek számára ké­szítettek kellemes 10—14'na- pos programajánlatot. Az út­törővezetők, szakemberek és fiatal pedagógusjelöltek eb­ben a táborban a gyermekek barátai, kedves társai lesz­nek. Lehetőséget kínálnak az alkotásra, a szórakoztató, önfeledt játékra, kellemes él­ményszerzésre, aktív pihe­nésre. A táborozok túrázhatnak, portyázhatnak, sétálhatnak az úttörővárost környező he­gyekben. Felfedezhetik a Balaton-felvidék értékeit, élvezhetik természetes szép­ségét, rendezhetnek vízi ver­senyeket, parádékat. Kipró­bálhatják a vitorlázás örö­meit. Tetszés szerint sportol­hatnak, a KRESZ-parkban kerékpározva gyakorolhat­ják a kulturált közlekedést. 40 ezer kötetes könyvtár áll rendelkezésükre. Megte­kinthetik a művészeti kiállí­tásokat és műhelyben gya­korlatban is kipróbálhatják a művészeti alkotómunkát. Is­merkedhetnek a videózással és a számológépek világával. A hazánk különböző tájain élő gyermekek találkozására és külföldi gyermektársak­kal való ismerkedésre, ba­rátságszövésre Zánka szintén alkalmat nyújt. Kétezer úttörözenekari ta^ országos fesztiváljával nyí­lott meg a tábor a hét ele­jén. Együtt töltik az időt a táborozást pályázataikkal el­nyerő úttörőtörténeti kuta­tók, csapatlapszerkesztők és a nevelőotthonokban ki­emelkedő teljesítményeket elérő úttörők. Hagyományo­san itt találkoznak a képző- művészetben, népművészet­ben, amatőrfotózásban, fil­mezésben díjazott, illetve el­ismerésre méltó alkotásokat létrehozó úttörők, és az éneklő ifjúság- mozgalomban eredményesen szereplő gye­rekek. Ezen a nyáron több mint kétezerötszáz lány és fiú cserél itt a felsorolt mű­vészeti ágakban „szakmai” tapasztalatot. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 143. szám 1987. június 19., péntek Oklevél tanítóknak, óvónőknek Kétszázhatvanhárom fia­tal vette át tegnap okleve­lét a Kaposvári Tanítóképző Főiskola ünnepélyén, s hat­vankét óvónő fejezte be ta­nulmányait. A pályakezdő tanítók kiegészítő oklevelet is kaptak a szakkollégiumi tanulmányaik elismerése­ként. Huszonöt könyvtáros, harmincegy testnevelő, ti­zenöt rajz, tizennyolc techni­ka, huszonkét népművelő, tizenhárom orosz, tizennyolc ének-zenei szakkollégiumot végzett tanító kezdi meg munkáját. Ebben a tanévben végeztek az első hallgatók, akik a speciális képzés után a kisegítő iskolákban helyez­kedhetnek el. Leitner Sándor, a Kapos­vári Tanítóképző Főiskola főigazgatója köszöntötte az oklevélátadó ünnepség ven­dégeit, a pályakezdőket és a fiatal tanítók, óvónők hozzá­tartozóit. Egybecsengtek megállapításai a főigazgató­helyettes szavaival, aki elis­meréssel szólt a hallgatók tanulmányi munkájáról, szor­galmáról. — Hatalmas jogosultság a jövő nemzedékét tanítani, de ennél is nagyobb a pedagó­gusok felelőssége — mondta. — Ezt érzi a gyakorló neve­lő, aki a jövő nemzedékét sok szeretettel, hozzáértő gondoskodással, korszerű szakmai felkészültséggel ta­nítja. A végzett hallgatók közül öten vették át a vörös diplo­mát: Hartai Csaba, Győri Marianna, Járosi Zsuzsanna, Győrffyné Urbán Erika, il­letve az óvónői szakom Hor- váthné Radnay Tünde. Kiosztották a hagyományos tanulmányi versenyek ju­talmait is. A jó tanuló elismerésben tízen részesül­tek, a jó tanító címet öten nyerték el; ketten kiemel­kedő sporttevékenységükért kaptak jutalmat. A végzett hallgatók nevé­ben Szabó Lilla búcsúzott az intézettől. A közéleti tevé­kenység elismeréseként, a kulturális és sportélet gaz­dagításáért a főiskolai KISZ- bizottság titkára, Bálint lm- „ re adott át jutalmakat. Környezetkímélő vegyipari termékek „Természetkímélő” háztar­tási vegyszerek, kozmetiku­mok gyártásával, forgalomba hozatalával segíti a környe­zetvédelmi programok vég­rehajtását az ipar és a keres­kedelem. Hazánkban évente 60 mil­lió flakonnyi aerosolos ter­méket értékesítenek. Az el­múlt évtizedekben Szinte va­lamennyi freon-haj tógázzal készült, a tudományos kuta­tások szerint azonban ez a gáz megbontja, károsítja a föld levegőjét védő ózonré­teget. Ezért világszerte — így nálunk is — folynak olyan kutatások, hogyan le­het a freont más hajtóanya­gokkal felcserélni. A pumpás flakonok nem váltak be, mert a palackok nehezen kezelhe­tők. Ezért a hazai fejleszté­seket is elsősorban a freon helyettesítésére összpontosí­tották. A Belkereskedelmi Minisz­térium több vegyipari cégnél, például a szegedi Universal Ipari Szövetkezetnél, a Medi- kémiánál és a szombathelyi Claudia Ipari Szövetkezetnél olyan -töltő gépsorok vásárlá­sát, illetve kiegészítő beren­dezések beszerzését támogat­ta anyagilag, amelyekkel többféle hajtógáz töltését is el -tudják végezni. A minisz­térium szorgalmazza az újra feldolgozható aerosolos fém­flakonok begyűjtését is. JUGOSZLÁV ÚJSÁGÍRÓK KAPOSVÁRON Látogatás a színházépítőknél Varazsdon négy hónap alatt újították -föl a kapos­vári Csiky Gergely Színház­nál idősebb épületet a ju­goszláv építők, akik tegnap kilenc hazai újságírót fogad­tak Kaposváron. Hernesz Já­nos, a színház építési bizto­sa tájékoztatta a vendégeket a rekonstrukciós munkák­ról, s szólt a színház művé­szeti tevékenységéről is. Élénk érdeklődés kísérte tá­jékoztatóját, hisz Jugoszlá­viában is -ismert a kaposvá­ri társulat, Belgrádban sike­resen szerepeltek a kaposvá­riak a nemzetközi színházi fesztiválon. A varazsdi újságírók közt volt a zágrábi rádió és tele­vízió tudósítója is és a Ka­posváron építő jugoszláv Za- gorje cég üzemi lapjának szerkesztője is. Mirko Gogics mérnök, épí­tésvezető a tíz hónapja meg­kezdett kaposvári színházfel­újítás mozgalmas eseményeit elevenítette föl a jugoszláv újságíróknak. Szerdán fontos tárgyalás zajlott le Vanazs- don a kaposvári színház fel­újításának további meneté­ről. Mirko Gogics optimista: határidőre befejezik a mun­kákat a jugoszláv építők. Augusztusban túl lesznek a munka dandárján. Ezekben a napokban azon­ban nehéz pillanatokat él­nek át az építők, ötven ton­na acélszerkezet beépítése folyik a színpadi karzaton. A külső munkákkal a tervhez képest előibbre tartanak, ám van lemaradás is -néhány te­rületen. A klímaberendezés üze­meltetéséhez szükséges gép­ház építése sürgős feladat, a Tanép kéthónapos lemaradá­sa azonban több kockázatot jelent a határidők betartásá­ban. Jelenleg százhatvan ju­goszláv építő dolgozik a ka­posvári Csiky Gergely- Szín­ház felújításán, a későbbiek­ben számuk jelentősen csök­kenni fog. Július 1-jén hoz­zálátnak a színpadteohn’kai berendezések fölszerelésé­hez is, eeyütt fosnak dol­gozni a jugoszláv és magyar munkások. A jugoszláv újságírók ka-' posvári látogatása városné­zéssel fejeződött be. H. B. Gyermekvilág a múzeumban A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban Hajdani gyermekvilág címmel nyitot­tak új kiállítást. A tárlatlá­togatók a századforduló ide­jétől a harmincas évek vé­géig pillanthatnak be — az idősebbek nyilván inkább a tovatűnt gyermekkort idé­zik — az akkori gyermekek életébe. Játékokat — kőépí­tőkocka, a gazdasági udvar agyagból formázott állatkái, a képeskönyvek —, gyermek­nevelési eszközöket és kora­beli fotókat láthat most a betérő. Ismeretlen tettest keres a rendőrség A XIX. kerületi rendőrkapi­tányság nyomozást folytat isme­retlen tettes ellen, aki május 15-én eltulajdonította Hajós Sándor budapesti lakos AU VII. 051715 számú személyi igazolvá­nyát, valamint a Délbudai Afés2 308-as számú Vasbolt Bp., IX. kér. Szigligeti utca 47. MNB 209—37243-as számú bélyegzőjét. Az ismeretlen elkövető a szemé­lyi igazolvánnyal és bélyegzővel visszaélve az ország különböző területein nagy értékű műszaki cikkeket vásárol és kölcsönöz ki. A rendőrség kéri, ha valaki a fenti igazolvánnyal és bé- gelyzővcl vásárolni akar, érte­sítsék a 273-050 133-as számú te- 'lefonszámon a XIX. kerületi rendőrkapitányságot, vagy a leg­közelebbi rendőri szervet. Tarka sorok Majdnem az utolsó szó jogán Tréfás jogi esetekből A férj panaszkodik, hogy hitvese rosszul bánt vele. — Megmagyarázná, hogy mit ért ezalatt? — kérdi a bíró. — Kérem, már több miint húsz éve, hogy ha dühbe jön, különböző tárgyakat vagdos hoz­zám. — És éveken át ezt maga tűrte? Miért csak most szól? — Tetszik tudni, mos­tanában már el is szo­kott találni! * * * — Vádlott, maga a pénzen kívül a betörés­kor ékszereket és fest­ményeket is magával vitt. — Igen, bíró úr. Hi­szen ön is tudja, a pénz egyedül nem boldogít 1 » » » — Mondd, haver, sze­repeltél • te már olyan nagy teremben, amely telis-tele volt emberek­kel? — Igen, szerepeltem. — Na és mit mondtál? — Azt, hogy tisztelt bíróság, a vádat megér­tettem, és bűnösnek ér­zem magam. * » » — Visszavonom a fel­jelentést. Megtaláltam a pénztárcámat. — Késő! A tettest el­fogtuk, és mindent ma­gára vállalt. * * * — Mondja, asszo­nyom, mikor kezdődtek ön és a férje közt a ci- vakodások? — Ezerkilencszázhet- venöt május nyolcadi- kán. — Horniét tudja ilyen pontosan ? — Akkor volt az es­küvőnk ! * * * — Ebben a cellában tölti büntetését .börtö­nünk büszkesége — mondja az igazgató a lá­togatóknak. — Kérem, ez az ember, amikor először került hozzánk, még analfabéta volt. Itt is­merkedett meg az ábécé­vel. Most okirat-hamisí­tásért ítélték el. t * * — Maga négyszer tört be ugyanabba az áruház­ba — mondja a bíró a vádlottnak. — Mit lo­pott? — Egyetlenegy ruhát a feleségemnek, de három­szor kicseréltette velem! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: ,31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents