Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-07 / 106. szám
XLIII. évfolyam, 106. szám 1987. május 7., csütörtök Készül a sétálóutca díszburkolata Megismétlik a pályázatot Széchenyi szobrára te a pályaműveket és a város szándékát. Éppen ezért született az a döntés, atnely- lyel egyetértettek a Városszépítő Egyesület, a városi és a megyei tanács képviselői is, hogy három szobrász fejlessze tovább a tervét: Gera Katalin, Borbás Tibor és Körösényi Tamás. A közönség valamennyi szobdrtervet megtekintheti a Somogy Megyei Múzeum kamaratermében. Az alkotók szeptember 2-án mutatják be újabb terveiket, s utána ezeket is a lakosság elé tárják. Bors István szobortervének máshol történő megvalósítását indítványozta a bíráló bizottság. Egyéni pályázatok az általános iskolákban Hétfőtől minden járműnek tilos lesz a behajtás 'a kaposvári sétálóutca Kossuth tér és Múzeum utca közötti szakaszára, s néhány nappal később egészen a Kossuth Lajos utcáig terjed e tilalom. Mától részleges forgalomkorlátozás várható az utcában, de a táblák csak a jövő hét' elején kerülnek ki. Tulajdonképpen eddig is csak azok a járművek mehettek be ebbe az utcába, amelyeknek tulajdonosai, illetve üzembentartói külön engedélyt kaptak, ám a fent említett szakaszon eztán semmiféle kivétel sem lesz, mert megkezdődik a díszburkolat készítése. Ma a kitűzést végzik, és hétfőn rakják le az első kockákat. Egyelőre az utca közepén, a két .kandelábersor között készül el a díszburkolat. Az érintett vállalatoknak a városi tanács levélben is értesítést küld a korlátozásról, valamint arról, hogy miképpen oldhatják meg az üzletek áruval való feltöltését. Német nemzetiségi vetélkedő fiataloknak A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége és a KISZ Központi Bizottsága német nemzetiségi ifjúsági vetélkedőt rendez, s erre 14 és 30 év közötti, fiatalokból ' álló 3—5 fős csapatok jelentkezését várják. A vetélkedő témakörei felölélik a magyarországi németek történelmét, mai életét, néprajzát, zenéjét és tánckultúráját, irodalmát, képző- és népművészetét, hazánk nemzetiségi politikáját. A rendezők célja, hogy a fiatalok minél szélesebb körben ismerjék meg — előzetes felkészülés és a vetélkedő során — a német nemzetiség múltját, jelenét. A résztvevők a benevezés után megkapják a felkészülésükhöz szükséges forrásmunkák jegyzékét. A vetélkedő 1987 októberében kezdődik és a részvétel arányától függően — esetleg több forduló után — 1988-ban fejeződik be. A vetélkedőt két nyelvűén, németül és magyarul vezetik. A sikeres szereplés eredményeként értékes díjak nyerhetők. A jelentkezéseket május 31-tig kell elküldeni a következő címre: Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége, 1396 Budapest. Pf.: 485. Mottó: „Jugendwettbewerb”. Halászkert nyílt a Park étteremben A megyei találkozók legjobbjai közül hanmincam a nyáron országos szaktáborban fejleszthetik tudásukat. Kilencvennégyen megyei szaktáborban vesznek részt, nyolcán a Zala megyeiek szaktáboraiba kaptak meghívást. Hét szobrász, köztük három somogyi, kapott megbízást a Kaposváron felállítandó Széchenyi-szobor tervének elkészítésére. Hat alkotó hét tervvel állt tagnap a zsűri elé. A Kaposvári Városszépítő Egyesület annak a Széchenyinek az alakját szerette volna viszontlátni a terveikben, alkit 1835- ben a város díszpolgárává választott. A tervek egy része a múlt századi köztéri szobrászat nyelvén próbálta leírni, milyennek képzelte az államférfi alakját; az egymásra sokban hasonlító tervek külsőségükben próbáltak azonosulni Széchenyivel. Voltak, akik közelebb jutattak személyiségéhez. Markolt György például nem törekedett a hasonlatosság megjelenítésére, Körösényi Tamás az építő Széchenyi alakját fonmázta meg. Rátonyi József kötődött leginkább a köztéri szobrászat hagyományaihoz. A kaposvári Gera Katalin két tervvel is szerepelt a hasonlatosság és a lendületesség ábrázolásával. Bors István a jó és a rossz küzdelmét, Széchenyi szellemiségét kifejező szolbrot alkotott. Borbás Tibor hőse — talán a legérzékenyebben — a meditáló, gondolkodó hőst állította elénk. A zsűri, amelynek munkájában részt vett Pusztai Gabriella, a lektorátus igazgatója is, hosszasan elemezAz idén a szokásosnál 3—1 héttel később bontotta ki sárga szirmait Békés megyében az erdélyi hérics Aki egyszer megízleli a szalonnasütés és nyitott tűzön főzés varázsát, megkedveli. A hús és a köret ugyanis jellegzetes zamatot kap. Tegnap délután Kaposváron a Park étterem régi kerthelyiségét barátságos vendéglővé formálták az építők. A halászkert közepére jókora akváriumot telepítettek. A vízben nagy testű és kicsiny halak úszkálnak rémülten, mintha tudnák: sorsuk bármelyik pillanatban megpecsételődhet. Csak a vendégektől függ, mikor halásszák ki valamelyiket. Ha az éhes ember rámutat egy pontyra, rögtön kiemelik és a „séf” gondjaira bízzák. Az étterem varázsát a ros- tonsütő adja. A vörös, vakolatlan téglából rakott, felül nyitott tűzhelyen faszénnel tüzelnek. A helyiségben érződik a sülő hús ínycsiklandó illata, amely- talán még a jóllakott vendéget is újabb rendelésre készteti. Vincze Lajos, a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója elmondta: a Park étterem rekonstrckciója és a halászkert kialakítása a felújítási program része. Korábban a Havanna ételbáron és a Volga presszón dolgoztak a szakemberek, az idén először a Szabadság parki vendéglőt alakították át. A beruházás csaknem négyszáz- ezer forintba került. Az épülethez alig nyúltak, csupán egy előkészítőt alakítottak ki, hogy a hal tisztítását, darabolását elkülönítsék. A terem berendezését Vida Gyula pécsi belsőépítész tervezte. Az átalakítási munkák mindössze két hónapig tartottak; ezeket a vendéglátó vállalat szakemberei és társvállalkozók végezték. Az étterembe nehéz, faszékek kerültek, az asztalokra barna tányérok. Mindez 'együtt igen jól mutat, s hangulatossá teszi a helyiséget. A Művelődési Minisztérium és az országos úttörő- elnökség három éve sajátos tehetséggondozó formaként kezdeményezte az általános iskolai tanulók számára az egyéni pályázatokat A hagyományos tanulmányi versenyékkel és vetélkedőkkel szemben az egyéni és csoportos kutatómunka elsajátítása kapott nagyobb szerepet. Somogybán ebben a tanévben ezer tanuló pályamunkája jutott el az iskolai értékelések után a megyei pedagógiai intézetbe. Magyar nyelvből 230, történe- leből 132, oroszból 113, természetkutató ágazatból 98, matematikából 226, technikából 36, mezőgazdászból 14, rajzból 64 dolgozatot értékeltek. Főként ott kedvelték meg ezt a munkaformát a tanulók, ahol a szülőik és a nevelők megtalálták az egyéni irányítás és segítés módját. Az elmúlt években az volt a tapasztalat, hogy több iskola egy-két tématerületre hívta föl a tanulók figyelmét, az idén máf a sokoldalúság volt jellemző. A pályázatok megyei fordulója a múlt héten zárult. Ide 187 tanuló kapott meghívást. A szakzsűrik véleménye szerint az idei pályamunkáik az elmúlt évekhez viszonyítva jobban megfeleltek az eredeti szándéknak, esztétikailag is igényesebbek lettek. Különösen értékes kutatások születtek a történelem témakörben, az eredeti forrásokkal is megtanultak bánni a tanulók. Magyarból a gyűjtőmunka és a nyelvhasználati módok tudatos alkalmazása, a természetkutatóknál a sokoldalúság volt a jellemző. Tisztelt Szerkesztőség! Pellérdi Tibor és társai — kaposvári lakosok — március 30-án megjelent levelére az alábbi tájékoztatást adom. A Fenyves utca végén a szilárd burkolatú út megépítésére a városi tanács nem tett ígéretet. Az útszakasz egyoldali és ritka beépítettsége miatt a lakókra aránytalanul nagy építési költség jutna, s azt nem tudják vállalni. A földút megjavítását elrendeltük. Ezzel az út felszínét úgy alakítjuk ki, hogy arról a csapadékvíz lefolyjon. Kérjük a Fenyves utca 1—11. sz. ingatlan tulajdonosait, hogy az útárkot és a bejárati átereszeket a víz to- vábbvezethetősége érdekében szíveskedjenek kitisztítani. Tisztelettel: Virányi István osztályvezető. Kaposvári Városi Tanács V. B. műszaki osztály Tisztelt Szerkesztőség! Igáiban a Rét utcában van nyaralónk. Ez az utca földes. Körülbelül két hónapja az igali tanács bontásból származó anyagokat hordatott oda, gondolom azzal a céllal, hogy javítsa az út minőségét. Azóta azonban az utcába jármüvei bemenni nem lehet, mert a hatalmas betondarabokon, blokktéglákon nem lehet közlekedni. Kérem, hogy aki ezt az állapotot előidézte, mielőbb szüntesse meg. Tisztelettel: Tóth Lajos Kaposvár Somogyi Néplap Mától korlátozás, hétfőtől tilalom Tarka sorok A „hírős város" anekdotáiból A kecskeméti kaszinó épületére Iványi Grün- wald Béla festette a freskókat. A félig meztelen, lepedős alakok a tudomány, a művészet megszemélyesítését szolgálták. Nagykőrösről átjött néhány atyafi, s a nagyobb épületek között a kórházat keresték, hogy melyik lenne az. Meglátja egyikük a freskókat, és már szól is társainak: — Ez lesz az! Lássa kend, ki is vannak rajzolva a betegek... * * * Lopás miatt ültek törvényt egy juhász fölött az 1900-as évek elején. A tanúk bizonyították, hogy a lopást a juhász követte el, de ő maga sem tagadta tettét. Megkérdezi az elnök a vádlottat: — Mit tudna a mentségére felhozni? Gondolkodik egy darabig a juhász, aztán kivágja: — Hát most szegény vagyok, megkövetem a tekintetes urakat, de őszszel fölhoznék egy jó bürgét... Étteremben — Főúr,- a marhaszeletben egy csavart találtam ! — Ilyen a műszaki fejlődés kérem ... Húsz évvel ezelőtt még patkószeget talált volna a kedves vendég. Mit lehet tudni? Két régi barátnő találkozik : — Hallom újra férjhez mentél! És ki a férjed? — Várj, azonnal megmondom, itt kell Jenni a névjegyének valahol a táskámban. Gyanús Két bolha egy mozdulatlanul fekvő elefántot talál. Az egyik megszólal: • ‘ — Vigyázz rá! Hívom a gyerekeket! Remek lakoma lesz. Amikor a gyerekekkel visszaér, az elefántot már nem találja. — Képzeld — mondja a másik bolha —, az elefánt élt és elszaladt. — Ne hazudj! Látom, hogy még mindig rágsz. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató