Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
1987. április 18., szombat 5 Közigazgatási szakkönyvtár a megyei tanácson Hasznos segítség az irányításban Két 'és fél éve közigazgatási szakkönyvtárat rendezett be a Somogy Megyei Tanácson a szomszédos intézmény, a mégyei könyvtár. Kétszáz olvasót tartanak nyilván. A könyvtárban ta- lálihaitó kötetek száma kétezer. Berendezése hasonlatos minden könyvtáréhoz, biztasítoitlták azt a feltételt is, hogy helyben olvassanak az érdeklődők. Ám ha tüzetesebben körülnézünk a polcokon, feltűnik, hogy egy sajátos könyvtárban járunk. Szépirodalmi művet egyetlen egyet sem .tartanak; a polcokon lexikonok, iratgyűjtemények sorakoznak. .A könyvtári részleg vezetője Lukács Lászióné. Tá- vdtLétében a tájékoztató könyvtáros, Hivatal Nándor- né mutatta be a megyei tanácson működő közigazgatása szakkönyvtárat. — Mi a sajátos ebben a könyvtárban? — Könyvtárunk gyűjteménye, melynek beszerzéséről a megyei tanács támogatáséval a megyei könyvtár gondoskodik, csakugyan sajátos. A tanácsi igazgatás számára fontos allapműveket vásároljuk meg. A folyóiratokat, napilapokat a megyei tanács rendelte meg. Számon tartjuk a tanácsokról szóló Irodalmat, ezekkel szintén gyarapítjuk könyvállományunkat. A számítástechnika alkalmazása terjed a tanácsokon; könyvtárunk sem nélkülözheti azokat a szakkönyveket, amelyek nélkül nem fejlődhet tovább ez a terület. A vezetésről, a szervezésről szóló irodalom gyűjtése szintén fontos része munkánknak. A kézikönyvtárban általános lexikonok találhatók: szótárak, törvények, rendeljetek tárai. A megyei tanács közleményeit is itt találjuk. — A napilapokban, a folyóiratokban megjelent írásokról hetente tájékoztatjuk a vezetőket. Kéthetente jelentetjük meg a vezetőknek szóló tájékoztató jegyzéket. — Kik használják a könyvtárat? — A megyei tanács dolgozóin kívül a megye hatvanhét tanácsa, a 'tanácstagok, az elöljárók veszik igénybe szolgáltatásainkat. — Mit olvasnak leginkább? — A megyei tanács dolgozói elsősorban a napi munkához szükséges legfontosabb információkat, jogszabályokat keresik könyvtárunkban. Nagyon fontos része munkánknak az irodaTOJASDOBÁLOK összebeszélt tíz-tizenkét lány, s litánia után kisétáltak a mezőre. Karjukon kosár, benne hímes tojás, ösz- szekapaszkodva mentek, slin- gelt szoknyában. A réten szétszéledtek, s elkezdték az ég felé hajigálni a hímes tojást. A gyepen nem tört ösz- sze a tojás, volt amelyiket kétszer, háromszor is földobhatták. Ha megrepedt a színes héj, lefejtették, s a belsejét jóízűen megették, csereberélve sárgáját, fehérjét, ki-ki a gusztusa szerint. A zöld gyep meg virágzott: piros-sárga, kék tojáshéjak borították a rétet. A kosarak kiürültek, de hamarosan megtelt újra, most már illatos ibolyával. Az apró csokrokat cérnára fűzték a lányok, s a nyakukba akasztották. A közeli erdőből felékesítve tértek vissza a faluba. A legények már várták őket, ki-ki a maga választottjához lépett ibolyáért. Nagyanyáink lánykorában a tojásdobálás szertartása éppen úgy hozzá tartozott a húsvéthoz, mint a böjti ételkülönlegességek a nagyhéthez. Az idősebb asszonyok ma is tudják, hogyan kell elkészíteni például a csiripisz- lit. Megválogatták a rozsot meg a búzát, jól megmosták, azután deszkára terítették arasznyi vastagon a rakott tűzhely mellett. Naponta meglocsolták langyos vízzel, és hat-hét nap múltán kicsí- rásodott. Akkor az egészet a csírájára fordították. Következett a megtörése a mozsárban. Miután levet engedett, egy nagy melencében leforrázták, azután újra törték, újra forrázták. A levet jól össze kellett keverni, hogy egyformán édes legyen az egész csiripiszli. Búzalisztet kevertek hozzá, és cserépedényben kemencébe tették. A kemencét épp úgy be kellett fűteni, mintha kenyeret sütöttek volna. Rendszerint három-négy asszony összesegített, s minden évben másnál gyújtották be a kemencét. A húsvét előtti három hetet „zsírtalan heteknek” nevezték. Az első: fekete hét, a második: virág hét, a harmadik: nagyhét. Nagyanyáink ezekben a hetekben még a zsírt sem tűrték meg a konyhában. Az érett túró — amihez só, paprika és törkölypálinka volt szükséges — e hetek egyik különlegessége volt. Végül, talán kevesen tudják, a közkedvelt pattogatott kukorica is az említett zsirtalan hetek „leleménye”. Jókora b ádoglapokon, lobogó láng felett pattogtatták a nyitott konyhákban. Húsúéikor sonkát és tojást vittek szenteltetni, ezért a csiripiszlinek, érett túrónak el kellett fogynia az ünnepre. Ha mégis maradt belőle valami, eképpen biztatta a családot a háziasszony: „Egyetek, mert még úgy járok, csiripiszlit kell vinnem szenteltetni”. Sz. A. lomgyyűjtés egy-egy témához. Tavaly hetvenyolc témához állítottunk össze irodalomjegyzéket. Újdonságként említhetem, hogy az idei évtől adattárunkban elhelyezzük a tanácsi komplex vizsgálatok, valamint a hatvanhét tanács legfontosabb írásos, a tanácsülések, végrehajtó bizottsági ülések anyagait. Az már csak magyarázkodás lenne, ha hozzáfűznénk: a tanácsi munkának, az irányításnak nélkülözhetetlen eszköze a könyv, a szakirodalom. Ismeretük alapvető követelmény. H. B. Vonzódások Énekelt vers. E műfaj hazai művelői között első volt Sebő Ferenc. Ma már kicsik és nagyok egyaránt dúdolják József Attila, Nagy László verseinek zenéjét. Minden portréműsorban — így a csütörtöki, Albert Zsuzsa vezette Vonzódások című beszélgetésben i|s — az első kérdés a kezdetekről faggatta a riportalanyt. Sebővel ma már „összenőtt” a tekerőlant, talán el sem hinnénk, hogy amikor Berek Katival a 25. Színházhoz került, a csellózni és zongorázni tanult fiatalember nem tudott e hangszer létezéséről. Színpadi zenét komponált egy tizenegyedik századi kínai operához^ s a keleti hangzást legjobban megközelítő hangszert keresve talált rá. Tizennégy évvel ezelőtt — a boldog emlékezetű hetvenes évek elején —, Halmos Ferenccel közösen kezdték két gitárral. Zene és vers. Úgy látszik, Albert Zsuzsa sem hagyhatta szó nélkül a nem is olyan régen egymást taszítónak gondolt két fogalom összekapcsolásának hogyanját. A vetélkedőkön, a Ki mit tud?-okon megzenésített versekkel fellépők, remélem hallották Sebő szavait: ez a műfaj csak a kifejezetten dallamformára írt verseket viseli el. Minden más esetben a zene árt a versnek! Nem is szólva arról, hogy minden hangszer a saját irodalmát szereti legjobban. A táncházak későbbi központja, a Kassák Művelődési Ház ekkor még zenés irodalmi estek színhelye volt, és forgathatták a Síppal-dobbal nevet viselő folyóiratot is, benne Nagy László kézírásával Sebő kottáit böngészhették, vagy éppen népzenei cikkeket tanulmányozhattak. Meghatottan hallgathattuk Nagy Lájszló Kórus című versének történetét. Egy bolgár népdalról készült magnófelvételnek köszönhető — ugyanis a szöveg alig hallatszott a kazettáról —, így Nagy László a zenére hagyatkozva írt hozzá verset. Sebő lemezein egyébként Sólyomének címmel ismert. Volt alkalmuk a bolgároknak is meghallgatni saját népdalukra írt Nagy László verset, — ámulattal ismerték el, jobb mint az eredeti... Magunk előtt láttuk Nagy Lászlót a Toldi gimnázium tornatermében, ahol a Bartók Tánc- együttes próbáját figyeli és az egyik Itánc végére a bordásfal mellett megírta a Táncbéli táncszók című versét. Képzeletben ott voltunk az Angelika eszpresszóban is: az egyik asztalkánál többek között Weöres Sándor ült, velünk szemben Latinovits Zoltán verset mond, Weöresét: a Kőbékát, most először. Meghallgatjuk a verset mi is és látjuk Weörest amint feláll, odamegy Latinovitshoz, kezet nyújt neki: ilyet még nem láttam, — bólint... Énekeit ver)s. Sebő maga fogalmazta meg róluk véleményét. Megzenésített versei talán elvezetik azokat is az eredetihez, akik nem, vagy csak elvétve olvasgatnak verseket. A szándék nemes és figyelemreméltó. Balogh P. Ferenc Ahogy elindulok *Hunyad- kürty Györgyhöz a megbeszélt időpontban, próbálom rendezgetni gondolataimat. Úgy nyugtázom feladatomat, hogy nagyon egyszerű, sőt hálás téma is, hiszen ráakadtam egy színészre, aki több évig csak meglehetősen kevés lehetőséget nyújtó szerepeket kapott a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatában. Az idei évad azonban kétségtelenül nagy szakmai előrelépést hozott számára. A rövidített szezonban is több emlékezetes szerepet formált meg. Emlékezhetünk a Knockban, a Szent Johannában és a Velencei terecs- kében nyújtott alakításaira, de ne feledkezzünk meg a Kaposvári kabaréban nyújtott teljesítményéről sem, ahol annyi bájjal és línaiság- gai telített pillanatot szerzett a közönségnek. Ezek után szokásos képet várhat az olvasó, egyrészt az elmúlt évek gondjainak, bajainak, sértődéseinek a fel- emlegetését, másrészt a sorozatos sikerek után erőt, hitet és valami fogadkozásfélét is, hogy a csúcson sem feledkezik meg arról, hogy harc és kemény munka árán jutott idáig. Feltevésemben — hamar kiderül — csalódnom kell, de nem is bánom. A szolgálatos ember Hunyadkürthy György portréja Hunyadkürty György még arra is kényesen vigyáz, nehogy művész úrnak szólítsa a színház kisegítő személyzete, vagy valamelyik színházbarát. — A művész szó ezen a pályán kivételességet jeLent. Jelzi azt a pillanatot, amikor olyasmit sikerült elérni a színpadon, ami csak ezzel a szóval jellemezhető. Senki nem hiheti magáról, hogy erre folyamatosan képes. Vannak, akiknek életében többször előfordul, de a legnagyobbak is csak ritkán teremthetik meg ezt a művészi állapotot. Több mint tíz esztendeje van a pályán, s hagyományos értelemben vett főszerepet még nem játszott. Hihetnénk, ez keserűséget okoz egy színész számára. Hunyadkürty György azonban a színház szolgálatos emberének tudja magát, akinek feladata egy ügy szolgálata. Mondhatnánk úgy is, ha nem hangzana pátoszosan: küldetéstudat ez. — Olyan típus vagyok, aki sorozatban képtelen is volnék főszerepet játszani. Az más életvitelt kíván, hiszen minden ilyen szerepnél a valóság és igazság legmélyebb dolgait kell feltárnia és megmutatnia a színésznek. Nem lehet másként megközelíteni ezt a feladatot, mint ahogy azt a Rolls-Royce autógyár vezetője mondta: a jó autó nem érdekli, csak a tökéletes. Ebben a munkában kevés kapaszkodója van a színésznek, hiszen sem a kritika, sem a közönség, sem a vezető színészek és rendezők véleménye nem lehet mérce önmagában, összességében lehetnek csak támpontjai ezek a színésznek önnön munkája megítélésében. Hunyadkürty György életében azonban még beszélnünk kell egy nagyon fontos háttérről, a családjáról. Feleségével és hétéves kislányával olyan mögöttes tartományt tudhat maga mögött, amire mindig építkezhet. Előadás után — legyen az bemutató is — rögtön hazamegy. A sikert vagy kudarcot otthon dolgozza föl, nem viszi a nyilvánosság elé. Ez is rendhagyó mozzanat egy színész életében. Pedig úgy gondolnánk, szüksége van a darab után elismerésre, bírálatra. — Számomra olyan ez, mint amikor követ hajítunk egy mély kútba. Még le sem szállt a kő, de már ott van valaki, és gratulál. Nekem hosszabb idő kell ahhoz, hogy hitelesen tudjam értékelni teljesítményemet. Volt eset, amikor ott maradtam a bemutató után. Mint ahogy az ilyenkor szokás, többen gratuláltak, s én egyre fe- szélyezettebben éreztem magam. Több példáról eszünkbe juthat, hogy sikert elérni sokkal könnyebb, mint elviselni. Az olyan embernek viszont, akinek a teljesség, a tökéletesség a célja, minden bizonnyal ez is könnyebb. Hiszen bármit is hozott létre, mindig ott marad az elégedetlenség, bizonytalanság kis szikrája: hátha lehetett volna másként, jobban is. Vajon hogyan viselkedne Hunyadkürty György főszereplőként? — Tisztában vagyok azzal, hogy életemből egy, legföljebb két olyan alakításra telik, amikor főszereplőként leszek képes szolgálni.. Az a római férfi jut az eszembe, akit arra kértek, hogy az ekeszarv mellől menjen a harctérre, s vezesse győzelemre a katonákat. Miután megtette feladatát, visszament a szántóföldre, hogy befejezze a munkáját. Valahogy így lennék én is. Észre sem veszem, hogy milyen hosszú ideig beszélgettünk. Búcsúzóul megnézem Hunyadkürty György lakását. Ettől az évadtól azt írhatják szerződésére, hogy lakáshelyzete megoldódott. Közvetlen környezetében sok minden dicséri a gazda kezenyomát. Annak az otthonteremtő embernek a munkáját látom a lakásban, aki nem elégszik meg a típustervek típusmegoldásaival, hanem a saját képére, ízlésére akarja alakítani környezetét. Talán a krónikás be- lemagyarázása, hogy munkáin épp úgy ott van a törődés és alázat, mint a színpadon megformált alakításaiban. Együtt indulunk el, mert Sárikát, kislányát kell zeneiskolába vinnie. Kék Trabantba ülnek, nagy életkort megért gépről van szó. Az útkereszteződésből még visszanézek. Nem látszik, hogy az autó vezetője kétütemű kocsiban ülve is munkájában a Rolfe- Royce-ok tökéletességéről álmodik. Varga István
