Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
Somogyi Néplap __________________________ 1987. május 1., péntek OT THON ÉS CSALÁD Eleink plasztronnak hívták, mi élőkére magyarosítottuk a rajzon látható kiegészítőt, amellyel bármelyik tavaszi blúzunkat felfrissíthetjük. A rajzon látható módon, a kívánt blúz nyak- kivágásához és vállszélessé- géhez igazodva először papírból vágjuk ki az élőkét, és a hozzá tartozó gomboláspántot. Ezután kétszeresen (!) szabjuk ki a selyemből a darabokat, mert az élőkének csak akkor van szép tartása, ha bélelt. Úgy varrjuk, mint a párnát, franciavarrással: tehát először a színén, azután kifordítva. Amikor újra a színére fordítjuk, a szélén végig körbetűzzük. Kijelöljük, majd a gomboláspánt felvarrása után ki is vágjuk a lyukréseket, amelyeket sűrű gomblyukvarrró öltésekkel elvarrunk. Mintás blúzhoz egyszínű, egyszínűhöz mintás plasztron illik. Ha pöttyös az élőké — a gombok színe a pöttyökével egyezik. P. J. Összecsukható tv-asztal A lakásban sokszor gondot jelent a televízió elhelyezése. A rajzainkon bemutatott tv- asztalka hat részből készül. Az elemek könnyen szétszedhetők, és használaton kívül kis helyen tárolhatók, szállíthatók. Az alap méreteinek megfelelő megváltoztatásával elérhetjük, hogy a tv-készülék közvetlenül a lábakra helyezhető. Az ilyen megoldás egyszerűbb, olcsóbb, és az egész állványnak esztétikusabb a megjelenése. (Az állványra természetesen egy asztallap is ráhelyezhető, s ekkor különböző funkciókat tölthet be, a felső lap magasságától és méreteitől függően.) Az alapot elölnézetben . feltüntető ábrán két vízszintes keresztléc (1. és 2.) látható. Ezek a lécek 24X60 mm keresztmetszetű fából készülnek. A lécek végeiken le vannak keskenyitve, és át vannak vezetve az alap lábaiban (3. és 4.) levő négyszögletes nyílásokon. Az l a végeken levő kivágásokba verjük a faéket (1 b), ahogy az a körben levő rajzon látható. A lábak alakját (b ábra) tapasztalatilag kell meghatározni, úgy, hogy a 3. és a 4. alkatrészeket papírra felrajzoljuk 1:1 léptékben. Az állvány négy lába azonos alakú, és 18—20 mm vastag furnérból készül. A vízszintes lécek végeit átvezető nyílások helyét pontosan meg kell jelölni az egymásra helyezett 3. és 4. részeken. A lábakat furnérból vágjuk ki, miután a papírsablont a d) ábrán feltüntetett módon a lemezre átrajzoltuk. Kivágás után a lábakat ösz- szerakjuk és együtt megmunkáljuk. A c) ábrán látható négy darab éket (1 b) kb 6,5 mm vastag, kemény bükkdeszká- ból vágjuk ki. A nyílást (l e) először fémfúróval készítjük el — majd durva reszelővei kiszélesítjük. Az 1/c nyílásnak lehetővé kell tennie az állvány egymásra helyezett lábainak erős össze- ékelését. Az e) ábra az állvány lábainak különféle formalehetőségeit mutatja be. Mint említettük, az állványra asztallapot is helyezhetünk. Az asztallapot léckerettel erősített farostlemezből készíthetjük. A keretet a farostlemezre ragasztjuk, majd az asztallapot a tv-készülék, vagy a bútor színével harmonizáló műbőrrel (vagy lemosható, famintázatú tapétával) bevonju c. A műbőrt irodai tűzőkapocscsal vagy pici szögekkel erősítjük fel a keretléc alatt. Az állvány farészét bekenhetjük páccal, majd színtelen nitrolakkal. B. K. Bár a tavasz megérkezett, a tél okozta fagykárokat még nem tekinthetjük véglegesnek, mivel az április végi és a május eleji hideghullámok kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. A késő. tavaszi talaj menti fagyok legvalószínűbb időszaka május 1—10. Ezek legtöbbször kisugárzási fagyok és akkor alakulnak ki, ha derült, száraz, szélcsendes időben az esti hőmérséklet nem emelkedik 6—8 fok fölé. A májusi fagyok idején a növények rendszerint már erős növekedésben vannak, és a nulla fok alatti hőmérséklet katasztrofális károkat okozhat. A növények védelmére különböző módszerek alakultak ki. Jól megvédhe- tők több rétegű újságpapír- takarással a bimbózó földi- epertövek. Burgonyára és paradicsomra néhány centi vastagon porhanyó földet húzhatunk. Ezek a növények 2-3 napot is kibírnak a földtakaró alatt. Mínusz 2-3 fokos fagyok ellen is eredményesen védhetjük növényeinket fólia alagútban. Az alagúthoz 120 cm széles fóliacsíkokat szabunk, ezeket vastagabb drótból vagy hajlékony vesszőkből készített bordákra helyezzük és földdel rögzítjük. A fóliatakaró fölhelyezése előtt a növényeket alaposan megöntözzük. /Csökkenti a növényzet lehűlését a talaj öntözése. A bolgár kertészek fagyveszély idején mindig alaposan öntöznek. A legfontosabb és a legnehezebb a gyümölcsfák védelme, biztos eredményt adó módszer nincs is. Többkevesebb sikerrel próbálkozhatunk füstöléssel. Ehhez növényi korokozóktól mentes anyagokat, pl. lekaszált füvet, nedves istállótrágyát stb. használjunk. A füstképző anyagokból a gyümölcsfák között 10—12 méterenként füatképző helyeket alakítunk ki. Ha kritikus hajnalon a hőmérséklet nulla pont felé közeledik, megkezdjük a füstölést. Arra kell ügyelni, hogy az anyag ne lángoljon. Szinte minden fagyvédelemmel foglalkozó szakiroda- lom megemlíti a gyümölcsfák és a szőlők öntözését, illetve permetezését. Az eljárás elvi alapja az, hogy a víz megfagyásakor hő szabadul fel, amely megvédi a növényt az erősebb fagytól. A víz kijuttatását akkor kell megkezdeni, ha a hőmérséklet 0 fok alá süllyedt, és mindaddig folytatni kell, amíg a fagyveszély el nem múlt. Ha lehetőségünk van rá, fagyveszély idején alaposan öntözzük meg a gyümölcsfák alját. A nedves talaj 0,5—1 fokkal emelheti a környező levegő hőmérsékletét, így csökkentheti a fagyveszélyt. A gyümölcsfák védelménél elmondottak a szőlővédelemben is érvényesek. Több rétegű papírtakarással —5 fok hidegtől is megvédhetjük szőlölugasainkat. Fagyveszély idején ne kapáljunk a szőlőben, mert a frissen kapált talajon nagyobb a kisugárzás. Szőlőink jelentős része lejtős területen található. Itt kisebb a fagyveszély, mert a hideg levegő víz módjára lefolyik a lejtő aljára. Aki viszont a fagyzugos helyen termel szőlőt, telepítsen sűrű élősövényt a telekhatár legmagasabb pontjára. A sövény lassíthatja a hideg levegő lefolyását és felhalmozódását. Alacsonyabb fekvésű területeken, ahol rendszeresen talaj menti fagyokkal kell számolni, a következő módon is enyhíthetjük a károkat. Metszéskor néhány szálvesszőt teljes hosszúságukban meghagyunk a tőkéken. Ezek felső rügyei kihajtanak és el is fagynak, de az alsó rügyek még nyugalmi állapotban maradnak. A fagyos napok elmúltával azután pótmetszést végzünk. A fagyvédelem módszerei nem igényelnek drága beruházásokat. Ezért ha a fagyosszentek fagyokat is hoznak, érdemes velük kísérletezni. F. F. Zabpehely és krémleves Sok zöldség, kevés hús és még kevesebb zsír. A korszerű táplálkozás és sok ember szerint a hosszú élet titka ez. Egyre többet beszélünk erről, a gyakorlatban azonban csak kevesen fogadjuk meg a tanácsokat. Akadnak természetesen kivételek is, például a vegetáriánusok. Étkezési kultúrájuk ismert, s talán sokunk által meg is mosolygott. Tény viszont, hogy számuk egyre gyarapodik. Ma már nem ritkák a vegetáriánus estek, esküvők sem. Legutóbb Kaposváron, a Cseri vendéglőben rendeztek ilyet. A násznép igen szigorú volt: húst, zsírt nem tűrt meg az ünnepi asztalon. Mit tehet ilyenkor a főszakács? Megpróbál olyan ízeket az asztalra varázsolni, amelyek a vendégnek és a hangulatnak egyaránt megfelelnek. Előételnek kiválóak a gyümölcs- és gombakrémlevesek, majd vegetáriánus töltött káposzta, tojás, rizs, sajt töltelékkel kerüiraz asztalra. A vegyestálban zöldséA magyarországi felmérések tapasztalataiból megállapították, hogy az anyák 95 százaléka megkísérli a szoptatást, de sokan igen korán, már két-három hét elteltével — „nincs tejem” indoklással — elhagyják. Sokan gondolják azt, hogy háromhónapos koron túl már nem is célszerű az anyatejes táplálás. Az anyatej biológiai értékét azok a kutatási eredmények fémjelzik, amelyek szerint a mesterségesen táplált csecsemők halálozása körülbelüli hatszorosa, megbetegedéseinek száma pedig tíz— tizenkétszerese volt a szop- tatottakéhoz mérten. Az get, gombát kínáltak. Éjfélkor speciális, erre az alkalomra készített hurkával lepte meg a fiatal pár a hozzátartozókat. Desszertként müzlit, a német nyelvterületről származó édességet, búzacsírakrémet és gyümölccsel ízesített zabpehelykását szolgáltak fel. Az alkoholmentes rendezvényen paradicsom- lével, rostos levekkel köszöntötték az ifjú párt. A korszerű táplálkozást szem előtt tartva a Kapos étteremben kalóriaszegény, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag zöldségekből is kínálnak ételeket. S mindezt természetesen olcsóbban a hagyományos hús- készítményeknél. Szerepel az étlapon többek között különféle krémleves, csirkecomb vajas zöldborsóval, kelvirág, gombafej párizsival. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégek hamar megkedvelték és igénylik ezeket az ételeket. Jó lenne, ha az otthonokban is mindinkább elterjedne az egészséges táplálkozás. anyatej fertőzés elleni védőhatása bebizonyosodott, s ez a betegségek leküzdése szempontjából jelentős. A szoptatás előnye az is, hogy az anyatej mindig friss, egyenletes hőmérsékletű, sterilnek tekinthető, és nagyobbára állandó összetételű. A kis súlyú koraszülöttek esetében az életben maradás feltételei közé számít az anyatejes táplálás is. Az utóbbi évek kutatásai bebizonyították, hogy akik nem szoptatják az újszülötteiket, olyan védelemtől fosztják meg az élet első hónapjaiban, melyet semmiféle tápszerrel nem lehet pótolni. Kell az anyatol! Május elsején történt VÍZSZINTES: 1 1919. Május 1-jén nyitották meg a proletárok gyerekei előtt. 12. Az 1919. május elsejei ünnepi napot a Gellért-hegyről egész Budapestet bevilágító nagyszabású rendezvény zárta. 13. Krétai mitológiai királylány. 14. Mereng, méláz. 16. Nagyüzemünk. 17 Európa-bajnok ökölvívónk (Sándor). 19. Afrikai köztársaság, fővárosa: Bamako. 20. Hálóban a labda. 21. Rin .. . (kutyasztár). 22. Az emeletre. 23. Tó a Szovjetunióban. 27. Hosszú ideig. 29. Kaszáló. 30. Sárgarépa A-vita- mint tartalmazó festékanyaga. 34 Régi súlymérték 35. Fogó egynemű betűi. 36. Mozgékony. 38. Kiejtett betű. 39. Olasz kikötőváros. 41. Szétszéled. 43. Görög betű. 44. Szép Ernő verse. 46. Inni ad. 47. Figyelmeztetés. 48. Parafái. 49. Törzs, szövetség. 51. Némán tódít! 53. A Duna mellékvize Romániában. 55. Görög hír- ügynökség. 56. Újság. 58. Tokió régi neve. 60. Fordított kettős betű. 62. Álomba ringat. 64. Kosztolányi Dezső verse. 66. Bogoz. 68. Táncos, énekes műfaj. 70. Evőeszköz. 72. Néprajz. FÜGGŐLEGES: 1. 1944. május 1-jén alakult meg. 2. Mátka. 3. Altatás végett lágyan ide-oda mozgat. 4. Gyomtalanít. 5. Korjelző röviden. 6. össze-vissza ont! 7. Bánt, sebez. 8. Fővárosa: Teherán. 9. Az öröklődő tulajdonság hordozója. 10. Elektronvolt. 11. A Duna mellékvize. 12. ... Aviv. 18. 1919. május 1-jére készítette el ez a művész a Kalapácsos ember című grafikáját. 24. „ ... történet, Szabó Magda drámája. 25. Román aprópénz. 26. Színművész (István). 28. Rendfokozat. 31. Rádium vegyjele. 32. Személyes névmás. 33. Női becenév. 36. Olasz ember. 37. Az OTI utóda. 40. Veszélyből kiszabadít. 42. Becézett férfinév. 44. „ ... kérdez” (Ady). 45. Nemzetközi Munkaügyi Szervezet francia nevének rövidítése. 50. Orosz női név. 52. ... Magda úszóbajnok. 54. Ez a szó kötelez. 56. Egyforma betűk. 57. Egyik szülő. 58. Egyetemünk névbetűi. 59. Cin.- 61. 1945. május 1-jén szólalt meg. 62. Tromf. 63. Angolszász férfinév. 64. Rövidítés évszámok előtt. 65. Vonatkozó névmás. 67. Némán les! 69. Vés. 71. Dísz. F. I. Beküldendő: a vízszintes 1., 12. és a függőleges 1., 18., és 61. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1987. május 6. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Az eladott menyasszony, A csók, Viola, Libu- sa, A két özvegy, Prágai karneváli, Dalibor. Könyvutalványt nyertek: Szigetvári Ferencné Balaton- fenyves, Harangozó Józsefné Boglárlelle, Krémer Antal, Fodorné Csukly Ildikó Kaposvár. Az utalványokat postán küldjük el. Blúzelőke Fagyvédelem a kiskertekben Az egészséges táplálkozás ábécéje