Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

1987. április 16., csütörtök Somogyi Néplap 7 sportEI Asztaliteniszezőink remek szereplése az utánpótlás OB-n Berdár Norbert újoncbajnokságot nyert Az elmúlt héten nagy fel­adat várt utánpótlás aszta­li teniszezőinkre. B uda p esten egy héten keresztül bonyolí­tották le az ifjúsági serdülő és újonc csapat és egyéni bajnokságot. Megyénket a Rákóczi fiú és a Kaposplast leányversenyzői képviselték. A legfényesebb szereplés az újonc mezőnyben asztalhoz álló Berdár Norbert nevéhez fűződik, aki simán került a főtáblára és ott újabb négy győzelemmel a döntőbe ve- rekedte magát. Az arany­éremért a BVSC-s Vargát kapta ellenfelül, akit a re­mek formában levő kapos­vári fiú 2-1-re győzött le nagy csatában. Ezzel meg­szerezte korosztályában az országos bajnoki címet. Ugyanebben a mezőnyben Frányó a legjobb tizenhat közé küzdötte magát három győzelmével. A serdülő me­zőnyben is elindult Berdár, Bálival együtt. Mindketten három-három győzelmet sze­rezték, és a legjobb nyolc közé jutásért szenvedtek csak vereséget. Az ifik kö­zött sem hiányzott Berdár ugyanitt Dani is indult. A két asztaliteniszező egyaránt két győzelmet szerzett, de ezzel nem jutottak a főtáb­lára. Az egyéni versenyek mellett a korosztályok csa- patküzdelmére is sor került. Az ifjúsági csapat kétszer nyert, a főtáblára került, ahol a KSI-től 5-4-es vere­ség érte. A serdülő csapat is két győzelemmel jutott a főtáblára, s őket is hasonló szoros mérkőzésen állította meg a KSI. Az újoncok me­zőnyében a Rákóczi két csa­patot indított. Az I. csapat kétszer nyert, de a főitáblán a Bp. Spartacustól ők is 5-4-re kaptak ki. A II. csa­pat nem tudott a főtáblára kerülni A Kaposplast lányai is szépen szerepeltek. Minde­nek előtt Rák Szilvia, aki az ifjúságiák 128 főnyi mező­nyében sorrendben ötször nyert, s a dobogós helyért küzdve szenvedett csak ve­reséget VM Közértes ellen­felétől. Ebben a mezőnyben Alkonyii is helyt állt, négy ellenfelét győzte le, a leg­jobb tizenhat közé jutott, ahol éppen klubtársával, Rákkal került szembe, akitől kikapott. Az újonc mezőny­ben Temesi és Baksa egy­aránt a főtáblára került, de tovább nem jutottak. A csa­patversenyben az ifjúságia­kat a főtáblán a Statisztika fiataljai késztették megadás­ra. Az Alkonyt, Mogyorosy, Temesi összeállítású serdülő csapat már dobogőközelben volt, az éremért való mér­kőzésen ugyancsak a Statisz­tikától szenvedtek vereséget. Az újonc gárda is feljutott a főtáblára, ott aztán szem­bekerült a későbbi második helyezett KSI-vel, s őket nem sikerült legyőzniük. összességében elégedetten nyugtázhatjuk utánpótlá­sunk szereplését. A fiúk har­minc ranglista ponttal tér­tek haza, s ez az utánpótlás rangsorban várhatóan a 8— 10. hely egyikéhez elég lesz. A lányok az egyesületi rang­sorban a tizedik helyet sze­rezték meg, s az első tíz kö­zé rajtuk kívül csak két vi­déki csapatnak sikerült be­kerülnie. TEKE NB M Á Közút nyerte a rangadót Klein (Vasas) dob A hét végi harmadosztá­lyú tekemérkőzések érde­kessége, hogy két kaposvári csapat egymással mérkőzött. A K. Fáklya volt a pályavá­lasztó, de szereplését nem kísérte szerencse, a Közút fölényesen győzött. A KVGY Vasasnak közepes teljesít­mény is elég volt a győze­lemhez. K. Közút—K. Fáklya 7-1 (2438-2315) Ld.: Varga J. (438), Illyés A. (417), Lőczi L. (403), ill. Gyürüsi V. (402), Tóth J. (396). KVGY Vasas—TÁÉV 6-2 (2440-2389) Ld.: Knipli F. (439), Mett- ner T. (418). Még több a kérdőjel a birkózó EB-csapatokban Május első harmadában, tíz nap leforgása alatt két Európa-bajnokságon szere­pelnek a magyar birkózók. A szabadfogásúak kezdenek: a hónap első három napján a bulgáriai Veliko Tirnovón lépnek szőnyegre, majd a kötöttfogásúak május 8—10. között a finnországi Tampe­rében küzdenek. A szabadfogásúak egy érem megszerzését remélik, főként Bíró és Tóth G. jó szereplésében bíznak. Nem csoda, mert előbbi tavaly vb-ezüstérmes volt. Tóth pedig a pireuszi EB-döntő- ben második lett. Igaz, Bíró Bulgáriában egy súlycso­porttal feljebb, az 52 kg-ban lép fel, de ez nem sokkal csökkenti esélyeit. A tavaszi előkészületi versenyeken sí - kérésén birkózott Nagy B. (57 kg), aki az FTC-ből a BVSC-be igazolt, és Kiinga László edző kezei alatt szin­te „újjászületett”. A 62 kg- ban Orbán mellett két fiatal, Márkus és Schmiedgunszt is készenlétben áll, s két-két jelölt között kell dönteni a 74 és 130 kg-ban. Előbbi súlycsoportban Dvorák mel­lett Martz, utóbbiban pedig a veterán Bállá mögött a 22 éves Valentényi áll készen­létben. A kötöttfogásúak reményei nagyobbak, bár kérdéses, hogy a 48 kg-ban indul-e magyar birkózó, mivel a fia­tal Faragó rutinja még ke­vésnek tűnik. A tavalyi vi­lág- és Európa-bajnok Ko­máromi Tibor (82 kg) borda- sérülése ellenére jó formá­ban van, lelkesedése magával ragadja a többieket is. Ügy tűnik viszont, hogy két kiválóság, Sipos (62 kg) és Gáspár (100 kg) nem vesz részt a kontinensbajnoksá­gon. Sipos helyett Bódi, Gás­pár helyett pedig a tavalyi EB-bronzérmes Illés (ő is a BVSC reménysége, sokat fej­lődött az utóbbi egy évben) kerül a válogatottba. RÖPLABDÁZÓINK KÉT BRONZÉRME Jelenet a Tungsram—Építők Spartacus mérkőzésről A Somogy megyei röplab­daszövetség rendezésében országos meghívásos verseny lebonyolítására került sor 11 úttörő és 6 mini csapat részvételével Kaposváron. Az úttörők mezőnyében a KASI képviselte Somogyot és Ver­mes Károlyné dr. tanítvá­nyai a harmadik helyet sze­rezték meg. Őket csak a szé­kesfehérvári és a szegedi csa­pat. tudta megelőzni. A mini korúak versenyében Nagy­bajom harmadik, a KASI pe­dig negyedik helyezést ért el. A kaposvári sportiskola által felajánlott különdíjak közül kettőt somogyi ver­senyzőnek ítéltek: Sasvári Rita (KASI) és Kovács Or­solya (Nagybajom) kapott ilyet. MNK-visszavágók Ü. Dózsa—Haladás 3:0 (0:0) Szombathely, 5000 néző. Vezette: Nagy L. Gólszer­zők: Sohróth (2), Rostás. Vasas—Ferencváros 1:0 (0:0) Fáy utca, 14 000 néző. Ve­zette: Fekete. Gólszerző: Nyúl. Pécsi MSC—Videoton 1:1 (0:0) Székesfehérvár, 4500 né­ző. Vezette: Bognár. Gólszer­zők: Mészáros (11-esből), il­letve Csucsánszky. MTK-VM—Debreceni MVSC 4:1 (2:0) Debrecen, 8000 néző. Ve­zette: Németh L. Gólszerzők: Boda (2), Szeibert, Jován, il­letve Ludánsziky (11-esből). Somogyi hírek Hatfőnyi magyar atlétavá­logatott szerepelt Olaszor­szágban, ahol nemzetközi ut­cai futóversenyre került sor. A pescarai 12 kilométeres versenyen Bók László, a Rá­kóczi futója 35:54,98-as idő­vel a 8. helyet szerezte meg. * * * Honvédelmi öttusa csapat- versenyre került sor Kapos­váron az MHSZ, a KISZ-bi- zottság, a városi Vöröske­reszt, az atlétikai szövetség és a kereskedelmi szakkö­zépiskola közös rendezésé­ben. Öt férfi és két női csa­pat vetélkedett. Férfiaknál 1. Kereskedelmi szakközépis­kola, 2. az Ipari szakközép- iskola, 3. az Építőipari szak­középiskola. Lányoknál 1. Közgazdasági szakközépis­kola, 2. a Kereskedelmi szak- középiskola. * * * A buzsáki általános iskola DSK-ja felkészülési kézilab­datornát rendezett. A győ­zelmet a fonyódi gimnázium csapata szerezte meg a bu- zsáki DSK előtt. Harmadik a balatonszárszói iskola DSK-ja lett. Mai sportműsor Kosárlabda Sió ÁG Medosz—Kandó K. Főisk. Siófok. 17.30. Ismét olimpiai ötpróba Az olimpiai ötpróba tö­megsportakció futó kö­vetelményeinek teljesí­tésére nyílik lehetőség április 25-én, szombaton Kaposváron. A 9 órakor kezdődő versenyen a leg­edzettebbek a 21, a jól felkészültek a 10, míg a kevésbé kitartóak az 5 kilométeres távot vá­laszthatják. Nevezni 8 órától lehet az MSZMP Oktatási Igazgatósága előtt, Lenin u. 14}Á. Április Csütörtök Csongor A nap 5.55 órakor kél, s 19.33 órakor nyugszik; a hold 23.06 órakor kél, s 6.42 órakor nyugszik. A várható időjárás Északon erősen megnövekszik a felhőzet, szá­mottevő csapadék nem lesz. Másutt több-keve­sebb napsütésre lehet számítani. Az északi szél időnként erős lesz. A derült, szélvédett helye­ken gyenge talajmenti fagy is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 12 és plusz 17 fok körül alakul. — Barátunk a népművé­szet címmel az Üttörőszövet- ség által meghirdetett játék­várba csalogatja a megye diákjait a kaposvári Latinca Művelődési Központ 17-én, pénteken délután két órakor. — Újításokat vár dolgozói­tól a barcsi Kemikál Gyár. Hat kiemelt témát javasol­tak az újítóknak, így töb­bek között a kazánházi zaj­szint csökkentésére, a gyár­ból kimenő szennyvíz újra- haszosítására vár javaslato­kat a gyár. — Szófiában vendégszere­pei a kaposvári Csiky Ger­gely Színház társulata. A bc/lgár fővárosban október 1. és 7-e között „Színház a bő­röndben” címmel nemzetkö­zi kamaraszínházi fesztivált rendeznek, melyre a Bernar- da Álba háza című produk­ció kapott meghívást. — Új egyenruhát kapnak a vasutasok. A kevésbé „ka­tonás” könnyű, divatos öltö­zékeket a MÁV megbízásá­ból — versenytárgyalás ki­írásával — több vállalat részvételével készítették. A mintadarabokat tegnap mu­tatták be a MÁV vezérigaz­gatóságán. A munkakörök képviselőinek véleménye alapján kiválasztott új egyenruhák sorozatgyártását még az idén elkezdik és a jövő év január elsejétől megindul a folyamatos el­látás. — A felszabadulás utáni történelmünkről jelentetett meg egy kétkötetes művet a Kossuth Könyvkiadó a Véle­mények, viták sorozatban. A könyv jól kiegészíti az eddi­gi ismereteket, jól használ­ható az oktatásban is. — Orosz Lajos amatőr képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás holnap dél­után hat órakor Kaposváron a Latinca Sándor Művelődé­si Központban. A kiáliítást Pogány Gábor művészettör­ténész nyitja meg. Százhúsz éve született Wilbur Wright (1867 —1912) amerikai repülő, a repülés egyik úttörője. A Wright testvérek, Wilbur és Orwille emelkedtek moto­ros repülőgépen elsőként a levegőbe. Wilbur Wright már gyermekkorában érdeklő­dött a repülés iránt. Később öccsével együtt nyomdába került, majd újságírók let­tek, végül egy kerékpárüze­met alapítottak. Ebben az időben határozták el, hogy megpróbálnak megépíteni egy kisebbfajta repülőgépet. Wilbur felismerte, hogy az addigi balsikerek oka az egyensúly problémájában keresendő, ezért főként ez­zel foglalkozott. Szélcsator­nában vizsgálta a különböző alakú szárnyakat; ö vezette be a függőleges vezérlősíkot a törzs hátulsó részén. 1899-ben a testvérpár elké­szített egy kísérleti siklógé­pet, röviddel azután pedig egy motoros repülőgépet. S elérkezett a nagy pillanat: 1903. december 17-én Kiely Hawkban (Észak-Karolina állam) kéthengeres motorral hajtott gépükön felemelked­tek a levegőbe. Szemtanúk szeint a repülőgép 12 métert futott egy különleges sínpá­lyán, aztán a levegőbe emel­kedett, és körülbelül három méteres magasságot ért el. Két évvel később viszont W. Wright már 33 kilométert repült egyfolytában — 33 perc alatt —, ami abban az időben igazi szenzációnak számított. — üjkéry Csaba: Szigeth pajzsai című könyvének be­mutatója alkalmából a Szi­getvárhoz és a Zrínyiekhez kapcsolódó haladó hagyomá­nyok ápolása érdekében ki­fejtett kimagasló munká­jáért: a Várbaráti Kör Ezüst jelvényét adományozták a szerzőnek. — Napközis gyerekeknek húsvéti játszóházat szervez a kaposvári Édosz Művelődési Otthon ma délelőtt. Itt elké­szíthetik ünnepi ajándékai­kat azok, akik ügyességük­kel kívánnak örömet szerez­ni. Súlyos sérülés figyelmetlenség miatt Körültekintés nélkül in­dult személygépkocsijával kedden a kora reggeli órák­ban Kaposváron Csizi Imre László 66 éves nyugdíjas ka­posvári lakos és nekiütkö­zött egy menetrendszerűen, szabályosan közlekedő autó­busznak. A baleset követ­keztében az autóbusz utasa, Tölgyesi Miklósné 43 éves varrónő, kaposvári lakos könnyebben megsérült. — Nyuszi-bulit tartanak holnap a Kaposgép Válla­latnál. A rendezvényt az üzem KISZ-bizottsága szer­vezi és a vállalat dolgozói­nak a gyermekeit látják ven­dégül. A műsorban lesz ka­ratebemutató, videovetítés, bábszínház és tánc. — Motocrossviadalt rendez húsvét vasárnapján az Ürö­mi Barátság Sportegyesület Motorsport Klubja Piliscsé- vén. A Hungária Biztosító Kupa elnevezésű versenyt színesíti a serdülő és úttörő országos bajnokság több fu­tama, valamint egy másod- osztályú vetélkedő is. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 Súlyosabb következménye lett egv ugyancsak kedden történt balesetnek. Barcs bel­területén Czink György 33 éves gépkocsivezető, szülő ki lakos figyelmetlenül vezette az autóbuszt és elütötte az úttesten szabálytalanul át­haladó Dudás György 40 éves rakodómunkás, barcsi lakosú gyalogost. Dudás György súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. — Kedvezményes virágvá­sárt rendez ma 11 és 16 óra között a Sáév nagytermében a Somogy Megyei Építőipa­ri GT Koordinációs Irodája és a Városgazdálkodási Vál­lalat a Sáév Művelődési Ott­hon részvételévé 1. — Véradónap Kadarkúton. Kétszázhuszonkilencen ad­tak összesen 91 liter vért a községi vöröskereszt alap­szervezet által a hét elején szervezett véradónapon. — A TIT Somogy Megyei Szervezete Erősáramú berende­zések felülvizsgálata (szabvá­nyossági) tanfolyamot szervez, villamosmérnökök, technikusok, villanyszerelők részére 1987. május 5-től. Jelentkezési határ­idő április 27. Érdeklődni a !2-5ül-es telefonon. valamint személyesen a TIT-székházban lehet Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. (93875) — 1987. április 20. du. 16 órára meghirdetett Kaposvári kabaré előadása technikai okok miatt elmarad. A jegyek április 30-ra a 20 órakor kezdődő előadásra érvényesek vagy visszaváltha­tók. Csiky Gergely Színház. (93026)

Next

/
Thumbnails
Contents