Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-27 / 73. szám
1987. március 27., péntek Somogyi Néplap 5 Felett* István úttörőcsapatnál diákja ott volt. Utána Elet az erdőben címmel csodaszép felvételeket vetítettek. Sajnos az utóbbira — helyszűke miatt — kevesebben fértek be: három napközis osztály nézte meg. Kivált azok nem mentek el oda, akik a Fekete István országos vetélkedő második iskolai fordulóján versengtek. Az iskola csapatai közül heten kapcsolódtak be a Vár a természet című mozgalomba, s huszonötén ültek asztalhoz a névadóról elnevezett vetélkedőn. Zóka Mária, az iskola csapatvezetője szerette volna, ha minden diák kedvét leli a megemlékezésben. A hangulat délután négy óra tájt tetőfokára hágott. Hivatal Nándor és Tömösváry Tibor, a Magyar Madártani Egyesület Somogy megyei vezetői is részt vettek a természetvédelmi vetélkedőn; s a végén eredményt hirdettek ugyan, de korántsem ez volt a legfontosabb. A diákok és a szakemberek élénk beszélgetésbe kezdtek: az erdő és az állatok felidézésekor szinte záporoztak a kérdések. A fülledt tantermek után a gyerekeknek jólesett a szabad levegő; az emlékdélután zárásaként emlékfát ültettek el. Gondozásai csakúgy, mint az egész természeté mindannyiiiik(urik) feladaMagyar filmhét Párizsban Vetélkedő a természetről Emlékdélután a — Csak azt szeretném megtudni, hogy az író bácsival megtörténtek-e mindazok, amiket könyvbe foglalt? — kérdezte egy alsó tagozatos kisdiák Kaposváron a Toldi Miklós utcai általános iskolában. A rózsaszín ruhába öltözött, apró kislány aligha várt ellenvetést, remélte, hogy Fekete István tényleg ott volt Ma- tula bácsi kunyhójában, meg a téli berekben is. A csupa beton házak között- csodálatos a gyerekéknek a már-már misztikus- nák látszó természetes világ. Az otthonokban az ebéd már gáztűzhelyen fő, autóbusszal és kocsival járunk — ahelyett, hogy derűs nyugodtsággal gyalogolnánk nap nap után. Hagyomány ebben az iskolában, hogy a csapat névadója tiszteletére emlékhetet rendeznek. A mostani, egynapos megemlékezés sem volt azonban szegényes: a rendezvények a korábbi évek hagyományát őrzik. Az iskola vezetői úgy határoztak, hogy a programokat nem osztják el egy hétre, hiszen az ötödik napra a diákok belefáradnak s érdektelenné válhat a megemlékezés. Az ember és a természet című fotókiállítás megnyitásával kezdődött a délutáni műsor. Tóth Ferenc nyugdíjas vadászati felügyelő képeit látták a gyerekek és tanáraik. Meghökkentő képek sorakoztak itt: a fekete-fehér fotókon több méter átmérőjű tölgy, érdekes formájú bükk jportréja” csábított képzelődésre. A másik paravánon színes pillanatok: fiatal, csíkos hátú vaddisznó képe, s a kamerától elforduló szarvascsalád. A kiállítás megnyitóján az iskolának szinte minden Párizsban megnyílt a magyar filmhét, s ennek során öt mai játékfilmünk tükrében ismerkedhet meg a magyar filmművészettel a francia főváros közönsége. A Champs Elysées-n levő elegáns Ermitage Filmszínházban Christian Charré, a francia országos filmszövetség helyettes vezetője üdvözölte az ünnepélyes megnyitó előadás közönségét és a ■filmhétre érkezett magyar vendégeket. A díszelőadáson megjelent a francia politikai és kulturális élet számos személyisége, valamint Palotás Rezső magyar nagykövet és Berényi Pál, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. Kőhalmi Ferenc, a Művelődési Minisztérium Filmfőigazga- tóságának vezetője röviden ismertette az öt magyar film témáját. A közönség ezután megtekintette és nagy tetszéssel fogadta a Szirmok, virágok, koszorúk című filmet és annak jelenlevő rendezőjét, Lugossy Lászlót. A következő napokban többször is vetítik még a filmet, továbbá a Visszaszámlálást (Erdőss Pál és Kardos István filmjét), az Egy kicsit én, egy kicsit te című Gyarmathy Lívia-filmet, a Szerelem első vérig címűt (Dobray György és Horváth Péter alkotása) és a Szerencsés Dánielt, Sándor Pál filmjét. Bolgár számítástechnikai kiállítás nyílt az Isotimpex Külkereskedelmi Vállalat rendezésében a budavári palota kupolájában. A másodpercenként egymillió művelet elvégzésére alkalmas számítógépcsaládok reprezentálják a bolgár számítástechnika utóbbi években elért eredményeit. Képünk a kiállításon készült A Kilián György Városi Művelődési Központ Kaposváron ma délután három órakor ad otthont a Hámán Kató Általános Iskola csa- patbemutatójának. Este fél nyolckor a B. B. S. Klub keretében az Otthon és az In memóriám Hajnóczy Péter című dókumentumfilmet vetítik a mozimúzeumban. Szombaton a művelődési központban lesz a Harmincasok estje — nemcsak harmincasoknak című rendezvény, amely zenés, táncos szórakoztató programot nyújt a felnőtteknek. Az est vendége lesz Koltai Róbert és Bezerédi Zoltán színművész (képeinken). Vasárnap délután három órakor a Zsebe SE tart teadélutánt. Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban ma este hat órakor a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság estje várja az érdeklődőket. A rendezvény vendégei: Takáts Gyula, Fodor András, Kiss Dénes költők és dr. Kanyar József, a történelemtudomány doktora. Ugyanitt rendezik meg —» ma nyolc órától — a Ma- gyarország-bál, 1987 zenés, táncos, műsoros estet. A műsorvezető dr. Oltványi Tamás, a háziasszony pedig Fábián Éva. Szombaton este hétkor Örkény István „Forgatókönyv” című tragédiáját mutatja be a veszprémi Petőfi Színház társulata. Dél-somogyi dalostalálkozó lesz ma délután három órától a barcsi Móricz Zsig- mond Művelődési és Ifjúsági Kölzpont színháztermében. Holnap két órakor az Ifjúsági Fúvószenekar szülői munkaközössége rendez bált Kápolnás Mihály és együttese közreműködésével. Vasárnap este ifjúsági táncest lesz a Pax zenekarral. A művelődési központ klubtermében Tarr Lajos siófoki pedagógus akvarellképeiből látható kiállítás. A marcali helyőrségi művelődési otthonban ma este hatkor az Irodalmi presszó keretében Páratlan páros című rendezvény várja az érdeklődőket. A presszó vendége lesz: Lukács Sándor és Szombathy Gyula színművész, Szentirmai Ákos zeneszerző, valamint Nyerges Ferenc műsorvezető. Varga József amatőr festő kiállítása a hét végén zár. Vasárnap a művelődési otthon színházlátogatást szervez a Kaposvári kabaré című előadás megtekintésére. Az autóbusz fél hat órakor indul. A nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ is színházlátogatásra várja közönségét. Ma este négy órakor Örkény István Tóték című tragikomédiáját mutatja be a Népszínház a honvédség részére, este hét órakor pedig a bérleteseknek. A berzencei szabadidő- klubban a művelődési ház fafaragószakkörének munkáiból rendezett kiállítás látható, a kaposvári Édosz művelődési házban pedig a Népművészeti Stúdió fazekasszakkörének bemutatója tekinthető meg. Kaposváron a megyei múzeum a folyamatban levő tatarozás ellenére Martyn Ferenc és Bernáth Aurél festőművész állandó kiállításával várja a képzőművészetek kedvelőit, s látható az a tárlat is, amely a múzeum képzőművészeti gyűjteményéből ad válogatást. Az Édosz művelődési ház szaibadidőklubja szalacskai kirándulásra hívja a természetbarátokát. Vasárnap hét óra 15 perckor indulnak a személyvonattal; a programban a kelta földvár megtekintése és 5 kilométeres gyalogtúra szerepel. QoLm£ a baiaton- Gyógyszerészgondok a megyében keresztúri kórussal iogszabályellenes, etikátlan a forgalom növelése Divatos nagyestélyiruhában fiatal lányok és asszonyok állnak körülöttem. Most jöttek le a színpadról, műsorukat magas színvonalon adták elő. Tengerdi Győző karnagyot, a kórus zenei vezetőjét kérdeztem: — Mikor alakultak, és melyek voltak fontosabb állomásaik? — Az együttes 1979-ben alakult 35 taggal, a balaton- máriai áfész és a balaton- keresztúri tanács támogatásával. A női kórusoknál általában nagy a cserélődés. Mostani tagjaink átlagélet- kora 20 év körül van. Ez azt jelenti, hogy az énékesek könnyebben terhelhetők, a kórus hangzása fejlődik, színesíthető. Többségük áfész-dolgozó, a környező községek asszonyai és az iskolák diákjai. Az első években népdalcsökrokat énekeltünk, ma már nehéz kórus- műveik is szerepelnek műsorainkon. Repertoárunkban tartjuk . számon Bartók, Schubert, Bárdos Lajos, Kodály és Mozart műveit, de hagyományőrzésként énekeljük Nyakas József nép- dalcsokradt és saját gyűjtésemből buzsáki dalokat. Együttesünkkel fölléptünk országos és megyei kórustalálkozókon, s ott kiváló minősítéseket szereztünk. — Hogyan kerültek kapcsolatba ‘Bárdos fajossal? — Hosszú évekig Balaton- máirián nyaralt a zenetudós; jó kapcsolat alakult ki a kórus és közötte. A mester Jubilate! címmel művet írt a kórus részére. A család hozzájárult, hogy fölvegyük a nevét. Április 3-án az NSZK-be- li Passauba utazik a kórus. — Itthon föllépünk minden olyan rendezvényen, ahová meghívót kapunk. Szeretnénk népszerűsíteni a mai magyar zeneszerzők kórusműveit is. Jüngling József A Somogy Megyei Gyógyszertári Központ igazgató főgyógyszerészét, dr. Győr- bíró Árpádot kérdeztük: milyen megyénk gyógyszerész- ellátottsága és milyen létszámnövekedést terveznek'? — Munkaerőtervünket a takarékos létszámgazdálkodás szellemében állítottuk össze. Dolgozóink számát ebben a tervidőszakban 12 gyógyszerésszel, és asszisztenssel kívánjuk növelni. — Mi a helyzet most? — Több patikát nyugdíjas gyógyszerész vezet, hat, gyógyszertár-vezetőd munkakört pedig nem tudunk betölteni. Több gyógyszertár heti 1-2 alkalommal üzemel csak, a szomszédos település gyógyszertár-vezetőjének segítségével. A darányi és a lakócsai patika működését például csak úgynevezett „pendliző!” gyógyszerészekkel tudjuk biztosítani. 1990- ig tíz gyógyszerész eléri a nyugdíjkorhatárt; összesen 19 gyógyszerész pótlásáról kell gondoskodnunk. — 1986-ban milyen létszámváltozás volt, illetve az idén hány új gyógyszerészre számítanak ? — A múlt évben hét patikust alkalmaztunk és három távozott a megyéből. Az idén négy pályakezdő gyógyszerészünk lesz, és 1-2 gyakorlott szakember belépésére számítunk. — Mi okozza a gyógyszerészhiányt? — Elsősorban a pálya presztízsének és a hivatás iránti érdeklődésnek a hiánya. Ez országos gond. Sokan nem is gondolják, hogy milyen komoly tudományos felkészültséget igényel ez a hivatás, hiszen az orvostudományi egyetem egyik legnehezebb és legtöbb tanulást követelő szaka a gyógyszerészet. — Mi lehet a megoldás? — El kell érni, hogy az érettségire készülő tehetséges fiatalok lehetőséget lássanak ebben a pályában. A fiatal gyógyszerészeket pedig érdekeltté kell tenni abban, hogy szívesen válasszák az eldugottabb vidéki patikákat. — Mivel tudják ösztönözni a pályakezdőket? — Valamennyi községi gyógyszertárhoz kertes szolgálati lakást biztosítunk. De Lakócsán és Vízváron például a korszerű szolgálati lakás gazdátlan. A pálya elnőiesedése miiatt is nehezen találunk vállalkozókat. — A körzeti orvosak kézi- gyógyszertára nem teszi lehetővé ezeknek a patikáknak a bezárását? — A lakosság ragaszkodik a patikához, pedig forgalmúk alacsony, működtetésük ráfizetéses. Két községben tervezzük a gyógyszer- tár megszüntetését. Ezek fenntartási költségeiből másik gyógyszertárak működési színvonalát emeljük. A körzeti orvosok kézigyógyszertára a szükséglet 90 százalékát ki tudja elégíteni. A nem gyári, tehát elkészítendő gyógyszerek jelentős része is előre beszerezhető. — Milyen a gyógyszerészet helyzete? — Sajnos, sem diplomásokkal, sem pedig az érettségizett, 2 éves szakiskolát végzett asszisztensekkel szentben támasztott követelményeket nem tudjuk a bérben kifejezésre juttatni. A gyógyszertári központ gazdálkodó vállalatként működik, tehát a nyereséget használjuk fel hálózat- és bér- fejlesztésre. Nagyobb forgalom esetén természetesen nagyobb a nyereség, ám mivel gyógyszerekről van szó, a forgalom növekedését ösztönözni jogszabályokba ütköző és etikátlan lenne. Tamási Rita