Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-10 / 58. szám

1987. március 10., kedd Somogyi Néplap 5 Garden party a diliházban | ______________tv-néző____________ M indenki zsűri Végignéztük a televízióban a XIII. magyar játékfilm­szemléről készült összefog­lalókat, tudósításokat, ha né­hány pillanat erejéig, de ta­núi lehettünk a szakmai vi­tának is. Ezeknek visszatérő gondolata volt: válságban van a magyar film. Aztán néhány hetes késéssel a me­gyeszékhelyen bemutatott első filmszemlés alkotás ve­títése előtt meglehetősen hosszú sort kellett végigáll- ni, hogy bejuthassunk a né­zőtérre. Mielőtt azonban azt a kö­vetkeztetést vonnánk le, hogy a szakemberek min­dig hajlamosak a vészharan­gok indok nélküli megfcon- gatására, el kell monda­nunk: az érdeklődés nem­csak a Banánhéjkeringőnek, hanem írójának és rendező­jének, Bacsó Péternek is szólt. Munkásságával ugyan­is már bebizonyította: képes ötvözni alkotásaiban azokat az elemeket, amelyek művé­szi és közönségigényeket is kielégítenek. Nem is csalódhat az új produkció láttán a néző: ízig-vénig bacsós filmet lát­hat. Mai történetet, még ak­kor is, ha a főhőssel, Kon- dacs doktorral esetlen vé­6. — Hol is laknak maguk? — kérdezte az asszonyoktól, anélkül, hogy levette volna rólam nehéz, felelősségtu­dattal teli pillantását. — Lécsen, drága főorvos úr — így az édesanya. — És hány kilométer ide az a Lécs? — Vonaton tizenkilenc, országúton húsz .és fél, de gyalog csak tizenhét — így a feleség. Az ősz halántékú osztály- vezető főorvos megköszörül­te gégéjét, orrhangon intéz­kedett az én fülembe: — Itt van Illés, a legmeg­bízhatóbb mentősofőr. Kivé­telesen szemet hunyok afe­lett, hogy haza fogja szállí­tani a haldoklót. Bízzunk a szerencsében, hátha nem adódik sürgős eset, amíg magukon segít. Illés, készül­jön, siessen! Nagy tettek előtt feltűnő­en egyszerű a viselkedésem. Ugye hallottak a mesebeli ókor kivágott nyelvű szere- csen óriásairól, akik a kirá­lyokra vigyáztak a trónte­rem ajtajában? Na, hát hoz­zájuk hasonlítottam néma, mindenre elszánt komolysá­gommal. Hetek óta először letlenefk egész sorozata tör­ténik meg — jócskán túl azon a szinten, amit a né­zők még nyugodt lélekkel a hihető kategóriába sorolhat­nak. Ebből adódik aztán, hogy inkább csak részletei­ben felel meg várakozása­inknak Bacsó Péter. A sok jól kidolgozott jelenet nem kapcsolódik szerves egység­be. S néhány helyen szük­ségtelen önismétlésen is rajtakaphatjuk a rendezőt. Visszatérőék a figurák, ha más névvel is, láthatjuk a Tanúból Básitya elvtársat, je­len esetben Bartusek néven. Csak annyit tudunk róla, hogy nagyon magas helyen dolgozik, egyetlen telefonjá­tól függ minden. Láttunk továbbá egy muzikális főnö­köt, nem kevésbé muzikális beosztottjaival, egy kórház! osztály zenélő orvosai ők, a csinos- ápolónőt, aki gyen­géd érzelmeket táplál Kon- dacs doktor iránt, s emel­lett még a kórház női lab­darúgó-csapatának is gól­erős csatára. Nem lenne mai a téma, ha nem képviseltetné magát a. butikságon meggazdagodott réteg. Ezt a figurát Garas Dezső hozza, a szemle zsű­rijének véleménye szerint megmostam a szemem, ne­hogy megint leragadjon az álmosságtól. Majd a fül-, orr- és gégebetegek pavilon­jához gurultam igen gyen­géd tempóban, nehogy za­varjam a szenvedőket a mo­torzajjal. Voltak olyan szenvedők is, akik nem tudtak aludni ha­sogató fülfájásuktól. Na­gyon megörültek, amikor le­hetőséget kaptak tőlem, hogy megfeledkezzenek gyöt­rő kínjaikról. Velük vitet­tem fel a mentökocsi hord­ágyét az eszméletlen hal­doklóhoz, majd a továbbiak­ban is jótékonyan eltereltem figyelmüket különben alig kibírható fülfájásukról: szel­lemi irányításommal elvé­gezhették az ilyenkor szoká­sos testi munkát. Menthetet­len utasom leszíjjazását azonban nem bíztam rájuk, mert én már tudtam, hogy milyen próbának lesznek ki­téve a hevederek. Szorossá húzásuk szakszerűségén, rög­zítési biztonságukon semmi­féle véletlen ki nem fogha­tott. Ugyanis kész útiterv bir­tokában cselekedtem. Körül­tekintő vezényletemmel le­hozták hálás segítőim a men­tőkocsiba a hordágyhoz szo­rosan hozzágurtnizott hal­doklót, aki szegény teljes­séggel tájékozatlan volt díjra érdemesen. A szerep­lőket aztán egy ideggondo­zóba vezeti a rendező, ahol táncra perdülnek. Így ér vé­get a film. Anélkül, hogy az alkotás valamennyi jelenetét belengő bacsói hangulat létjogosult­ságát kétségbe vonnánk, azt kell mondanunk, hogy a ren­dező pályáján nem hozott ez az alkotás előrelépést. Ami a Tanúban vagy a Te rongyos életben stílus volt, az mostanra, már megcson­tosodott igyekezet. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy unalmas filmet lát a néző. Indokolt a Banánhéjkeringőnek kijáró megkülönböztetett figyelem; biztosak vagyunk abban is, hogy a továbbiakban vetített szemlés filmek között sok alacsonyabb színvonalú al­kotást látunk. Nem szabad elvitatni Ba­csó azon érdemét sem, hogy a filmgyártásunkban példát­lanul erős színészgárdát tu­dott megnyerni ehhez a mun­kához. Neves színészeink itt nemegyszer néhány monda­tos szerepet kapnak csupán. S ezeket is a legjobb művé­szi tudásuk szerint oldják meg. V. I. afelől, hogy javában haldok­lik. További alapossággal mindenféle kezem ügyében levő pántokkal, már-már mániákus biztonsági rátar­tással állványzatához rögzí­tettem a hordágyat, mert nem ismételhetem elégszer: teljesen tisztában voltam ve­le, milyen út áll előttünk a csikorgó téli éjszakában. Számtalanszor tapasztalva, hogy az ördög nem alszik, még a vontatásra használt drótkötelet is igénybe vet­tem. Ezzel tekertem körül mind a beteget, mind a hord­ágyat, mind az állványzatot és a drótkötél megfeszítésé­nél azt a fajta hajós cso­mózást alkalmaztam, amit egy nagymúltú tengerésztől tanultam. Állította, hogy csomókötő módszere felül­múlhatatlan. A hajó, amin szolgált, elsüllyedt a Spitz- bergáknál, de a katasztrófa egyetlen csomót se lazított meg a hajó kötélzetén. Lehettem ennél alaposabb ? Mégsem bíztam eléggé ma­gamban. Vasgyúró ráncigá- lással végképp meggyőződ­tem, kibírja-e a rögzítés a várható igénybevételt, majd haldoklójuk mellé ültetve a falusi hölgyeket, ünnepélyes halksággal felszólítottam őket: — Kérem, méltóztassanak jól megkapaszkodni. Kihunyt egy óriás­csillag Február utolsó napjaiban szupernova-robbanás fényét észlelték a csillagászok egy másik, a mi csillagrendsze­rünkhöz a legközelebbi csil­lagrendszerben, a Nagy Ma- gellán-felhőben. Az esemény egy cseppet sem újkeletű, hi­szen 150 ezer évvel ezelőtt történt. Számunkra mégis új­donság: a robbanásról hírt hózó fénynek ugyanis 150 ezer fényévnyi távolságot kellett megtennie a fődig — így csak napjainkra érte el planétánkat. Mi a szupernova-robbanás? Mai elképzelések szerint a szupernóvák halódó óriáscsil­lagok. Valamennyire az a sors vár, hogy hatalmas rob­banással eltűnjenek a fénylő égitestek világából. Idővel — évmilliárdok alatt — ugyan­is kifogy magjukból a nuk­leáris fűtőanyag, megszűnik bennük az energiatermelés folytán fennálló egyensúly, s az izzó égitest hirtelen ösz- szeomlik. E jelenséget a csil­lagászok gravitációs kollap­szusnak nevezik. A csillag belsejében magfúziós folya­matok zajlanak le, iszonya­tos erejű robbnást idézve elő. A szupernova-robbanása a hidrogénbombáéhoz hason­lít, de ereje a hidrogénfegy­verek erejének sokmilliószo- rosa. A most észlelt szupernova- robbanás több szempontból is jelentős esemény a tudo­mány számára. Viszonylag ritka — századonként átlag háromszor bekövetkező — je­lenséget kaphattak „távcső­végre” a csillagászok s ez a robbanás csillagászati érte­lemben közel, a jó megfi­gyelhetőség ■ határain belül történt. (A robbanások zö­me mérhetetlen távoli csil­lagrendszerekben megy vég­be.) Ennél közelebbi szuper- nova-robbanást mindössze hármat figyeltek meg hiteles módon, ráadásul nagyon ré­gen, amikor a tudomány le­hetőségei még messze vol­tak a maiaktól. Az elsőt 1054-ben — erről kínai és koreai feljegyzésekből tu­dunk; a másodikan 1572-ben Tycho Brahe dán csillagász, a harmadikat pedig 1604-ben Kepler észlelte és vizsgálta. 5. KIDERÜL A FELTÁMADÁS Annyit mondhatok, hogy intelmem nem volt indoko­latlan. Emlékeztem az öz­vegyjelölt közlésére, misze­rint Lécs gyalogosan mind­össze tizenhét kilométer a várostól. Gondoltam, nékem még ennyi se kell. Terepjá­ró kocsimmal minden le­hetséges kanyart levágtam a tél'i tájon. Kizárólag az ilyenkor kevésbé forgalmas szántóföldeket vettem igény­be. Rekordjavító iegyekeze- tem közben hallottam, hogy hátul erős a zörgés, a ko­pogás, meg a puffogó han­gok is gyakoriak, de mivel sem sikoly, sem segélykiál­tás nem zavarta a mechani­kai hangok változatosságát, teljesen bizonyos voltam afelől, hogy sietségem nem idéz fel semmiféle humán­veszélyt. Következésképp a segítő szándéktól és a kö­telességtudattól mélyen el­telve tövig nyomtam a gáz­pedált. Bevallom, így utólag ször- nyűlködíhetnek a gyenge idegzetűek, esetleg nehezte­léssel illethetnek mindazok, akik elméletben a szőrszál­hasogatóéig képesek fejte­getni az erkölcsileg megen- gedhetőt és elvetendőt, bez­zeg kényelmesen kitérnek a tettek elől, ha embertársaik segítségére kellene sietniük. Én a tettek vállalója vagyak és az is maradok. Nekem ott és akkor sem időm, sem módom nem volt a tétlensé­get leplező szőrszálhasoga- tásra. (Folytatjuk.) Van egy tévhit a magyar közgondolkodásban: hajla­mosak vagyunk azt képzel­ni, hogy ez az ország hem­zseg a tehetségektől. Elég ta­lálomra kiválasztani néhány embert, s biztosan akad köz­tük egy, aki valamiben egé­szen kiválót nyújt. Talán ezt tartotta szem előtt a Ma­gyar Média, az Üj Tükör és a Televízió vezetősége is, amikor meghirdette az ön: jelölt című össznépi vetélke­dést. A felhívás szerint szinte minden lehetséges műfajban a közönség elé lehet állni, próbára téve a nézők tűrő­képességét. Nagyon demokra­tikus műsor ez, hiszen a zsű­ri a közönség köréből kerül ki. így egy kis lámpa ki­gyújtásával tagjai nyilvános­ságra hozhatják azt a szán­dékukat, hogy elegük van az egész "kísérletezésből, s mást akarnak. Nem tagadhatom, hogy ezt a leleményt tartom az egész sorozat legnagyobb húzásá­nak. Csak sajnálni tudom azt is, hogy mindennapjaink más területén még nem sikerült technikailag bevezetni ezt a módszert. Van jócskán fej- lődnivaló a demokratizmus gyakorlásában. Hiszen a mű­sor nézése közben azon ka­pom magam például: mikor egy idős nyugdíjas bácsi ré­gi szép dalokat énekel, ide­ges vagyok, ha éppen csak a befizetett százötven forintját nyeri vissza. (A fellépés egyébként nem ingyen megy, ezt a másfélszáz forint ne­vezési díjat, be kell fizetni, jelezve: itt kockázatvállalás is van. S iga“ka van a szer­kesztőnek, hiszen elég egy pillantást vetni történel­münkre, az is telis-tele van kockázatos megoldásokkal. A tét nélküli megoldások un­tatják is a magyar embert.) Egyetlen gondom csak az, hogy én nem szeretnék ilyen nézőből lett ítész lenni. Rög­tön arra gondolnék ugyanis a fent említett bácsi eseté­ben, hogy bizonyára az ala­csony nyugdíjasok népes cso­Tab térségében is növek­szik a középiskolai tovább­tanulás iránti igény. S bár a Koppány völgyében fekvő településeken a gimnáziumi továbbtanulás a kívánt szintnél alacsonyabb, a szak- középiskolák iránt nő az érdeklődés. A továbbtanulá­si igény tükrözi a települé­sek gazdasági fejlettségét, a felnőtt lakosság iskolázottsá­gi szintjét és a középiskolák közelségét. Ezért is kel fo­kozott támogatásban részesí­teni a térségben működő egyetlen középiskolát, ahol mezőgazdasági gépszerelő­ket, elektronikai műszerésze­ket és szakmunkásokat ké­peznek. Mindezeket figyelembe vé­ve tárgyalta legutóbbi ülé­sén a tabi tanács végrehaj­tó bizottsága a középfokú oktatás helyzetét, a szakikö­zépiskola működésének sze­mélyi és tárgyi feltételeit. Az intézmény személyi el­látottságával kapcsolatban szóba került, hogy jelenleg 35 pedagógusi és 19 techni­kai álláshely van, s az ösz- szetétel az átszervezés kö­vetkeztében megváltozott. A tantestület szakmai, pedagó­giai végzettsége alapján al­kalmas a követelmények tel­jesítésére, de az új szakkö­zépiskolai képzés bevezetése még magasabb követelmé­nyeket támaszt. Ezért fon­tos a felvételre kerülők ki­választása, hiszen jelenleg négy pedagógusi állás betöl­tetlen. A tantestület terhelé­se nagyobb a kívánatosnál Az ötéves tervidőszakban négy pedagógus nyugdíja­zása is várható. A jelenleg 310 személyes oktatási intéz­portjába tartozik, s most csak rajtam áll vagy bukik, hogy nyer-e majd tízezer fo­rintot vagy sem. Ez pedig háromévi húspénzzel egyen­lő. Még ha hamisan és unal­mas dalokat énekelne is, vé­gighallgatnám biz én. Egyéb­ként rendszerint ők azok eb­ben a műsorban, akik erede­ti, hamvas produkciókkal szolgálnak. Vagy inkább csak szolgálnának, mert a zsűri mindúntalan lámpákat kezd gyújtogatni. Más önjelöltek esetében azonban sokkal türelmeseb­bek ... Ha már itt tartunk, meg kel dicsérnünk a címet. Szellemes, kifejező, és rög­tön a gyanús hangzású önje­löltet juttatja eszünkbe. Kez­detben azt is hittem: a mű­sor valóban gyűjtőhelye az önjelölteknek. Aztán rájöt­tem: itt sincs több, mint napjainkban bárhol. Azzal a különbséggel, hogy míg egyetlen mozdulattal lesza­vazható, addig másutt bizony sokkal bonyolultabb a dolog. Mint műsorról viszont meglehetősen vegyes a véle­ményünk. Fenntartásaink­ra bizonyíték az is, hogy a máskor sziporkázó és felada­tát mindig pontosan tudó Vitray Tamás is sokszor el­bizonytalanodik. Ami máskor nem fordul elő vele: megvá­laszolhatatlan kérdéseket tesz föl, olcsó szellemességeket mond. Mintha erezné: nincs helye a sok öjelölt között. (Legutoljára a több évvel ez­előtt rendezett első magyar diszkótáncverseny műsor- vezetőjeként láttuk ilyen visszafogottnak.) Egy nagy tanulsága még van ennek a sorozatnak: a Magyar Televízióban nem le­het megbuknia egy műsor­nak sem. Főműsoridőben kezdték vetíteni ugyanis az ön: jelölt-et, aztán néhány adás után kiderült, nincs ott helye. Találtatott aztán a szombat kora délután. Lehet, hogy arra számí­tottak a szerkesztők: munka­szüneti napon türelmesebbek az emberek? Varga István ményben a tanulmányi ered­mények változóak, a legjobb eredmények szakmai gya­korlatból születtek. 1981 és 1986 között 158 tanuló érett­ségizett, közülük 48-an je­lentkeztek továbbtanulásra, s 32-t felvettek. Az iskola épülete — az utolsó két év kivételével — biztosította az oktató-nevelő munka felté­teleit, a tanműhely felszere­lése megfelel a gépszerelő és az esztergályos szakma okta­tásához. Gondot okoz vi­szont, hogy nincs lehetőség a korszerű mezőgazdasági gépek bemutatására, javí­tására. Az intézmény legna­gyobb gondja a korszerűtlen zsúfolt kollégiumi épület, ahol 60 helyett 84 tanulót helyeztek el, a korábbi tár­salgót is hálóteremmé ala­kítva. Szükség van tehát egy nagyabb, korszerűbb kollégi­umra. A fejlesztésről szólva Frá- nyó László igazgató el­mondta: — A műszerészképzés mi­att bővíteni kell az intéz­ményt, így csaknem 17 mil­lió forintért új tanműhelyt és tantermeket építünk. A mérőtermek berendezéséhez, műszereihez több mint két­millió forinttal járul hozzá a Videoton gyáregysége. A vb-ülésen nyolcán mondták el véleményüket. A határozat kimondj^': az üres álláshelyeket egyetemi vég­zettségű pedagógusokkal kell betölteni. A középiskolai bővítést határidőre be kell fejezni és legkésőbb a kö­vetkező tervidőszakban új kollégium építésére van szükség. GERENCSÉR MIKLÓS Sikeres hÁvz avagy mit meséi a valódi vőlegény Kollégium is kell Napirenden a középfokú oktatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents