Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-04 / 103. szám

1987. május 4., hétfő Somogyi Néplap 3 Zászlóerdős, verőfényes május elsejei seregszemle (Folytatás az 1. oldalról.) Elegáns egyenruhában, kék és piros zászlóerdőt hoztak a térre az 503-as szakmunkás- képző fiataljai. Első alkálom- mal vonult önálló egyetemi karként az állattenyésztési szakemberképzés — kiemel­kedő tudományos sikereket is elért — kaposvári központ­ja. Hangulatos mozzanat volt a Kilián György Városi Mű­velődési Központ társastánc­gyermekcsoportjának rögtön­zött dékamerikai táncbemu­tatója. A város nagyüzemeinek so­rát a termékszerkezet kor­szerűsítésében példaadó ered­ményeket elért Kaposgép Vállalat nyitotta. A hangosbeszélő mind­annyiszor külön is köszön­tötte a kitüntetett dolgozó­kat, föltűnt hát, hogy csak kevesen viselték kitünteté­seiket. — Bosszant ez az .álsze­rénység — mondta erről Tóth Lajos, a mártír forra­dalmár fia, aki fel tűzte ki­tüntetéseit. — Sokan talán attól tartanak, hogy mások hencegőnek vélik őket. Pe­dig a kitüntetések azt pél­dázzák, hogy társadalmunk erkölcsileg is elismeri a helytállókat. Jó . volna, ha változna a kitüntetések vise­lésével kapcsolatos szemlélet. Ebben vezetőinknek is job­ban példát kéne mutatniuk. Somogyi János, az antifa­siszta ellenállás ismert harco­sa az 1957-es május 1-jére emlékezett. — Akkor már vége volt a „muk”-nak. így emlegették az ellenforradalom fellángo­lásában bízók jelszavát. Sem­mi sem lett belőle. A május elsejei felvonulás sokkal job­ban sikerült, mint ahogy né­hány „ellendrukker” remél­te. — A felszabadulás óta csaknem valamennyi kapos­vári május elsején jelen volt. Milyen változásokát tapasztalt? — Amikor az üzletekben kenyér sem volt, több volt a drapéria és nagyobbak vol­tak a transzparensek. Ma, amikor a gondok ellenére jól élünk, szerényebbek a külső­ségek, s ez nem baj. A rész­ben megváltozott jelszavak is arra utalnak: új utakat kell keresnünk a fejlődésben. Életünk változásai áttétele­sen tükröződnek május 1-je megünneplésében is. Közben a város sportolói vonultak a tribün előtt, élü­kön a „Mindent a hazáért” feliratú Rákóczi-zászlót hozó zöld-fehér mezes verseny­zőkkel. Nagy tapsot arattak a Dózsa cselgáncsozó és bir­kózó fiataljai. Sok vállalat dolgozói hoz­ták el „mesterségük címe­rét”. A sütőipariak óriási pe- recekkel és kiflikkel, a ruha­gyáriak divattervrajzokkal, a húskombinátiak étvágyger­jesztő kolbászfűzéreket szál­lító teherkocsi után vonultak. Derűt sugárzó volt a Somogy Táncegyüttes menettánca. A sorsjegyárusok örültek legjobban a kéményseprők munkaruhás felvonulásának. Hosszan hömpölygő lég­gömbfolyamra hasonlított a Tungsram kaposvári dolgo­zóinak népes menete. A felvonulás talán legfia­talabb nézője az öthónapos ‘Nagy Kristóf volt: édesany­ja karján szemlélte a forga­tagot. — Először egy kicsit meg­ijedt a hangos zenétől, külö­nösen, ami az apu hangsze­rét illeti — mondta Nagyné Soltra Mónika. — A férjem a helyőrségi zenekar nagy­dobosa. A családban mind­annyiunknak hivatása is a zene; már Kristóf is szereti, ha éneklek neki. — Mi lesz a délutáni prog­ram? — A kicsivel még nem merünk kimenni a majális­ba, két és fél éves kislá­nyunkat, Noémit azonban a nagyi biztosan kiviszi. Percekig vonultak a tribün előtt az egészségügy dolgo­zói. Működő közkifolyót szál­lító teherautó után jött a Délviép csoportja. Ez alka­lommal is a kubai és viet­nami fiatalok haladtak a Masterfil Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárá­nak menete élén. A MÁV ka­posvári csomópontja dolgo­zóinak tapsolt a leglelkeseb­ben a tribünről Odor Mik­lósáé. — A kaposvári üzemfő­nökség kereskedelmi hivatal­noka vagyok, s most először nézhettem végig a tribünről a felvonulást. — Kiknek integetett? — Munkatársaimnak, a Fu­varosok szocialista brigád tagjainak, és édesanyámnak, aki szintén MÁV-dolgozó; a gyerekekkel vonult a menet­ben. Nigy sikert aratott ötletes­ségével és újszerűségével az Ipari Szakközépiskola 24 ta­nulójának Qinci Jones világ­slágerére bemutatott kem­pingbiciklis gyakorlata. — Időzavarunkban válasz­tottuk ezt a könnyebben be­ÜNNEPELT A MEGYE Siófok A régi siófokiak szerint ta­lán sosem volt annyi em­ber a május 1-jei felvonulá­son, mint az idén. öt-hatez­ren vonultak föl; a vállala­tok, intézmények, a hagyo­mányoknak megfelelően el­hozták „mesterségük címe­rét” is- Nagy tapssal kö­szöntötték a kiváló címet kapott siófoki áfész és a Kaposgép siófoki gyáregysé­gének dolgozóit. A Kiszöv elnökségének vándorzászla­ját a Sió Ipari Szövetkezet és a Siófoki Építőipari Szö­vetkezet nyerte el. A felvonulás után az ün­neplőik nagy része a Dél-ba­latoni Kulturális Központba ment, hogy megnézze a gaz­dag műsort. A városban és környékén az idén három helyen volt majális: a siófoki kikötőben, Ádándon és Szántódpusztán. Az utóbbi különösen von­zotta a környékbelieket és az üdülővendégeket. A lo­vas- és munkakutya-bemuta­tó nagy sikert aratott. Kü­lönböző közlekedési verse­nyeket is rendeztek a pusz­tán, ahol a hagyományos népünnepélyek minden kel­lékét megtalálta a látogató. Nagyatád Ezúttal a szobortelepre ve­zető Göröndi úton állították föl a dísztribünt, s a majá­lis forgatagának a parkerdő és a szobortelep adott ott­hont. A televízió hagyomá­nyos körkapcsolásos műso­rának egyik helyszíne a Ri- nya-part volt. Hőlégbalon emelkedett a magasba, a csónakázótavon hajómodel- lefc cikáztak^ a levegőben műrepülőgép húzott el, a szabadtéri színpadon pedig a pécsi Szélkiáltó együttest követve amatőrök váltották egymást. Versenyre kelhet­tek a szakácsok is a bog­rácsgulyás készítésében. Az ünnepi menetet a kis­diákok sora nyitotta meg. A termelőüzemek képviselői közül • elsőként a Danuvia 4. számú nagyatádi gyárá­nak dolgozói vonultak föl. Tavalyi eredményeik alapján elnyerték a kiváló gyár cí­met. A cérnagyár, a kon­zervgyár dolgozóit ugyan­csak ott láthattuk a felvonu­lók között. Barcs Több mint hatvan üzem, intézmény, iskola, szövetke­zet, szolgáltató szervezet több ezer felvonulóját a Központi Bizottság jelszavai­val köszöntötték. A sokszínű, lelkes menetet a barcsi Bo­róka tánccsoport 140 tagú együttesének fergeteges össz­tánca zárta. A déli óráktól a Május 1. parkerdőben amatőr együttesek, szólisták, sportrendezvények és MHSZ repülősbemutató szórakoz­tatta a több ezres tömeget. A munka ünnepét jó hangu­latban töltötte a város és környékének lakossága. Csurgó A csurgói felvonulás előtt kisebb ünnepségre is sor ke­rült: a helyi ifjúgárdisták e napon vették föl a harminc évvel ezelőtt hősi halált halt Kálmán István nevét. Az if­júgárdisták új csapatzászló­jára elsőiként az adományo­zó Napsugár szövetkezet ne­vében kötöttek szalagot. A felvonulók sorát az ifjúgár­disták nyitották meg. A me­netben ott láttuk a Napsu­gár munkásközösségét is — azokat, akik. néhány nap­pal ezelőtt érdemelték ki az Okisz vándorzászlaját. Á majális színhelye az I. Szá­mú Általános Iskola sport­pályája volt. fellépett a gifn- názium diákszínpada, be­mutatkozott a művelődési központ furulyaszakköre, versenyre keltek a családok, az érdeklődők, megnézhet­ték a berzencei népi együt­tes műsorát és szurkoltak a május 1, kupa résztvevői­nek. Tab A sportpályán mintegy kétezren vidám majálissal köszöntötték a 43. szabad május 1-jét. A változatos és színes programból kiemelke­dett az 1475. számú Petőfi Sándor úttörőcsapat ünnepé­lyes gyűlése, ahol 100 kisdo­bos és 130 úttörő a csapat­zászló előtt tett fogadalmat. Nagy sikere volt a Béke tsz klubházában berendezett szá­mítógépes játékoknak, a vi- deo-mesefilmsátornak, de sokan fölkeresték a kresz- sátrat is. Bár a község poli­tikai, állami és tömegszer­vezeti vezetői készen álltak a fórum kérdéseinek megvá­laszolására. talán a megfe­lelő propaganda hiánya mi­att nem sok dolguk akadt. . . Több százan töltötték a délutánt a horgásztónál, ahol a halfogóverseny mellett a gyerekeket csónakázni vit­ték. A kulturális és sport- programot követően este sza­badtéri bállal zárult a ma­jális. Marcali Fanfárok hangjára 10 óra­kor kezdődött Marcaliban a május 1-jei ünnepség. Az iskolák sorát a Mikszáth úti általános iskola diákjai nyi­tották meg és a Decsi Imre Szakmunkásképző Intézet diákjai zárták. Az intézmé­nyek dolgozóit a Mechani­kai Művek marcali gyáregy­ségének munkásai követték; az ipari üzemek sorát az Aku-gép Ipari Szövetkezet zárta. A felvonulás utolsó részében a közlekedési és szolgáltatóvállalatok dolgo­zói vonultak el az emelvény előtt. A marcali felvonulást az MVSE sportolói zárták. Délután vidám majálist tartották a város különböző helyszínein. tanítható záróképmegoldást — mondta Reidling Géza testnevelő. — A gyerekek örömmel csinálták, talán mert ez közelebb áll a mai 16 évesekhez, mint a már szokványossá vált zászlós- kendős tornagyakorlatok. — Látom, egy kicsit ide­ges. Mi pkozhat gubancot? — Most már csak az, ha valamelyik kerékpár gumija kipukkad a gyakorlat köz­ben. Néhány perccel később fel­hangzó taps azt mutatta, hogy nemcsak az ötlet, ha­nem a megvalósítás is sike­res volt. Pontosan délben a Rákó- czi-indulóval fejeződött be a több mint 80 üzem és intéz­mény dolgozóinak ezerszínű felvonulása. Bíró Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents