Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-05 / 54. szám

1987. március 5., csütörtök Somogyi Néplap SPOJRT0 Megyei asztalitenisz egyéni bajnokság ÍM/n»y«fés naponta Iskola a nevelőotthonban Régi, magas vaskerítés fogja körbe a kívülről is mutatós, eklektikus stílusú, lassan százéves épületet. A falak mögé jutva márvánnyal borított, csillogó zsibongó fogadja az idegent és az itt lakókat. Mert itt nemcsak tanulnak, de laknak is! Még­hozzá kilenc évtizede egy­folytában. Irodalmi emlékezésekben is előfordul a kaposvári MÁV nevelőotthon neve. Itt la­kott és tanult többek között a jelenleg Pesten élő, de Somogyhoz folyvást ragasz­kodó, kötődő költő, Fodor András. Mindezt az igazga­tóhelyettestől, Farkas Jó- zsefnétől tudjuk, aki szíve­sen mesél az otthon és isko­la múltjáról. Aztán megérke­zik Bakán Zoltán igazgató is, akitől más kérdésekre is vá­laszt kapunk. — Legjobb tudásom sze­rint ez az egyetlen iskola a megyeszékhelyen, ahol a mindennapi testnevelést az alsó tagozatban bevezethet­tük. Méghozzá a délelőttön- kénti óratervbe beágyazva — mondja. — Mi tulajdonkép­pen csak „albérletben"’ va­gyunk e falak között. Maga az épület még a múlt század végén épült a vasutas gyer­mekek internátusaként. A háború előtt fiúk, utána lá­nyok voltak a lakói az or­szág minden tájáról. Sőt, a háború alatt egy ideig kór­házként is üzemelt. A köz­nép még ma is úgy emlege­ti : Szuntyer. Holott a hiva­talos neve: MÁV Nevelőott­hon, plusz: Hámán Kató Ál­talános Iskola. Az iskola 1952-től működik. Ide járnak természetesen a nevelőott­hon lakói, valamint a kör­nyék gyermekei. Létszámunk 337, s ebből 258 a lány. Az alsó tagozatban négy, a fel­sőben nyolc tanulócsopor­tunk, osztályunk dolgozik. Ez utóbbiak testnevelését Nagyné Tóth Ágnes irányít­ja, míg az alsóban az idei tanév elején sikerült beve­zetnünk a mindennapos test­nevelést a Kaposvári Tanító­képző Főiskola testnevelési speciális kollégiumát végzett Giesz Erika irányításával. — Száznegyven gyerek jár a négy alsó osztályba — OLIMPIAI ÖTPRÓBA GYALOGTÚRÁJA Március 14-én szombaton kerül megrendezésre az oliim- '•iai ötpróiba gyalogtúrája. A jelentkezőket Kaposváron a városi sportcsarnoknál vár­ják 8—8.55 között. Kilenc órakor lesz a rajt. A 10, 20 és 30 km-es távókat a Dese- 4a tó körül jelölték ki a .endezök. mondja az ifjú tanító néni. — Az iskolavezetés úgy gon­dolta, hogy rendkívül nagy szükség lenne a mindenna­pos mozgásra. Elsősorban azért (is), mert a nevelőott­honos gyerekek helyben van­nak, a városba alig-alig jár­nak, s így mozgásigényük ki­elégítését itt helyben kell megoldanunk. Ötszázötven négyzetméteres tornater­münk 1986 januárjában ké­szült el, s méretei lehetővé teszik, hogy egyszerre akár két osztály is viszonylag el­fogadható körülmények kö­zött mozoghasson. Ráadásul szükség esetén még a régi tornaszobát is használhatjuk. Az egykor gyönyörű, hatal­mas vadgesztenyefáktól ár­nyas udvarunk jelenleg „hadműveleti színtér”. Ké­szül a teniszpálya, a salakos kézilabdapálya, sőt egy uszo­da építése is szerepel a ter­vek között. — A mindennapos testne­velés tapasztalatairól egye­lőre nehéz beszélnünk, hi­szen csak néhány hónapja kezdtük. Annyi azonban biz­tos, hogy a gyerekekkel köny- nyebb dolgoznunk más órá­kon, jobban tudnak figyelni, s rendkívül hamar megszok­ták és megszerették a test- nevelési órákat. Mivel szak­mai tapasztalatokkal nem rendelkeztünk, nagymérték­ben támaszkodtunk a Csong- rád megyeiek útmutatásaira, és alkalmazzuk hanganya­gaikat, zenés gyakorlataikat is. Búcsúzunk, de közben azon tűnődünk: számunkra teljesen fölösleges lenne egy év múlva statisztikákkal, ki­mutatásokkal alátámasztott beszámolót készíteni a min­dennapi mozgás, testnevelés tapasztalatairól. A legfonto­sabbat — csakúgy, mint az iskola pedagógusai és gyere­kei is — tudjuk: erre sem­miképpen sem lehet ráfizet­ni. S ha némi keserűség mégiscsak vegyül az örömbe, az az, hogy Kaposváron csu­pán egyetlen iskolában — s ott is csak az alsó tagozat­ban — sikerült mindeddig megoldani a mindennapos testnevelést. Gyarmati László Teke NB I Két somogyi csapat lépett pályára a teke NB Ill-ban a múlt hét végén. A K. Fáklya a bajnokságra törő Pécsi Hunor együttesét látta vendégül és közepes teljesít­ményekkel döntetlen ered­ményt ént el. A K. Vasasnak szintén pécsi ellenfél, a PMSC jutott. Kitűnő egyéni teljesítményeket nyújtva Alkonyi Szilvia Kaposváron,' a Kaposplast asztalitenisz-csarnokban ren­dezték meg a megyei felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnok­ságot. A versenyen a kapos­váriakon kívül boglárlellei és siófoki nők, somogysárdi, boglárlellei, balatonszárszói és siófoki férfiak is asztalok­hoz álltak. Eredmények, nők, egyéni (14 md.): 1. Alkonyi, 2. Végh. 3. Fejes és Mogyorósi (va­lamennyi Kaposplast). Pá­ros (7): 1. Alkonyi—Temesi, 2. Végh—Mogyorósi, 3. Se- regélyi—Szigeti és Fejes— Baksa (valamennyi Kapos­plast). Férfiak, egyéni (27): 1. Hayden, 2. Varga (mindket­A gyermekek és a fiatalok egészséges fejlődésének elő­segítése céljából az Á1SH támogatást kíván nyújtani mindazoknak, akik vállal­koznak az ifjúság gyalogos, kerékpáros, vagy vízi ván­dortáborozását segítő szállás­helyek, illetve sátorozóhe­lyek építésére. Az 1987-ben elvégzendő ilyen jellegű munkákhoz pá­lyázat útján igényelhető egyszeri támogatás. Az elbí­rálásinál előnyben részesül­nek a meglévő — országos hasznosítású — vándortábori szálláshelyek és sátorozóhe­lyek folyamatos működésé­hez szükséges felújítást cél­magabiztosan fektette két- vállra. Eredmények: K. Fáklya—Pécsi Hunor 4-4 (2306:2313) L. d.: Palancsa 411, Gyűrü- si 406, Hideg 397, illetve Sze- beni 420, Mayer 398. K. Vasas—PMSC 7-1 (2577: 2381) L. d.: Mettner 476, Knipli 443, Klein 435, illetve Tor­mási 411, Borbás 406, Herná­di 400. tő K. Rákóczi), 3. Balázs II. (Balatonszárszó) és Szabados P. (K. Rákóczi). Páros (13): 1. Hayden—Szabados, 2. Ba­lázs I.—Balázs II. (Balaton­szárszó). 3. Nagy—Puska (So- mogysárd) és Varga—Berdár (Rákóczi). Vegyes páros (14): 1. Limbek—Végh, 2. Dani— Alkonyi (mindkettő Rákóczi —Kaposplast), 3. Vajda— Baksa (Volán—Kaposplast) és Puska—Mogyorósi (So­mogysárd—Kaposplast). Hayden Zsolt zó pályázatok. A pályázat részletes kiírása megjelenik az Ifjúsági és Sportközlöny 1987 márciusi számában, il­letve beszerezhető a megyei tanácsok ifjúsági és sport- osztályaim. — Anatolij Karpov és Andrej Szokolov nem foly­tatta a kedden Linaresben függőben maradt 4. játszmát a világbajnok-jelölti páros­versenyen — döntetlenben ál­lapodtak meg. Négy játszma után Karpov 2.5:1.5 arány­ban vezet. Ismert: a győztes kihívhatja a 1 világbajnok Garri Kaszparovot. Elmarad a mezei futóbajnokság A kedvezőtlenre fordult időjárás miatt elmarad a szombatra tervezett Somogy megyei mezei futóbajnokság. Az új időpont március 15. (vasárnap). A helyszín és a kezdési időpontok nem vál­toztak. Pályázat vándortáborozás, sátorozóhelyek építésére Sporthírek a megyéből A MEDOSZ Somogy Me­gyei Bizottsága ez évben is megrendezte hagyományos ,Téli sakkoümpiáját”, me- yen 38 sportoló vett részt. \z egyéni dobogósok: 1. dr. ratios Emil (KATE), 2. Ilos- /ai István (Bogiári Kombi- iát), 3. Dávid Lajos (SE- Í'AG Kaposvár). Csapatban: KATE Állattenyésztési üar, 2. SEFAG Kaposvár, l. Mgtsz Mesztegnyő. A bé- céscsabai országos versenyen negyénket dr. Tallós Emil, losvai István, Dávid Lajos is Farkas János képviseli. * * * Kilenc csapat részvételével endeztek Csurgón úttörők észére teremlabdarúgó-tor - íát. A végeredmény: 1. Ka- >osvár, Tóth L. iskola, 2. Csurgó. 3. Kaposvár, Rákó­czi iskola. Különdíjait kapott Koltai Tamás, Prell Balázs (mindettő Tóth L. iák.) és Kovács Tamás (Csurgó). * * * Három fiú- és három leány- kézilabdacsapat vett részt a csurgói körzeti döntőn, ahon­nan a Csurgó 1. sz. iskola leány-, és a Berzence fiú­csapata jutott a megyei te­rületi döntő csurgói csoport­jába. + * * A közelmúltban több kor­osztály részére is rendeztek asztalitenísz-versenyit a labi körzetben. A csapatbajnok­ságon a Videoton együttese nyert a Kaposgép és a Cam- pingciikk előtt. Az öregfiúik „tizek” versenyén Mázi Já­nos, Skerlecz László, Zoltai László sorrend alakult ki. Az utánpótlásversenyen 42 fő indult. Korcsoportjában Orsós György (Nágocs), Zsi- gó Tamás, Ilon Zsuzsa, Szik­lai Ildikó (mindhárom Tö- rökkoppány) bizonyult a leg­jobbnak. Az újonc fiúcsa- patversenyl a Nágocs, a ser­dülő fiú-, valamint az újonc és serdülő leánycsapatver­senyt a Törökkoppány nyer­te. ♦ * * A falusi dolgozók téli spartakiádján sakkban és asztaliteniszben rendeztek döntőt a tat» körzetben. A csapatversenyt Törökkop­pány nyerte, s az egyéni versenyben is a törökkoppá- nyi Molnár István diadal­maskodott. Az asztalitenisz győztesei: Csapó Jánosné (Bábonymegyer), Filotás László (Tab), valamint a Fi­lotás—Lukácsiik (Tab—Tor­vaj) férfi, és a Horváth— Csapóné (Somogyegres—Bá­bonymegyer) vegyespáros. * * * Megkezdődtek a küzdel­mek a labdarúgó MNK-ban, ahonnan a győztesek jutnak tovább a következő fordu­lókba. A marcali körzetben lejátszott találkozók eredmé­nyei : Ordacsehi—Lengyeltóti 0-4, Táska—Buzsák 6-1, Niík- la—Vitya 0-4, Öreglak—La- tinca SE 3-4, Kéthely—Vése 10-0, Nemesvid—Balatonbe- rény 0-6, Pusztaikovácsi—So- mogyvár 0-0 (büntetőkkel 3-4), Somogyszentpál—Sávoly 1 -3, Honvátkú t—Szőlősgyö­rftk 1-5, Mesztegnyő—Tap- sony 3-0. HÍREK Március A nap 6.19 órakor kél, és 17.33 órakor nyugszik» a hold 8.22 órakor kél, és . . . órakor nyugszik. 5 A várható időjárás Csütörtök Adorján, Adrián Derült, napos, de hideg idő lesz. Csapadék nem várható. Hajnalban délnyugaton helyen­ként zúzmarás köd képződik. A szél néha kis­sé megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön mínusz 3 és mínusz 8 fok között alakul. — A megújított védnöksé- gi mozgalom keretében az iskolák és a Magyar Nép­hadsereg alakulatai vállalták a közparkok rendszeres ta­karítását Marcaliban. A tár­sadalmi munkára vállalko­zók mintegy 85 ezer négy­zetméternyi zöldterület gon­dozását végzik el egész év­ben folyamatosan. — öt évre szóló cselekvé­si programot fogadott el a megye műszaki-tudományos életének segítésére az MTESZ somogyi szervezetének vég­rehajtó bizottsága. A prog­ram kiemelt gazdaságfej­lesztési, illetve oktatási, szakképzési feladatokhoz il­leszkedik, azok megoldását mozdítja elő a megyei szer­vezethez tartozó több mint- húsz szakmai egyesület ré­vén. — Üjabb telepítésekkel növeli szőlőültetvényét a bog- lárlellei Balatongyöngye Tsz. A meglevő százhatvan hek­táron kívül az idén tavasz- szal további negyven hek­tárra ^kerül szőlő a Balaton- parti termelőszövetkezetben. — Négy átalányelszámolá- sos részleggel kötött szerző­dést a Marcali Építő és Szakipari Szövetkezet tavaly. A gáz- és fűtésszerelő, kis- gépjavító, hideg- és meleg­burkoló, esztergályos részle­gek működése eredményesen segítette a szövetkezet gaz­dálkodását. — Vacha Imre Közéleti beszédünk című művét ha­marosan megjelenteti a Kos­suth Könyvkiadó. Ez a könyv gyakorlati segítséget pyújt a propagandistáknak, a párt- titkároknak a közszereplés­hez. — Kétszeresére nőtt az el­múlt öt év során a háztáji gazdaságok árutermelése a kadarkúti Szabadság tsz-ben. Az ide tartozó kistermelők tavaly 23 millió forint érté­kű árut értékesítettek a szö­vetkezeten keresztül. —A Kaposvári Berzsenyi asztaltársaság mai összejöve­telén a Béke sörözőben Er­délyi Sándor fiatal költő mutatkozik be. Első önálló kötetének verseiből olvas föl. — Dinnyés József vendég­szerepei ma Kaposváron. Előadását a Gyergyai Albert Kollégium Hétszínvirág ifjú­sági klubjában hallgathatják meg az érdeklődők délután öt órakor. — Szovjet fiatalok vendé­geskednek ma Nagybajom­ban. A tizenhat komszomo- lista a koszorúzás és a falu­nézés után baráti találkozón vesz részt, melyen megis­merkedhetnek a község KISZ-eseinek életével és munkájával. — Egészséges életmódot kifejező képek elkészítésére fotópályázatot hirdetett a megyei Köjál és az Édosz művelődési ház. A képek be­küldési határideje április 30. A díjazott képeket a pályá­zat meghirdetői fölhasznál­ják az egészségnevelésben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 Százhatvan éve halt meg Pierre Simon Lap­lace (1749—1827) francia ma­tematikus, fizikus és csilla­gász, filozófiájában a mecha­nikus materializmus képvise­lője. Valamilyen probléma meg­oldása a tudományban min­dig újabb kutatások alapjául szolgál. így például Newton az általános tömegvonzásban megtalálva a bolygók tör­vényszerű mozgásának okát, betetőzte ezzel a koperniku­szi korszakot. Az ő gravitá­ciós törvénye azonban újabb problémákat vetett fel; hi­szen nemcsak a Napnak és a bolygóknak, hanem ma­guknak a bolygóknak köl­csönös vonzását is figyelem­be kellett venni az égi moz­gások pontos előreszámításá­hoz. Ennek a nagy tudomá­nyos feladatnak a zömét vé­gezte el Laplace, aki ötköte­tes Égi mechanika című munkájában azt is kimutat­ta, hogy a zavaró hatások nem vezetnek a Naprendszer felbomlására. Kanthoz hason­lóan úttörője volt a kozmo- gónia tudományának, ám el­mélete lényegesen különbö' zött amazétól. Kant ugyanis közös ködtömegből származ­tatta a Napot és a bolygó­kat, míg Laplace szerint a bolygók a mainál sokkal na­gyobb ős-Napból váltak ki. Mivel az ő elmélete is az úgynevezett ködelméletek csoportjába tartozik, ezért vették egy kalap alá Kanté­val. A Kant—-Laplace-elmélet a múlt század végéig a leg­jobb kozmogóniai elmélet volt; minden követelményt kielégítő Naprendszer-kelet­kezési elméletet tulajdonkép­pen azóta sem sikerült ki­dolgozni. — Alkotó nők címmel ki­állítást rendeznek Kaposvá­ron a Finommechanikai Vál­lalat 3. számú gyárában pénteken. A tárlaton a vállalat nődolgozóinak a ké­zimunkáit mutatják be. — Tehetségkutató versenyt rendezett a megye középis­kolásai részére az Eötvös Ló- ránd Fizikai Társulat So­mogy megyei szervezete fi­zikából. A legeredményesebb résztvevők a Dél-dunántúli csapat tagjaként részt vesz­nek majd a fizikai olimpián is. — Bűncselekmény áldozata lett a múlt év novemberé­ben Lukácsi Sándor buda­pesti taxi-gépkocsivezető. A magyar hatóságok elfogták és letartóztatták a tett elkö­vetésével gyanúsítható két szovjet állampolgárságú sze­mélyt. A nyomozás lezárása után — a ^törvényes előírá­sokkal és a kétoldalú szer­ződéssel összhangban — át­adták őket a szovjet igaz­ságügyi szerveknek, amelyek az eljárást befejezték. A szovjet bíróság a gyanúsítot­takat bűnösnek találta, ezért Szergej Zsukov sorkatonát halálra, a bűnrészességgel vádolt Szergej Krickij sor­katonát pedig nyolc évi sza­badságvesztésre ítélte. A Pedagógusok Szakszervezete kaposvári nyugdíjas kartársak részére május hónapban Pan­nonhalma—Győr egynapos autó­buszkirándulást szervez. Jelent­kezni lehet minden pénteken 16—19 óra között a Latinca mű­velődési ház I. emelet 62-es te­remben a klubvezetőnél, már­cius 31-ig. Előleg: 100,— Ft. (130294) A MTESZ-ISZTI Oktatóbázis, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 1/c, 1987. II. negyedévben a kö­vetkező továbbképző tanfolya­mokat kívánja megrendezni: marketing és piackutatás, valu­tapénztárosi, vámjogi-vámtechni- kai gyakorlati ismeretek, adó- igazgatási ismeretek, valamint kezdő és haladó intenzív angol nyelvtanfolyam. Érdeklődni a fenti címen és a 13-475-ös tele­fonon. Jelentkezési határidő: 1987. március 15. (92782)

Next

/
Thumbnails
Contents