Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-28 / 99. szám

1987. április 28., kedd Somogyi Néplap 5 Kardzsali találkozások Virág és kézfogás Bulgáriában előrébb jár a tavasz. A trák földön, Ro- dope lankái között húsvét előtt tíz nappal már teljes virágzásban pompáztak a fák, szemet pihentetően zöl­déiig a hegyek vékony ter­mőrétegében megkapaszko­dó fű. A nagyobb kiterjedé­sű oldalakban éppúgy, mint a sövénnyel határolt tenyér­nyi kertecskékben, húsz-har­minc centi magas fóliasát­rak alatt nevelődött a do­hánypalánta. Mindenütt épülő házak, a házak körül és attól távolabb a földeken szorgoskodó emberek. Szemet gyönyörködtető a táj, feledteti a több ezer kilométeres autóbuszutazás fáradalmait. Így érti meg az ember igazán, hogy a hóföd­te csúcsok közötti völgyek szépsége miért ejtette rabul már az ókori Róma nagy költőit, Ovidiust, Vergütest, A nyolcéves Milena a bolgár folklórból ad ízelítőt Horatiust, és miért szelídül­tek meg a vadállatok is a trák-görög legendák dalnoka. Orfeusz énekére .... De meg­érti és meglátja az ember azt is, hogy az élet itt az at'a; gosnál nehezebb. A lezúduló víz csapást vág a sziklába, és viszi magával a néhány centis kavicsos termőréte­get. A hegyekből a megyeszék­helyre, Kardzsaliiba ereszked­ve a város határában hatal­mas tábla hirdette: „Tízéves Somogy és Kardzsali testvéri barátsága”. A városban a széles utak felett átívelő transzparensek ugyanezt hirdették. Valójában a szüle­tésnap családi megünneplé­sére utazott bulgáriai test­vérmegyénkbe a BM Kapos­vár Táncegyüttes, a megyei pártbizottság küldöttsége, Leittier Sándornak, a tanító­képző főiskola főigazgatójá­nak vezetésével. — A barátság, az együtt­működés igen fontos szá­munkra — mondta Sztojanov Dimiter, a kardzsali rádió- és televízióvállalat igazgató­ja, a Bolgár—Magyar Baráti Társaság titkára. — Külön­böző módon irányítjuk rá a közvélemény figyelmét So- mogyra, a két nép történel­mi kapcsolatára. A mozik­ban magyar filmeket vetí­tünk, március 15-én, április 4-én a rádióban műsorokat közvetítettünk. Az újságban riportokban foglalkoztunk az egy évtizedes kapcsolat ala­kulásával. Emberileg is, gaz­daságilag is nagyon népsze­rű a magyarországi testvér­megye. Most már évente csaknem hétmillió rubel ér­tékű az árucserénk, de talán még lényegesebb a két me­gye üzemei, intézményei kö­zött kialakult és egyre szé­lesedő együttműködés. A Központi Bizottság Bulgá­riában országosan is példás­nak minősítette testvéri kap­csolatunkat. Az ember megérzi, ha várják, és megérzi, ha a ta­lálkozás valóban őszinte, szívből fakadó örömet jelent. A BM Kaposvár Táncegyüt­tes nem először járt a test­vérmegyében, de az érkezés­kor kapott virág, a népmű­vészeti tárgyakról készült album jelezte: a magyar folklór követeit nagy szere­tettel várták vissza Kardzsa- liba. Szemünk előtt a csillagok A csillagászat oktatásának története mindig tükrözte a tantárgy tudományokban el­foglalt helyét. A XX. szá­zad második felére fokozot­tan illik ez a megállapítás. A számítástechnika elterje­dése, az űrhajózás és űr­szondák szerepének növeke­dése újabb információrobba­nást idézett elő bolygónkon. Csillagászati ismereteket ha­zánkban ennek ellenére ki­forratlan módszertani szem­lélettel, a fizika és a föld­rajz tanyagába illesztve ok­tatnak. Dr. Marik Miklós, az Eöt­vös Loránd Tudományegye­tem csillagászati tanszéké­nek megbízott tanszékvezető docense, csillagász, húsz éve a nemzetközi oktatási bizott­ság tagjaként is tevékenyke­dik. ^ — Az űrkutatás az utóbbi évtizedekben az érdeklődés középpontjába került. Bizo­nyos területei termelőerővé váltak, például a meteoroló­gia, a terméselőrejelzés, a kontinensek közötti televízi­ós összeköttetés. E tudo­mányágaik műveléséhez csil­lagászati ismeretekre is szükség van. S hogy mind­ezt megértsük, tudnunk kell, hogyan mozognak az égites­tek. Az ember évezredek óta figyeli a „csillagokat”, sók mindent az égről lesett le: rosszat és jót egyaránt. A hidrogénbomba elkészítésé­hez is a napban lejátszódó folyamatok adták az ötletet. Az utóbbi időben a fizika fejlődése is bizonyos terüle­teken a csillagászaton át ve­zetett. Az anyag olyan meg­jelenési formáit sikerült megtalálni, mint például a neutroncsillag, amtlynek egy köbcentimétere egy milliárd tonnát nyom, vagy a vá­kuumnak nevezett ritka csil­lagászati anyag, amely a földön egyáltalán nem for­dul elő. — Miért nincs megfelelő helye a csillagászatnak a kö­zépiskolai oktatásban? ról tájékoztatta a hallgató­ságot. Szándékosan nem ele­mezte a hazai tapasztalato­kat. fiiért? — Nem akartam, hogy el­fogultsággal vádoljanak, hi­szen minden szakembernek a saját munka területe a leg­fontosabb. Nekem a csilla­gászat. V. A. Pillanat a nagy sikerű elő­adásból Ha azt mondom, hogy nagy sikere volt a Vida József és Németh Árpád vezette együttesnek és a Puskás Zol­tán vezette zenekarnak, ak­kor fakónak tűnhetnek a sza­vak. A három nap alatt Krumovgrádban, Momcsil- grádban és Kardzsaliban gyönyörködhettek a nagy- ecsedi, a széki, a sóvidéki, a dél-alföldi táncokban, a so­mogyi párosban azok, akik befértek az előadótermekbe. Barnapirosra sült kenyér­rel és sóval fogadták népvi­seletbe öltözött bolgár asz- szonyok, lányok Krumov­grádban az együttest és a küldöttséget. Törtünk a ke­nyérből. Szavak helyett az összevillanó tekintetek fejez­ték ki: jó találkozni! Vastaps és ismétlés, csodálatos vi­rágkosarak. Este viszonzásul egy „korty” a bolgár folklór­ból. Milena Georgieva mindösz- sze nyolcéves, székre áldva adja elő csengő hangon a hol édes-szomorú, hol böllen- kedő-vidám népdalokat. Oly bűbájos ügyességgel, előadó- készséggel, hogy a nyelvet nem ismerő is tökéletesen érti, miről szól a dal. Amikor eljött az este, az utazást, a fáradságot nem ismerő magyar fiatalok tán­cos lábát újabb táncra buz­dította a hóra, a bolgár népi tánc. összekapaszkodva, íve­lő; kígyózó láncot alkotva a bolgár fiatalokkal, időseb­bekkel tanulták, táncolták, járták a hórát. A tánc szü­netében viszonzásul magyar népdalokat tanítottak. Valcsu Angelov Kirjakov- tól, a momcsilgrádi városi pártbizottság gazdaságpoli­tikai titkárától hallottam egy szép bolgár mondást: „Aki énekel és táncol, an­nak rossz gondolata nem le­het.” (Folytatjuk.) Vörös Márta — Oka a hagyományban keresendő: nem voltunk ha­józó nemzet, így hosszú ide­ig elhanyagoltuk a csillagá­szatot. Ahhoz, hogy előre­lépjünk, fel kell ismernünk a hasznosságát, és megfelelő szakembereket is kell képez­nünk. Hazánkban jelenleg sem tervezik e tudományág külön tantárgyiként való ok­tatását, de a készülő új fi­zika tankönyvekben talán több szó esik majd a csilla­gászatról. Törekedni kell arra is, hogy az elmélet és gyakorlat egysége valósuljon meg ezekben a munkákban. — Az egyetemeken képez- nek-e tanárokat a tantárgy oktatására ? — Minden fizika- és föld­rajzszakos tanár fél évig ta­nul csillagászatot, de ez nem elegendő. Az utóbbi időben ugyanakkor az egyes tudományszakokon, például a fizikában, bővült a tudo­mányág oktatása. Tíz—tizen­öt évnek kell azonban eltel­nie, hogy ezek az ismere­tek a középiskolai tanítás­ban is megjelenjenek. — Előadásában főleg a környező szocialista orszá­gok középiskolai csillagászat- oktatásáról, az ott megjelenő tankönyvekről, folyóiratok­Az Anita-jelenség Nagy megnyugvással és nem kevés büszkeséggel dől­hettünk hátra húsvét más­napján este karosszékünk­ben, hogy egy jó kis tévéné­zéssel vezessük le az ünnep evés okozta fáradalmait. Megelégedettségünknek nyo­mós oka lehetett, hiszen a Sky Channel adása ezen az estén Magyarországról, a Pe­tőfi Csarnokból jelentkezett. Akik valamennyire is járato­sak a könnyű műfajban, azok tisztában vannak az­zal, hogy olyasmi megtisztel­tetés ez, mintha hazánkban rendeznék a labdarúgó-vi­lágbajnokságot, vagy ne adj’ isten az olimpiát. Mint ahogy ebből az alka­lomból napjaink legismer­tebb magyar együttesei is felléptek a csarnok színpa­dán, s bizonyították: semmi­vel sem rosszabb számokat adnak elő, mint külföldi kol­légáik. Pontosabban szólva: éppen olyan semleges, ka­rakter nélküli dalokat képe­sek komponálni, mint azt a jelen legünnepeltebb külföl­di zenészei teszik. Igaz, a nagy tét, ahogy azt mi, magyarok megszok­hattuk már egyéb fórumok alkalmával, mintha kissé megbénította volna énekese­inket. Korántsem érződött előadásaikon az a tempera­mentum és dinamika, amely mondjuk az Edda magyar számai esetében szinte min­dig tapasztalható. . Igaz, hogy ebben az esetben a kötelező nyelv az angol volt, s ez már több bizonytalanságot okozhat. A tárgyilagosság kedvéért meg kell említe­nünk, hogy igazi profik mód­jára az Omega tudott csak hű lenni önmagához. Nem minősítés ez, csak arról van szó: az Omega éppen olyan volt, mint máskor. Elbűvölt, és merész kép­zettársításokra sarkallt vi­szont az adás vendég mű­sorvezetője: Anita. Számom­ra jelenség lett néhány pil­lanat alatt. Azzal a maga­biztos és meglehetősen kony­hai észjárással kezdett fel­adatához, mint amikor a hí­res előadó SZOT-díja után lemegy egy kis vidéki fal- vacska erre az alkalomra ki­nyitott művelődési házába. Anitától sokan példát ve­hetnénk. Gátlásnak, vissza­húzódásnak nyomát sem lel­tük benne. Egyetlen szám után se mulasztotta el kö­zölni elsősorban nyugati imádóival, hogy remekül ér­zi magát „ideát”, óriási ez az egész, és hogy a hangulat is szenzációs. Nem tudni merre járt előtte országunk­ban, s hogy miről beszélt pontosan, mert a számok rendszerint unalmas és las­sú, lehangoló dallamokból álltak. Anita azonban repke­dett, szükségét érezte, hogy megdicsérje fiataljainkat, akik természetesen remekül beszélnek angolul. Aztán vége lett a műsor­nak, Anita gondolom repü­lőgépre ült, s hazament. Pe­dig Anitát itt kellett volna tartanunk, bármennyi pénzért is. A televízió leg­jobb embere válhatna belő­le. Csak olyan alkalmakkor kellene munkával megbízni, amikor valami lehangoló történik, s várható, hogy el­szomorodik a közvélemény. Jönne Anita, s lelkesedésé­vel mosolyt fakasztana az arcokon. Gazdaságunk hely­zetét ecsetelő műsorokban például nélkülözhetetlen len­ne. Futballcsapataink kupa- és válogatott találkozóin szintúgy. Azt hiszem egyál­talán nem kéne tétlenked­nie. Varga István Nemzetközi oktatástechnikai konferencia Az úgynevezett chaos je­lenségek — tehát a természe­ti és társadalmi folyamatok hirtelen, látszólag megma­gyarázhatatlan változásai — oktatásának lehetőségeivel és módszereivel foglalkozó nemzetközi tanácskozás kez­dődött tegnap Csopakon. Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem és az Országos Ok­tatástechnikai Központ szer­vezésében, az UNESCO szak­mai támogatásával tartott rendezvény az első ilyen té­májú a világon, s 40 ország szakemberei vesznek részt a munkájában. GERENCSÉR MIKLÓS SiU&íts ná&#{s>zCika avagy mit mesél a valódi vőlegény 47. Miután ittunk egy becsüle­teset, amitől megújult ben­nünk az ismétlő hajlandóság, azaz erőszakos Bölömbika el­szakított bennünket a poha­raktól. Engem, meg Imrust a szőlő pereméhez vonszolt, ahonnan legközelebbinek lát­szott a lakodalommal teli ve­zérkari sátor. Dirigálni kez­dett: — Akkor hát jöhet az a nóta! Odalent most minden­ki bennünket hallgat! Ripi- tyom pajtás (aha! előrelátá­som beigazolódott, a név kezdett rögzítődni), ismered azt a dalt, hogy „Madár ví­gan dalol a lombos ágon”? Azzal kezdjük. Ti ketten ter- celtek, a fő vonalat én vi­szem. Vitte bizony, de mennyire vitte! És milyen hosszan. Több falut elhagytunk, mi­re végre be tudtam kapcso­lódni a fő vonalba. Még ott, hogy „Beváltanám titkát ón is szívemnek, Elmonda­nám, -hogy mily híven sze­retlek”, botladozva kerestem magamban a muzikalitást, de amikor Dodó orkánná erősödő hangjától a süket­ségig esőkként az én abszo­lút hallásom, akkorra már magám is szárnyaló Bölöm­bika lettem: „Elmondanám, de hasztalan beszéd, Hideg szobor vagy, meg sem érte­néd! .. Büntetendő mulasztás len­ne letagadni, hogy már ez az első erőteljes nekifutás a fővonalon nagyon-nagyon meghatóra sikerült. Imrus- ka (a magam részéről én a legszívesebben továbbra is így fogom nevezni) ott állt mögöttünk, egy szőlőkaróba kapaszkodott és mind el- szántabban sírt a meghatott­ságtól. Ettől a meghatottság­tól felindulva közénk rántot­ta hitvesét és ekként tette kórustaggá: — Mondtam már, hogy ne picsogj, hanem dalolj ve­lünk ! Dodó meg hangszínt vált­va, lírai színezettel, de azért tisztán érthető ércességgel vitte tovább a fő vonalat. Elmondanám, hogy könnyes éjszakámon, Midőn a földön mindent béke fed, Az én szememről messze száll az álom. Nyugalmat én már sosem lelek. Ha pislákol is néha a reménység, Máris elűzi százezernyi kétség. Aztán az a két örökszép sor, amiért márványba fa­ragták Dankó Pista alakját, amely márványalakot épp tegnap csodálhattam meg Szegeden: Elmondanám, de hasztalan beszéd. Hideg szobor vagy, meg sem értenéd!... Nagyon is tudta az odalent mély csendben hallgatózó násznép, hogy kire kell vo­natkoztatnia azt a jogos cé­lozgatást a hideg szoborról! Ha másból nem. hát abból még a nehezebb felfogásúak is kitalálhatták a címzett személyt, hogy én elcsuklób- ban, a fő dallamvonaltól szándékoltan eltérő kottázat- tal emlegettem a könnyes éjszakát. Méltán reméltem, hogy az a makacs hárpia, az a konyhakéses ragadozó, az a jéghideg szobor csak fel­jön hozzám bocsánatot kérni. És jött! — hittem én, ki­robbanó reménységgel. Hát nem ő jött! Hanem állítóla­gos másodfokú vérrokonom, első fokozatú unokatestvé­rem, Borsi Zsuzsánna. Most derült ki igazán: mennyi hév, mennyi rajongás, mennyi el- sodró hősiesség lakozik ezék- ben a korosodó hajadonok- ban, ha egyszer izzásba hoz­za őket a szerelem. Ez a Borsi Zsuzsánna, korábbi ud­varlásom inkognitós alanya úgy takarta, be lágy testével a gyanútlan Bölömbikát, mint egy forró suba. — Dehogy vagyok én hideg szobor, egyetlenem! — ajná- rozta a nem éppen délceg • dalnokot, akit, mi tagadás, e pillanatban kissé irigyeltem. És talán éppen az irigység juttatta eszembe azt a körül­ményt, hogy az „egyetle- nem”-nek nevezett Karika Dodó alig húsz kilométerrel odébb, vagyis a megyeszék­helyen három sikerült gyer­mek atyjának mondhatta magát', mint feddhetetlen er­kölcsű családfő. Továbbá Borsi Zsuzsannát illetően könnyen lehet, hogy ő meg az amúgy is létező irigysé­gemet akarta felszítani azál­tal, hogy oly tüntetőleg bu- gyolálta kebeléhez boldog­nak látszó utódomat. Az utódommá előlépett Bölömbika pedig, méltóan a mesterdalnokokhoz, hőste­norban adott kifejezést bol­dogságának : Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki, Ahogy én ölellek, nem ölel úgy senki. Így soha nem vártak, így soha nem kértek. Így még nem imádtak soha-soha téged! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents