Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-14 / 112. szám

1987. május 14., csütörtök Somogyi Néplap 3 Vendégváró Somogy Egy hete jelent meg az idegenfor­galmi fölkészülésről szóló Összeállítá­sunk első része. Első alkalommal szü­letett kétrészes csütörtöki egyoldalas összeállítás. Ezzel is jelezni kívánjuk: a megye életében fontos szerepe van e népgazdasági ágazatnak, illetve szerettük volna fölvillantani olvasóink előtt azokat az üdülési, nyári szórako­zási, kirándulási lehetőségeket, ame­lyek Somogy-szerte várják az érdeklő­dőket. Ma elsősorban az ellátásról, a vendégforgalomról olvashatnak ösz- szeáiiításunkban. Nagy forgalom, jó ellátás A balatoni idegenforgalom vezető szakemberei részére rendezett szezonnyitó ér­tekezletet a Belkereskedelmi Minisztérium és a Balatoni Intéző Bizottság. A Bada­csony nevű katamarán fe­délzetén tartott tanácskozá­son dr. Czeglédi József, az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal vezetője beszélt a ma­gyar idegenforgalom lehető­ségeiről, gondjairól, különös tekintettel a balatoni idény­re. Az idegenforgalomnak, mint mondta, egyre nagyobb szerepe van az ország gaz­dasági életében, úgynevezett „húzó” ágazat lett, követke­zésképpen a szakemberek­nek még nagyobb körülte­kintéssel kell dolgozniuk. Az említetteket bizonyítja, hogy az idegenforgalommal (különösen a vendéglátás­sal) kapcsolatos pályáknak sosem volt akkora vonzó erejük a fiatalok körében, mint manapság. Közismert, hogy hazánk idegenforgal­mának 80 százaléka Buda­pestre és a Balaton-partra összpontosul, s 50 százalékát két hónap alatt (júliusban és augusztusban) bonyolítják le. Az idén — az előrejel­zések, szállásrendelések sze­rint — nagyobb forgalomra számíthatunk a tavalyinál. Ugyanakkor a csúcsidényben az ország lakosságának a 10 százaléka is rendszerint itt üdül. Az idén 270 millió fo­rint költséggel 16 ezer négy­zetméternyi kereskedelmi lé­tesítménnyel bővül a háló­zat, mely 11 üzletet (bevá­sárlóközpontot, nagyobb és kisebb ABC-t) jelent. A fel­Vitorláskikötő épül Fonyódon A haragos Balaton vizén már május elején feltűntek a fehér vitorlák. Fonyódon új kikötő épül számukra. A Fonyódi Városi-jogú Nagy­község fogott bele a terv megvalósításába, ám a hat­vanöt milliós beruházás be­fejezéséhez partnereket ke­resnek — tájékoztatott dr. Komáromi József tanácsel­nök. — Százharminc vitorlás kikötőhelyének a megépíté­sére nyílt lehetőség a táv­lati rendezési tervben meg­jelölt helyen, a hajóállomás szomszédságában. Gazdasá­gi társaság szervezését kezd­tük meg, így tudjuk csak biztosítani a folyamatos munkát. Az első ütemben elkészül a parti sáv feltöl­tése, a kikötő, és a működ­tetéshez szükséges létesítmé­nyek építése ugyancsak el­kezdődik, a munkálatok be­fejezését jövőre, illetve 1989- re tervezzük. — A gazdasági társaság szervezése hol tart? — Elsősorban külföldi partnereket keresünk, aztán a hazaiakra is számítunk. Az idei nyáron a két hektárnyi feltöltött partszakasz mun­katerületnek számít, ám tudjuk, hogy a strandolok már birtokba veszik ... — Fonyódon az autós köz­lekedés több utcában nehéz­kes, illetve nagy kerülőket kell tenni, hogy célba jusson a vendég. Mire számíthatnak nyáron Fonyód vendégei? — Elkészül a parkoló a béta-telepi strand és a ben­zinkút mellett. Az útfelbon­tások továbbra is zavarni fogják az autós forgalmat, még legalább húsz év fel­adata áll előttünk a közmű­vesítésben. Az egymilliard forint beruházási költségből 1999-ig százmilliót tudunk el­költeni erre a célra. A nyár­ra befejeződik az első ütem, máris hozzálátunk a hajóál­lomástól keletre, a vasútál­lomástól északra fekvő te­rületeken a munkálatok folytatásához. A piac meg­közelítése könnyebbé válik a nyáron, a Dobó István ut­ca felől is elérhetik az autósok, a zsúfoltság csök­ken. A használtcikk-piacot pedig áthelyeztük a Munkás­őr sorra. készüléssel kapcsolatos gon­dok között változatlanul nyo­masztó a munkaerőhiány, fő­ként az élelmiszert és más napi cikkeket árusító bol­tokban, s ez vonatkozik az új üzletekre is. Az áruellá­tás kiegyensúlyozottnak ígér­kezik; tőkehúsból, húskészít­ményekből például jóval több jut a Balaton-partra. Előfordulhat viszont, hogy az importból származó áruféle­ségekből szürkébb lesz a vá­laszték a szokásosnál. A kempinghelykereslet, mint ismeretes, meghaladja a ka­pacitást, noha az idén is négyezer hellyel bővülnek az úgynevezett csúcskempingek (Aszófő, Balatonszemes stb.). Ennek ellenére a főidényben körülbelül 10 ezerrel lesz kevesebb hely a táborokban, mint amennyire szükség len­ne. Dr. Czeglédi József szólt a fizetővendég-szolgálat, a magánkereskedelem szere­péről az idegenforgalomban, hangsúlyozta, hogy növelni szükséges a valutabeváltó he­lyek számát. Beszélt a pro­paganda jelentőségéről, s arról, hogy többet kellene tenni az utószezon sikeréért. Borsos László, a Mahart Ba­latoni Leányvállalat igazga­tóhelyettese a víziközlekedés lehetőségeiről, a hajók, ki­kötők állapotáról szólt. Az idén 25 személyhajó viszi az utasokat júniustól, s jú­nius 12-től a 9 millió forint költséggel megnagyobbított, korszerűsített Kossuth komp is szolgálatba áll. Dóri János, a Somogy Megyei Tanács kereskedel­mi osztályvezetője elmondta, hogy hiába bővül a kereske­delmi hálózat, ha a közle­kedési (szállítási) és a mun­kaerőgondok nem enyhülnek. Dévényi Zoltán, a Balaton Füszért igazgatója az áruel­látásról szólt, s hangsúlyoz­ta: ha az élelmiszert és a más napi cikkeket árusító üzletben dolgozók nem kap­nak nagyobb anyagi megbe­csülést, egyre nehezebb lesz a feladatokat teljesíteni. Szólt az idény vámszedőiről, az ügyeskedőkről és az or­gazdákról is. A vitát Rosta Sándor, a B1B főtitkára foglalta ösz- sze, majd az értekezlet részt­vevői Tihanyba látogattak, ahol megtekintették a két­milliárd forint költséggel, s négy nyugati cég közremű­ködésével létesített Klub Ti­hany nyaralótelepet. * Májusban eddig a legtöbb utast 9-én szállította a Szántódrév és Tihany között közlekedő komp. Ezen a napon ötezer-há • romszáztíz utas váltott jegyet, ezerháromszáztizenketten gépkocsijukkal szállíttatták át magukat a tavon. Gy ógykemping, lovastúra — Nincs már helyünk má­jus utolsó hétvégéjén a Ba- laton-parti szállodai szobák­ban — mondta Villangó Jó­zsef, az IBUSZ Balatoni Te­rületi Igazgatóság igazgató­helyettese —, s az előzetes információk szerint idén mintegy 17 százalékkal nö­vekedik az idegenforgalom. E kedvező előjeleket tá­masztják alá az előszezoni tapasztalatok is. Úgy látszik, az idén újra megélénkül a külföldiek érdeklődése a Ba­laton iránt. Épp ezért szá­mítunk egymilliard forintos forgalomra, és mintegy 6,2 millió dollárra. Az IBUSZ nagyvállalat május 12-én kapta meg múlt évi eredményeiért a Kiváló vállalat kitüntetést. Az el­ismerés kivívásához termé­szetesen a balatoni igazgató­ság is nagyban hozzájárult. A sikerek nem megnyugvás­ra, lazításra, hanem még jobb munkára ösztönöznek. Á balatoni területi igazga­tóság igazgatója, Diós Ist­ván is erről beszél; — Körben a Balaton part­ján összesen 13 ezer ágyunk van a fizetővendég-szolgála­ton belül, s a szállodák fé­rőhelyeinek 80 százalékát az IBUSZ béreli május 15. és szeptember 30. között. Ez újabb ötezer férőhelyet je­lent. Kísérletképpen pró­bálkozunk idén egy úgyne­vezett gyógykemping bein­dításával Keszthelyen, ahová lakókocsis vendégeket vá­runk, akik a hévíz’ fürdő­ben gyógyíttathatják fájós tagjaikat. Munkatársi lét­számunk hetven fő, s ehhez jön még a nyári idényben harminc idegenvezető. így látjuk el feladatainkat a tó körül 23 munkahelyen. Szol­gáltatásaink között a szállo­da és fizetővendéglátó férő­hely értékesítése mellett pénzváltás is szerepel. Ta­valy beindítottunk egy moz­gó pénzváltó kocsit, amely a piacokon, kempingekben, na­gyobb üdülőkben fordult meg. A .tavalyi, déli parti kedvező tapasztalatok alap­ján az idén az északi parton is megszervezzük ezt a szol­gáltatásunkat. Öt helyen (Balatonföldváron, Bogláron, Révfülöpön, Hévízen és Ba- Gatonkenesén) pavilonokat állítunk föl, ahol szintén pénzváltással foglalkozunk. Saját szervezésben több mint harminc féle programot szer­vezünk: kirándulásokat ha­zánk szép tájaira, paraszt- és cigánylakodalomra, vala­mint lovaskocsis túrára a tó partján, amely a siófoki lovasiskolánál bemutatóval és vacsorával ér véget. Igen jó a kapcsolatunk más, je­lentős külföldi utazási iro­dákkal, például a szovjet Intourist-taíl és a nyugatné­met TUI-val. Idén a siófoki kulturális központtal közö­sen hetente rendezünk folklór esteket, valamint többször kerül sor Kálmán Imre operett gálára is. Az idei évad már javában tart, s május 23-án például halszáz fős különvonat érke­zik az NSZK-ból, ahonnan tűzoltók jönnek négy napra hazánkba. A csoportos prog­ramok mellett sokan kedve­lik a külföldiek közül a fa­lusi turizmust is, amelynek keretén belül az IBUSZ szintén tud szállást és prog­ramokat ajánilani. Kezdettől figyelemmel kísértük a Balaton Füszért szántóüi autós bevásárlóközpontjának építését. A napokban ezt a látványt örökíthette meg fotóriporterünk. A tetőfedés előké­születei folynak. Vajon elkészül-e a nyárra a várva-várt létesítmény? KEVÉS A MUNKAERŐ Évről évre visszatérő gond a Balatonnál a szezonban foglalkoztatott munkaerő biztosítása. Az igényeket két­évenként egy statisztikai lap segítségével méri fel a me­gyei tanács kereskedelmi osztálya, így a munkaerő szükségleten túl átfogó ada­tokhoz jutnak a Balaton for­galmáról. — Az idén 22 ezer mun­kavállalóra lesz szükség a tóparton — mondta dr. He­gedűs György, a megyei ta­nács munkaügyi osztályának a főmunkatársa, megyei ta­nácsos. — Közülük 14 ezer 600 állandó dolgozó, a töb­bit a szezon megkezdése előtt kell alkalmazni. Az em­lített létszámba a posta, a MÁV, a kereskedelem és az üdülők munkaerő szükség­lete is beletartozik. Évente mintegy ezer dolgozó hiány­zik. Például a kereskedelem­ben tavaly 5662 dolgozót al­kalmaztak, az idén több mint hatezerre lenne szük­ség, de előreláthatóan 300 hiányzik majd a szezonban. A nyári foglalkoztatást a vállalatok részben belső át­szervezéssel igyekeznék megoldani, másrészt, ahol le­hetőség van rá, próbálják megszervezni a téli foglal­koztatást is. A szünidőben dolgozó diákok száma eléri a kétezret. Ugyanennyi nyug­díjasra is lehet számítani. A vendéglátás ma már nem nélkülözheti a diákok mun­káját. Egyre több a szakmai építőtábor. Az élelmiszer és a vendéglátóipar mellett az idén Balatonszárszón az áfész is üzemeltet egyet. Az áfészek nyári munka­erő helyzetéről Horváth Ist­vánt, a Mészöv főmunkatár­sát kérdeztük. — A szövetkezetek a mun­kaerő biztosítása érdekében évente pályázatokat írnak ki, de hirdetnek újságokban is és kapcsolatot tartanak fenn a munkaerő közvetítő­vel. Ennek ellenére a szük­séges létszámot nem tudják betölteni. Tavaly is előfor­dult, hogy például a bala- tonmáriai áfész nem tudott kinyitani boltot. Az üzletek pénztárosokat, henteseket, szakképzett munkaerőt találnak a legne­hezebben. Ennek oka, hogy az alacsony keresetért a csúcsforgalomban a sokszo­rosát kell dolgozni, mint máshol. Van aki néhány nap után „megszökik”. — Tavaly a dolgozóknak csak a 17,5 százaléka volt szakképzett, azok közül, aki­ket például a Balatonmária- fürdő és Vidéke Áfész alkal­mazott. Ez a kiszolgálás színvonalán is meglátszott. A szezon alatt a kereskedelmi egységekben a munkaválla­lók 43 százaléka cserélődött ki. Az idén a boglárlellei áfésznál 22 kereskedő hiány­zik. A vendéglátó egységek pedig 23 dolgozóval tudná­nak többet foglalkoztatni. A Boglárka Áruház ruháza­ti részlegénél még hatan hiányoznak, de 10 munkást a Lelle étteremben is szíve­sen látna. — Balatonszárszón a szö­vetkezet ABC-je 20 fő he­lyett tizenkettővel kínlódott tavaly. Délben be kellett zár­ni, hogy fel tudják tölteni az üzletet. A személyzet alig bírta. A boltok vezetőit és he­lyetteseit általában megpró­bálja átmenteni a következő szezonra az áfész úgy, hogy téli munkalehetőséget is biz­tosít számukra. A teljes sze­mélyzettel azonban ezt nem tudják megcsinálni. Egymillió üveg üdítő Már az év elején elkezd­ték a felkészülést a nyári balatoni csúcsforgalomra a Balaton Füszértnél. A korai kezdés nagyon is indokolt, mivel a nyári hónapokban a vállalat két balatoni fiók­jánál megkétszereződik a forgalom. Vörös István áru­forgalmi főosztályvezető az ilyenkor jelentkező felada­tokról beszélt. — Olyan árualapot kelll biztosítanunk, hogy az ellá­tás zavartalan legyen. A SZOT-üdülőktól az idény­jellegű boltokig mindenki­nek szállítunk. A SZOT-tal van egy megállapodásunk, amely szerint az első ne­gyedévtől elláttuk őket kon- zervekből. Azt szeretnénk elérni, hogy a szezon köze­pére ne fogyjanak ki a kész­letek. A Füszértnél azt vallják, hogy alapvető árukból nem lehet hiány a Balaton-par- ton. 350—400 millió forintos készlettel várják az idény kezdetét. — Konzervekből jelentő­sen javul a kínálat. Kínai gombákból, ananászkonzer­vekből az eddiginél többet tudunk szállítani. Bőségesnek ígérkezik az üdítőital-választék is. Ros­tos italokból és bogiári ké­szítményekből 1 millió pa­lack áll majd a szomjas nya­ralók rendelkezésére. Tetra- pakkos csomagolású üdítők­ből ugyanennyit szállítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents