Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-12 / 60. szám
1987. március 12., csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORT Ki nyújt segédkezet? Bentmarad-e a Táncsics kosár labdacsapata? Dö előtt A Táncsics SE NB I-es kosárlabdacsapatát ezekben a napokban nem kisebb kérdés foglalkoztatja, mint a „lenni vagy nem lenni”. Mármint: bentmarad-e az élvonalban az együttes vagy búcsúra kényszerül. A kérdésre a hétvégén megszületik a válasz — csak remélhetjük, hogy még nem pénteken. Pénteken 17 órakor ugyanis a kaposvári sportcsarnokban az együttes a Hódmezővásárhelyt fogadja. Mint ismeretes, a múlt hét végén a Táncsics veszített Hódmezővásárhelyen, s ha most is alul marad, akkor nincs tovább kérdés, a csapat kiesett. Ha azonban nyer, még egy találkozóra sor kerül, méghozzá vasárnap 11,30 órakor, újra Hódmezővásárhelyen. Magyar András edző nincs Irigylésre méltó helyzetben, Három játékosa (Kárpáti, Vojvoda, Hamar) sérült, rájuk nem számíthat, A csapat azonban kedden a KK Boro- vo ellen bebizonyította, hogy 18 pontos hátrányból is képes a győzelemre, Ez a tény, valamint az ellenfél ismerete azt jelzi, hogy az együttes nincs reménytelen helyzetben. A játékosok képességei megfelelőek, s ha az akarattal — no, és egy kicsit a szerencsével — sem állnak hadilábon, akkor sikerrel vívhatják meg a küzdelmet. Persze a sikerhez nagyon nagy szükség lenne a közönség biztatására is. A kaposvári szurkolótábor néhányszor már bebizonyította, hogy hathatós segítséget tud nyújtani kedvenceinek, Most újra itt a bizonyítási alkalom ... Balatonföldváron tegnap játszották az utolsó, 17. fordulót a női sakkvilágbajnoki zónaversenyen. Három sportoló, egy-egy csehszlovák, magyar és bolgár már továbbjutott a zónaközi döntőbe, a negyedik is magyar játékos lesz, mert Verőd Zsuzsa és Mádl Ildikó közötti négyjátszmás párosmérkőzés dönt. Ez pénteken kezdődik Budapesten, az első játszmában a sorsolás szerint Verőci Zsuzsa veMár-már vésztjóslóak azok a hírek, amelyek szinte hétről hétre napvilágot látnak csapatok megszűnésével kapcsolatban. A múlt év végéig ez a hullám elkerülte megyénket, az idén viszont mi sem maradunk mentesek e gondoktól. Mindjárt az év elején a Balatoni Hajózás NB Il-es férfi-röplabdacsa- pata jelentette be megszűnését. A hír nem hatott a meglepetés erejével, korábban ez többször is szóba került. ,A válság jele, hogy épp a bajnokság derekán „adta be a kulcsot” a hajósok együttese. Siófokon ezáltal néhány hónap leforgása alatt két másodosztályú együttessel lett kevesebb, hiszen a Bányász kézilabdázói is kiestek az NB II-ből. Siófokon ezt az osztályt már csak a Sió ÁG Medosz kosarasai képviselik, igaz, ők nagyszerű szerepléssel igyekeznek feledtetni a másik kettőt. Kaposváron sem kisebbek a gondók, A Séév másodosztályú férfi-röplabdacsapata hónapok óta új „gazdát” keres. A kosarasok mellett őket már nem tudja eltartani a vállalat. Az egyébként jól szereplő gárda a nyárig kapott haladékot. Vajon mi lesz velük, ha senki sem vállalja eltartásukat? A Dózsánál sem nagyon bánkódnának, ha ezúttal sem jutna NB I-be a röp- labdacsapatuk. Jelenleg is tetemes pénzt emészt föl. Hasonló anyagi gondok húzódnak meg a tanítóképző főiskola NB Il-es kosárlabdacsapatának várakozáson aluli szereplése mögött. Az együttes várhatóan visszalép az NB II-től, s a sportág csak tömegsportszinten él tovább a főiskolán. Nem dúskál a javakban a Kasi NB Il-es röplabdacsapata sem, és bár sokan nehezen hiszik, a mindeddig kitűnően zeti a világos bábukat. A zónaversenyen elért eredményei alapján a FIDE értékszámítás kedvez a részére, így 2:2-es döntetlen eredménynél ő szerzi meg a jogot a zónaközi döntőbejutásra. Végeredmény: 1. Eliska Klimova (csehszlovák) 12,5 pont, 2. 1 vártka Mária 10 és Voiszka (bolgár) 10, 4. Verő- czi Zsuzsa 9,5, és Mádl Ildikó 9,5 ponttal. szereplő Rákóczi labdarúgógárdájának is hasonlóak a gondjai. Most csak a labdajátékok területén néztünk szét, s nem említettük a szakszövetségeket. Pedig tudunk olyanról, amelyiknek évi költségvetése ötezer (!) forint. (Egy-egy rendezvény érmeinek a vésése ennek több mint a felét felemészti.) Az olimpiai sportágak ponttáblázatán elfoglalt sokéves utolsó helyezésünk közepette mindig jólesően emlegettük NB-s csapataink számát. Vigasztalt, hogy ennek alapján mégiscsak je-v gyezhető a somogyi sport. Való igaz, megyénk sokat áldozott azért, hogy legalább ezen a listán előkelő helyre kerüljön. Most pedig — az említett gondok közepette — félünk, hogy ez is csupán pünkösdi királyság volt. Manapság, amikor minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kap az egészséges életmód, a rendszeres sportolás, aligha lehet közömbösen szemlélni csapataink anyagi vergődését. Szinte frázisként hat: minőségi sport nélkül Szabadidősport-napot szerveztek Siófokon a Foki-hegyi iskola tornacsarnokában, „Mozdulj!" elnevezéssel. Mintegy 360-an vettek részt az asztaliteniszben, kosárlabdában és a kispályás labdarúgásban. A sportnapot — más sportágak bevonásával — a városi sportfelügyelőség a jövőben rendszeressé kívánja tenni. * * * Befejeződtek a küzdelmek a siófoki női kézilabda-te- rembajnokságon. A nyolc együttes közül a Siófoki Bányász I. győzött, megelőzve a dobogón a Fonyód és a Siófoki Bányász II. csapatát. * * * Serdülő-seregszemlére került sor a siófoki 4. sz. iskola tornacsarnokában. 10 fiú- és 6 leánycsapat, valamint egyéniben 43 fiú és 14 lány nevezett be. A fiúcsapatversenyt a Siófoki Spartacus, az egyénit Oláh Zoltán (Spartacus), a leánycsapatversenyt a siófoki 2. sz. iskola, az egyénit Horváth Ágnes (Spartacus) nyerte. * * * Tizenkét csapat vett részt Budapesten azon a leány mini röplabdabajnokságon, amelyen Somogyot a Nagynincs tömegsport sem, mert ez az a vonzerő, amely a legszebb szónál is hatéko- konyabb. A tényékbe látszólag belenyugszunk. Ha egy Rába, egy ZTE vagy egy központi sportiskola is hasonló gondokkal küzd, akkor nálunk ez még inkább érthető. Csakhogy ez zsákutcába vezet! Mi korábban sem hasonlíthattuk magunkat az említettekhez, ne tegyük ezután sem! Mi sohasem próbáltunk akkorát markolni, éppen ezért, nem hinném, hogy egyesületeink és szakosztályaink számát illetően bárhol is „elfutott volna velünk a szekér”. Inkább olyan érzésem támadt, hogy ahol megnyirbálják a kiadásokat, ott általában a sporttal kezdik. Csaknem a felére zsugorodott a labdarúgó-csapatok száma; az országban, s aligha jobb a helyzet más sportágakban. Ha ennek nem tudunk álljt parancsolni, hiába a legszebb szólam, a legnemesebb törekvés, Egy jottányit sem juthatunk élőbbbajom együttese képviselte, A háromfordulós verseny- sorozat utolsó fordulójának eredményei: Vasas—Nagybajom 2-1, Nagybajom—Paks 2-0. Lehel SC—Nagybajom 2-0. Nagy Zoltán edző tanítványai így az 5. helyen végeztek. * * * A labdarúgó MNK második fordulójára került sor a marcali körzetben, onnan a győztesek a júliusi megyei selejtezőbe jutottak. Eredmények: Latinca SE—Vitya 2-0, Táska—Lengyeltóti 2-0, Kéthely—Balatonberény 1-0, Sávoly—Somogyvár 2-1. A Mesztegnyő—Szőlősgyörök találkozó a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt, e mérkőzés sorsáról a városi szövetség később dönt. * * * A Székesfehérváron megrendezett országos területi férfi egyéni tekebajnokságon Horváth László (Kaposmérő) 428 fás teljesítményt ért el, s részt vehet a pécsi ví- dékbajnokságon. Kiss Lajos (396) és Mucsi Sándor (390) nem jutott tovább. Az ifjúságiak Pápán küzdöttek. Pa- lancsa Gábor (K. Fáklya, 377) és Horváth Tamás (K. Közút, 345) nem jutott tovább. NŐI SAKKVILÁGBAJNOKI ZÓNAVERSENY Ivánka továbbjutott Verőcxi és Mádl párosmérkőzésen dönt Hírek a megyéből VÁROSI TOLLASLABDA-BAJNOKSÁG Kaposváron a gyakorlóiskola tornatermében rendezték meg a városi egyéni tollaslabda-bajnokságot. Mintegy százan indultak, s a győzelmeket (két kivétellel) a Tanítóképző Főiskola igazolt versenyzői szerezték meg. A győztesek korcsoportonként, gyermekek: Gyönyörű Erika és Lábodi Tamás. Serdülők: Huszár Katalin, Lábodi Tamás, a Huszár—Hegedűs leány, a Lábodi R.— Lábodi T. fiú és a Hegedűs— Lábodi R. vegyespáros. Ifjúságiak: Huszár Katalin, Lábodi Róbert, a Huszár—Pav- lényi leány, a Lábodi T.—Lábodi R. fiú és a Huszár—Lábodi T. vegyespáros. Felnőttek: Huszár Katalin, Tóth Iván (Segesd) és a Huszár— Pavlényi női, a Tóth—dr. Hegedűs (Segesd) férfi, valamint a Lábodi T.—Huszár vegyespáros. HÍREK Március A nap 6.05 órakor kél, és 17.44 órakor nyugszik a nap 14.16 órakor kél, és 5.12 órakor nyugszik. 12 A várható időjárás Csütörtök Gergely Változóan felhős, ködös idő lesz, néhány helyen hószállingózással. A szél gyenge fcnarad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön plusz 1 és mínusz 4 Celsius-fok között alakul. Szovjet előadó Somogybán Másfél napot tölt megyénkben a Központi Bizottság vendégeként hazánkban tartózkodó szovjet előadói csoport egyik tagja, V. M. Larlcsev, az SZKP KB mellett működő Marxizmus—Leninizmus Intézet tudományos főmunkatársa. Tegnap délelőtt Kaposváron az Oktatási Igazgatóságon tartott aktívaülésen Az SZKP belső élete, a pért- építéB és a káderpolitika időszerű kérdései címmel előadást és konzultációt tartott, Délután Nagyatáddal ismerkedett; ellátogatott a konzervgyárba és ott is ak- tívaülésen vett részt. V. M. Lavricsev ma a kaposvári városnézés után MSZBT-akttvákkal beszélget. Somogyi programja a szennai falumúzeum megtekintésével fejeződik be. — Elhunyt dr. Kovács Tibor, a Tanácsakadémia nyugalmazott főigazgatója, a Minisztertanács tanácsszer- vek-osztályának egykori helyettes vezetője, a jogtudományok kandidátusa, az Állam és Igazgatás egykori fő- szerkesztője. 73 éves volt. — Batthyány Kázmér hamvait kedden exhumálták Párizs montmartre-i temetőjében, a Magyar Népköztársaság konzuli képviselőjének jelenlétében. A hamvak a siklósi családi kriptába kerülnek. Batthyány Kázmér 1849-ben a Szemere-kormány külügyminisztere volt, Kossuthtal Törökországba emigrált, majd több volt minisztertársával együtt Franciaországban telepedett le. Ott is halt meg 1854-ben. — Kiállítás nyílt kedden Kiskunfélegyházán a Móra művelődési központban. Tavaszi Noémi alkotásaiból. A festő-grafikus ezen a kiállításán mutatja be Petőfi linómetszetsorozatát is. — A Figaró házassága című Mozart'-vígoperát adta elő tegnap a pécsi Nemzeti Színház társulata Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. — Kerékpárutat építenek Marcaliban, a Ho Si Minh sétányon, a biztonságos közlekedés érdekében. A tanács pályázati kérelmét a Közlekedési Minisztérium elfogadta, s a feladat megvalósításához anyagi segítséget is ad. — Tűz keletkezett március 8-án a reggeli órákban Laczkó Antal, Mike, Kossuth Lajos u. 12. sz. alatti lakóházának konyhájában. A gyermekágy elégett. A baleset következtében Laczkó Antal hároméves kisfiú füstmérgezésben életét vesztette. A lángokat a lakók oltották el. A tyz keletkezésének okát a tűzoltóság és a rendőrség vizsgálja. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 S 80 éve született Kilián György (1907—1943) a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa és vértanúja, a kommunista ifjúsági mozgalom egyik ismert vezetője. .Szcrszámlakatos- ként kezdett el dolgozni, s mint a vasas ifjúmunkáscsoport tagja kapcsolódott be — az 1920-as évek közepén — a munkásmozgalomba. 1925-től munkanélküli, majd 1927-től segédmunkás volt az Egyesült izzóban, s még ebben az évben felvették a KIMSZ-be. 1929-ben az illegális ItMP megbízásából részt vett a lipcsei eszpcran- tistakongrcsszuson, 1930ban uedig a K1MSZ Becs mellett megtartott 11. kongresszusán. Miután egyéves pártiskolát végzett Moszkvában, 1931 őszétől az Egyesült Izzóban dolgozott t 1932 tavaszától ő volt a KIMSZ titkára, valamint az ifjú Proletár című mozgalmi lap szerkesztője. Amikor Saüai és Fürst letartóztatásakor, 1932 nyarán őt is elfogták, két és fél évi börtönbüntetésre ítélték, llövid párizsi pártmegbizatás, majd ismét börtön következett1939-től a Szovjetunióban élt. A hitleri támadás után jelentkezett a Vörös Hadseregbe, 1943 novemberében pedig ejtőernyős partizánnak. Varsó mellett kerültek bevetésre, <g nyoma veszett. — Dr. Ilkei Csaba, az Űj Reflektor magazin szerkesztője tart ma tájékoztatót a megyeszékhelyen, a Kapos Volán művelődési központjában. Az előadásra politikai fórum keretében kerül sor. — A háztáji jövedelmezőségéről tartanait ma előadást Kálmáncsan és Ho- mokszentgyörgyön az Agrár- tudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karának hallgatói. Az előadásban saját kutatásaik eredményeit is fölhasználják. — Dinamikusan fejlődik a siófoki költségvetési üzemben a köztisztasági tevékenység. Nagy gondot fordítanak a szolgáltatás minőségének javítására, ennek érdekében a nagyobb lakó- közösségeknél a konténeres szemétszállítás bevezetését szorgalmazzák. Rendőrségi felhívás A Szarvasi Rendőrkapitányság — előzetes letartóztatás mellett — jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást folytat Varga József 54 éves, foglalkozás nélküli, szarvasi lakos és társai ellen, akik az ország te- fületén előnyös lóvásárlásra hivatkozva több személytől nagyobb összeget csaltak Ki. A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akiket a gyanúsítottak ilyen módon vagy más ürüggyel megkárosítottak. Jelentkezni lehet a Szarvasi Rendőrkapitányságon (Deák Fereinc utca 2.) vagy bármely rendőri szervnél. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket. hogy március 14- én Siófokon. 15-én Fonyódon és Kaposváron autó- és motorvásár, 16-án Karádon országos állat- és kirakodóvásár lesz. (92543) — Az MN Helyőrségi Művelődési Otthon. Kaposvár, Április 4. u. 4. sz alatt március 13- án. pénteken Sándor-, józseí- napi bált rendez. Zenét a NOSTRA együttes szolgáltatja. Belépődíj: 50 Ft. (92871) — Értesítjük Kedves Vendégeinket, hogy, az igali termálfürdő 1987. március 17-től — várhatóan — egy hónapra, műszaki okok miatt zárva tart. DRV Somogy Megyei Üzemigazgató. Ság. (130352)