Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, nevelőapánk, apósunk, testvérem, nagyapánk. SZILÁDI LÁSZLÓ (tetőfedő) Kaposvár, Kelet-Ivánfa u. 64. sz. alatti lakos életének 60. évében 1987. május 16-án türelemmel viselt, hosszan tar­tó gyógyíthatatlan betegségben csen­desen elhunyt. Temetése 1987. május 27-én 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti' temetőben. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MESTER GYÖRGY (volt hencsei, majd zselickislaki) lakos türelemmel viselt, súlyos be­tegségben 1987. május 16-án itthagyott bennünket. Temetése: 1987. május 25-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászolják fele­sége. leánya, fia, veje, menye és két '.mókája. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, az IKV dolgozóinak, akik felejthetetlen ha­lottunk. KOLLÁR ISTVÁN őrei lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. Fia, lánya, unokái. Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy a Fo­nyód—Kaposvár közti regionális távveze­ték karbantartási munkái miatt a vízszolgáltatás szünetel A karbantartási munkák következtében 1987. május 25-töl 28-ig az alábbi helyeken várható a vízellátás­ban módosulás: — Kaposváron a belváros teljes terüle­tén. a kaposfüredi és a toponári vá­rosrészben a fenti időpontokban idő­szakos nyomáscsökkenés várható. — Kaposváron az ÉNY-i városrészben, a Kinizsi-, a Toldi-, Béke—Füredi-lakóte­lepeken, a Léva közben, az Arany Já­nos közben, valamint a Jutái út és a Kanizsai út által határolt területeken a fenti időben szakaszosan biztosítjuk a vízellátást. A szakaszos vízellátás időmegoszlása: 00 órától 5 óráig csökkentett üzemmód, 5 órától 9 óráig teljes üzem, 9 órától 12 óráig csökkentett üzemmód, 12 órától 14 óráig teljes üzem, 14 órától 17 óráig csökkentett üzemmód, 17 órától 22 óráig teljes üzem, 22 órától 24 óráig csökkentett üzemmód. A teljes üzemmód idején a vízellátás za­vartalan lesz az érintett területeken, a csökkentett üzemmód időszakában a há­lózati alapnyomást biztosítjuk. — Várda, Magyaregres, Nagyberki, Mos­dós községekben a karbantartási mun­kák idején nyomáscsökkenés és idősza­kos vízhiány várható. A csökkentett üzemmód alatt tartályko­csival segítjük a vízellátást. DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága Kaposvár (13079H INGATLAN A Toldi-iakótelepen kétszobás lakás kp­ért plusz OTP-átvál- lalással eladó. Ka- povár, Toldi M. ut­ca 3. III. em. 11. ________________(3610) B oglárleilen főút­vonal mellett (Kos­sá István u.) 180 n- öles bekerített, köz­művesített üdülőte- tek eladó. Lakóház építésére is alkal­mas. 2200 Ft/n-öl. Le­vélcím: Szigeti Emil, 1182 Budapest, Nagy- enyed u. 19. Tel.: 480-284 (este) (7620) Kaposvár legszebb helyén, 2,5 szoba­hallos .öröklakás egymillió-nyolc­vanezer Ft kp-órt eladó. Nem panel. Érdeklődni: péntek- szombaton a hely­színen; Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u, 31/b, III. em. 19. (3452) Csisztagyógy für­dőn a Nefelejcs sor 12. sz. alatti kétszo­bás, főzőfülkés, elő- teres hétvégi faház eladó. Érdeklődni:. Tapolca, Úttörő u. ll. (322095) Balatonföklváron a parttól l km-re lévő 600 m2-es telek eladó. (Szőlő, gyü­mölcsfák és villany.) Érdeklődni telefonon lehet: 06-84-40-772. (7213) A Desedához kö­zel, a toponári olda­lon 400 n-öles zárt­kert eladó. Kapos­vár, Noszlopy G. u. 12., Domokos vagy Kaposvár, Honvéd u. 11. I. em. 1. (341329) GÁZ­SZÜNET ! Értesítjük Kapos­vár város gáz- fogyasztóit, hogy 1987. MÁJUS 27- ÉN (SZERDÁN) 12,30—17.00 ÓRÁIG gázszünetet tartunk a kis- és középnyomású vezetékrendszeren. A gázszünet nem érinti a cseri, donneri, kaposfüredi és toponári városrész gázfogyasztóit. Kérjük, szívesked­jenek gázkészülé­keiket a fenti idő­pontban „ZÁRT” állapotban tartani. KÖGÁZ Somogy Megyei Üzem igazgatósága KAPOSVÁR (130802) A Tab és Vidéke Áfész 1987. július 1-jétől 1990. június 30-ig szerződéses üzemeltetésre átadja az alábbi egységeit: 2. sz. büfé (III. oszt.) 3. sz. fagylaltozó 13. sz. italbolt 23. sz. presszó Tab Tab Somogyegres Somogymeggyes A versenytárgyalás időpontja: 1987. június 24-én 9 óra. Helye: az áfész központi irodájának tanácsterme, Tab, Kossuth L. u. 1. Érdeklődni az áfész főkönyvelőjénél lehet személyesen vagy a 20-245-ös telefonon. (93270) Pécsen az Arany­hegyen 400 n-öi szo- lo-gyumoicsös szo- ba-konynás épület­tel eladó. Érdeklőd­ni : a (84) 60-588-as telefonon. (341227) Eladó Siófoktól ti km-re összkomfortos családi ház (közpon­ti füteses, most ve­zetik a gazt). Ugyan­ott eladó 440 n-öles üjtelepítésü szőlő, gyümölcsös is a sió- juti szőlőhegyen. Érdeklődni: Gulyás janos. Balatonszaba- di, Kossuth L. u. 6. (120259) 50 m2-es kőszegi tanácsi lakásomat. kaposvárira cserél­ném. Érdeklődni: dr. Szörényi Gyula, 9730 Kőszeg, Hunya- di u. 15. (3247) Eladó Balatonsza- badi községben 480 n-öles házhely, raá- lis áron. Érdeklődni: Tóth, Székesfehér­vár, József A. u. 83>a. __________(120347) B ogláron müúthoz közel 520 n-öl korcfo- nos szőlő eladó. Ér­deklődni: Lelle, Mün- nich u. 33. (120353) Somogyaszaioban a Kossuth u. 26. sz. alatti háromszobás családi ház — nagy kerttel, gazdálko­dásra alkalmas mel­léképülettel, ipari árammal — 480 000 Ff-ért eladó. (341176) A vízparttól 100 méterre, Fonyódon a Ságvári Endre u. 21. sz. ikernyaraló fele eladó. Irányár: 1 500 000 Ft. Érdek­lődni : Kovács Zol­tán, Kaposvár, Köl- csey u. 8. (341235) Kétszoba-halios összkomfortos, ker­tes családi ház ga­rázzsal eladó. Ka­posvár, Árpád u. 13. (a 6l-es út mel­lett). Érdeklődni le­het: Kaposvár, Má­tyás király u. 58. sz. alatt hétköznap 18 órától, hétvégeken egész nap. (341122) Hajmáson, Kapos­vártól 15 km-re 3 szobás, komfortos családi ház eladó. A lakóházhoz nagy gazdasági udvar, TOx 20 m-es gazdasági épület és egyéb mel­léképület tartozik. Gazdálkodásra ki­tűnően alkalmas. Ér­deklődni: Hajmás, Kossuth L. u. 33. Herczeg. (341239) Tabon a Kossuth L. u. 95. számú für­dőszobás, kertes ház eladó. (120447) Családi ház 670 n­öles telekkel eladó. Juta, Szabadság u. 4L ____________(341513) E lcserélném Ba­latonkeresztúron lévő, régi építésű, lakható 2 szoba- konyha-kamrából ál­ló kertes házamat (a telken plusz építési lehetőség van). Ka­posvár köpontjában lévő 1,5 szobás, kom­fortos tanácsi lakás­ra. Érdeklődni lehet: Balatonkeresztúr, Árpád u. 5. (341247) Balatonszárszói üdülőövezeti, víz­közeli, modern iker­nyaraló fele (78 m2, 125 n-öles kertben) októberi átadással eladó. Bórné; Buda­pest, 1116 Kővirág sor 23/b. (120400) Szép környezetben, Kaposvárhoz közel, műút mellett, kis családi ház eladó. Hétvéginek is alkal­mas. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as ifjú­ság útja 49. II. em. 1. (341256) Eladó négyszobás, központi fűtéses családi ház gazdasá­gi épületekkel, gaz­dálkodásra alkalmas kerttel. Nagyberki, Dózsa György u. 31. Érdeklődni: a hely­színen vagy Taszár, Széchenyi u. 90. Egész nap. (3292) Csokonyavisontán a gyógyfürdőhöz kö­zel, csendes kis fa­luban, 600 n-öles tel­ken levő családi ház pincével, gazdálko­dásra alkalmas mel­léképületekkel, 1 km-re 300 n-öl sző­lővel — őszi költö­zéssel — 150 000 Ft­ért eladó. Érdeklődni a helyszínen: So- mogyaracs, Fő u. 4. vagy Spolár Zoltán, Kaposvár, Kőszeg u. 4. Tel.: 13-476, munkaidőben. (341288) Belvárosban 2x3 szobás, egyedi gáz­fűtésű családi ház garázzsal eladó — közületnek is. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár, Lenin u. 7. Hétköznap 16 óra után, szombaton, vasárnap egész nap. (3383^ 4 szobás garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Kaposvár, Hegyalja u. 72/a, (341278) Kétszobás csalá­di ház eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Gárdonyi G. u. 47. vasárnap. (341092) Nagyatád belterü­letén nagy családi ház eladó. Érdeklőd­ni: az ügyvédi mun­kaközösségben. (120333) Igáiban a fürdőhöz közel családi ház építésére alkalmas, 290 n-öles telek el­adó. Érdeklődni: Balatonszárszó, Pe­tőfi u. 34. Riba La- josné.. ______ (120451) B ábonymegyeren 1100 n-öles szőlő, gyümölcsös prés­házzal eladó, meg­osztva is. Irányár: 230 000 Ft. Érdeklőd­ni : Siófok, Fő u. 97. f/4. Garai, (120325) Öreglakon a Vasút u. 13. sz. alatt két­szobás .családi ház gazdálkodásra al­kalmas telekkel el­adó. Érdeklődni az öreglaki takarékszö­vetkezetben lehet. (120525) Két család részére is alkalmas, gáz- központifütéses csa­ládi ház eladó. Ipa-, ri áram van. Há­romszobás szövetke­zeti lakást beszámí­tok. Érdeklődni egész nap: Szlávecz, Kaposvár, Könyves K. u. 22. (3502) Kaposváron — a Donnerban — ipari tevékenységre, gaz­dálkodásra alkalmas összkomfortos, szu- terénos családi ház nagy kerttel, gyü­mölcsössel eladó. Ajánlatokat a 3501. számra, a kiadóba. Siófokon kétszo­bás, hallos, étkezős, 96 m2-es lakás el­adó. Érdeklődni: 18 óra után a 10-776-os telefonon. (120538) Tehermentes OTP- öröklakás, 48 ni2-es, 2 szoba összkomfor­tos, azonnal beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Béke u. 95. fszt. 2. Érdeklődni munkaidőben a 84/ 45-000-ás telefonon. Buzsákiné. (341469) Háromszobás csa­ládi ház gazdasági épülettel, nagy kert­tel, beköltözhetően eladó. Sántos, Ma­gyar u. 12. sz. alatt. Érdeklődni: Sersli Józsefné, Sántos, Fő u. 39. (3550) JÁRMŰ Platós ZUK eladó. Kaposvár, Füredi u. 10. II/7. 17—19-ig. (3439) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz: 15. számú építésvezetőségére közép­fokú építőipari végzettségű, öt­éves magasépítési gyakorlattal rendelkező két generálműveze­tőt; 21. számú építésvezetőségére középfokú végzettségű, ötéves mélyépítési gyakorlattal rendel­kező művezetőt; asztalos üze­mébe középfokú faipari végzett­ségű, ötéves kivitelezői gyakor­lattal rendelkező művezetőt kiemelt bérezéssel; anyag­gazdálkodási osztályára középfokú gépipari végzett­ségű, ötéves szakmai gyakorlat­tal rendelkező munkavállalót anyaggazdálkodási előadói mun­kakörbe. Jelentkezni lehet Ka­posvár, 48-as ifjúság útja 5. sz. alatt a személyzeti vezetőnél vagy a vállalat központi telepén (Kaposvár, Szokola-berek), az egységek vezetőinél. (93151) A Somogy Megyei Patyolat Vállalat felvételre keres vasesz­tergályost, kőművest, kalande­reseket, kazánházi salakozókat, valamint üzleti munkakörbe he­lyettesítőt. Jelentkezni a válla­lat központjában lehet: Kapos­vár, Dombóvári út 1. Bérezés: megegyezés szerint. (93239) Egész évben üzemelő üdülőbe felveszünk felszolgálókat és konyhai dolgozókat. Balatonföld- vár, Somogyi B. u. 5*-7. 8623. Telefon: 40-000 Az öreglaki Állami Gazdaság pályázatot hirdet jogtanácsosi ál­lás betöltésére. Feltétel: jogtudo­mányi .egyetemi végzettség, jogi szakvizsga, ötéves szakmai gya­korlat. Fizetés: Megegyezés sze­rint. Részletes önéletrajzot ké­rünk mellékelni. Jelentkezni a gazdaság személyzeti vezetőjé­nél lehet, személyesen vagy le­vélben. öreglak, 8697. _____(93068) A Kaposgép Vállalat export­osztálya német nyelven tárgyaló- képes munkatársat keres, felső­fokú műszaki vagy kereskedel­mi végzettséggel. Második nyelv­ként oroszul, angolul vagy fran­ciául beszélők előnyben. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen a vállalat személy­zeti és oktatási önálló osztályán (Kaposvár, Jutái út 45.) (130769) A Somogy Megyei Gyermek, és Ifjúságvédő Intézet (Kapos­vár, Őrei u. 18/a.) az alábbi ál­lások betöltésére keres munka­társakat: 1 gépírói kiemelt bére­zéssel (érettségivel rendelkezők előnyben), 1 könyvelő ügyinté­zői középfokú szakvizsgával. Je­lentkezni személyesen lehet, a titkárságon. ___________ (130765) A fonyódi Petőfi Sportegyesü­let fölvesz állandó alkalmazásra takarítónőt. Jelentkezni Varjú István ügyvezető elnöknél lehet. Fizetés: megegyezés szerint. A Somogy Megyei Művelődési Központ pályázatot hirdet gazda­sági igazgatóhelyettesi állás be­töltésére. Szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakor­lattal rendelkezők pályázhatnak, részletes szakmai önéletrajz be­nyújtásával. A pályázatokat az SMK igazgatójának 1987. május 31-ig kell megküldeni. Kaposvár, Füredi u. 8-10._____________(93296) A z Igal-Gölle és Vidéke Áfész 1987. július 1-jétől három évre szerződéses üzemeltetésre átadja alábbi üzleteit: 9. sz. vendéglő (IV. o., Somogyszil, Szabadság u. 93.), 21. sz. falatozó (III. o. Magyaratád, Kossuth L. u. 32.), A versenytárgyalás időpontja: 1987. június 24., de. 9 óra. He­lye: az áfész központi irodája, Igái, Vörös Hadsereg útja 32. A pályázatok beküldési határideje: 1987. június 22. Tájékoztató ada­tokat és felvilágosítást Babócsai Károlyné főkönyvelő ad. Tele­fon: Igái 24. ____________(932993) G álosfára a Kastély Szállóba felvételre keresünk gyakorlott szállodavezetőt — német nyelv­tudással, lovasiskola-vezetőt, szállodai portást, pultos eladó­felszolgálónőket, gázolajkazán- hoz fűtővizsgával rendelkező ál­talános szállodai karbantartót, éttermi kalkulátor-számlázíót. főzni tudó konyhalányt. Jelent­kezés: személyesen a Zsellc Tours GT irodájában, Kaoosvár. Engels u. 2. (a Dorottya Szálló­ban) . (932771 KP-s 1200-as Lada igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: Kaposmérő, Jókai u. 5. 16 óra után. (341578) ZH-s 1300-as Lada érvényes műszaki­val eladó. Érdek­lődni : Fonyódliget, Virág u. 77. Tel.: 61- 440. (341430) Trabant Hycomat — GC-s rendszámú, két és fél éves, 18 00U km-rel — igényjogo­sultnak eladó. Sza­bó, Zamárdi Dobó u. 5. (120350) PZ-s rendszámú Lada 1300-as 75 000 kilométerrel eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 8. __________(341236) F elújított ZD-s 1200-as Lada első kézből eladó. Fo­nyód, Napsugár u. 39. ___________6(341240) U S-es Zsiguli jó állapotban eladó. Dombóvár, Kisfa- ludy u. 3. (3356) KM-es Lada 1200- as 1990-ig érvényes műszakival eladó. Csokonyavisonta, Xantus J. u. 141. (120539) LAKÁS Kaposváron a Lé­va közben levő I. emeleti, egyszoba- komfortos, gázos, ta­nácsi lakásomat el­cserélném hasonló belvárosira. Aján­latokat a 341107 számra, a hirdetőbe kérek. (341107) Kaposváron gar­zonlakást vásárolnék kp-ért -f- OTP-átvál- lalással. Ajánla­tokat a 341344 szám­ra, a hirdetőbe ké- rek. (341344) Dunaújvárosi há­romszobás, össz­komfortos tanácsi lakásomat elcserél­ném két vagy más­félszobás, összkom­fortos kaposvári ta­nácsi lakásra. Ér­deklődni: Kaposvár, Kossuth u. 23. Tele­fon: 12-085. (3514) ÁLLÁS Két fiatal pedagó­gusnő július hónap­ra vendéglátói mun­kát vállal. Leveleket „Balaton mellett 711” jeligére, a sop­roni hirdetőbe. Le­nin krt. 9. (327711) Balatonföldvári. nyáron üzemelő tex­tiles-gyermeküdülő fölvesz takarítónő­ket (nyugdíjas is lehet). Jelentkezni az üdülő gondnoká­nál lehet: Balaton- földvár, Veres P. u. 16/b. (120401) Siófoki üzletembe június 1-jétől augusztus 31-ig fel­szolgálót, szakácsot és kézilányt fölve­szek. Szakképzettség nem szükséges. Megegyezés szemé­lyesen. Sándor Fe­renc, Iregszemcse, Hajnal u. 36. (93178) EGYÉB Fonyódi családi ház belső vakolásá­hoz kőművest kere­sek. Dr. Timaffy, Lengyeltóti Kórház. (3659) 600 férőhelyes ól kiadó. Érdeklődni 17 óra után: Nyári, Antalmajor, Dózsa Gy. u. 77. (3491) Házastárs? Élet­társ? Szabadidő- partner? Levelezés­sel összeismertetjük az óhajának megfe­lelő társakkal. Kö- zépkorúaknak . is korlátlan lehetőség! Válaszborítékért tá­jékoztatót küldünk, amelyre feladót nem írunk. Forrás, 8231 Balatonfüred, Pf.: 40. (085795) Magányos? For­duljon bizalommal az Interjnezzo társ­keresőhöz! 7608 Pécs, Pf.: 8. Gyors, diszkrét ügyintézés. (341152) Vattacukorgép, nyalókaformák, sá­tor eladók. Török- méz, keleti édesség, cukorka készítésére betanítás. Érdek­lődni 18 óra után: Végi András, Duna­újváros, Barátság u. 22. (346102) 4 db jó állapotban levő gyermekheve­rő eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Kos­suth u. 57. II. em. 12. (341296) Eladó használt ülő-, illetve fekvőgarni­túra, Vénusz. Ka­posvár, Géza u. 59. Hódy. Megtekinthe­tő : hétköznap este 6—8-ig, vasárnap egész nap. (3402) Hajdú automata mosógép eladó. Ér­deklődni : hétköz­nap 5 óra után. Ba­lázs László, Kapos­vár, 48-as ifjúság Útja 47. 1/1. (341272) 20niros áron eladók bontásból 3-6 méte­res szarufák és 2-5 méteres gerendák. Kaposvár, Hunyadi u. 63. (3582) ALBÉRLET Nagyatádon a Ki- szely u. 4/a II. 7. sz. egyszobás, gázos, összkomfortos la­kás igényesnek hosz- szabb időre albérlet­be kiadó. Érdeklőd­ni: Lábod, Kossuth u. 15. sz. alatt Tóth. (12089) A Siófok és Vidéke Áfész azonnali belépéssel fölvesz középfokú végzettségű dolgozót statisztikai csoportvezetői munkakörbe. Rugalmas munkaidő. Jelentkezni a főkönyvelőnél lehet, Siófok, Mártírok útja 9. (93139) A kaposfői Kossuth Mg. Termelőszövetkezet ipari főágazata az alábbi munkakörökben munkásfelvételt hirdet — vasesztergályos . — lakatos — betanított és szakképzett varrónő Jelentkezni Nagy Árpád ipari főágazat-vezetőnél lehet. (130496) A BALATONNAGYBEREKI ÁLLAMI GAZDASÁG tőlvesK gyakorlattal és legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakembert: állattenyésztői munkakörbe 1 személyt, gépüzemelési munkakörbe 1 személyt. Jelentkezés: a gazdaság imremajori kerületében, a kerületi igazgatónál. (93083) — A BÉKE MGTSZ (Szőlősgyörök) szerződéses üzemeltetésre meghirdeti 1987. július 1-jétől 1990. június 30-ig a Boglárlelle, Dózsa Gy. utca 5. sz. alatti zöldség-gyümölcs üzletet A pályázatokat 1987. június 15-ig lehet írásban benyújtani a tsz központjában: Szőlősgyörök, Kossuth tér 2. A versenytárgyalás 1987. június 23-án 15 órakor lesz a tsz-központban. Tájékoztató adatokat és részletes felvilágosítást a főkönyvelő ad. Telefon: 16. (93299)

Next

/
Thumbnails
Contents