Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-29 / 125. szám

1987. május 29., péntek Somogyi Néplap 5 Az ünnepi könyvhét megnyitóján Gyermek­könyvtárat avattak Nagyatádon Rég kinőtte az egykori ta­karékpénztár épületét a nagyatádi városi könyvtár. Hat évvel ezelőtt ezért a szomszédos ház átalakításá­val bővítettek, hogy zenei részleget alakíthassanak ki,, ám ez sem oldotta meg a gondokat. Így egy újabb épület felújításával gyer­mekkönyvtárt hoztak létre, melyet az idei ünnepi könyv­hét megnyitóján, tegnap es­te adtak át az ifjú olva­sóknak író vendégek jelen­létében. A legfiatalabb ol­vasók ezúttal XJjkéry Csabá­val és Laczkó Andrással ta­lálkozhattak. Dorcsi Sándor, a városi pártbizottság titkára meg­nyitó beszédében is hangsú­lyozta: a könyvhét nem csu­pán elnevezésében ünnepi, hanem a hétköznapok meg­szokott rendjétől eltérve fe­jezzük ki tiszteletünket a könyveknek és alkotóiknak. — Adósai vagyunk még mindannyian a könyvnek: életünk elválaszthatatlan társa, elménk pallérozója és egyben fontos munkaeszkö­zünk is. Szeretnénk, ha mi­nél többek számára jelente­ne a könyv a műveltség forrását, g szellemi emelke­dés lehetőségét. Most sem feledkezhetünk meg arról, hogy sokan vannak még, akik az iskolával együtt az olvasást is befejezettnek hi­szik. Pedig a könyv, az ol­vasás semmivel sem pótol­ható szerepet tölt be a tár­sadalom műveltségi, kultú- rális és erkölcsi színvonalá­nak emelkedésében- Váro­sunk fejlesztésében mindig is kiemelt feladat volt a művelődés eszköztárának fejlesztése, a könyvtárháló­zat bővítése. Az új könyv­tár megépítésére kész tervei vannak a városnak, de a szűkös lehetőségek miatt ed­dig még nem kezdődhettek meg a munkák a művelődé­si központ szomszédságá­ban. Mégis, lehetőségeink­hez mérten számottevő fej­lődésen ment keresztül vá­rosunk könyvtárhálózata. Az elmúlt évtizedben léte­sült széles körű társadalmi összefogással a bodvicai klubkönyvtár, az ötvöskónyi iskolai és felnőtt könyvtár, a kórház dologzóit és bete­geit is ellátó fiókkönyvtár­A -központi könyvtár hat éve zenei részleggel bővült, két évvel ezelőtt pedig a videotárral. Jelenleg több mint száz filmet őriznek, köztük olyan felvételeket, amelyek a város történeté­nek egy-egy jeles eseményét örökítették' meg. A helytör­téneti gyűjtemény létrehozá­sával kinőtte termeit az in­tézmény. Az idei könyvhétre készült el új részlege a 250 négyzetméter alapterületű gyermekikönyvtár. Nagy szükség volt erre a bővítés­re, hiszen most már össze­sen 650 négyzetméteren tud­ják elhelyezni közel száz­ezer kötetüket, s az olva­sóknak sem kell szorongani- uk a polcok közötti szűk he­lyen­Nagyatád lassan kiérdemli az olvasók városa címet: a könyvtári tagok aránya az országos átlagnál is maga­sabb, huszonhat százalékos. Ezen belül a fiatalok ará­nya ötvenszázalékos, mint­egy 1600 tanuló veszi igény­be rendszeresen a szolgálta­tásokat. Ök kapták ajándék­ba Lóránt Zsuzsa az Aján­dékozó című, szobortelepi alkotását, amely tegnap óta a gyermekkönyvtár bejára­tánál díszeleg. A hangulatos esti progra­mon fellépett a gimnázium énekkara és irodalmi szín­pada is. N. J. KREATÍV MŰHELY BALATONSZABADIBAN Zene, szöveg és mozgás harmóniája Beszélgetésünk közben ju­tott eszembe, hogy honnan ismerem Ruppert Erikát, aki immár két éve a bala- tonszabadi általános iskola tanára. Élményeim között kutatva felvillant a tanító- képzős ünnepség, ahol egy kedves szőkehajú lány, bar­na bársonyszalaggal a hom­lokán szép versmondással örvendeztette meg hallgató­ságát. Régi találkozásunk emlékét erősítette szépen hangsúlyozott beszéde, gon­dosan formált szavai. — Gimnázium után jelent­keztem a színművészetire — nevetett most már távo­li kísérletén —, ám a ros­ták túl nagy ellenfélnek bi­zonyultak. Kaposváron elvé­geztem a tanítóképző főis­kolát, ahol Csernák Árpád vezetett egy kreatív mű­helynek nevezett csoportot- Nagyon jól éreztük magun­kat ebben a társaságban, sok újszerű elgondolást valósí­tottunk meg. Az itt szerzett élményeimet, tapasztalatai­mat szerettem volna megis­mertetni a gyerekekkel, ezért hoztam létre ezt a csapatot. Az ötlet és az el­nevezés tehát nem a sajá­tom, ám úgy éreztem, hogy lehetőséget kell teremteni a kisdiákoknak tehetségük ki­bontakoztatásához. fejlesz­teni kell érdeklődési körü­ket. — Mit csinálnak a foglal­kozásokon ? — Első lépésként tisztáz­tam a gyerekekkel, hogy ez nem színjátszó szakkör, nemcsak a tehetséges, szé­pen beszélő diákokat várom. Foglalkozásainkon beszéd­technikái gyakorlatokat, verselemzéseket végzünk, játszunk szituációs gyakor­latokat, de nagy szerepe van a kulturált mozgásnak is- Megpróbáljuk megteremteni a szöveg, a mozgás, a fény és a színek harmóniáját. A meghallgatott zenéről min­denki leírja, hogy mi jut eszébe, majd ezekből a mon- datfeszlányokból összeáll egy kis történet. Így szüle­tett Vangelis zenéjére A tűzben című játékunk. — Milyen műsoraik van­nak? — Elsőként Weöres Sándor Az éjszaka csodái című ver­sét játszottuk el, majd az említett Vangelis után a Kék madár és a Tom Saw­yer kalandjai című mese­játékokból adtunk elő rész­leteket.' A gyerekek közben kö- rénk gyűltek, egymás sza­vába vágva mesélték élmé­nyeiket­— Alig vártuk a tavaszi szünetet, de a kreatív mű­hely nagyon hiányzott — mondta Ferencz Gabi, a leg­idősebb, ám legalacsonyabb, de annál cserfesebb kis­lány. A csoport elnevezésének lényegét, a szavak jelenté­sét Kalapács Attila magya­rázta. Az értelmes tekintetű csöndes kisfiú mint kiderült általában főszerepeket ját­szik darabjaikban. Az együttes a siófoki te­rületi színjátszótalálkozóról arany minősítéssel került tovább a megyei versenyre. Itt azonban csalódás érte őket- Dobos István, az isko­la igazgatója így beszélt er­ről: — A gyermekek világában a legnagyobb bűn elrontani a játékukat, letörni lelkese­désüket. A kaposvári talál­kozón 14 csapat indult, s az első tíz helyezettet felolvas­ták. Nagy hiba volt ez! Va­jon mit érezhetett az utolsó négy? Az eredményhirdetés okozta csalódás sokkal ki­sebb lett volna, ha az első három helyezett után a töb­binek oklevéllel megköszö­nik a szereplését. A gyerekek szemébe még mindig a csalódás könnyei csillogtak, még mindig ke­serű emléket idéztek, ami­kor erről beszélgettünk. Ha mondataikba hiba csúszott, azonnal kijavították egy­mást, feltűnően ügyeltek be­szédük pontosságára­— Ezek a gyerekek a vá­rosért, a hiányzó főiskolai közösségért kárpótoltak — nézett végig rajtuk nem kis büszkeséggel Ruppert Erika. S ahogy tekintete találko­zott a gyerekekével, ragasz­kodás, szeretet és tisztelet csillogott a tizenéves sze­mekben. Tamás Rita HÉTVÉGI tájoló A Kilián György Városi Művelődési Központban ma este nyolc órakor a Csiky Gergely Színház Anatol című előadása várja a közönséget. Szombaton délelőtt tíz óra­kor ünnepi megemlékezést tartanak abból az alkalom­ból, hogy megyénkben 75 éves a természetjárás. Este nyolc órától diszkóban szó­rakozhat a fiatalság. Ugyan­itt tekinthető meg a Kortárs lengyel művészet című kiál­lítás, amelyben Edward Go- rol érmei, Marian Jozef Tro­jan ex librisei (képünkön) és a Lódzi Kiállítási Hivatal kisgrafikai gyűjteménye lát­ható. Barcson vasárnap reggel fél kilenctől színes gyermek­napi program várja a gyere­keket. Lesz számítógépes já­ték, csere-bere akció és báb­műsor. Tíz órától a Big band zenekar népszerű dallamokat ad elő, tizenegy óra után pe­dig ingyenes matiné műsor kezdődik. A programban szerepel még játékos sport- és tréfás ügyességi versengek, valamint gyöngyfűzést és bábkészítést tanulhatnak a fiatalok. Délután fél háromtól a Staféta együttes műsora következik, majd pedig Dvo­rak Gábor „Játsszunk panto­mimet” című előadása. Ez­után Nektek dalolunk cím­mel a Csigér házaspár játé­kos gyermekdalokat énekel. A program záróakkordjaként Suli-buli lesz a Pax együttes közreműködésével. Szintén ez a zenekar húzza a talpalá- valót vasárnap este hét óra­kor az ifjúsági táncesten. Ezen a hét végén a gyer­mekeké a főszerep Meszteg- nyőn is. Szombaton az úttörő­avatást Kuna Károly és Pi- risi Edit színművészek gyer­mekműsora követi. Hasonló programokkal kedveskedik a gyermeknap alkalmából vasárnap a Gábor Andor Művelődési Központ Nagyatádon. A játszóház itt reggel kilenc órakor kezdő­dik. Csurgón ezen a hét végén zárja kapuit az amatőr kép­zőművészek kiállítása, ame­lyen Hirka Mónika, Kovács Tamásné, Kovácsné Bulkay Julianna és Mészáros Erzsé­bet rajztanárok mutatkoztak be. Vasárnap a Candy együt­tes közreműködésével a Cso­konai Művelődési Központ­ban ifjúsági bál lesz. Hason­ló mulatságra várja a fiata­lokat Somogyudvarhelyen a Sansz együttes. Boglárlellén a Kápolna­dombi kisszínpadon — rossz idő esetén a Vikár Béla Mű­velődési Központban — ma este nyolc órakor kerül sor a Múzsák találkozója című rendezvényre. Az est vendé­gei: Berta Bulcsu író, Dévai Nagy Kamilla előadóművész, Farkas Ferenc zeneszerző, a kaposvári Vikár Béla kórus, Laczkó András író, dr. Lag- zi István tudományos kutató, Molnár Piroska színművész és Zákányi Zsolt karnagy. Boglárlelle szombaton és vasárnap évadnyitó rendez­vénysorozatra várja az ér­deklődőket. Szombaton lesz sétavitorlázás, halászléfő­ző verseny és sárkányrepülő bemutató. Este hét órakor a Várdombi színpadon a Lelle táncegyüttes lép föl, majd karate és kungfu bemutató lesz. Ezt követően megvá­lasztják a Magetlán Klub szépét. A vasárnapi progra­mok közül figyelmükbe ajánljuk a háromnegyed ti­zenegykor kezdődő koncertet, amelyen a boglárlellei és fo- nyódi zeneiskolák fúvószene­karai vesznek részt. Kaposmérőben szombaton falunapot rendeznek. A zenés ébresztőt térzene, majd sport- rendezvények és kultúrprog- ram követi, amelyben fellép a BM táncegyüttes, a kapos­vári ifjúsági színpad, a ka- posmérői gyermektáncklub, a Napraforgó bábcsoport és liicze Domokos pol-beat elő­adó. A programot a Nostra együttes közreműködésével bál zárja. A szennai művelődési ház­ban szombaton fél nyolckor a Bokréta táncegyüttes műsora várja az érdeklődőket. Bemu­tatójukat a Zengő együttessel táncház követi. Vasárnap gyermeknapi rendezvény­ként ugyanitt játszóház lesz, ügyességi versenyek, vala­mint a kaposvári ifjúsági színpad Mici-mackó című műsora. Amatőr művészeti ösztöndíjak A KISZ KB amatőr mű­vészeti ösztöndíját idén öt együttes nyerte el megyénk­ben: a mesztegnyői honis­mereti kör népművészeti csoportja, a kaposvári ipari szakközépiskola ■ fémmeg­munkáló diákköre iparmű­vészeti tevékenységéért, a Somogy Megyei Művelődési Központ és a Zója nevelő- otthon Pacsirta bábegyütte­se, a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ Csiri­biri bábcsoportja és a Zengő népzenei együttes. # Irwin Shaw: Óhatatlan veszteségek Nehéz helyzetben van az az író, aki remekművel in­dul. A siker nemcsak inspi­rálhat, béklyót is köthet az alkotói kézre. Az olvasók (és a kritikusok) újabb és újabb kimagasló értékeket várnak, követelnek. Ezek pedig — jól tudjuk — nem születnek sem elvárásra, sem megren­delésre. Irwin Shaw 35 éve­sen, 1948-ban vált világhírű­vé az „Oroszlánkölykök” közreadásával. Ez a regény mindmáig a második világ­háború egyik legjobb szép- irodalmi feldolgozása, amely­nek újabb és újabb kiadásai nálunk is mindig eseményt jelentenek. Az írói alkotás béklyója jelen esetben természetesen képletes. Irwin Shaw 1984- ben bekövetkezett haláláig, szinte az utolsó pillanatig dolgozott, regények, drámák, elbeszélések, útleírások sorát alkotta. Egy azonban tény: ezek egyike sem éri el az „Oroszlánkölykök” színvo­nalát. Joggal felmerülhet a kér­dés: miért ajánljuk akkor mégis az olvasók figyelmébe utolsó nagyobb szabású munkáját, az „Óhatatlan veszteségek” című regényét? Két okból is. Irwin Shaw jó író. Mindem művében van érték. Érték, amely sokszor felfedezésre vár. És ez egy­úttal válasz is a nemegyszer merev kritikára, amely az olvasmányos irodalomra oly gyakran ráragasztja a lektűr csillogó, de sokszor levakar- hatatlan bélyegét... Irwin Shaw soha nem tartozott az amerikai irodalom fenegye­rekei közé. Akárcsak életére, életművére is jellemző a jó­zanság. Nem volt újító, nem volt kaszkadőr, nem vállalt hátborzongató, irodalmi ge­rinctöréssel is végződhető kockázatokat. Élete végéig a realista próza híve maradt. A mindenre odafigyelés, a részletek gazdag feltérképe­zése, a míves megmunkálás — ma is követésre méltó írói receptje. Az „Óhatatlan vesztesé­gek” főhőse, Roger Damon New York-i irodalmi ügy­nök. Bár már túl van a hat­vanadik életévén, még min­dig vonzónak tartják a fia­tal nők is. Ö maga sem érzi még a közeledő alkonyt. Ki­egyensúlyozottan él második feleségével, újabb és újabb terveket szövöget. Ebbe az idilli hangulatba robban be egy váratlan zsaroló, fenye­gető telefonhívás. S ettől kezdve Damon élete meg­változik. A mindeddig oly magabiztos férfi hetek alatt összeroppan és szinte rohan a fizikai és pszichikai meg­semmisülés felé ... Irwin Shaw sokkal jobb író annál, hogy ezt a szinte köznapi történetet banálisán, érze- - lemcsöpögtetéssel nyújtsa át nekünk. Az író elsősorban a félelmet veszi górcső alá. A félelmet, amely ott él vala­mennyiünkben. A félelmet, amit igyekszünk elkerülni, ugyanakkor, tudat alatt, sok­szor keressük is. Taszítjuk és várjuk. Felkészülve, vagy felkészületlenül, de azt hisszük, hogy ha jelentke­zik, bátrak leszünk. És a bátorság helyett jön az ösz- szeomlás, jönnek az óhatat­lan veszteségek. Damon, miközben magá- baroskadva téb Iából, meg­próbálja maga elé varázsol­ni ellenségeit: vajon kik akarhatják a vesztét? Felejt­hetetlen képek ezek, ahogy az író elénk állítja Roger Damon fokozatos összeomlá­sát. Az ügynök, aki mind­eddig a könyvek bű­völetében élt, aki szinte meg­szállottan dolgozott, hogy a kiadók minél előbb kapják meg az irodájába érkezett kéziratokat, mindent feladni készül. Felvillanó álomké­peiben múltjával és jelené­vel viaskodik. S miközben az események végzetesen fel­gyorsulnak, csak a véletle­nen múlik a végső tragédia elmaradása. Az izgalmas cselekmény- bonyolítás mellett Irwin Shaw gazdagon ábrázolja a környezetet is. A New York-i utca mindennapjainak jel­legzetes alakjai, eseménydús forgataga, az irodalmi élet visszásságai, a hatalmas ap­parátussal működő rendőr­ség sokszor bénító tehetet­lensége stb. mind-mind élénk színben csillognak ezen a palettán, de sohasem öncé­lúan, hanem mindig az ese­mények sodrává ágyazódva. Milyen könyv végül is az „Óhatatlan veszteségek”? Remekmű? Nem. Jó könyv? Igen. Napjainkban, amikor a hagyományos írókra és iro­dalomra oly könnyen rásütik a maradiság bélyegét, ez sem kevés. És ezért jósolunk neki nagy sikert nemcsak az ünnepi könyvhéten, hanem utána is. Dr. Sípos Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents