Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-09 / 108. szám

■

AZ IFJÚSÁG ÉLETE- Wm WM&rn ‘-c%&mMsm&mM mWsmWmsim. WzM .x" -> ^W"/' W%

Somogyi Néplap

___________ 1987. május 9., szombat

V

áltozások ás változtatások

Sorompókezelőből tanár

KjgRiuvcuuu,

v_*v, ma

lailati jogtanácsosként is el tudnám magam képzelni.

— Ahogy nő az ember, úgy alakulnak elképzelései is — kapcsolódik be a beszélgetésbe Horváth Tamás. — Emlékszem, kisgyermekként még a sorompó- és váltókezelőket irigyeltem, később kamionos szerettem volna lenni. Sok mindén megfordul a fejekben, mire ki kristályosodik a végső elhatározás.

Tamás már biztosan tudja : matematika—fizika szakos tanár lesz belőle. Nem mindenki ül azaban ilyen biztosan a nyeregben. A gimnazisták négy évvel uigyan elodázhatják a döntést, de sokszor még tizennyolc évesen sem könnyű a pályaválasztás. A mindenre rácsodálkozó, a világgal épp csak ismerkedő, iskolájában mégis öregdiáknak számító negyedikes, bizony, nincs irigylésre méltó helyzetben. Életre szóló döntést hozni nagy felelősség. Sokan nem is merik még vállalni.

— Hogy mi szeretnék lenni, még nem tudom pontosan — vallja be Méhesfalvi Dóra. — A néptánc érdekel a legjobban, de gondolom, abból nem nagyon lehet megélni. Nagyon szeretem még a nyelveket, ezért jelentkeztem a vendéglátóipari főiskolára, bár a diploma után nem valószínű, hogy ezen a pályán maradok. Ha nem sikerülne elsőre a fölvételi? Elmegyek dolgozni valami szakmához kapcsolódó helyre, s jövőre ismét megpróbálom. Ha akkor se

jönne össze, majd kitalálok valami mást.

Mást, de miit? Kelemen Natáliának is ez a legnagyobb gondja. A szép nevű lánynak nyárra már szakma lesz a kezében. De „anyám, ón nem ilyen lovat akartam ...”

— Érettségivel a kezemben olyan munkát kapnék a tejüzemben, mint a szakmunkások — háborog a Kinizsii Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola végzős tanulója. — Inkább más állás után nézek. Hogy mi lesz az, még nem tudom. Hosz- szú a nyár, majd csak kitalálok valamit.

— ő már csak ilyen — tréfálkozik tIngár Ágota, Natália barátnője. — Négy év alatt sem sikerült megszerettetnem vele a szakmát, de azérlt nem ez a jellemző a végzősökre. A legtöbben eldöntötték már, hol fognak dolgozni.

Az élelmiszergazdaság gazdag kínálatában előbb- utóbb mindenki talál kedvére "való állást.

— Én az élelmiszeripari főiskolára jelentkeztem, de mindenképpen a kereskedelemben szeretnék elhelyezkedni — búcsúzik Ágota.

Becsengettek. Utolsó maiékor álnak egyikére rohan. Rojtosra koptatott köpenyében eltűnik a folyosó zajos forgatagában. Néhány perc múlva azonban mosolyogva visszarohan.

— Tudja, mit? Jöjjön el öt év múlva az érettségi találkozóra ! Addigra minden kiderül.

Horváth Éva

Új lap — régi szándékok

Elindult a Staféta

Staféta. Mi jut róla eszünkbe? Gyorsfutás, lovas hírnök, váltófűtés. S még valami. Egy újság neve, amely fiataloknak szól a fiaitalokról, de a köztudatba még nem ékelte be. magát úgy, mint neves társai, az If júsági Magazin vagy a Világ Ifjúsága. A lap szerkesztőségének törekvései azonban feltétlenül figyelemre méltóak. Énről beszélgettünk Frank Istvánnal, a Staféta főszerkesztő-helyettesével,

— Lapunk azza^ a szándékkal indult, hogy a többi ifjúsági újságtól eltérően áttekinthetően, világosan írjunk a fiatalok társadalmi problémáiról. Ez egyben meghatározta lapunk szerkezeti elvét is, hiszen minden számunkban csupán egy

nőttnek és azt hiszem, nem is leszek az. Gyerek akarok maradni, még ha pedagógus lesz is belőlem. Azt szeretném, ha a gyerekek nem a felnőttet látnák majd bennem, hanem a társat, aki segít. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert • engem is ilyen segíteni akaró emberek vesznek körül. Nagyon sokat köszönhetek anyukámnak, aki mindig mellettem áll, és zenetanáraimnak: Baja Erikának

meg Csupor Lászlónak. De nem szabad megfeledkezni a gimnáziumról sem, ahol lehetővé tették, hogy heti két alkalommal az utolsó tanórák helyett fuvoláznd mehessek a kaposvári zeneiskolába.

Mit mondhatnék még magamról? Talán csak annyit, így egyszerűen: a zene az életem. Ha boldog vagyok vagy ha problémáim vannak, csak leülök a zongora mellé vagy kezembe veszem a fuvolát, és ilyenkor a zene csak az enyém ... N. A.

dolgot igyekszünk körbejárni. így az eddig megjelenít Stafétákban sízó volt az állami gondozottakról, a békéről, az erőszakról, a fiatalkori bűnözésről, a családalapításról és az ifjúság családi helyzetéről.

— Melyik téma keltette a legnagyobb vitát?

_— Az állami gondozottakról szóló számunk után számos levelet kaptunk, és nagy érdeklődés kísérte a bűnözésről szóló riportokat is. Minden témaválasztáskor a segítő szándék vezérei benmüket; beszélni kell a visszás dolgokról. Szükség van a nyilvánosságra, hogy történjék valami.

— Szokatlanul látványos a lap megjelenése?

— Inkább azt mondanám, hogy figyelemfelkeltő. Nemrég indultunk, az olvasókat pedig minden újságnak meg kell nyernie. Olvashatóan, igényes formában, magazinjelleggel jelentkezünk, és minden szám után várjuk a reagálásokat. Eddig nem panaszkodhatunk : közösségekben, KISZ-tagoknál, fiatalok közt egyre nagyobb a vitakedv; átgondolják, megbeszélik írásainkat, s' ebben segítségükre vagyunk mi is, hiszen az országban már több Staféta-klub működik.

— Egy induló, illetve egy még kevésbé ismert újság csatát nyerhet könnyűzenei rovatával. Hogyan formálja a Staféta a zenei ízlést?

— Nehéz formálni a zenei ízlést; a popzene ma már üzlet, így a ,menő” együttesek kerülnek az előtérbe. Ellenpélda kevés akad. Mindezekkel együtt jómagam és a Staféta zenei rovata is az értékes zenét állítja előtérbe, és nem a szirupos, fülbemászó, szövegértékét tekintve felszínes számokat^ feledhető együtteseket, előadókat.

B J.

A fák árnyékos homályából gondtalan nevetés szűrődik ki. Fiatalok. Élvezik a tavaszt, a szerelemre csábító első napsugarakat Nem érzik még a gyerekcipő szorítását, pedig néhány hónap, és tizennyolc évük minden komolyságát, tudását mérlegeli a szigorú érettségi bizottság. S ha az első megmérettetés sikerül, a neheze még hátra van.

— A fölvételitől jobban félek — sóhajt Nemes Pál, a kaposvári Táncsics gimnáziumból. Jogi egyetemre készül; sok a jelentkező, magas a ponthatár, nem lesz könnyű bekerülni — pedig régi álmom az ügyvédi pálya. Ötödikes koromban a krimik bűvöletében gondoltam először erre a szakmára; akkor még a bíráskodás, az ügyész munkája vonzott

Egyenruha

lelően az érdeklődés is széles körű volt, nemcsak a tizenévesek látogatták a művelődési házat. A közeli italbolt már-már be akart zárni, annyira csökkent a forgalma. Ezek a tapasztalatok megmutatták, hogy van mit tenni és lehet is mit tenni a tartalmasabb szórakoztatás érdekében. Most már felébredt bennünk az igény, hogy saját videomagnónk is legyen, ne kelljen mindig kölcsönözni. A magnó árát pályázatokkal, társadalmi

munkákkal igyekszünk ösz- szegyűjiteni.

A tartalmas elfoglaltság újabb lehetősége az is, hogy Árvái Tibor kezdeményezésére a községi KISZ-esek

együttműködésével létrejött egy gazdakör. Ebben a kö- zépkokorsztály tagjai is „otthon érzik magukat”.

A párt és a tanácsi vezetőség az új kezdeményezések mellé állt, s ők is javasolnak; érdeklődnek az újabb igényekrőil és nehézségekről. A fiatalok közérzete az utóbbi időben érezhetően jobb lett, lelassult az elvándorlás a községből.

Árvái Tibor a megyei lakóhelyi ifjúsági bizottság tagjaként is újabb tapasztalaitokat szerez, újabb ötleteket merít, s ezeket a községi közösség számára hasznosíthatja.

K. Gy.

Mint megírtuk: somogyi sikerrel zárult a XX. helikoni diáktalálkozó Keszthelyen, » megyénk nyerte a fesztiváldíjat. Képeink a műsor néhány pillanatát örökítették meg.

KIÜRÜLT AZ ITALBOLT

Ki fogja megvarrni? Ez a kérdés Barcson. Megvan hozzá a pénz, a posztó. Sőt az elképzelés is, hogy milyen legyen. Ám szabó-varró ember nem akad. Pedig egy százezer forintos munka azért nem eldobni való manapság.

Miről is van szó? A Balti- tengeri zenésztalálkozóra hazánkból csak a barcsi ifjúsági fúvószenekar kapott meghívást. A július eleji nemzetközi fúvósseregszem- lóre nem véletlen utazhat a barcsi csapat. Se szeri, se száma elismeréseiknek, okleveleiknek, amelyek kitűnő minősítésüket igazolják.

Az idén végre összejött aininyi pénz, hogy a fúvósok egyenruhát varrassanak, amely egyébként alakulási alapkövetelmény. Egy cseh vagy egy NDK-beli fúvószenekart el sem lehet képzelni összevissza-szerelésben. S [ milyenek lennének talpig I különbözőben a barcsiak?

Megoldás azonban mind a mai napiig nincs. A zenekar vezetője és a művelődési ház igazgatója jó néhány gyárhoz. kisszövetkezethez, gmkhoz és maszekhoz bekopogtatott, de hiába. Nem üzlet ötvenhat különböző méretű ruhát megvarrni egyenként nem egészen kétezer forintért, mondták a varrásban jártas emberek. Mindenki legyintett a barcsiak kérésére.

Azt gondolták: könnyű egyenruhához jutni. S még azt is: van talán valahol olyan szabóság, ahol nincs elszabva az ügyük, és posztójukért meg pénzükért ők is „egyenfesshez” juthatnak.

közérzete

„...a zene csak az enyém”

Jobb a fiatalok

Sok helyen tartja még magát az a nézet, hogy a városi fiatalok érdeklődőbbek, mint a falusiak. Árvái Tibor népművelő Nemesvi- don, s nem osztja ezt a véleményt:

— Azt tapasztalom, hogy nem az érdeklődési körben van különbség a falu és a város között, hanem a. lehetőségekben. Megfigyelhető azonban, hogy lakóhelytől függetlenül egyre igényesebbek lesznek a fiatalok. Látják például a községekben lakók, hogy másutt videóznák; ők is szeretnének. Sok helyről kapnak hírt sikeres diszkóműsörokról; ők is vágynak diszkóra. Vagyis az igényeket és a látókört tekintve napjainkban már nem a település határáig terjed a figyelem, nem any- nyira „nyugisak” a községek és falvak, mint évtizedekkel ezelőtt. Ha az igényeket nem ismerjük föl idejében és nem elégítjük ki, akkor elégedetlenség keletkezik. A fiatal vagy elvágyódik lakóhelyéről, vagy igyekszik levezetni valamilyen formában a feszültségét.

Például bemegy a presz- szóba, kocsmába. Nemesvi- don sem ritka, hogy a tizenévesek is bele-belekor- tyolnak az alkoholba. Lehetőségük van erre — akár otthon is.

— Különösen szünidőben mutatkozik meg, hogy a diákság nem tud mit kezdeni a szabadidejével. Ezt látva a legutóbbi téli szünetben mindennap videóműsort adtunk a kultúrh ázunk - bain. Választékunk bőven volt, hiszen a megyei művelődési központ videótárában .az óvodáskantól a nyugdíjaskárig mindenki számára találhatunk érdekes ösz- szeállításokat. Ennék megfeA fesztiváldíjat nyert somogyi műsor egyik nagy sikert arató szereplője volt Komáromi Márta, a fanyódi gimnázium negyedikes tanulója. 1985-ben hívta fel magáira a szakemberek és a közönség figyelmét, amikor zongorajátékával országos arany minősítést szerzett. Produkciója nemeseik a megyei műsorban, hanem a gálán is sikerszám volt. Az idén ismét meglepetést szerzett, zenei tehetségét fuvolán is bizonyította, s ez újabb országos arany minősítést eredményezett. Ezúttal a Festetich-kasitély tükörtermében bűvölte el a közönséget.

Arra kértem, beszéljen önmagáról, terveiről.

— Négy éve kezdtem el fuvolázni és tíz éve zongorázom. Márciusban sikeresen felvételiztem a veszprémi zeneművészeti szakközépiskolára; két év után a zeneművészeti főiskolán szeretnék továbbtanulni. Sokat tanulóik, . képezem magam, hétköznapokon három, hétvégeken 5—6 órát töltök gyakorlással. Csak a zenével akarok foglalkozni, de nem művész, hanem zenetanár szeretnék lenni. Nem vágyók művésztípus, engem egy-egy fellépés nagyon kimerít; nem bírnám. Természetesen a közönség tapsa sokait jelent, de ennél nagyobb élményt, szakmai büszkeséget ad, ha sikerül majd egy-egy tehetséget kinevelni, akiből valóban művész lesz. Bizonyos, vágyóik abban, hogy emlékezni fog rá: volt egy zenetanár, aki elindította a pályán. Ez a legszebb siker.

Tizennyolc éves vagyok, de nem érzem magam fel-