Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-17 / 141. szám

1987. június 17., szerda

Somogyi Néplap

5

,,A fű lehajlik a szélben, és megmarad”

Sütő András hatvanéves

Ha Sütő Andrásról beszélünk, sohasem csak róla van szó. S elérhet-e ennél többet egy író? Elérhet-e többet annál, hogy már életében jelkép lesz? Sütő András nagy úton — ezzel a címmel köszöntötte őt évtizede irodalmunk egyik legnagyobbja, az előtte járó nemzedék koronázatlan feje: Illyés Gyüla. S kimondta, amit annyian gondoltak: „A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András”. S mivel azóta nemcsak Illyés, de annyian mások, vigaszok szintén, eltávoztak közülünk, az ittmaradókra még több feladat hárul. Tudván tudja ezt Sütő András is, s a bölcsőhely, a nemzet és az emberiség parancsait egyaránt számításba véve dolgozik.

Sütő András- az erdélyi Mezőség Pusztakamarás nevű falujában született 1927. június 17-én. Életében a fordulatot 1945 hozta meg. Rendkívül hamar fölfedezték, s valóban az iskolapadból került szerkesztőségbe, vált szinte egyik évről a másikra nemcsak ismert, de elismert íróvá is. Gyors karrierje, két Állami-díja szinte kírfálja a párhuzamot a hazai irodalmi élet jelenségeivel, a fényes- szelek nemzedékének útjával. Abban is, hogy a siker túl gyors volt, s az iró még nem mindig tudott megfelelni a szakma igazi köve-5 telményeinek. Ezért volt szükségszerű a felismerés a valódi tehetségekből az ötvenes évek derekán: változtatni kell az írói eszközökben és a szemléletben is. Eddig párhuzamos Sütő András útja a magyarországi fejlődéssel, de innen kezdve eltér attól. Az írói váltás szükségességének felismerésétől a yáltás kidolgozásáig majd másfél évtized telik el nála. A tanulás és a tájékozódás időszaka ez, s hogy mennyire eredményesen. azt az 1970-től sorjázó művek mutatják.

A magyarországi epika és dráma a hatvanas években

nagy megújulásnak és ösz- szegzésnek örvendhetett. Sütő András ennek nem volt részese, hiszen amikor újra színre lépett, a hazai irodalom már egy újabb szakaszába ért, s már egy másfajta megújulás lett az igazi tét. Ekkor már nem a közéleti, a társadalomra figyelő irodalom hiteles értelmezése és művelése volt csak a tét, hanem a nagy erővel színre lépő, a közéletiség helyett elsősorban a személyiségre figyelő irodalom elfogadása, a kétféle tendencia harcának vag-y békés egymás mellett élésének kérdése. S ha innen nézzük Sütő András újrajelentkezését, ebből a folyamattöríéraeti szempontból is szükségszerűnek kell látnunk / sikerét. Ö ugyanis rögtön az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című regényével, majd esz- széivel és drámáival (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző, Advent a Hargitán) is választ tudott adni a magyar irodalom további útjára vonatkozó kérdésre. Nemcsak

megőrizte, hanem el is mélyítette, szervesébbé is tette a társadalomra figyelő közéletiséget.

Ha tehát Sütő András igazi jelentőségére figyelünk, akkor nemcsak azt kell látnunk, hogy a romániai magyarság kultúrájának, következésképpen létének őrzője és megújítója, hanem azt is, hogy mindezt egyetemes szinten teszi.

Azt is felismerhetjük tehát Sütő András műveit és azok elsöprő erejű sikerét figyelve, hogy csak átmeneti divatjelenség lehet az, ami az irodalom és a közélet szétválasztásáért száll síkra. Nincs olyan ü?'r ami kívülesik az irodalmon, az irodalom mindenben illetékes lehet. Illyés Gyula híres vízügyi hivatal-metaforáját alkalmazva: ha a szükség úgy kívánja, akár árvízivédelem dolgaiban is meg kell szólalnia az Írónak. A romániai magyar nemzetiség, s továbblépve: Közép- és Kelet-Európa, sőt az egész földgolyó napról napra szolgáltatja azokat az ügyeket, amelyek létkérdéssé váltak. S ilyen helyzetben — miként Sütő András megfogalmazta — „ha csupán Beckett Sámuel urat kérdezzük: tudja-e uram, hogy ön meg fog halni? — valójában semmit sem kérdeztünk. Legalábbis a magunk meghatározott sorsának dolgában.”

Vagyis: Sütő András modern író a szó legnemesebb értelmében. Nem feledte soha a maga Zágonját, s megszenvedi mindig a maga Rodostóit. De elvisel minden Rodostót, kinek a sors Zágont adott. S „a fű lehajlik a szélben, és megmarad”. Vasy Géza

Sütő András köszöntése

Sütő András romániai magyar írónak 60. születésnapja alkalmából hazánk bukaresti nagykövete, Szűts Pál átadta a magyar művelődési kormányzat üdvözletét és jókívánságait, sikereket kívánva a romániai magyar kultúráért, a magyar—román egyetértésért és a magyar művelődésért kifejtett kimagasló tevékenységéhez. ---------------C--------------------------------------------------------Sütő András | ^ J ~jp rp ^

Részlet az Anyám könnyű álmot ígér című könyvből

Egy napon így szólt anyám:

— Írhatnál rólunk is valami könyvet.

— Nocsak! — néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?

— Igaz legyen — mondta.

Láthattam tehát, hogy kérésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem — a kézmozdulatáról is ítélve — a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindany- nyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, aztán kopp! — megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.

— Ez nekem is gondom — adtam meg magam.

— Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!

A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával,, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár. s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.

_^Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. De a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott küldeni, alantról hangzott, majdnem a föld porából, a mályva, porcsfű és törpebürök szintjéről, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltozgatta. ölbe emelhető kicsinységében most még soványabbnak láttam őt, kis, pihenő szaladgálásnak a felmelegedett földön. A keszkenő álól kibuggyanó hajtincsében megszámlálhatatlanok már a fehér szálak; mint a sokat mosott vászon, a szeme is világosodik. Barna volt, úgy emlékszem, a gesztenye korai változatából.

— Nézz körül az udvaron, azután a faluban, s szólj rólunk.

Messzire nem kellett néznem: az udvar zsebkendő- nyi. Hajdani jobbágyporta. A ház rajta: kis meleg kemence. Nem a népies hangulat kedvéért, hanem annak okából, amit apám lehetőségnek szokott nevezni. A harmincas években ennyire futotta, öt ablaka van, négy cserép virággal. Ha valamelyiken kikönyökölnék, a muskátlit — a népdalbelit — félre kell állítanom.

— A földre le vele! — szokta mondani anyám. — Ö már eleget látott.

A ház mellett van a deszkából tákolt nyári konyha, odébb az istálló, egyetlen tehén szálláshelye. Míg tehenünk volt, mindig megcsodáltam, hogy villás fejét ügyesen félrefordítva minő találékonysággal igazodik az ajtó méreteihez. Odébb egy koffernyi tyúkketrec s parányi akol a juhok számára.

A ház és az istálló között kifeszített dróton nyargal a kutya. Tízméteres szabadságának határait ki tudja hányadszor veszi már számba. Ahogy a messzeségnek neki- nekilódul, a lánc a levegőbe kapja, torkát fojtogatja. Ettől köhög, és furcsamód prüszköl, mintha szőrt nyelt volna. Anyám neveti, s rászól:

— Bolond, repülő kuty«.

A kert végében szunnyad a kút. Egyetlen embernek az arca fér meg a tükrében. A vizet csak lopni lehet tőle. Szinte lábujjhegyen közeledünk hozzá a vederrel, mivelhogy minden erélyesebb mozdulatra felkavarodik, elsötétül, békanyálat bugyborékol. Kegyelmünkből került a kutak sorába.

Itt látható továbbá egész sornyi félberekedt próbálkozás.

A padlás szájában egy hajdani tajkoló-műhely szerszámmaradványai: apám

iparos korszaka. A kert fejében három rozoga kaptár meg egy kucsma formájú, agyaggal tapasztott méhkas: a méhész korszak. Ezt a foglalatosságot 1927-ten kezdte apám három családdal. -• AzHEGEDŰ

JUHARBÓL

Ha ma is lennének céhek, akkor a hajdúnánási Tóth Imre bognár és asztalosmester valószínűleg az atyamesteri címet töltené be, ugyanis szakmája legkiválóbbjai közé tartozik. Első hegedűjét, amely egy másolat volt, 1947-ben még mint ipari tanuló készítette, a másodikat pedig 1949-ben. Ezt tnár megmutatta Nagy Sándor budapesti hangszerkészítő mesternek, majd az ő biztatására és útmutatásával egy életre felvállalta a hegedűkészítést.

'\ *

Fenyegetés a jövőből

Könyv a fegyverkezésről és a felelősségről

Szinte szüntelenül foglalkoztatja az embereket, merre halad a világ, imilyen lesz a jövő. Az emberiség biztonsága szempontjából új kérdéseket rtesz föl az amerikai űrfegyverkezés i törekvés,

amely még az Egyesült Államokon belül, illetve az európai tőkésállamokban is nyugtalanságot kelt. Korunkban alapvetően fontos kérdéseknek minősíthetők azok, amelyeket útón-útfélen hallhatunk: a felelőtlenség győzedelmeskedik-e, avagy a józan ésiz, a belátás? Mondhatnánk azt, hogy erre a kérdésre a jövő adja meg a választ, de mondhatjuk azt is: tulajdonképpen csak egy válasz lehetséges.

Ezt az egyféle választ támasztja alá a tényeket és a kitapintható törekvéseket elemző, 1986-ban készült könyv, amelynek címe: „Fenyegetés a jövőből”. A szerzői hármas — Tolnay László —Szentesi György—Pirityi

Sándor — a második világháború befejezésétől napjainkig elemzi a nemzetközi katonapolitikában és a fegyverkezési versenyben tapasztalható diplomáciai törekvéseket, hadi technikai fejlesztéseket, katonai tényeket. Világosan rámutatnak arra: amíg az Egyesült Államok megtévesztő és késleltető manőverekkel szüntelenül

óta — negyven év alatt — négyre szaporodott az állomány. Az istállóban egy emlékbe költözött tehén tejszaga a harmincas évekből: ez a földművelő korszak. A nyári konyha padlásán cséplőgép-alkatrészek: a nagy vállalkozások kora. A tornác végében egy széjjelesett kicsi szőlőprés: a szőlősgazda korszak. Megannyi kudarcos [ életforma jelei. Rímpróbálkozások egy vershez, amelynek boldogság kívánkozik a végére.

Miközben így nézelődtem, fokozatosan erősödő, dallamos zúgás keletkezett a fejem fölött. Apám futólépésben közeledett a kert aljából. Diadalmasan jelentette, hogy rajzanak a méhek. Akkor a harangok is megszólaltak egy ifjú traktorista emlékére; ezzel a halál is megjelent, és anyám gondjai között Gergely öcsém esküvője. A dombon, az állami gazdaság udvarán, felbőgött a generátor. Asztmásán pöfögött a malom, s a falu kikiáltója új rendeletekkel gyarapított bennüket. Egy .román asz- szony — a traktoristának valamely hozzátartozója — sírva botorkált átal a réten. Anyám fölegyenesedett, hosszán és együttérzéssel nézett utána. Áz. úton három cigány muzsikált, két legény — a hangot háromfelé tekerve — keservesen énekelt. A cigányok, fejüket a hegedűre hajtva, fél szemmel az eget kémlelték, mintha éppen annak a méhrajnak muzsikáltak volna, amelyet apám elszalasztott a kaptárból. Nézelődtem minden irányba. A könnyű álom reményében ott kellett kezdenem az osztozkodást az otthoni gondban, hogy magam is futásnak eredtem a szálló méhraj után.

hátráltatja a leszerelést, addig a Szovjetunió megvalósítja a szavak és a tettek egységét. A könyv történeti áttekintést ad az „elrettentés politikájáról”, amely tulajdonképpen nem vezet máshoz, mint az erőviszonyok 'mind magasabb szintű kiegyenlítődéséhez. Vagyis: a fegyverarzenál növekedéséhez, a biztonság még ingatagabbá válásához, hiszen minél több a pusztító erejű fegyver, annál nagyobb károkat okozhat egy esetleges meggondolatlan lépés.

A békéhez tehát nem a fegyvereken át vezet az út, és még kevesebb a lehetősége és a hitele annak, hogy az „atomvédelem” éppen a világűrből lenne biztosítható ... Az atomfegyverek elleni védelemnek a világűrre való kiterjesztése éppenséggel új szakaszt nyit(na) a fegyverkezési hajszában, minőségi szempontból új és más problémákkal kellene szembenézni.

Az űrfegyverkezés jelenét és jövőjét többféle szempont alapján tárgyalja a könyv. Akit a műszaki, tudományos kérdések foglalkoztatnak, megismerheti a „csillagháborús” törekvések anyagi-technikai hátterét. Akit politikai szempontból foglalkoztat a kérdés, az szintén bőséges ismeretanyaghoz juthat. Aki társadalmi — és egész egyszerűen: emberi — megközelítésből érdeklődik e témakör iránt, a szerzőknek az ő számukra is van mondanivalójuk. K. Gy.

TÁBOROZÓ«

A lányom táborba készül. Fémvázas hátizsák, hálózsák, megannyi értékes kempingcikk szerepel a listán, amit a három hétre kívánatos lenne elvinni. Törhetem a fejemet, hogyan szedem össze a sok holmit, mert többezer forintra rúgna a költség, ha meg kellene vásárolni őket. Gyors telefon a testvérnek, túrázó ismerősnek, hátha összejön...

S közben megelevenedik a múlt. A kekiszínű kis hátizsák, a melegítő — mind egyforma kék — és a dorco ... Őrsi zászló a kézben, még egy utolsó mosoly a fényképezőgép lencséjébe indulás előtt.

— Aztán vigyázz magadra és írjál! — hallom apám szavát. A fekete, fapados masina zakatolva viszi a kis csapatot a Bakony egy fenyvesekkel körülvett

tisztására.

— Mint a mókus fenn a fán... — hangzik az ének és folytatódik a Bunkbcs- kával, Geyer Flórián dalával a rekedtségig. Izgalom és várakozás. Előkerülnek a rántott csirkecombok és a zsíroskenyerek. Meg a bambi. A csapatvezető tanárnő terepszínű, feszes szoknyában, piros nyakkendőben osztja a „parancsot”. Libasorban állunk. Egy őrs, egy sor. Át-át kandikálunk a fiúkhoz...

Nem is olyan könnyű tudomány a sátorverés. Azok a bumfordi facölöpök nehezen szilárdulnak meg a puha, füves talajban. Estére kelve azért elkészül az otthon. Kellemes fáradtság és vidám esti hancúrozás zárja az első napot.

Szorosan fekszünk egymás mellett, legalább öten egy sátorban. Hallgatjuk a természet különös éjszakai zaját. Hajnalban kürtszó ébreszt. Tratatataaa — hangzik, és az erdő visszaveri az éles trombitaszót. Friss patakvíz a közeli malomnál. Tisztálkodás, azután szemle. 'Mindenki a sátra előtt. Tetőtől talpig átvizsgálnak bennünket.

— Cipő? Köröm? Rendben.

I-----------------------------------— A Léderer hol késik? — Kuncogás. Még az este összevarrtuk a kisinge alját, azzal bajlódik. Büntetés: zászlólevonásnál három kör békaügetés a tábor lakói előtt. Ki lehet bírni.

A krumplihámozás unalmas munka, de közben tudunk kicsit lazítani, izgalmas dolgokról beszélni.

— Azt mondják, éjszaka riadó lesz — terjed el gyorsan a hír.

— Riadó?- A szóbeszéd ■ nem hagyja nyugodni fantáziánkat. Helyt kell állni! Ezt tanultuk minden őrsi órán. Helyt kell áll.. .- niiii... Az álom erősebb.

Viharlámpa fénye Világítja be a sátrat. Hány óra van? Éjjel? Mi a csudát keres az őrsvezető pajtás éjszaka a sátrunkban teljes menetfelszerelésben?

— Diverzáns csoport hatolt be hazánk légterébe.

A repülőgépet lelőtték. A pilóta megmenekült, itt bujkál a környező erdőben.- Fel kell deríteni! — olvassa a parancsot.

— Diverzáns? Mi az? Felderíteni?

Az izgalomtól vacog a . fogunk. Egymásra rángatjuk a ruhát és szorosan összekapaszkodunk. Az orrunkig sem látunk.

— S ha megtaláljuk? Mi lesz, ha ránklő? Hiszen mi fegyvertelenek vagyunk... Minden apró neszre együtt rezdülünk. Rójuk a kilométereket. Hogy merre? Ki tudja? Csak a társak pusmogása mutatja az irányt.

— Megvan! — Kiáltják valahonnan. De már halott! (Persze. Mert bábu volt.)

Fellélegzünk. Jóleső érzéssel indulunk vissza a sátorba.

— Az úttörő mindig és mindenütt helytáll...

A lányom Strassbourgba megy, nyelvi táborba. A többnemzetiségű együttesben Kelet-Európát pár magyar gyerek képviseli. Tervezik — ha lehet —, Párizsba is elruccannak.

Hol vannak már azok a fránya ■ diverzánsok ...?

Várnai Ágnes