Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

1987. május 5., kedd Somogyi Néplap 5 Egy érdekes fakultáció RUDI BÁCSI ZONGORÁI MÁJUS 18. Múzeumi világnap Egy évtizede már, hogy május 18-án szerte a világon a múzeumok tevékenységére irányul a figyelem. A múzeu­mi világnapon a hazai intéz­mények is új kiállításokkal, megújult gyűjteményekkel és változatos programokkal vár­ják a közönséget. Május 18- án nyílik meg Budapesten — több évi szünet után — a Kína-múzeum. A Gorkij fa­sori egykori Ráth-villa 8 évig tartó külső-belső felújításá­nak végeztével az Iparművé­szeti Múzeum gazdag távol­keleti gyűjteményét új ál­landó kiállításon tárták az érdekődők elé. Felújítva várja a közönsé­get a soproni Storno-gyűjte- mény is: az eredeti szépsé­gében helyre állított kéteme­letes késő reneszánsz épület­ben a világnapon nyílik meg az elsősorban iparművészeti tárgyairól híres egykori ma­gángyűjtemény bemutatója, kiegészítve Sopron és a me­gye újkori történetére vonat­kozó emlékekkel. A Nemzeti Múzeum gazdag ékszergyűjteményéből állít össze bemutatót. A Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban sem titkol­ják, náluk is — mint a gim­náziumok legtöbbjében — a továbbtanulás az elsődleges cél. Ez az intézmény azon­ban sajátos helyzetben van. Földrajzi helyzete miatt sző­kébb beiskolázási körzetből válogathat. Így válik hát­ránnyá a szomszédos Zala megye közelsége, de a felvé­telizők választhatják a kö­zeli Nagyatádot is. Ehhez jön még egy helyi adottság: tanulóik csaknem hetven százaléka fizikai dolgozók gyermeke. Az intézmény vezetősége ebben a tanévben kezdett hozzá a vámvizsgálói, vám­kezelői — a tanulók min­dennapos szóhasználatában —, a vámtiszti fakultáció megszervezéséhez. Horváth Lajosné, az intézmény igaz­gatóhelyettese beszélt a részletekről: — A fakultáció létrehozá­sában nagy szerepe volt a közeli határátkelőhelyeknek. A másik fő szempont az volt, hogy akiknek nem si­került a felvételijük a felső­oktatási intézményekbe, csak érettségivel rendelkez­nek, tulajdonképpen vég­zettség nélkül. E kettő ösz- szekapcsolásából született meg a fakultáció gondolata. A középfokú végzettséget adó kétéves képzés elméleti és gyakorlati tudnivalókból áll. Az elméleti oktatásra a közeli határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő házas­párt kérték fel, sőt már tan­könyvet is beszereztek eh­hez. A gyakorlati oktatásra pedig Gyékényesen és Ber- zencén kerítenek sort. Az igazgatóhelyettes öröm­mel említette: amióta köz­tudottá vált, hogy nem köte­lező a fakultáció, nem volt Hétfőn Szegeden ünnepi díjkiosztással fejeződött be az operafesztivál. Az elmúlt hét alatt a Magyar Állami Operaház, a Népszínház, a győri, a pécsi, a debreceni operatársulatok egy-egy, a szegediek pedig két előadást tartottak. nyomában senki, aki visszavonta volna korábbi elhatározását. Így az eredeti huszonkét jelent­kezővel kezdik szeptember­ben a tanítást. Közöttük lesz a most még másodikos Og- lizán Krisztina is. — Szerintem nagyon jó lehetőség egy ilyen fakultá­ció. Ez egyben szakmát is jelenthet, és megalapozhatja a továbbtanulást is. Márkus Ildikó is a to­vábbtanulás melletti szakma közeli lehetőségét tartja fontosnak, s azt is hozzátet­te, hogy akik jelentkeztek, szinte bizonyos, hogy kacér­kodnak az itt tanultak hiva­tásként való alkalmazásával is. Kismihók Zoltán a fiúk sajátos szemszögéből érté­kelte ezt az országszerte egyedülálló fakultációt. — A két év katonaidőnél nem mindegy milyen helyre kerül az ember. Ez a vég­zettség ad lehetőséget er­re is. Mindhárman saját elhatá­rozásként döntöttek így. Ar­ra a kérdésre, hogy vajon lágyabb szívűek-e a női vá­mosok, mint a férfiak, mind­hárman azt válaszolták, hogy bizonyára kedvesebbek, és nekik ebben a munkakörben is fontos az első benyomás. A zenekritikusokból álló hat tagú zsűri Várnai Péter elnökletével a Magyar Zene­művészek Szövetsége díját, a bemutatott .legjobb produk­cióért, Verdi Macbeth című operájának előadásáért a Szegedi Nemzeti Színház együttesének ítélte. Nagy izgalommal nézem a régóta hiányolt kedd esti magyar sorozatot, a Nyolc évszakot. Illúzióim természe­tesén nincsenek, hiszen már az első részből nyilvánvaló­vá vált: kijavítani, köze­pesre menteni a hátralevő részeket már nem lehet. Így bizonyos magyarázatot kí­ván megkülönböztetett fi­gyelmem, annál is ^inkább, mert magam számára is csak nehezen tudtam megfogal­mazni, miért nem kapcsolom át más adókra keddenként a készüléket. A holland—magyar mécs­esén jöttem rá, hogy létezik egy indokolatlan remény bennem is — mint ahogy honfitársaim többségében is —, amely azt sugallja, hogy a legreménytelenebb ese­tekben is ki kell tartanunk, hátha valami csoda folytán jóra fordulnak a dolgok. Csoda természetesen nin­csen, következésképp a dol­gok maradnak a rossz me­derben, s ráadásul a mécs­eseket is szépen sorjában elveszítjük. (Gyenge játék­kal.) A Nyolc évszakról vi­szont hálás dolog írni, any- nyi hibája van. Azon kí­vül, hogy hiteles képet akar nyújtani a nyolcvanas évek Magyarországáról, még ön­magában nem baj, de ezt olyan naivul teszi, mintha egy érettségi előtt álló osz­tály fiataljainak szalagavatói műsora lenne. A történetek a mindennapoktól ellesett pillanatok benyomását kelte­nék, ha nem lennének oly­annyira unalmasan közhelye­sek. (Mert higgyük el: az élet nem közhelyes!) Hitel­telen, hogy csátri lányokat alakítanak főiskolát végzett A Művelődési Minisztéri­um női főszereplői díját a győri Carmennek, Tas Ildikó­nak, a férfi főszereplői díját Macbethnek, Németh József­nek, epizódszereplői díját Szokolay: Vérnászában nyúj­tott alakításáért a szegedi Vajda Júliának adták át. színésznőik, s becsmérlő meg­jegyzést tesznek a harmin­casokra, amikor látszik, hogy bizony, ők is inkább ehhez a korosztályhoz vannak kö­zelebb. Rudi bácsi figurája vi­szont telitalálat. Gyanítható­an azért, mert Kállai Fe­rencnek van annyi művészi tartaléka, hogy az író és rendező által hiányosra komponált figurát kitöltse, életet vigyen bele. Számom­ra azonban mégis azzal az igyekezettel emelkedik ki a többi szereplő közül, amely- lyel szeretné elsajátítani az új szelek fújta ritmust, ahogy kínlódva, fogát össze­szorítva gyakorolja az Opus együttes néhány évvel ez­előtti világslágerét, a Life is life-tt. Igaz, ez a nyitás csak esetleges Rudi bácsi esetében, hiszen meglehető­sen sumák módon csak ak­kor zendít rá nagy hangon zongorakísérettel, ha megje­lenik a magánvendéglő tu­lajdonosa. Aki természetesen nagyon is a reformok híve, tisztában van azzal: fenn­maradni és a versenyképes­séget megőrizni csakis új da­lokkal lehet. Rudi bácsi viszont veszi a fáradságot, hogy a fejlődés­nek legalább csekély látsza­tát is keltse, a többi figura viszont ilyen pozitívumom kát fölmutatni képtelen. Az viszont, hogy a főnök eltű­nése után visszavált a_régi, bevált dalokra, már kevés­bé teszi Rudi bácsinkat ro­konszenvessé. Hibája a filmnek is, hogy igyekszik azt a hamis lát­szatot kelteni: a kocsma törzsközönsége ezeket a ré­gi dalokat igényid, új sláge­rekre nem képes. (Tudjuk: éppen fordítva van.) Nézőként már csak egy dolog érdekel a sorozatból, s nagyon meg­lepődnék, ha kiderülne a hátralévő részekből: mi lesz a derék zongoristával? Med­dig tudja fújni az általa po­kolba kívánt új dalokat? S lesz-e energiája ,ra főnöknek a szüntelen ellenőrzésre: S egyáltalán: meddig lesz Rudi bácsinak közönsége? Varga István A Wiener Walzer Kaposváron Balogh P. Ferenc Díjkiosztás a szegedi operafesztiválon Siketet ná&cé{&zCiUu avagy mit mesél a valódi vőlegény Utasokkal telve futott be Kaposvárra, a Kilián György Városi Művelődési Központ­ba a híres Wiener Walzer szerelvénye. Ez egyik ku­péban különös eset történt, ezt suttogta az „állomáson” várakozó kevés számú kö­zönség. Görgey Gábor szín­padi művének kaposvári be­mutatóján vegyültünk el az érdeklődök között. A Fonó- munikás Kisszínpad bemuta­tója a Wiener Walzer a vál­lalkozást tékintbe is újsze­rű. Az eddigi, többnyire szer­kesztett műsorokkal szem­ben ezúttal a színészi játék­ra alapozott a rendéző, Ka­szás Ferenc, amikor Görgey groteszkjének bemutatását, határozta el. Az egyfelvoná- sos színpadi mű sikerdarab­nak számít, nemrég láttuk a televízió képernyőjén is a „viselkedés-lélektan” fanyar humorú groteszk történeté­nek megfogalmazását. A Fonómunikás Kisszínpad a darabról a magatartásfor­mákra helyezte a hangsúlyt, arra: ki hogyan reagál a ku­péban a feltételezett gyilkos­ságra. A polgármesterné fiú­jával a menekülést választa­ná az esemény színhelyéről — számára ez lenne a meg­oldás. Mert nem eshet csor­ba — no, nem a lelkiismere­tén, hiszen találkára indult —, hanem társadalmi pozí­ciója nem engedi meg, hogy egy gyilkosság gyanújába keveredjék. Újabb utasok ér­keznek a kupéba: a nyugdí­jas áUamügyész és felesé­ge. Az öregúr szakmabeli, ám épp elég rövidlátó ahhoz, hogy ne fedezzen föl sem­mit a történteikből, illetve csak azt, amire a felesége en­gedélyt ad neki. Mivel egy magas elismerés átvétele az úti célja, ő sem tehet mást — netán visszavonnák a ki­tüntetést a gyilkossági bo­nyodalmak miatt —, hallgat. A sittről frissen szabadult újabb utasra sem tudják rá­sózni az ügyet. A vasutas lesz úrrá a kínos helyzeten: föltámasztja a halottnak vélt útitársat. Mindenki meg­könnyebbül. A rettenetes órák után, amikor mindany- nyian kimutatták foguk fe­hérét, visszateszik álarcukat. Görgey darabja nemcsak remek tanulmány arról, hogy nem várt helyzetekben ki ho­gyan viselkedik, hanem ki­tűnő humorú játék is. A groteszk elemeket azonban kevésbé sikerült még föltár­nia az előadásban az együt­tesnek, ám a megújult Fo­nómunikás Kisszínpad több új tehetség felfedezésével di- csékedhet, s ezt az előadás során kamatoztatni is tudta. Horváth Péter és Friss László magabiztos alakítása mellett az együttes fiataljai­nak — Bene Szilvia, Bárdos Éva, Neumark Tamás, Baksa Sándor, Károly Szabolcs és Bíró Éva — tapsot érdemlő játéka a Fonómunkás Kis­színpad jó hímevét öregbí­tette. Horányi Barna 52. — Aztán forró legyen ám az a tyúkleves! És még va­lamit. Ha újra kezdődik ide- fönn a lagzi, épp oly udvari­asan viselkedj, mint odalent a sátorban viselkedtél. Tud­hatod, mennyire borsózik a hátam a trágárságtól. — Vivát, vivát — helyeselt hitegető halogatással és el­tűnt a szurdokban. De amiközben tisztáztam vele ezt a fontos részletet, tovább ülésezett álló hely­zetben az operatív bizottság, és reám nézve életbevágóan fontos döntést hozott. Dön­tésének a Kancsó Miska élénkebb döntögetésével adott nyomatékot. Az a szép nyakkendős Fülöp Géza, a már-már piperkőc frizurás tanácselnök hozta tudomá­somra : — Illés, mostantól vőlegény vagy, Zita meg a menyasz- szonyod. Itt ültök majd a rönkasztalnál, a százéves körtefa alatt. Csak ülsz és vőlegény leszel, Az összes többit majd mi elintézzük. Hallott már olyat valaki, hogy ellent mertek volna mondani az operatív bizott­ság döntésének? Kényszer hatására helyeslőleg tudo­másul vettem a demokrati­kus parancsot. 23. KÖLTŐI PÁRBAJ Minden úgy történt, ahogy az operatív bizottság határo­zott. Nemcsak a nagybőgőt és a cimbalmot hozták fel vállon az áldozatos társadal­mi munkára mindig kész lé- csi lakosok, de magát Szu- szogót és Töklevest is. En­nek folytán az egyesült ze­nekar elfoglalhatta helyét a présházi teraszon és az alka­lomhoz leginkább illő, lenge dallamokból szőtt számot ját­szotta: „Jártam ablakid alatt egy holdvilágos éjen ...” Eközben akaratom ellené­re megint az események kö­zéppontjába tuszkoltak. Vő­legény lettem. Díszvendégből és dísznásznagyból díszvőle­gény, a százesztendős körtefa alatt. Már megint nősülnöm kell! — háborogtam magam­ban a sors ellen. És megint szőke nő a menyasszonyom. És az ő kezében is előfordult a konyhakés. Habár túlzot­tan hiszékeny nem vagyok, mégis kell lenni valami igaz­ságnak abban, amit az ango­lok fatalizmusnak mondanak. Micsoda fatális ismétlődések! Szőke volt Makk Manci, a mindkettőnknek halált szánó — konyhakéssel! — Carmen, életem első nagy megrázkód­tatása. Szőke volt Karola, akit hiába énekelt meg oly szépen, csupa hosszú ó-val Tulipán Artur, a Lant Her­cege, hiszen a vele töltött boldogságom alig nevezhető hosszabbnak, mint egy cson­kított adag féldeci, ám a na­póleoni hadjáratoknál is hosszabbnak bizonyultak a mellette átélt leírhatatlan szenvedéseim... És szőke volt Ibolya, a valóban jó, a valóban rendes, akinek való­ban csak karalébá hámozá­sához kellett a konyhakés, de akitől kés nélkül is sikerült elragadnia annak a szintén szőke vetkőző dalművésznő­nek, aki miatt viszont ez a mostani, ugyancsak szőke Zi­ta egy percig se habozott la­pockám alá illeszteni a kony­hakés hegyét, sőt, inkább elő­re készült megfontolt szán­dékkal véres elveszejtésemre. Vajon mire gondolhat most mellettem ez a duzzo­gó kinézetű Zita? ... Mint egészen frissiben kiderült ró­la, cseppet sem hősnő. In­kább engedelmeskedett az operatív bizottság felszólítá­sának, hogysem magára ma­radva fulladozzon a maga okozta könnyes botrányában. Ó, vajon mire gondolhat az­zal az akaratos észjárásával az alatt a szépre sikerült örömanyás frizurája alatt? ... Érdekelnének a gondola­tai, de mivel azokat ki nem találhatom, inkább sietve el­oszlatom annak látszatát, mintha mindig csak szőke nők fordultak volna elő a környezetemben. Dehogy! Ha életem hosszúsága megenge­di, és a meséléshez elenged­hetetlen hangulatom is neki­virul, külön-külön sorozatot vonultatok majd fel a feke­tékből, a kreolokból, a vilá­gos bőrű barnákból, sőt, a vö­rösekből is. Mind az érzé­keny bőrűekből, mind a nap­fényre kevésbé kényesekből. Mert ha ritka is az ilyen utóbbi nő a vörösek között, azért elő-előfordui, különö­sen, ha bronzvörös a haja szí­ne. Az ilyen alkat kivételes ritkaság a szép nők soroza­tában, de ha mégis előfordul, csakis gyönyörű lehet. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents