Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-14 / 112. szám
Gyászjelentés Mély fajdalommal ludaijuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LAJOSN& Visnyei Mária súlyos betegségben 45 éves korában elhunyt. Temetése május 15-én délelőtt 10 órakor lesz a szentgáloskéri temetőben. A gyászoló család. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÉGŰ JANOS öreglaki lakos május ll-én 65 éves korában elhunyt. Temetése május 14-én, ma délelőtt 11 órakor lesz az öreglaki temetőben. Gyászolják felesége és a népes rokonság. Köszönetnyilvánítás Halas szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek. akik KOVÁCS GYOzO temetésén részt vettek, s virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Hálás szivvel mondunk köszönetét munkatársaimnak, barátoknak, szomszédoknak és minden ismerősünknek, akik felejthetetlen kisfiam, testvérem, unokám, KUTASI PÁL temetésén részt vettek, virágaikkal, távirataikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közéleteit, hogy Itt). MÁJUS H-EN ÉS 1S-ÉN naponta 7.» órától 15.30 óráig a Pázmány Péter utcában, a 48-as Ifjúság út- jától a Fácánosig, az Adria utcában, a Hegyi utcában, a Virág utcától a Dimitrov utcáig, valamint a Fácánost úton, MÁJUS IC-AN 7.38 órától IS óráig szakaszosan a Füredi u. keleti oldalán a 126-os házszámtól északra, a Sepren utcában, a Kőszeg utcában, a Gyér utcában, a Szombathely utcában, valamint a Füredi u. keleti oldalán a HM-lakásokban; Áramszünet lesz Építkezés miatt Siófokon a Széchenyi u. 4.*i—49. sz. alatti, valamint a Bajcsy-Zs. u. 63. és 65. számú épületek árverés útján eladásra kerülnek. Az árverés időpontja: 1987. május 16. délelőtt 9-töl IS óráig. Helye: Siófok, Széchenyi u. 43—49. •KÉK TO Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet. Siófok (120472) A Kaposfüredi Vörös Október Mgtsz 1987. május 14—19. között a somogyaszalói l-es és a kaposfüredi 8-as táblákon THIODAN 35 EC növényvédő szerrel valamint május 14— 25. között a somogyaszalói l-es táblán A RÉTIT 50 EC és DINO- SEB növényvédő szerrel VEGYSZERES GYOMIRTÁST HAJT VÉGRE Kaposvári Városi Tanács VB termelés- ellátásfelügyeleti osztálya A Nagykanizsai Sörgyár siófoki sörkireitdelteége felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: — palackfejtő dolgozó, — áruellenőr (érettségivel), — géplakatos, — őrportásokat. Jelentkezés személyesen a kirendeltség vezetőjénél, Siófok, Ipartelep. (119553) A BALATONNAGYBEEEKI ÁLLAMI GAZDASÁG állategészségőri szakképesítéssel rendelkező állatorvos-ssaksegédet keres felvételre imremajeri kerületébe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni Nagy Gyula kerületi igazgatónál lehet: Balatonfenyves, Imremajor címen. (93034) A BOGLARLELLE ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ felvételre keres az ellenőrzési osztályra egy érettségizett leltározó ellenőrt, valamint a felvásárlási osztályra érettségizett adminisztrátort. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Boglárlel le, Dózsa Gy. u. 55—59. (92865) A KAPOSVÁRI INKÖZ helyszíni versenytárgyalást hirdet: 1987. május 27-én, szerdán délelőtt 10 órára az igali fürdő területén álló pecsenyesütő pavilon—büfé ELADÁSÁRA, a működéséhez szükséges berendezésekkel, azonnali nyitásra készen. Induló eladási ár: 680 000 Ft. A versenytárgyaláson az 5000 Ft letétet helyszínen befizetők vehetnek részt. (93233) Közületek, magánosok figyelmébe ajánljuk! A FONYÖDI BALATON ÁRUHÁZBAN Kemping 1 pár evezős műanyag csónak (10 800 Ft), Lelle 1 pár evezős facsónak (16 800 Ft), Lelle 2 pár evezős facsónak Pillangó 2 pár evezős (20 000 Ft), (fa + műanyag kombinált) csónak elő jegyeztethető! (17 600 Ft) A mintadarabok a helyszínen /.^omogyV megtekinthetők! 1 KERESKEDELMI« \ VÁLLALAT'll (OTP-részletre is!) (93215) A GÁZ- ES OLAJSZÁLLÍTÓ VÁLLALAT siófoki központjába felvételre keres mérnök vagy közgazdasági végzettségű házaspárt az alábbi munkaterületekre, siófoki, azonnal beköltözhető 2,5 szobás lakással; KÖZGAZDÁSZT: belső ellenőri, közgazdasági, pénzügyi, számviteli; MÉRNÖKÖT: gépészeti fenntartási, villamos fenntartási, mérés- és automatizálási, beruházási területre. FIZETÉS: munkaterülettől, gyakorlati időtől, végzettségtől függően. A MUNKAKÖRÜK BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELE: — felsőfokú iskolai végzettség (egyetem vagy főiskola), — min. 4—5 éves gyakorlat mindkét területen. Vállalatunk az olajipar „K” kategóriájú nagyvállalataként biztosítja az ország szénhidrogén-ellátását nagynyomású vezetékrendszereken. Üzemeltetjük és karbantartjuk e vezetékrendszerek létesítményeit, berendezéseit. Működtetjük az olajipar országos hírközlő rendszerét. JELENTKEZES: írásban, kézzel írott önéletrajzzal, szakmai önéletrajzzal, jelenlegi bér és bérigény megjelölésével az alábbi címen: GAZ- ES OLAJSZÁLLÍTÓ VÁLLALAT személyzeti és szociális öá. osztály, I6M Siófok, Tanácsház u. 5. (92887) Nagybajomi Patak vendéglőnkbe 2 szakképzett felszolgálót, kaposfői 16. sz. élelmiszerboltunkba szakképzett boltvezetőt iölvesMUnk A jelentkezéseket az áfész központjába várjuk. Nagybajom, Kossuth u. 12. (93247) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Számlaellenőr munkakörbe közgazdasági, vagy kereskedelmi szakközépiskolai érettségivel rendelkező dolgozókat felveszünk. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet, SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT, Kaposvár, Ady Endre u. 2. III. emelet. (93242) A Nagykanizsai Sörgyár siófoki kirendeltsége felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére : áruátvevő, autóbuszvezető. raktári adminisztrátor, laboráns, művezető. Jelentkezés személyesen a kirendeltségvezetőnél, Siófok, ipartelep. (120147) A Dunai Vasmű Medicor üdülő (Balatonszéplak felső fölvesz éves állású és nyugdíjas portásokat. Jelentkezni lehet a 12- 055-ös telefonon vagy személyesen Balatonszéplak felső. Deák F. sétány 13. (120299) A kutasi „Béke” Mg. Termelőszövetkezet 500 fh-es új tejelő tehenészeti telepére telepvezetőt keres. Jelentkezni lehet a tsz központi irodájában, cím: Kutas, Ady E. u. 26. (130493) A Zala Megyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Válla lat Kaposvári Kirendeltség« azonnali belépéssel felvesz 1 *1« gépkocsivezetőt, 1 fő tmk-dől gozót. Jelentkezni a kirendeltsé) gén: Kaposvár. Kanizsai u. 70 (130497) Növény véd öszer- raktárunkba raktári munkásokat FÖLVESZÜNK. AGROKER, Kaposvár, Jutái út. (93102) — A RÓZSA FERENC LAKÁSÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ SZÖVETKEZET 1987 júniusában megkezdi a jutái családi — házas lakótelep építését Jelentkezni lehet és a tervek megtekinthetők Farkas Árpád elnöknél munkanapokon hétfőtől csütörtökig 14—17 óra között a szövetkezet irodájában. Kaposvár, Honvéd u. 49. (93228) A SOMOGYI ERDŐ- ES FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG a legelőnyösebb feltételek mellett vásárol éti csigát, • kMMWi, ssőcsénypuutai, aaántódi éa ladi lőttvad-átvevőtelepein, valamint az üanes erdéueténél. További felvilágosítást az erdészetek, valamint a legközelebbi erdész biztosítják. (130489) MŰSOR 1 Csiky Gergely Színház 20 órakor: ANATOL. Kaposváron az ifjúsági házban. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: SZERELEM ÉS GALAMBOK. este 7 órakor: FRANKENSTEIN MENYASZ- SZONYA (14). vídeomozí de. 9 órától, nonstop. I. terem: HÁROM TESTŐR. II. terem: KELETI KÉNYELEM. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: BOCSÁSS MEG. MADARIJESZTÖ!. este 7 órakor: TITOKBAN HONGKONGBAN. Rákíczi mozi du. 6 órakor: BOMBA JO BOKSZOLÓ (14). Mezimúzeum du. fél Sorakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ, videomozí du. háromnegyed 6 órakor: HÁROM TESTŐR. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: SILVERADO (14). Bares este 8 órakor: RAM ZUHANT AZ ÉJSZAKA I—II. (14). BALATONI MOZIK MCSORA Siófok este 7 órakor: BÉKÉS EG. Balatonföldvár. fedett kertmozi este 8 órakor: HÁROM FÉRFI. EGY MOZESKOSAR. Balatonién«-, fedett kertmozi este fél 9 órakor: SILVERADO (14). Zamárdi, fedett kertmozi este fél 9 órakor: QUEEN. TELEVÍZIÓ ■udopait 1 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Teledoktor. 9.15: Gaudeamus. Csehszlovák tv-film. 17.10: Hírek. 17.20: A gyalogosok védelmében. 17.25: Évszázadok slágerei. 18.05: Képújság. 18.10: Telesport. 18.45: A rózsaszín párduc. 19.05: Esti mese. »9.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05: Az „öreg”. NSZK bűnügyi tv-filmsorozat. A bumeráng. 21.05: Panoráma. 22.05: Melindától Melindáig. 22.50: A hét műtárgya. 22.55: Híradó 3. ■udapaft 2 17.05: Képújság. 17.10: ..Jó szelet”. 18.05: Pannon krónika. 19.05: Autó-motorsport. 19.25: Tévétorna. 19.30: Mi és a számítógép. 20.00: Dávid család. 20.55: Híradó 2. 21.20: Varieté. NDK tv-film (feliratos). 22.25: Képújság. Ositrók Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: A 7. kontinens kincsei. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Harcolok a gyermekemért. Ausztráliai film. 12.15: Idősek klubja. 16.05: Gyermek- műsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Állatok, bobocók és akrobaták. 21.50: 1- 2-x. 22.20: Búcsúk. Tv-játék. 0.05: Hírek. Oirtrók Tv 2 17.30: Az angol kertek csodái. 18.00: Tv-főzőcske. 18.30: Harry Fox esetei. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Belföldi riport. 21.15: Tv- híradó 2. 21.35: Kulturális ma» gazin. 21.50: Kettes klub. Jugoszláv Tv I 16.05: Ismerjük meg a színházat. 16.30: Szervetlen vegyüle- tek. 16.40: Természetbarátok. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Sorozat gyermekeknek. 18.00: Családi magazin. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.30: Tv-napló. 20.00: Panoráma. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.05: Játékfilm. 22.45: Tv-napló. 23.05: Műhold útján. 23.35: Hírek. lugoxlóv Tv 2 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészités. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi muzsika. 20.45: Hírek. 20.50: Eurogól. 21.10: Dokumentum-est. 22.40: Fényújság. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.2o: Egy kis figyelmet kérek! 8.30: Májusi muzsika — könnyűzene. 9.15: Száll a madár ágról ágra... 9.30: Index. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Fecskénkhez. 10.50: Verbunkosok, nóták. 11.16: Prága város panoptikuma. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Közgyűlés után Csurgón. 13.00: Purcell: Dido és Aeneas. Háromfelvonásos opera. 14.00 Hírek. 14.10: A magyar szépprór za századai. 14.25: Lemezmúzeum. 15.00: Az avignoni szerelmesek. 15.50: Az MRT gyermekkórusa énekel. 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Ládafia. 17.30: Nóták. 18.00: Operettnyitányok. 18.20: Hol volt. hol nen volt... 18.30: Esti magazin«: 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Archívumok mélyéről. 20.35: Fe- rencz Éva népdalfelvételeiből. 20.55: Világhírű előadóművészek szonáta-felvételeiből. 21.40: Pascaltól Neumannig. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az MRT énekkara énekel. 22.50: Peres, poros iratok. 23.00: A dzsessz világa. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Kuruc dalok tárogatón. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Ifjúsági fúvószene. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A népművészet ifjú mestere. 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Iránytű. 15.00: Hírek. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Az Oregon együttes játszik. 16.40: Filmzene. 17.60: Hírek. 17.08: Gábor S. Pál szerzeményeiből. 17.30: Zöld telefon. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.00: A Poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. 21.05: Népdalkörök pódiuma. 21.30: Tip-top parádé. 21.50: Ablakon a pénzt! 23.00: Hírek. 23.20: Peter Gabriel nagylemezei. 0.15—4.20: Éjfél után. 3 MŰSOR 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.12: Szimfonikus zene. 9.42: Évszázadok olasz kamaramuzsikája. 10.30: A századforduló operáiból. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Szimfonikus zene. 12.11: Zenetörténeti értéktár. 12.49: A helsinki Jubilate énekkar Rautavaara-kórusokat énekel. 13.00: Hírek. 13.05: Magyarán szólva. 13.20: Az ellentétek kora: a barokk. 14.07: Népdalfeldolgozások. 14.49: Pophullám. 15.58: A Mandel-kvar- tett hangversenye. 17.00: Diákfélóra. 17.30: Üj Melódia-lemezeinkből. 18.16: Kishegyi Árpád operaáriákat énekel. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. 19.05: Fejezetek a rádiórendezés történetéből. Az ember tragédiája. 21.52: Mozart: F-dúr divertimento. 22.25: Napjaink zenéje. 23.30: Hírek.