Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-05 / 104. szám
A Gorbacsov házaspárral a moszkvai Nagyszínházban Somogyi Néplap 1987. május 5., ke Genfi remények Thatcher asszony választási esélyei Nakasione amerikai útjának szerény mérlege Az érdekellentétek túlságosan nagyok Iraki— szíriai találkozó A kuvaiti Al-Kabasz című lap hétfőn megerősítette, hogy április végén titkos találkozóra ikerült sor két régi ellenfél, Szaddám Húszéin iraki elnök és Háfez Asszad szíriai államfő között. A hírt először az amerikai Newsweek jelentette Ezer Weizman izraeli tárca nélküli miniszterre hivatkozva. Ha igaznak bizonyul, akkor ez lehet az utóbbi évek legmeghatározóbb eseménye a Közel-Keleten. Húszéin iraki elnök és Háfez Asszad szíriai államfő megbékélése nemcsak a Közel-Kelet általános helyzetét változtatná meg gyökeresen, hanem mélyreható következményekkel járhat az iraki—iráni háború alakulására is. Mérsékelt lelkesedés a szerény eredmények láttán — így összegezhető a tokiói reagálás Nakaszone Jaszuhi- ro japán miniszterelnök washingtoni tárgyalásaira. A második világháború óta a japán—amerikai viszony gazdasági téren soha nem volt ilyen feszült s ezen érdemben az sem tudott változtatni, hogy a japán kormányfő a múlt héten személyes jó barátjával, Ronald Reagan amerikai elnökkel vitatta meg az ügyet. Az érdekellentétek ugyanis túlságosan nagyok ahhoz, hogy csúcstalálkozókkal el lehetne simítani őket. Miközben Nakaszone hatalomra kerülése óta Japán kiviteli többlete a négyszeresére nőtt, addig az Egyesült Államok passzívuma ezalatt a háromszorosára duzzadt. Ma már Washington minden három dollárnyi adósságából egy Tokióé. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai ipari tőke még ma is jelentős szerepet játszik a japán exportágazatokban, így azokban is, amelyek ellen Washington a leginkább hadakozik. Mint ahogy az sem hagyható számításon kívüli, hogy Japán az exporttöbbletével kitermelt dollárjainak jelentős hányadát a washingtoni kormány által kibocsátott kötvények felvásárlására fordítja, azaz pénzzel támogatja az amerikai költségvetést. A tárgyálásókról szóló sajtójelentések alapján úgy. tűnik, hogy Washington és Tokió az ellentétekre csák átmeneti megoldást keresett. Nakaszone „importintézkedések vészhelyzetben” néven egymilliárd dolláros csomagtervet vitt magával. holott a távol-keleti sziget- ország aktívuma áz Egyesült Államokkal szemben csaknem 60 milliárd dollár. Többet és mást azonban nem ígérhetett, mivel a tokiói parlament felsőháza még nem szentesítette az idei költségvetést. Ezt a kormány által, javasolt forgalmi adó bevezetése következtében kipattant országos vita miatt több mint egyhónapos késéssel csak a közelmúltban fogadta el az alsóház. Nakaszone így konkrét ígéreteket alig tehetett. Azért se, mert ígéretei teljesítésére az október végén lejáró mandátuma miatt már nyilván nem lenne módja. Washington számára ezért se érhet Nakaszone szava any- nyit, mint két évvel ezelőtt. Tokiói vezető gazdasági körök üdvözölték a dollárár- folyam stabilitásának előmozdítására tett ígéretet, viszont élesen elítélték Nakaszone azon utalásszerű megjegyzését, hogy a rizsimport kérdését ismét meg kell vizsgálni. Pedig a japán rizspiac megnyitása évi 25 milliárd dollár bevételhez juttathatná az amerikai termelőket, aminek azonban gátat szab az 1,7 millió japán rizstermesztő érdekeit védő importtilalom. Az érdemi megoldást az jelentené, ha az Egyesült Államok csatlakozna olyan gigászi programokhoz, mint például az Oszaka melletti új nemzetközi repülőtér építése, vagy négy mesterséges sziget létrehozása a tokiói öbölben. A legtöbbet ígérő pedig az amerikai vadászbombázók új nemzedékének rendszerbe állítása lenne, ami önmagában 7 milliárd dollárra! csökkentené a japán aktívumot. Thatcher asszony nemrégiben tett moszkvai látogatásának sikere sem. A mimisz- terainök tárgyalásait, az „egész nyugati szövetségi rendszer nevében” folytatott megbeszéléseit a szovjet fővárosban. a brit tömegkommunikáció fényes eredményként könyvelte el, s ez nem kis mértékben lendített a konzervatívok esélyein. Sajátos helyzetben van végül a brit politikai paletta harmadik főszereplője, a szociáldemokraták és liberálisok által alkotott Pártszövetség (Alliance), ök a „két nagy” mellett — helyesebben között — a középréteg megnyeréséért szállnak csatába, s a jelek szerint választási kilátásaik határozottan javultak az elmúlt hónapokban. Egyes becslések szerint ákáir meg is előzhetik az imigyen harmadik hélyre visszaszoruló Munkáspártot, gyökeresen új erőviszonyokat teremtve ezzel a brit .szigetország évtizedek óta politikai váltó- gazdálkodásra berendezkedett közéletében. Fogadni már lehet k.. Egyelőre * azonban még nem a választási helyezések latolgatása van napirenden, hanem inkább a voksolás kiírása vagy esetleges elhalasztása keilt izgalmakat. A tory kormányfő elvileg jövő júniusig kell, hogy feloszlassa a parlamentet, de semmi nem gátolja, hogy egy jóval korábbi időpont mellett döntsön. Akadtak szakértők, akik már most májusra számítottak, s a miniszterelnök nem egy híve is a miinél gyorsabb választási erőpróba mellett kardoskodott. Legutóbbi nyilatkozatai alapján Thatcher hajlik e sürgetés elfogadására. Legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy a miniszter- elnök, megvárva a május 7-én esedékes részleges hely- hatósági választások eredményeit, csak azok tudatában határoz — vélhetőleg május 10-én — a jelenlegi „dátum-csatában”. Május alighanem már nem jöhet szóba, annál többször jósolnák mostanában egy június Ilii vagy egy június 18-i időpontot. Ez épp a fejlett tőkés államok Velencében tartandó szokásos évi csúcs- értekezletét követné, márpedig az ismét alkalmat nyújt majd Thatcher asz- szonynak á sikeres közszerep] ésire. S ha mégsem válnak be e jóslatok? Akkor (a nyári szabadsáig-hónapok gyakorlatilag kiesnek) marad az ősz, vagy a jövő tavasz, ám erre biztos kevesebben fogadnak manapság Albion- ban, mint a „biztos tipp- nék” számító júniusra. Merthogy — a brit szokásokat ismerve tán mondani is felesleges — a szavazás időpontjára ugyanúgy fel lehet tenni néhány fontat a londoni fagadóirodákban, mint a hétvégi agárverseny győztes kutyájára vagy a kedvelt, s ugyancsak június 18-án esedékes ascati derby nyertes lovára... Szegő Gábor Duisburgban befejeződött a nyugatnémet zöldek kongresszusa. A képen: a pártelnökség megválasztott szóvivői (balról jobbra) Jutta Ditfurth, Christian Schmidt és Regina Michalik. (Tetlefoto — AP—MTI—KS) Közelebb kerül-e egymáshoz a két nagyhatalom álláspontja napjaink legsúlyosabb, a fegyverkezéssel és leszereléssel összefüggő kérdéseiben? Sikerül-e megtalálni azt a 'legkisebb közös nevezőt, ami bármilyen megegyezés alapfeltétele? Megte. remtődnek-e az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó feltételei? E kérdések jó részére (a sort természetesen még hosszan folytathatnánk) manapság Genf ben keresik a választ, abban a svájci konferenciavárosban, ahol ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a Moszkvából és Washingtonból érkezett tárgyalódelegációk, hogy folytassák a hadászati és űrfegyverekről folyó megbeszéléseket. Az újabb genfi menet előestéjévi meglehetősen óvatos, tartózkodó, de a korábbiaknál talán derűlátóbb hangulat jellemezte a légkört. Ebben oroszlánrésze volt azoknak a szovjet javaslatoknak, amelyek az elmúlt hetekben egy mindkét fél részére elfogadható kompromisszum kialakí- tását célozták, s amelyek mindenekelőtt a közép- és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolását hozták elérhető közelségbe kontinensünkön. Ehhez képest a most kezdődő újabb forduló keményebb diót jelent, mivel — míg az eurorakéták ügyében legalább körvonalazódni látszanak már egy esetleges egyezmény keretéi — addig a stratégiai fegyverek, s elsősorban az űrvédelmi tervekben egyelőre sokkal távolabbinak látszik bármiféle megállapodás. Csakhogy a politikára éppúgy érvényes a „minden mindennel összefügg” elv, mint mondjuk a filozófiára, így kétségtelen, hogy a Pershingek és SS—20- asok felszámolása ügyében elért ’ vélemény-közeledés megkönnyítené e másik genfi tárgyalási fórum résztvevőinek munkáját is. A túlzott optimizmus elkerülésére tanácsos talán megismételni: reményekről, kívánságokról ejthetünk csupán szót Genf kapcsán, hiszen számtalan ellentét, érdekütközés akadályozza egyelőre a megállapodást, kezdve az SDI problémakörétől a NATO-szövetségesek szempontjáig vagy. az ellertórzés még tisztázatlan feltételéig. Mégis tény, hogy a megbeszélések folytatódása, a párhuzamos tárgyalási csatornák megléte esélyt, remélhetőleg jól kihasználható esélyt kínál a két nagyhatalomnak. Ha ehhez a szót értés szándéka, az elengedhetetlen politikai akarat is csatlakozik, akkor a világ talán megindulhat egy biztonságosabb jövő felé vezető úton. Sz. G. Várni a törvényesen előírt legkésőbbi időpontig, s kitölteni a tory kabinet rendelkezésére álló teljes kormányzati periódust? Vagy épp ellenkezőleg, a lehető leghamarabb urnákhoz szólítani a brit választópolgárokat? Esetleg keresni egy közbülső, kompromisszumos dátumot, amely ilyen vagy olyan megfontolásból a legjobb eredményt ígéri Thatcher asszony és csapata számára? Folyik a helyezkedés Ügy tűnik, pillanatnyilag ezek a lehetőségek állnak az immár nyolc esztendeje hatalmon lévő, de reményei szerint mandátumát másodízben is meghosszabbítani képes Konzervatív Párt irányítói előtt. A kérdés egyelőre még nyitott, döntés — legalábbis nyilvánosságra hozott döntés — még nem született, ám egyértelmű, hogy a kulisszák mögött már teljes erővel folyik a választási helyezkedés, s a szembenálló pártok igyekeznek a lehető legkedvezőbb startpozíciót elfoglalni a nagy versenyfutáshoz. Pillanatnyilag a tartós ellenzékbe szorult Munkáspárt helyzete tűnik a legnehezebbnek. Alig néhány hónapja (nagyjából ez év elejéig) a Labour közmegítélése kivételesen bíztatónak látszott. 44 éves, energikus vezetőjük, Neil Kinnock sikerrel tisztította meg a pártot a középrétegeket elriasztó szélsőséges irányzatok képviselőitől, s jónéhány közvéleménykutatási intézet felmérése azt tükrözte, hogy — kihasználva mindenekelőtt a munkanélküliség keltette, • változatlanul feszítő, társadalmi elégedetlenséget — reális esélyük nyílik a hatalom visszaszerzésére. Nem sakkal később azonban fordult a kocka. Mind Atomfegyver-ellenes tüntetés egy támaszpontnál A riválisok vezetői, balról-jobbra: David Owen (Szociáldemokrata Párt), David Steel (Liberális Párt) és Neil Kinnock (Munkáspárt) szusán meghirdetett antinukleär is program. A Labour ugyanis célul tűzte ki — választási győzelme esetén — az önálló brit atomütőerő felszámolását, sőt az amerikai atamtöltetű rakéták eltávolítását is Nagy- Briitainniából. Előfordulhat, hogy ezek az elképzelések (bár a NATO-kötelékek lazítása persze fel sem merült) túl radikálisnak, megái apazatl'annak hatnak a brit állampolgárók többsége szemében — se véleményt a toryk nyilvánvalóan mesz- szemenően ki is használják. S ha már a külpolitikánál és a katonapolitikánál tartunk, nem feledhető több vizsgálat jelezte a kormánypárt sorainak megszilárdulását, a toryk önbizalmának visszatértét, s egyben Kinnockék visszacsú- szását. A háttérben rejlő Okok sokrétűek. Egyrészt érezteti hatását a konzervatívok néhány szempontból sikeresnek tűnő gazdaságpolitikája, a gyorsuló növekedés, a tudatosan összeállított, már a választásokra kacsintó költségvetési tervezet, a leszorított infláció. „Nukleáris öngól" Másrészt bizonyos főkig „öngólt” jelentett a Munkáspárt legutóbbi kongrasz-
