Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-20 / 117. szám
1987. május 20., szerda Somogyi Néplap 5 LENGYEL KULTURÁLIS NAPOK SOMOGYBÁN A hagyományok jegyében Verssel és színes krétával Tegnap délelőtt rögtönzött butikká alakult a kaposvári Kilián György Városi Művelődési Központ aulája, ahol vásárlással egybekötött bemutatót tartottak. A vételre kínált áruk jelemzője, hogy valamennyi lengyel gyártmány. Lemezeket, ajándék- tárgyakat vehettek — és vehetnek — itt a kaposváriak. Ezzel a nem hivatalos aktussal kezdődött a lengyel kulturális napok rendezvénysorozata. Délután rangos kiállítás nyílt ugyanitt. A kortárs lengyel képzőművészet bemutatóját Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a két nép kapcsolata évszázadokra nyúlik vissza, s kivált a kultúra különböző területein gyümölcsözőek . a kapcsolatok. — Ezeknek a törekvéseknek mindig is voltak kiváló propagandistái Somogybán — mondta a lengyel nagykövet. Fontos, hogy a kultúra minél több területén érintkezzék a két nép, hiszen ezáltal nemcsak egymás munkáit, művészi törekvéseit ismerhetik meg, hanem lehetőség nyílik a tapasztalatok kicserélésére is. A kiállítást egyébként három részre oszthatjuk. Edward Gorol szobrász- és éremművész érmeit láthatjuk a tárlókban, aki a krakkói képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát 1955-ben. Több mint száz hazai és külföldi kiállítása volt már' s ő készítette a lengyel Mosoly Érdemrendet, valamint a Varsói Felkelők Keresztjét. Magyar napok „A képzelet dönt mindenről : a szépségről, az igazságról és a boldogságról, ami az emberek mindene” B. Pascal: Gondolatok „Őszi éjjel izzik a galagonya .. ” A vörös zsírkréta erőteljes vonallal siklik a rajzpapíron. Weöres Sándor versének ritmusára, színeinek melegségére megélénkül a fantázia, és a kislány rajzol. Keze nyomán a lüktető vonalak átváltoznak s már leheletfinom, kékes női arcban öltenek testet. „Lánnyá válik, sírni kezd ...” . Az óv ónén! hangja távolból hallatszik: „Bóbita, Bóbita játszik, szárnyat igéz a malacra...” ... „elpihen őszi levélen, két csiga őrzi az álmát...” — Igen, kérem, ide jár a kislány iskolába. Most első osztályos, nagyon értelmes gyerek.. . — Ugye, csodálkozik, hogy elsősöket tanítók? — kérdi az ötvenedik éve felé közelgő, testes tanító bácsi, Geiger Zoltán. — Mindig alsó tagozatban tanítottam... — Lépésnyi tanári szobája üres, mindenki órán van. — Azonnal szólok Évike óvónénijének . Itt lakik a szomszéd szolgálati lakásban — mondja udvariasan, és elsiet. . A dombtetőről, a templom és iskola mellől belátni a kanyargó kis falut. Szemben az óvoda és a könyvtár. Az aprók éppen azt lesik nagy csodálkozással, miként emeli helyére a narancssárga daruóriás a mázsányi betonoszlopot. Gazdag munkásságának egy részét most a kaposvári közönség is megcsodálhatja. A képzőművészeti anyag egy részében ízelítőt kapunk a mai lengyel grafikáról. Több miniatűrrel képviseltetik magukat az alkotók. A kiállítás bensőséges hangulatot sugalló része a Marian Józef Tróján ex libriseiből nyílt bemutató. A művész Przemyslben született, aztán Magyarországra került a második világháború idején. Az elmúlt harminc évet Magyarországon töltötte. A lengyel nagykövet szavai szerint munkássága, művészete hűen tükrözi azt az együttműködést, és egymásrahatást, amely a két kultúra esetében nyomon követhető. Tróján ex librisein a lengyel történelem 'kimagasló egyéniségei éppúgy megtalálhatók, mint a mi irodalmunkból Nagy László, József Attila, Móricz Zsigmond vagy Ady Endre. Tadeusz Czechowich, akit tegnap kaposvári programja során fogadott Klenovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Gyenesei István, a megyei tanács elnöke, este a városháza dísztermében fogadást adott vendéglátói és a lengyel kulturális napok szervezői tiszteletére. A Hazafias Népfront megyei bizottsága által szervezett program ma folytatódik. Kaposváron a közgazdasági szakközépiskolában rendhagyó történelemórán látnak vendégül lengyel előadót, s megemlékeznek az eseményről Nagyatádon is. Május 28-án este a Fonómunkás Kisszínpad Mrozek- estet tart, ugyanezen a napon mutatkozik be Kaposváron a Lengyel Tájékoztatási és Kulturális Központ Színpada is. Mától pedig a kaposvári mozimúzeum lengyel filmeket tart műsorán. Az ősz hajú, vékony termetű asszonyka, Szabó Gyu- láné óvónő sietve toppan a szobába. A szekrényből színes borítójú mesekönyvet tesz elénk. „A bohóc köszöntője” — olvasom. — „Kedvenc verseim, kedvenc rajzom.” Korvács Évikének két rajza került a kötetbe. A Galagonya és a Tündér című Weöres Sándor-verset il- luisztnáilta, de Budapesten a kiállításon hat képe is szerepelt. Éviké másfél évig meg sem szólalt az óvodában, csak időnként emelte föl tekintetét az óvónéni dallamos hangjára. Hallgatta a verseket. Aztán odament a polcon kirakott színes krétákhoz, festékekhez, papírt tett maga elé, és rajzolt. A csókái csókát, a pletykázó asszonyokat, Bóbitát, a tündért ... Az óvónéni gondosan gyűjtötte a rajzokat, aztán a Dörmögő Dömötörben meghirdetett pályázatra a többi kisgyerek rajzaival együtt Évikéét is beküldte. Talán már el is feledkeztek a küldeményről, amikor vastag csomagot hozott a postás. A cím: Kovács Éva, Kisbár- apáti. A Bohóc köszöntője és egy meghívó lapult a küldeményben — Budapestre, a Móra Könyvkiadó kiállítására. Az apa szemében könny csillant a hírre. Így még nem látták a falubeliek. Édesanyja valószínűleg fel sem fogta mi történt, világtól elzárkózott lelki magányában. . A hatéves kislány megmosta hosszú, szőke haját, kicsinosította ruháját a nagy útra. Először • vitte őket apjával együtt a vonat Budapestre. Budaörsön lakott egy rokonuk, arra emlékezett a férfi, meglátogatták hát; meg elmentek a Vidám Parkba. Röpült a hinta, forgott az óriáskerék, szállt az idő ... Az óvónéni ott toporgott a díszes megnyitón, de Évi- kéék sehol... Másnap értek oda. Eltévedtek. — A tanács azonnal kiutalt ezer forintot a szülőknek, hogy fel tudjanak utazni az ünnepségre — mondja az óvónő. Sokat segítenek a családnak rendkívüli segély- lyel, és a másik három gyerek is ingyen eszik a napköziben. Próbáltuk már kiemelni Évikét a családból, mert nagyon értelmes, érzékeny gyéreik. Féltünk, hogy elkallódik, de beláttuk: értelmetlen. Akkora lelki törést okozna az elszakadás, hogy nem erőltetjük. Megszokta már a maga világát. — Gondoltál rá, hogy sikerül? A tiszta kék szempár mosolyog, de az alsó ajkat szigorúan zárja egy-két tej- fog... — Igen, gondoltam... tör elő apró sóhajjal, suttogva a vállasz. — Vdlt egyszer egy kiskakas ... olvassa folyékonyan, tisztán a rigmust. Első osztályos. Az iskolából hazamenet Siba, Bobi és Robi, a három kutya barátként fogadja. Várkonyi Ágnes Giassenban Fotó, kerámia, fafaragás Az NSZK-beli Giessenben magyar napok kezdődtek. A Magyarországgal szoros kapcsolatokat ápoló Hessen tartományi egyetemi városban számos rendezvényen tájékoztatják a nagyközönséget hazánk kulturális-művészeti életéről. A híres Justus Liebig Egyetem aulájában Fényes Tamás fotóművész kiállítása látható. Az eseménysorozat alkalmából ugyancsak bemutatják Kapitány Júlia fazekas és Gerbera István fafaragó művészek munkáit. A városban fellép a Dominó pantomimegyüttes és a Kaposvári Népi Zenekar. A magyarországi idegenforgalom bővülő lehetőségeivel az Ibusz és az Express diák- utazái iroda ismerteti meg a nagy számú érdeklődőt. A BETYÁR HALAJA A bánatom sötét felhő, rejtekhelyem nyírfaerdő, a jövőm csak álom, álom, végtelen a bujdosásom. Remegnek a nefelejcsek, véd, amíg véd ez a rejtek, s egy éjszakán észrevétlen eltűnök a mindenségben. (Káldi János: Betyárdal) Méltatlanul elfeledett írója a Balaton vidékének Ná- ray Szabó Gyula, aki egész életében fáradhatatlanul járta a három balatoni megye tájait, és például a Millió szín hazájában című könyvében gyönyörű leírást hagyott ránk a tó vizének mozgásáról, színeinek változásáról. Halála előtt elküldte nekem feljegyzéseinek egy részét, amelyek útjain gyűjtött történetekről szólnak. Ezek között keresgélve találtam az alábbi törtéríetet, amelyben ismét Sobri Jóska — a legjobban ismert betyár — életének egyik érdekes eseményét jegyezte fel Náray Szabó Gyula. Sobri Jóska első büntetését Szombathelyen, a megyei börtönben töltötte, ott beleszeretett a foglár feleségébe. Az megtanította írni és olyasni. Két évet töltött ott Egyes napokon a foglyokat kiadták munkára a gazdákhoz, s az általuk fizetett munkabért a betyárok élelmezésére fordította a vármegye. Egyik nap Sobrit egy Farkas nevű vendéglőshöz kísérték ki munkára; az az udvarán álló fát fűrészeltette és vágatta föl vele. Jószívű ember volt, s látva a betyár rongyos ruházatát, tiszta fehérneműt adott neki és élelmet. Megvédte őt a kísérő pandúrtól is, aki féltékeny volt Sobrira és mindig elégedetlen volt a munkájával. Ekkor is ütlegelni akarta, de a vendéglős megakadályozta ezt, pár pohár pálinkával csendesítette le a pandúrt. Sobri kiszabadult, és megkezdte rövid, de hamar híressé lett életét, amelyben elvette az urak, a gazdagok pénzét, de embervér nem tapadt a kezéhez. Alvezérei, elsősorban Milfajt Ferkó és Mógor Peti már nem voltak ilyen kíméletes emberek. Vér tapadt a kezükhöz. 1835 telén Balatonszentgyörgy határában jártak a szőlőhegyen. Sobri néha elvált tőlük, napokig nem látták, csak az alkapitányok — így hívták az alvezéreket — tudták merre jár. Valószínűleg a szeretőit kereste föl, hiszen Répa Rozitól, a csárdái lánytól a szalapai uradalmi ügyvéd lányáig és feleségéig akadt neki elég. Az egyik pincébe borvásárlásra ment; ott Farkas vendéglős boroz- gatott a szőlő birtokosával. Egyszerre csak valaki fokossal megverte a pince ajtaját. — Nyissák ki! Hamar kinyitották a megvasalt pinceajtót, nehogy felpörköljék őket. öt betyár tódult be, élükön Mógor Petivel. — Tudjátok-e, ki vagyok? — kérdezte Mógor. — Nem tudjuk — hangzott a válasz. — Hát a híres Mógor! Bort ide! És kártyáját elővéve leültette a vendéglőst és a pince tulajdonosát kártyázni. A vendéglős jó emberismerő volt. Tudott játszani is, de akkor csak önmagát csalta. Vesztett, mert tudta, hogy Mógor már jó pár ember fejét beverte, aki kártyában nyerni merészelt tőle. Kint még ragyogtak a csillagok, de egy rigó füttye egyre közelebbről hallatszott. Az őrt álló, vigyázó betyár fölfigyelt. Csak ennyit mormogott. — Jön a Jóska! — Két uj- lát a szájába dugta, és halkan fütyült. Pár perc múlva Sobri állt a betyár mellett. — Ki mulat benn? — Mógor. Sobri belökte a pince ajtaját. ’ — Csés jó reggelt! — pedig még alig világosodott. A szőlősgazda megijedt, a vendéglős csak bámult. — Nyertél, Mógor? Az röhögve mutatott duzzadt zsebére, ahol az elnyert bankók rejtőztek: száz akó bor ára. Sobri csak ezután nézett a másik két kártyásra. Megismerte a vendéglőst, de nem mutatta. Csak csöndben rászólt Mógorra. — Add vissza az urak pénzét! Mógor ránézett a vezérre, de meglátta a villanást a szemében. Szó nélkül kiszedte a bankókat a zsebéből és visszaadta a száz akó bor árát. Sobri még egyszer -ránézett a vendéglősre és csak ennyit szólt: — Tegye el a pénzét, Farkas uram, és vegye meg nyugodtan a borát! Sobri nem felejti el azt, aki jót tett vele. Azután kifordult az ajtón, társai követték. Sobri Jóska betyár ember volt, de hálás is tudott lenni. Zákonyi Ferenc
