Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-03 / 79. szám
2 Somogyi Néplap 1987. április 3., péntek Gennagyij Geraszimov tájékoztatója Zavargás a fővárosban PLAKATHABORU Á pópa Chilében Új szintre emelkedett a párbeszéd A Szovjetunióban kedvezően ítélik meg a brit miniszterelnök moszkvai tárgyalásainak eredményeit — jelentette ki csütörtöki tájékoztatóján Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium információs főosztályának vezetője. A látogatás pozitívan hat a kétoldalú kapcsolatokra és a nemzetközi helyzetre. Üj szintre emelkedett a párbeszéd, a látogatás nyílt véleménycserét tett lehetővé. Moszkvában az a vélemény alakult ki, hogy Anglia nagyobb szerepet játszhatna a jelentős nemzetközi kérdések megoldásában — mondotta a szóvivő. Geraszimov utalt a iondoni politikát átható régimódi gondolkodásra, amely a „ha békét akarsz, készü!j a háborúra” elvre épül. Kifejtette, hogy a brit kormány fegyverzetellenőrzéssel' összefüggő nézetei nem egyeznek meg a szovjet állásponttal: míg Moszkva a nukleáris leszerelés mellett száll síkra, Margaret Thatcher szerint az atomfegyverek felszámolása árt a stabilitásnak és veszélyesebbé teszi a világot. A szóvivő elmondta, hogy a moszkvai tárgyalásokon egyetértés alakult ki a középhatótávolságú rakéták ügyében — bár brit részről ez ügyben voltak fenntartások —, a vegyifegyverek vonatkozásában, a helsinki záróokmány megvalósítását illetően és néhány regionális kérdésben. Geraszimov bejelentette, hogy a Legfelsőbb Tanács Elnöksége csütörtökön politikai menedékjogot adott W. Roberts amerikai állampolgárnak és nyugatnémet állampolgárságú mennyasszonyának, P. Neumannak. Az illetők kérésüket azzal indokolták, hogy haladó nézeteik miatt üldözték őket. Roberts az amerikai hadsereg kötelékében szolgált az NSZK- ban állomásozó csapatoknál. A szóvivő közlése szerint jelenleg mindketten a Szovjetunióban tartózkodnak. A szovjet külügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Szovjetunió és Izrael között a közeljövőben küldöttségcserére kerülne sor. Mindössze arról van szó, hogy a tavaly Helsinkiben folytatott megbeszélések eredményeként a szovjet külügyminisztérium konzuli főosztályának munkatársai Izraelbe utaznak az ott levő szovjet tulajdonú ingatlanok és szovjet állampolgárok ügyeinek rendezése céljából. Ez azonban nem kölcsönösségi alapon történik, minthogy a Szovjetunióban nem élnek izraeli útlevéllel rendelkező állampolgárok és A Kvant folytatja útját Kísérletek a szovjet űrállomáson Nyolcadik hete tartózkodik a két szovjet űrhajós, Jurij Romany enko és Alek- szandr Lavejkin a Mir űrállomás fedélzetén. A világűrben folytatott kísérletek keretében szerdán egyenetlenül felmelegített folyadékban áramlástani méréseket végeztek, majd csütörtökön az űrállomáson esedékes karbantartással és technológiai kísérletekkel foglalkoztak. Folytatódik a Kvant, az űrállomáshoz csatlakoztatható kiegészítő egység repülése. nincsenek izraeli tulajdonú ingatlanok sem. Ezért nem várnak izraeli küldöttséget a Szovjetunióba — tette hozzá Gennagyij Geraszimov. A zsidók világszövetségének elnöke magánlátogatáson volt a Szovjetunióban, nem igazak azok a hírek, hogy a szovjet külügyminiszter fogadta őt — közölte Geraszimov, majd hozzátette: felvetődött annak kérdése, hogy a Szovjetunióból kivándorló zsidókat szállító repülőgépek ezentúl nem Bécsen, hanem Bukaresten keresztül repülnek majd. Az amerikai zsidó üzletemberek moszkvai tárgyalásairól szólva közölte, hogy azokon számos javaslat hangzott el amerikai és szovjet zsidó művészek vendégfellépéseivel, általában a kulturális együttműködéssel kapcsolatban. Az utóbbi időben egyes nyugati országok sajtójában olyan hírek, tudósításók jelenitek meg, amelyek egyebek között azt állítják, hogy „Jugoszláviában zűrzavar uralkodik”, továbbá, hogy „fenáll a társadalmi robbanás veszélye”, s a „belgrádi kormány a katonaság bevetésével fenyegeti a sztrájko- lókat”. A jugoszláv külügyi szóvivő csütörtöki sajtóértekezletén ezzel kapcsolatosan kijelentette: ’Aki jóindulatúan figyeli a jugoszláviai belpolitikai helyzet alakulását, nap-nap után meggyőződhet arról, hogy ezek a drámai és riasztó állítások minden alaA pápai látogatás első napjának estéjén a belvárosban újabb zavargás támadt Santiago de Chilében, s a rendőrség ismét könnygáz és vízágyú bevetésével oszlatta szét a tüntetőket, akik kenyeret, munkát, igazságot és szabadságot követeltek. A katolikus egyházfő szerdán érkezett Chilébe hatnapos látogatásra, s csütörtökön találkozik négyszemközt Au- gusto Pinochet diktátorral. A pápa repülőtéri fogadásakor Pinochet beszédében úgy igyekezett beállítani a Chilében intézményesített terrort, mint a marxista ateizmus elleni fellépést. A pápa azonban válaszában került minden olyan fordulatot, amit a diktátor érvelésének elfogadásaként lehetne értelmezni. Még Chilébe tartva a pápa újságírók előtt diktatúrának minősítette a chilei rendszert, és méltatta az ellene küzdő chilei katolikus egyházat, amely nyíltan védelmébe veszi a diktatúra áldozatait. pót nélkülöznek. Jugoszláviában senki sem (titkolja, hogy voltaik, vannak és lehetnek munkabeszüntetések. A sztrájkok a jugoszláv gazdaság nehézségeinek leküzdésére foganatosított intézkedések kísérő jelenségei, s az illetékes szervek minden egyes esetben a dolgozókkal közösen keresik és találják meg a megoldást a megszüntetésükre. Ügy látszik azonban, hogy Nyugaton egyeseknek ez nem felel meg, s a munkabeszüntetéseket arra használják fel, hogy drámai helyzetjelentéseket írjanak, a válság elmélyülésének látszatát keltsék. Jugoszláv cáfolat Nyugaton drámai helyzetről írnak Csütörtök esti kommentár Biztonság NATO módra „Megbízom az Egyesült Államok álláspontjában” — mondta Lord Carrington, a NATO főtitkára amerikai televíziós nyilatkozatában. A korábbi évek brit külügyminisztere pont akkor tárgyalt Washingtonban, amikor Margaret Thatcher Moszkvában. Az egybeesés lehet véletlen is, a leszerelésről vallott nézetek egybeesése már aligha. Lord Carrington fő mondanivalója az volt amerikai politikusokkal, így Shultz külügyminiszterrel és Reagan elnökkel folytatott tárgyalásain, hogy Európa nem tartaná szerencsésnek a földrész teljes atomfegyvermentesítését. A dolog szépséghibái közé tartozik, hogy az, amit Lord Carrington Európának nevez, az a mi szóhasználatunkban Nyugat- Európa, s a kontinensnek ebben a térségében is csak bizonyos érdekcsoportok és politikusok kívánják a nukleáris fegyverek megtartását. A szocialista országok közössége — ét a nyugateurópai közvélemény jelentős része — már határozottan hitet tett az atomfegyverektől mentes Európa eszméje mellett, így Lord Carrington megfogalmazásai egy kissé elnagyoltnak tűnnek. Amit a NATO főtitkára kíván, az a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló esetleges megállapodás feltételekhez kötése, az Egyesült Államok és a NATO számára pótlólagos rakétatelepítés „engedélyezése”. Természetesen mindez a két nagyhatalom hadászati arzenáljának ötvenszázalékos csökkentése mellett — ami figyelmen kívül hagyná Nagy-Britannia és Franciaország atomfegyvereit,- felértékelve ezzel a két ország politikai és katonai súlyát. Lord Carrington, akárcsak a szinte hajszálra hasonló véleményt hangoztató Margaret Thatcher azt hozta fel fő érvként, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés jelentős fölényben van a hagyományos fegyverek tekintetében, ezért a nyugateurópai NATO-országok nem nélkülözhetik nukleáris elrettentő erejüket. Eltekintve attól, hogy a Varsói Szerződés szerint a két szövetségi rendszer fegyveres ereje hozzávetőlegesen egyensúlyban van és a budapesti felhívásban a szocialista országok már javasolták a hagyományos erők csökkentéséről folytatandó tárgyalások megkezdését, ez az érv teljesen hamis, hiszen gyakorlatilag a fegyverek által nyújtott „biztonságot” részesíti előnyben a fegyverek nélküli világ biztonságával szemben. Persze az okot nem nehéz kitalálni a Nyugat komoly gazdasági érdekeket lát a fegyverkezésben, s pozícióinak megőrzését, sőt, erősítését reméli a katonai kiadások folytonos növelésétől. A szocialista országok logikája alapvetően más, s a megegyezés nem pusztán a Varsói Szerződés érSeke. Elég, ha megkérdezik erről az utcán az embereket Londonban, Brüsszelben vagy bárhol máshol Nyugat-Európá- ban. H. G. Odesszába visszatért a humor Úgy tartják, egy odesz- szai nyaralásra még egy év múlva is emlékszik az ember. Ha viszont a humorfesztivál, a Jumorina idején fordult meg a városban, azt soha nem fogja elfelejteni — írja legújabb számában a MoszkovsZkije Novosztyi című szovjet hetilap. Odesszában az év 364 napján viccelnek, a 365. napon, azaz április elsején pedig a saját vicceiket figurázzák ki. Ez a helyi szdkás azonban nem teljesen folytonos. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a város vezetői — nyilván nem humorérzéküktől vezérelve — betiltották az április elsejei humorizálást, s azóta nem rendezték meg a hagyományosnak nevezhető Ju- morinát. Az okok vagy inkább kifogásök lényege ez volt: „Odessza jelentős harci és munkahagyományokkal rendelkezik, az ötéves terv nagy tervei nem engedik meg a vidámkodást.”. A ma már inkább viccnek tűnő kijelentés után megszűnt a helyi lap szatirikus rovata, a komolyság jegyében íródott sok éven át minden újságcikk. A város vezetése elhatározta: Odesszának új külsőit keLl adni, s ez végül is oda vezetett, hogy új kép nincs és a régiből is veszített a város. A város vezetői az odesszai patriotizmus megszüntetését hirdették, nem értve meg, hogy az odesszai, kijevi, tulai hazafiasság egyben a szovjet patriotizmust is jelenti. Ebben az időszakban fordult elő, hogy elbocsátottak egy színházi rendezőt, mert az előadás után kikísérte az utcára a közönséget. „A rossz oktatói- nevelői munkáért, amely az előadás résztvevőinek utcai gitározása és éneklése formájában fejeződött ki” — állt az indoklásban. Az idén azonban újra megrendezték Odesszában az április 1-i Jumorinátés ebből az alkalomból a Moszkovszkije Novosztyi az egykori szervezők és résztvevőik segítségével idézi fel a nem is oly régi időket. Egyikük szerint a Jumorina jelentőségét az adta, hogy bebizonyította: az emberek forgatókönyv nélkül is tudnak szórakozni. vidámkod ni. Volt aki kost vezetett az utcán, szamáron vagy éppen lovon közlekedett, a várost különféle humoros feliratok díszítették. Az eseményre eljöttek „tapasztalatcserére” Gabrovóból, a humor bolgár fővárosából is. Az idei április elsejét a „flúgos futam” nyitotta meg: ismert komikusak mellett látható volt a felvonuláson Odessza első taxija, vagy például egy kerekeken gördülő fürdőkád. A programban szerepelt breaktáncosok bemutatója, karikatúra-árverés és sók más vidám program. Ismét feltűntek a tréfás feláratok: „Csendet kérünk, operáció folyik” — olvashatták például a járókelők egy bank épületén. Odesszában újra van Jumorina... D. S. PATACÓNIABAN Nem tudom, idén is el- árasztották-e a plakátok Buenos Aires utcáit, tereit, házfalait, történelmi emlékműveit, mint tavaly ilyenkor? Egy évvel ezelőtti utazásom épp a Malvin (Falkland)-szigetek megszerzéséért indított felelőtlen argentin kaland negyedik évfordulójára esett, s a dátumot a politizálásnak ez a sajátos formája, a plakátháború tette emlékezetessé. A feliratok többsége büntetést, példás ítéletet követelt a szégyen- teljes háború irányítóira, a gyűlölt tábornokokra, akik az 1976 óta uralmon levő katonai junta terrorját a Malvin-szigetek „felszabadításával” szerették volna tisztára mosni, bocsánatos bűnné tenni. Ám azt az öt évvel ezelőtti háborút Nagy- Britannia nyerte, s a dicstelen argentin katonai kaland a tábornokok bukását hozta. Sajátos módon éppen a vereség segítette hozzá az argentin társadalmat a kijózanodáshoz, a demokrácia helyreállításához. London és Buenos Aires vitája ezzel persze korántsem rendeződött. A latinamerikai ország a Malvin- szigetekre ma sem tekint másként, mint a brit gyarmatbirodalom egykor csillogó koronájának egy letört darabkájára, amely jog szerint Argentínát illetné. Ám az 1983 végén hatalomra került polgári radikális Alfon- sint éppen az különbözteti meg a tábornokoktól, hogy ő nem akarja a hosszú múltra visszatekintő konfliktust a katonai megoldás felé terelni. Az viszont kétségtelen, hogy a kormányzásának félidején nemrég túljutott államfő működését közvetve ugyanúgy beárnyékolja a falklandi ügy újra és újra felbukkanó réme, mint elődeiét. Legutóbb novemberben került a lapok címoldalára a brit—argentin viszályAlfonsin elnök nagyszabású terveket szeretne megvalósítani elnök eközben szeretne továbblépni másutt is a korszerű Argentínáról vallott eszméjének valóraváltásáért. A modern polgári demokrácia képe lebeg előtte, amelyhez elengedhetetlen az elbü- rokratizálódott intézmény- rendszer átszervezése. A törvényhozás elé került már az alkotmányreform amely magában foglalja a miniszterelnöki tisztség létrehozását is. Alfonsin nagyszabású terveit jól jellemzi a Pata- góniában létesítendő új főváros gondolata. Mindezek gyakorlati megvalósításához elengedhetetlen a biztos parlamenti többség, csakúgy, mint a társadalom támogatása. Ezt most maga mögött tudhatja, annak ellenére, hogy az 1985 novemberi időszaki választások a kormányzó radikális párt kisméretű visszaesését hozták. (Igaz, a fő vetélytárs, a peronizmus még több szavazatot veszített.) A gazdasági erőpróba viszont még hátra van. A hagyományosan politikai szerepet is játszó szakszervezet, a CGT partner is, ellenfél Tízezrek követelték a katonák megbüntetését kodás amiatt, hogy London 150 mérföldre terjesztette a Malvin-szigetek körüli kizárólag brit halászati felségjogot. A hatvan esztendős Raul Alfonsin nem kis feladatot vállalt magára három évvel ezelőtt. Űj mederbe kívánta terelni a társadalom fejlődését, reményt és hitet akart ébreszteni mindazokban, akik belefásultak a megelőző évtizedek politikai és gazdasági anarchiájába, a peronista demagógia képviselőinek és a katonáknak az ádáz versengésébe. S nemcsak helyreállt, meg is szilárdult a demokrácia Argentínában. A kormány képes voLt háttérbe szorítani az egyenruhásokat, még ha a visszavágás veszélye nem is múlt el véglegesen. Az államfő első számú jelszava változatlanul a nemzeti egység helyreállítása — a demokrácia védelmében. A stabilitás letéteményese kétségkívül a gazdaság. Ennek érdekében első lépésként a korábbi rohanó inflációt kellett megfékezni. Alfonsin 1985-ben bevezetett „austral-terve” gyógyírként hatott, az új pénz, az austral azóta csak egyszer, tavaly augusztusban ingott meg. Az is lehet, a dolgok alakulásának függvényében. Tény, hogy a múltban a szakszervezetek jobbára peronista befolyás alatt álltak, s ez napjainkra is alig változott. Alkalmankénti munkabeszüntetéseik, béremelési követeléseik jelzik az austral- tervvel szembeni fenntartásaikat. A kormány és a szak- szervezetek vitájában sovány vigasz, hogy az országot sújtó gazdasági válság a közös ellenség, a katonák számláját terheli. Sőt, az sem feledteti a gondokat, hogy az argentinok a maguk egy főre jutó 3000 dolláros nemzeti jövedelmével a fejlődő világ élvonalába tartoznak. A gazdasági mutatók ugyanis — hosszabb összehasonlításban — kiábrándíthatok: az egy főre jutó ipari termelés ma lényegesen alacsonyabb, mint másfél évtizeddel ezelőtt volt. A „túlfogyasztó” argentinok csak most döbbennek rá, hogy mennyi időt elfecsérelitek. Kitörni a tespedtségből azonban egyre nehezebb, hiszen az ország külföldi adósságállománya csaknem 50 milliárd dollárra növekedett. A magántőke pedig továbbra is bizalmatlan ... Seres Attila
