Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

1987. május 26., kedd Somogyi Néplap 7 Hivatali telefonközpontok A BHG Híradástechnikai Vállalat egy új mikroprocesszoros vezérlésű, kis kapacitású hivatali telefonközpont gyártását kezdte el a közelmúltban. Ez az alközpont az úgynevezett EP család legújabb terméke, melyet hat vonaltól 6 ezer vonalig készítenek hazai, szocialista és konvertibilis piacokra. Színek nélkül, színesen élni SORSTÁRSAK FEHÉR BOTTAL Harminc év krónikája a tablókon: fényképek, grafi­konok, rajzok, verstöredé­kek. A sors kegyetlen játéka az, hogy éppen azok közül nem láthatják sokan ezt a kiállítást, akiknek az életé­ről készült. A vakok és gyengénlátók országos szö­vetségének Somogy megyei szervezete rendezett kiállí­tást tegnap Csurgón, a mű­velődési házban. Végh Ist­ván, a nagyatádi körzeti cso­port elnöke Csurgóra és kör­nyékére csaknem hetven sorstársuknak küldte el a meghívót, hogy ismét talál­kozzanak, szót válthassanak közös dolgaikról. «Eljött a rendezvényre Csík Lajos, a megyei szervezet elnöke is, aki a tablók között kalau­zolt bennünket. — Korábban huszonöt év történetét dolgoztuk föl. Most első alkalommal állíthatjuk ki szövetségünknek harminc éves krónikáját a Délviép Pech József szocialista bri­gádjának köszönhetően, mert ők készítették el tab­lóinkat. Somogybain 977 ta­gunk van; az adat is jelzi, hogy nagyon felelősségtel­jes a munkánk. A felnőttek foglalkoztatásával éppen úgy kell törődnünk, mint a vak gyerekek nevelésével. Az ő sorsuk jobbításáért alakítot­tuk meg az országban máso­dikként a vak gyerekeket nevelő szülők munkaközös­ségét. Számtalan könyv, ki­advány is készült, amelyek­ből hasznos tudnivalókhoz juthatnak a szülők. Braille példája is bizonyít­ja, hogy nem szabad feladni semmit sem. ö hároméves korában vesztette el látását, tizenhat évesen megszer­kesztette a vakok róla elne­vezett írását, hogy sorstár­sai is tanulhassanak, olvas­hassanak. Neki köszönhető, hogy egyre több vak ember szerezhet képesítést, s dol­gozhat. A somogyiak siker­nek könyvelik el, hogy né­hány éve tizenkilencen lete- hették a telefonkezelői vizs­gát, olyan munkahelyhez juthattak, ahol ismét beil­leszkedhettek azok közé, akik ismerik a színek vilá­gát is. Színek nélkül is lehet szí­nes az élet — bizonyítják a tablók', melyek a közös ki­rándulásokról, a klubesték­ről, a baráti találkozókról, vagy éppen az üdülési lehe­tőségekről tudósítanak. Dr. Bajházy Amália, a városi jo­gú nagyközség főorvosa meg­nyitójában úgy fogalmazott, hogy ez a kiállítás nagyon fontos a látó emberek szá­mára is, mert megismerked­hetnek a vakok és gyengén­látók életével, s ezért hol­nap talán már nem mennek el mellettük közömbösen. A kiállítás mottója figyelmez­tet-: „ne sajnáld, hanem se­gítsd őket!...” A Kaposvári Rendőrkapitányság a józanságért Az utcán dülöngélők ellen „Az alkoholizmus vissza­szorítása érdekében tett in­tézkedéseinket megfelelően követi az egészségügyi szerv intézkedése. Továbbra is gondot okoz, hogy az alko­holista beteg rábírja hozzá­tartozóit arra, hogy meg­hallgatásuk alkalmával csökkentsék az alkoholiz­mussal kapcsolatos gondo­kait, vagy az eljárás aló vont önként vállalja a gyógyke­zelést, így az intézkedést be kell szüntetni. Ezt követően természetes, hogy igyekszik magát kivonni a gyógykeze­lés alól.” A Kaposvári Rendőrkapi­tányság értékelőjéből — amely a városi alkoholizmus elleni bizottság ülésén hang­zott el a közelmúltban — kitetszik, látják ők is a gon­dokat, megpróbálnak intéz­kedéseket tenni, de az alko­holisták elleni fellépés jogi szövevényeiben, kiskapuiban intézkedéseik gyakran lehetetlenek. Az emberi jo­gok figyelembevételével a rendőrség csak bizonyos ha­tárokon belül intézkedhet a város utcáin dülöngélők, az italozóhelyeken lerészegedők ellen. Ahogy az összefoglalóból kitűnik, az már csak tűzoltás, amikor a járőröző rendőr feladata az, hogy talpra állít­sa vagy bekísérje a lerésze- gedett városlakót. A kimutatás közli, hogy milyen intézkedések történ­tek a múlt évben és idén az első negyedévben. A táblá­zat szerint nincs a ha­tósági intézkedéseknek olyan területe, amelyben ne csök­kent volna az idén a bün­tetések száma. Hogy csak néhány kirívó példát említ­sünk: amíg tavaly 90 sze­mélyt szállított a rendőrség a kijózanítóba, addig az idei első négy hónapban csak 14-et. Szabálysértési felje­lentést 1986-ban 127-szer tettek, az idén mindössze tízszer. Tavaly érdekesen alakult a közterületen való szeszesital-fogyasztók ará­nya, 169-en vétették e ren­delkezés ellen, az idén a .ytettenértek” száma mind­össze 21. A szondázás -természetesen nem segít a gondokon, ám figyelmeztető, hogy míg ta­valy 7331 szondaihasználat történt, addig az idén még kétezer sem. Vajon lanyhul a rendőr­ség tevékenysége alkohol- ügyben, avagy úgy látszik, hogy a „leégett házra” már fölösleges sok vizet pazarol­ni? Nem erről van szó! Arról ahogy az értékelő be­fejezésben megfogalmazták: „Különösen feladatuk az ál­lamigazgatási, a társadalmi szerveknek, az egészségügy dolgozóinak, de minden ál­lampolgárnak, hogy sajátos eszközeikkel — a jogi eszkö­zök igénybevételével is — te­gyenek intézkedéseket és tá­mogassák egymás munkáját azért, hogy az alkoholizmus visszaszoruljon és azért is, hogy minél több alkoholistát lehessen meggyógyítani, visszaadni az életnek, csa­ládjuknak és a társadalom­nak.” Tehát a rendőri intézkedé­sek növelése helyett a meg­oldást ők is a társadalmi összefogásban látják. B. J. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: KNOCK. Budapesten a Nép­hadsereg Művelődési Házban. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: KÉTSÉGBEES­VE KERESEM SUSANT, este 7 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. (14). videomozi de. 9 órá­tól, nonstop, I. terem: A LE­GYŐZHETETLEN kard, II. te­rem: FEKETE KALÓZ. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: VABANK II, este 7 óraikor: TÄMADAS A KRULL BOLYGO ELLEN (14). Rákóczi mozi du. 6 óra­kor: ARANY A TO FENEKÉN. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: GYERMEKKORUNK TANGÓ­JA, videomozi du. háromne­gyed 6 órakor: A LEGYŐZHE­TETLEN KARD. Barcs este 8 órakor: SILVERADO (14). Mar­cali este 7 órakor: VAKVILÁG- BAN (14). BALATONI MOZIK MOSÓRA Siófok este 7 órakor: A LE­GYŐZHETETLEN VUTANG (14). Balatonföldvár, fedett kertmozi este 8 órakor: A NAGY GE­NERÁCIÓ (14). Balatonlelle, fe­dett kertmozi este fél 9 óra­kor : LEOPARD KOMMANDO (14). TELEVÍZIÓ Budapait 1 9.00—9.55: Iskolatévé. 9.55: Delta. 10.20: Gyerünk tovább... 11.45: Mozgató. 16.10: Hírek. 16.20: Nimród — az autóverse­nyek hőse. 17.35: Kalendárium 1987. 18.40: Mini-Stúdió ’87. 18.45: 80 nap alatt a föld kö­rül Willy Foggal. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Só- gun. 21.00: Stúdió ’87. 22.00: Ma­gyarok innen-onnan. 23.00: Hír­adó 3. Budapait 2 17.00: Felvételre ajánljuk! 18.00: Dél-alföldi magazin. 19.00: Miskolci filmfesztivál. 19.30: An­gol nyelvlecke. 20.UO: S/ep s/o. 20.55: Híradó 2. 21.15: Villa ki­adó. NSZK tévéfilm. Outrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: A 7. konti­nens kincsei — Tv-flimsorozat. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskola-tv. 10.30: Vihar egy po­hár vízben. Német film. 12.10: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.05: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hir- adó 1. 20.15: Amikor újból vi­rágzik a fehér orgona. Német film. 21.50: San Francisco ut­cái. Bűnügyi sorozat. 22.35: Kottán jelt ad. Tv-film. 0.00: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: Iskola-tv. 17.30: Orien­táció. 18.00: Forró borogatás. Szórakoztatóműsor. 18.30: Harry Fox esetei. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Sport. 22.15: Kulturális magazin. 22.35: A ravasz róka ■Kanadai film. 0.00: Jason king. Kalandfilmsorozat. 0.50: Hírek. Jugoszláv Tv 1 16.10: Művelődési adás. 16.40: A Bistra-hegység körül. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekek­nek. 18.00: Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk. Vetél­kedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhú­zás. 20.05: Jakab üveges fiai és lányai. Filmsorozat. 21.00: Kon­takt magazin. 22.15: Tv-napló. 22.35: Műhold útján. 23.05: Hí­rek. Jugoszláv Tv 2 18.15: Tfudományos könyvek kirakata. 18.30: A tudomány vi­lágából. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei adás. 20.45: Teg­nap. ma, holnap. 21.00: Népi muzsika. 21.50: Hogy van az ön apja? Humoros sorozat. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Társalgó. 9.44; Ének­lő Ifgjúság. 10.00: Hírek. 10.25: Zeneiskolásoknak. 10.43: Nóták. 11.11: Prága város panoptiku­ma. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer 'ma? 12.45: Az MRT énekkarának hangversenye. 13.45: Szimfonikus táncok. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Élő vi­lágirodalom. 15.20: Benkő Dá­niel saját gitár-átirataiból ját­szik. 15.30: Családi szőttes. 16.00: Hírek. 16.05: versforgó. 16.30: Képek és jelképek. 17.00: Tér — idő. 17.30: Beszélni ne­héz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Jóis­ten farmerban. Hangjáték. 20.06: Szabolcsi Bence rádióelő­adásai Bartók Béláról. 20.34: Népdalest. 21.30: Múltidéző. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.30: Operaáriák. 24.00: Hírek’. 0.15—4.20: Ejfél után. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hírek. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: Wieslaw Ochman operettdalokat énekel. 12.30: Népdalkörök énekelnek. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereó­ban. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Vásárrádió. 14.30: Rádióhírmondó. 15.00: Hí­rek. 15.05: Albert György he­gedül. 15.20: Könyvről köny­vért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Táskarádió. 18.30: Talp- alávaló. 19.00: Hírek. 19.05: Sport. 19.10: Csak fiataloknak! 20.05: Mandel Róbert tekerőlan­ton játszik. 20.18: MusicaJhang- verseny. 22.10: Zeneközeiben a hallgató. 0.15—4.20: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.12: Luga- nói fesztivál. 9.38: Zenetörténe­ti értéktár. 10.18: Házy Erzsébet operaáriákat énekel. 10.45: Ze­nekari muzsika. 11.22: Malcolm Frager zongorahangversenye. 12.39: A Budapest Rézfúvós Kvintett felvételeiből. 13.00: Hí­rek. 13.05: Szárnyak. Hangjá­ték. 14.13: A kalóz. Részletek Bellini operájából. 15.05: Nép­dalkórusok. 15.25: Zenei tükör. 16.00: A Collegium Aureum Ka­marazenekar játszik. 17.00: Is­kolarádió. 17.30: Operakórusok. 17.48: Láng István műveiből. 18.30: Na matemjem jeziku. Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Hírek. 19.05: In der Mut­tersprache. Német nyelvű mű­sor. 19.35: Verdi-áriák. 20.00: A Lipcsei Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye. 21.15: A Kincses fiúk. 21.50: Dalok, hangszerszólók. 22.12: Kórusko- rálok. 22.30: A szív emlékei. 22.45: Az európai diszkók vilá­ga. 23.30: Hírek. HÍREK Május A nap 4.56 órakor kél, s 20.26 órakor nyugszik, a hold 3.53 órakor kél, s 19.41 órakor nyugszik. 26 Kedd A várható időjárás Kedden már kevesebb felhőre számíthatunk, eső már nem valószínű. Az élénk északi szél a Dunántúlon helyenként megerősödik, másutt mérsékelt, változó irányú szél lesz. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet északkeleten 17, dél nyugaton 21 Celsius-fok körül alakul. Fülöp A hét további részében változóan felhős időre számíthatunk, átmeneti melegedéssel. — Makai Károly fotóiból nyílik kiállítás szerdán a balatonszentgyörgyi műve­lődési házban. Lapunk fotó- riportere a somogyi kasté­lyokról készült nyolcvan képpel mutatkozik be a kö­zönség előtt; a tárlat két hétig látogatható. — Munkásőr gyermekna­pot tartott tegnap a marcali Kovács József munkásőr al­egység a nagybajomi kikép­zőbázison. A Marcaliból és a város környékéről érkezett nyolcszázötven úttörő szám­háborúban, légpuskalövé­szetben és sportjátékokban mérte össze tudását, majd fegyverbemutatón vettek részt a gyerekek. — A békéről és barátság­ról rendez klubnapot a ka­posvári Fonómunkás Klub- könyvtár Pamutfonó nyugdí­jasklubja holnap délután 2 órakor. Laczkó János, az MSZBT-tagcsoport ügyveze­tő elnöke tart előadást, majd a Szovjetunióról vetítenek filmet. — Üjabb hetesi horgász­rekord. 31 kilós, 151 centi hosszú harcsát fogott a hét­végén a Pogány-völgyi vízen Kardos György, a hetesi Vikár Béla Horgászegyesü­let tagja. Az egyesületben az idén már ez a negyedik 30 kilón fölüli halfogás. — Ötödik alkalommal fi­zettek ki nagy lottó-nyere­ményt ebben az évben bog- lárlellei fogadóknak. Leg­utóbb a boglárlellei Túli Gé­za és felesége 237 851 forin­tot vettek fel a helyi OTP- pénztárnál a 18. heti négy ta- lálatos lottószelvényükre. 45 éve halt meg Georges Politzer (1903—1942) magyar származású francia marxista filozófus, a kom­munista mozgalom nagyszerű harcosa, a francia ellenállási mozgalom mártírja. A marxista filozófia jól képzett, felkészült, népszerű­sítője és oktatója volt. Ezt bizonyítja, hogy A filozófia alapelemei című, Párizsban 1946-ban megjelent müvét ha­marosan több idegen nyelvre is lefordították. (Nálunk 1949- ben a Szikra Kiadó gondozá­sában látott napvilágot e munka; a Győrffy István Kollégium francia nyelvi munkaközössége fordította le magyarra, Szabolcsi Miklós vezetésével.) A megjelenéskor joggal feltűnést keltett mű sorra veszi a filozófiai prob­lémákat, megismertet a filo­zófiai materializmussal, a metafizika jellegével, s ki­tűnő bevezetésül szolgál a dialektika tanulmányozásá­ba; vázlatos áttekintést ad a történelmi materializmusról és különböző ideológiákról. A Francia Kommunista Párt megbízásából elsősorban a párizsi egyetemi ifjúság körében végzett pártmunkát a német megszállás nehéz időszakában. 1941-ben jelen­tette meg a Forradalom és ellenforradalom a XX. szá­zadban című népszerű röp- iratát, amelyben a fasizmus idológiájának lényegét tárta fel, leleplezve a fasiszta szo­ciális demagógiát is. A röp­lapot nagy példányszámban illegálisan terjesztették Fran­ciaországban. Sajnos a Ges­tapo szerzője nyomára buk­kant; letartóztatták és kivé­gezték. — Barabás Gábor, a bog­lárlelbei Kertészeti Szakkö­zépiskola másodikos diákja is jutalmat nyert a Hazánk mezőgazdasága diákszemmel pályázaton dolgozatával. így Somogybán négy középisko­lás tanuló ért el helyezést. — Külföldi diákokat lát­tak vendégül tegnap délután a kaposvári Toldi utcai álta­lános iskolában. Az iskola tanulói az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán tanuló külföldi — köztük ghanai, laoszi, nica- raguai — hallgatókkal a bé­kéről és a barátságról be­szélgettek. Rendőrségi közlemény Hétfő hajnalban ismeret­len tettesek betörtek a Pest Megyei Bíróság épületébe. Az egyik emeleti iroda le­mezkazettáját és páncélszek­rényét felnyitották és mint­egy 60 ezer forint készpénzt, valamint különböző érték­tárgyakat elvittek, az iroda- helyiség berendezését pedig felgyújtották. A tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltot­ták. Az ügyben a Budapest* Rendőr-főkapitányság meg­kezdte a vizsgálatot. — Kevésbé károsítja a nö­vényi kultúrákat a Taurus Gumiipari Vállalat nemrégi­ben kifejlesztett nagyméretű textilradiál gumiabroncsa. A kis belső nyomás és a nagy felület révén a kerék talaj­tömörítő hatása lényegesen kisebb, mint a korábbi típu­sú abroncsoknál. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ — A Wiener Walcer című színművel lép fel ma a Fo­nómunkás Kisszínpad a Ka­posvári Cukorgyár Kristály Klubjában. Görgey Gábor pódiumjátékát ebben a hó­napban kezdték játszani a kaposvári amatőr színjátszók, s előadásaikkal eddig min­denütt sikert arattak. — Penészgombagátló anyag gyártását kezdte meg a Kemikál építőanyagipari vállalat barcsi gyáregsége. A „3F” nevű új szer hosszú időn keresztül meggátolja, hogy a lakásokban, belső te­rekben lerakodjon a csúnya szennyeződés. — Vidám, zenés műsort ad ma délután két órakor alsó tagozatos általános iskolások­nak a kaposvári Édosz Mű­velődési Házban a Horváth— Benedek duó. Ugyanekkor a Zrínyi iskola felsősei rend­hagyó irodalmi órát hallgat­nak az intézményben. — Elégett Balatonberény- ben, szombaton a Zala Me­gyei Tanács gyermeknevelő otthonában egy húsz négy­zetméteres lakószoba beren­dezése: beépített szekrények és emeletes ágyak. Szeren­csére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár je­lentős, meghaladja a nyolc­vanezer forintot. — Diplomatatáskák érkeztek nagy választékban Kaposvárra, a Május 1. utcai íródeák szak­üzletbe. • — GAZSZÜNET! Értesítjük Kaposvár gázfogyasztóit, hogy 1987. május 27-én (szerdán) 12.30- tól 17.00 óráig gázszünetet tar­tunk a kis- és középnyomású vezetékrendszeren. A gázszünet nem érinti a Cseri, Donneri, Ka- posfüredi és Toponári városrész gázfogyasztóit. Kérjük, szíves­kedjenek gázkészülékeiket a fenti időpontban „zárt” állapot­ban tartani. KÖGAZ Somogy Megyei Üzemigazgatósága Kaposvár

Next

/
Thumbnails
Contents