Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-18 / 142. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA '{Lili. évfolyam, 142. szám Ara: 1,80 Ft _______________________1987. június 18., csütörtök s ■ Befejeződtek a magyar—kínai tárgyalások Hosszú távú egyezményt írtak alá a Parlamentben Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán találkozott Csao Ce- janggal, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott főtitkárával, az államtanács elnökével a Parlamentben, A találkozón jelen volt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, Kótai Géza, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője és Iván László, hazánk pekingi nagykövete. Losonczi Pál méltatta Csao Ce-jang látogatásának jelentőségét, amellyel . a legKádár János üdvözli Csao Ce-jangot a zárótárgyaláson. magasabb szintre emelkedtek a magyar—kínai kapcsolatok. A szocialista építőmunka magyarországi tapasztalatait, törekvéseit ismertetve hangsúlyozta, hogy hazánk érdekelt a magyar— kínai kontaktusok továbbfejlesztésében, a tapasztalatok kölcsönös cseréjében, tanulmányozásában. Csao Ce-jang meleg szavakkal szólt magyarországi fogadtatásáról, illetve a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. A megbeszéléseket sikeresnek, eredményesnek minősítette. Elmondta : programja során alkalma nyílott arra, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a magyar ipar és a mezőgazdaság eredményeiről, mindazokról a vívmányokról, amelyeket Magyar- ország az elmúlt három évtizedben ért el. Ezzel ösz- szefüggésben méltatta a magyar reformtapasztalatokat, illetve hazánknak a nemzetközi béke és a biztonság erősítése érdekében kifejtett tevékenységét. A találkozót követően a Parlament delegáoiós termében megtartott zárótárgyalással befejeződtek a hivatalos magyar—kínai megbeszélések. A magyar tárgyalócsoportot Kádár János, az MSZMP főtitkára vezette; tagjai voltak: Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP PoLépést kell tartani az igényekkel Egy törvénytervezet vitája Sevardnadze Budapesten Magyar—szovjet külügyminiszteri tárgyalások Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett. Útjára elkísérte felesége, Na- nuli Sevardnadze. A vendégeket a zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter éfi felesége fogadta. Jelen volt Rajnai Sándor, Magyarország moszkvai és Borisz Sztukalin. a Szovjetunió budapesti nagykövete. Kegyeletes megemlékezéssel kezdődött a szovjet diplomácia vezetőjének budapesti programja. Eduard Sevardnadze megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően elhelyezte a kegyelet virágait a Dózsa György úton a Le- nin-szobor talapzatán. A Városligetből a Szabadság térre vezetett útja, ahol a szovjet hősök emlékművénél koszo- rúzott. A délelőtti órákban a Külügyminisztériumban megkezdődték a hivatalos magyar—szovjet külügyminiszteri' tárgyalások. Várkonyi Péter és Eduard Sevardnadze tájékoztatta egymást országaik helyzetéről, véleményt cseréltek a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséről. A külügyminiszterek áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson tájékoztatták egymást az együttműködés további kibontakoztatására Eduard Sevardnadze és Várkonyi Péter az eszmecsere előtt irányuló kölcsönös törekvésekről, értékelték a két külügyminisztérium közötti gyümölcsöző együttműködést. A külügyminiszterek többek között megállapították, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Szovjetunió közötti kapcsoatok az utóbbi időben még intenzívebbé és tartalmasabbá váltak, és eredményesen fejlődnek az élet minden területén. Hangsúlyozták, hogy a magyar és a szovjet vezetés legmagasabb szintű találkozói, Kádár János és Mihail Gorbacsov többszöri megbeszélései új lendületet adtak a magyar— szovjet kapcsolatok fejlődésének. Várkonyi Péter és Eduard Sevardnadze kifejezte a magyar—szovjet kapcsolatok erősítésének, további fejlesztésének szándékát. A külügyminiszterek megállapították, hogy a Szovjetunióban folyó társadalmi átalakítás folyamata jól szolgálja országaink együttműködésének elmélyítését, a gazdasági kapcsolatok korszerűsítését. A nemzetközi helyzet kérdéseit áttekintve méltatták a Szovjetunió és a Magyar Népköz- társaság következetes békepolitikáját, a nemzetközi enyhülés és együttműködés érdekében kifejtett fáradhatatlan külpolitikai tevékenységét. Megállapították, hogy a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé berlini ülése jelentősen hozzájárult a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez, az együttműködés fejlesztéséhez, a kedvező világpolitikai irányzatok elmélyítéséhez. A tárgyalásokon jelen volt Rajnai Sándor és Borisz ■Sztukalin. öt megye népfrontaktivistái és közlekedési szakemberei tanácskoztak tegnap Kaposváron, a Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottságának székházában. A vita témája az a törvénytervezet volt, amely a közúti közlekedést átfogó törvény megszületését hivatott elősegíteni. Miért szükséges a közúti közlekedésről törvényt alkotni? A tervezet bevezetője választ ad erre a kérdésre. A jogi szabályozásnak ott van jelentősége, ahol sok az érdekelt, nagy számú gazdálkodó- és egyéb szervezet, valamint az állampolgárok tevékenységét, egymástól eltérő érdekeit kell összehangolni. A törvényalkotás mellett szól az a tény is, hogy a közlekedésben az utóbbi évtizedekben ugrásszerű fejlődés ment végbe mindNaz igényeket, mind pedig a forgalomban résztvevő járművek számát illetően. Napjainkban 1,5 millió személygépkocsit, 400 ezer motorkerékpárt, 25 ezer autóbuszt és 170 ezer tehergépkocsit tartanak üzemben hazánkban. A felsoroltak mellett több százezer egyéb jármű — vontató, munkagép, lovaskocsi, segédmotor-kerékpár, kerékpár — közlekedik az utakon. A legfontosabb célkitűzések közé sorolja a törvénytervezet a gyalogosok, és általában a tömegközlekedésben résztvevők fokozottabb érdekvédelmét. Az alapvető cél — amely a tervezetet és annak vitáját is áthatotta —, a biztonság növelése, a balesetek számának csökkentése, a zavartalanabb forgalom elősegítése, szabályozása. Űj KRESZ nem készül. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy nem is lenne indokolt újat alkotni. Foglalkozik viszont a tervezet a célok és elvek tisztázásán kívül a közúti közlekedéssel kapcsolatos állami feladatokkal, a közlekedés rendszerével és működtetésével, az úthálózattal, a közutak védelmével és több más, ezzel kapcsolatos kérdéssel. Dr, Gyurkovics Sándor, a Közlekedési Minisztérium igazgatási főosztályának vezetője szinte minden mondatával és problémafelvetésével jelezte, hogy a törvény- tervezet még alakítható, for- imálható. JVlost van szükség jó észrevételekre, javaslatokra. Várhatóan október elejére formálódik véglegessé a tervezet A főosztályvezető Vita alakult ki arról is, hogy milyen mértékben korlátozzák a saját gépjármű használatát. A jogszabályok ugyanis alig korlátozzák a vásárlást (például magánszemélyek is vehetnek autóbuszt), de tiltják, illetve korlátozzák annak használatát. Kérdés tehát, hogy a használatot kell korlátozni, vagy a tulajdonjogot? A vita résztvevői erre a kérdésre azt a megoldást javasolták, hogy ha a magánszemély valamilyen közérdekű cél érdekében vállalkozik személy- szállításra, akkor ezt ne tegyék lehetetlenné. Élénk vita alakult ki a közutak állapotáról. Ennél a témánál sok szempontot kell figyelembe venni: a gazdaságosságot, a környezetvédelmet és más körülményeket. Több kaposvári hozzászóló szóvá tette, hogy hosszú ideig vannak feltúrva az utak, útszakaszok. Az egyik javaslat szerint: fizessen naponta sok ezer forintot az építő és csatornázó vállalat a közút igénybevételéért, valószínű, hogy akkor jobban szaporáz- nák a munkát. Világos fogalmazást, ösztönzést és tiltást tartottak fontosnak a résztvevők. (Folytatás a 2. oldalon.) (Folytatás a 2. oldalon) Dr. Csehák Judit svédországi látogatása Dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese a svéd kormány meghívására június 11—17. között hivatalos látogatást tett a skandináv országban. A miniszterelnök-helyettes beható eszmecserét folytatott Gertrud Sigurdsen szociális miniszterrel és Maj-Britt Sanlunddal, az Egészségügyi és Szociális Főigazgatóság vezetőjével a két ország egészségügyi és szociálpolitikai együttműködésének fejlesztéséről. Dr. Csehák Judit aláírta a magyar—svéd egészségügyi egyezmény hatályának meghosszabbításáról szóló jegyzőkönyvet. A Minisztertanács elnök- helyettese megbeszéléseket folytatott Anna-Greta Leijon munkaügyi és Bengt Gö- ransson kulturális miniszterrel, valamint Goeran Loef- dahllal, az Állami Kulturális Tanács igazgatójával. Tájékoztatták egymást a két ország munkaerő-gazdálkodási és művelődéspolitikájának időszerű kérdéseiről, illetve a kulturális együttműködés további lehetőségeiről. A stockholmi egyetemen dr. Csehák Judit a felsőfokú szociális gondozóképzés tapasztalatairól tájékozódott. A Miniszertanáes elnökhelyettese Göteborgban részt vett az Európai Szervátültetési Társaság 3. kongresszusának záró ülésén, s meglátogatott több szociális, egészségügyi és művelődési intézményt. Lori Lindahl, Stockholm megye tanácsának elnöke június 16-án díszvacsorát adott tiszteletére. Sarlós István r Újpesten Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke tegnap a főváros IV. kerületébe, Újpestre látogatott. Programját a Gyógyszerkutató Intézet Közös Vállalatnál kezdte, ezt követően ellátogatott a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárába. A látogatás befejezéseként aktuális politikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Ünnepel a kaposvári labdarúgás Ismét NB l-ben a Rákóczi Az elmúlt napokban még csak reménykedtünk és váltig bizakodtunk mindabban, ami tegnap valósággá vált. A Kaposvári Rákóczi labdarúgó-csapata hatvanöt éves fennállása során immár harmadszor feljutott a legjobbak táborába. Még olyan friss az él|mény, hogy egyre csak „kóstolgatjuk”: újra NB I-es labdarúgó-együttese van Kaposvárnak. Kaposvár ünnepel és úgy hisszük, hogy nemcsak a labdarúgás kedvelői. A város (Folytatás Ia 7. oldalon.)