Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-05 / 54. szám

1987. március 5., csütörtök

Somogyi Néplap

5

lehetett titok előttük, hogy a Habsburg-birodalom gyarmati létre kívánja kárhoztatni Magyarországot, és azt naponta érzékelhették, hogy a nem-magyar nyelvek áradata miként keríti hatalmába a várost. A gondolkodó fők mégsem a bezárkózás mellett döntöttek, mégsem a gyors, német irányú asszimiláció útját választották. Az evangélikus toleranciát — emberi türelemként értelmezték, a nyelveket megtanulták, a kultúrákat a város építőanyagává szelídítették, a gazdasági nyomást pedig nyitottsággal és szorgalmas munkával igyekeztek semlegesíteni.

Könnyű észlelni, hogy ebben az évszázadok során kialakult magatartásban (korántsem valamiféle csupán a legendákban létező „soproni lélek’- titokzatos munkájának következményeként, hanem pontosan kimutatható gazdasági és történelmi folyamatok hatására) a szilárd alapelvek mellett rendkívül fontos szerepet játszik az alkalmazkodás a kor igényeihez. Nem a behódolás, hanem az okos elemzéssel kikövetkeztetett járható út. Nem a merev ragaszkodás, hanem a variációk felkutatása a jellemzője ennek a magyarságtudatnak. Annak a tudatosítása, hogy a magyarság érdekei sokirányúak, a lehetőségek pedig szűkösebbek, de sohasem szűkíthetők le egyetlen útra, netán ösvényre.

A nyitott .magyarságtudat iskolája is volt ez a líceum.

Így nevelte diákjait, így nevelte a várost. így hatott az iskolára a város, azaz maga az élet.

Szükséges-é ezek után még a tanulságot is ideírnom? Hogy azt hiszem, ez a nyitottság nélkülözhetetlen magyarságtudatunkhoz manapság is? Hogy akkor lesz veszélyben hazánkhoz való kötődésünk, ha elfeledkezünk a világról, ha csak a körülmények szorítását érzékeljük, s nem azt is, hogy a valóság mindig új kihívásaiban új lehetőségeket is kínál?

A nagy igazságok mellett ezért érdemes a hétköznapok, a történelmi köznapok tényeit is szemügyre venni. Magyarságtudatunknak pontosan ezek az adatok lehetnek igazán hasznos iránytűi.

E. Fehér Pál

35 éves a BM Kaposvár Táncegyüttes

TÁNC, TÁNC, TÁNC

Hétfőn este jubileumi alkalomra összeállított műsorral mutatkozott be a BM Kaposvár Táncegyüttes a Kilián György Városi Művelődési Központban. Idén ünnepli az együttes a 35. születésnapját. A szervezők gazdag programot állítottak ösz- sze. „Nincsen nagyobb gyötrelem, mint az igaz szerelem” — szállt az első ének, igaz kissé még bátortalanul, de hamar túltették magukat az ünnepi lámpalázon a szereplők. Az est első részében háromszor lépett színpadra az Üttörő Táncegyüttes, a felnőttek utánpótlás-csapata. Az első igazán nagy tapsot Pesovár Ernő Karikázó és ugrás című tánca kapta.

Hangulatával, a táncosok

vidámságával és remek színpadképével kiemelkedett a Négy délszláv tánc is. A ráadást mégsem ez, hanem a szünet előtti Sóvidéki táncok hozták meg.

Műsoruk második felében a hangsúlyosabb és talán az érettebb produkciókat láttuk. Ezt a részt egy lírai kompozíció vezette be, Lipp László —Vida József Látogatóban című tánca.

Hat pár ropta a táncot a Somogyi párosban. A Kerékkötő együttestől dunántúli dallamokat hallottunk, ők többször is bemutatkoztak a műsorban.

Jól megszerkesztett, szemet gyönyörködtető kompozíció volt a Gyertyástánc, karikázó és vasvári verbunk.

Erre a táncra igazán figyelni kellett, összeszokott, érett produkciót mutattak be a Délalföldi táncok szereplői is.

Nagy Sándor, Váli Imre és Tésik Ottó Lőrincrévi pontozót táncolt, majd Puskás Zoltán—Nagy József Méhkeréki táncok című műsorával búcsúzott a közönségtől a BM Kaposvár Táncegyüttes.

A kissé visszafogottan indult est — melynek során valóban felszabadult, „miénk a színpad”-hangulatú táncot keveset láttunk —, ösz- szességében jó szórakozást nyújtott a javarészt családtagokból álló nézőknek.

B. P. F.

Külföldi vendégek a kaposvári ILCO-klubban

Az egységes színvonalú ellátásért

Kaposváron évek óta eredményesen működik az ILCO- klub, melynek házigazdája a Latinca művelődési központ. Kedden délután itt találkoztak az ILCO Klubok Országos Szövetsége rendezésében megtartott fórumon a szövetség tagjai. Külföldi szakemberekből álló népes csoport is ellátogatott Kaposvárra; a Nemzetközi Sto- más Szövetség tagjai, köztük Gunvor Berthner asszony, a szövetség svéd elnöke, rajta

kívül angol, amerikai mexikói elnökségi tagok.

Gunvor Berthner nem először találkozott a kaposvári ILCO-klub tagjaival. Bevezető előadásában épp ezért nem tűnt udvariasságnak az a néhány megállapítás, amelyben ösz- szehasonlította a nemzetközi szövetséghez csatlakozott klubok munkáját, kiemelkedő tevékenységűnek ítélte a kaposváriét.

— Ha tapasztalatainkat

„Itt emberéletről van szó...

Ifjú egészségőrök és csecsemőgondozók

vöröskeresztes gárdatag volt, most ő folytatja a megkezdett hagyományt.

Kalocsai Gábor úgy ugrott be egy fiú helyett a versenybe. Kornéllal ' együtt pillanatok alatt felvilágosítanak, hogyan kell ellátni az eszméletlen' beteget, milyen a cselekvési sorrend, miként lehet stabil oldal fekvésbe helyezni a sérültet. Gyorsaságukért és pontosságukért az első helyezés mellett külön dicséretben részesítette őket a zsűri.

— Zuhogott az eső és a kiskatonák behívtak bennünket a sátrukba, főztek nekünk babgulyást... élénkül meg újra Kornél, felidézve a közös élmény napját.

— Zánkán még az is nehezítette a feladatot —'vette át a szót a tanárnő —, hogy természetes környezetben, kötszer, sín és egyéb felszerelés nélkül, zsebkendővel, fasínnel, madzaggal kellett ellátni a sérülteket. Itt az országos verseny hatodik helyezettjei lettünk.

— Kerültetek-e már olyan helyzetbe, hogy valódi sérültet kelljen ellátni? — kérdezem az ifjú egészségőröktől.

— Még nem — hangzott a válasz Kornéltól —, de már

nem ijednénk meg, ha így történne.

— Az egyik osztálytársam gyakran elájul — kapcsolódik a beszélgetésbe Nagy Mónika hatodik osztályos kislány, aki ebben az évben lett vöröskeresztes tag —, és én szoktam lefektetni, ellátni. Örülök, ha segíthetek, mert itt emberéletről van szó!

Göldner Kriszta és Békefi Judit a csecsemőgondozást tanulják. A kórháztól kapott babákon gyakorolják a fürdetést, pelenkázást.

— A kórháznak nagyon

sokat köszönhetünk. A versenyekhez biztosítják a termet, az eszközöket és a szakmai segítséget is mindig megadják.

Különösen dr. Mihályfalvi Zita KISZ-titkárhelyettes tesz sokat a gyerekekért.

— Ügy gondolom, hogy ez egy nagyon szép feladat, a legnagyobb elismerést pedig az jelenti számomra, ha látom a gyerekeim sikerét — összegezte mondanivalóját a tanárnő, aki a legnemesebb emberi magatartásra neveli diákjait.

Várnai Ágnes

összegezzük, együttműködésünket továbbfejleszthetjük — állapította meg az elnök- asszony.

— Nemcsak szociális kérdésekről kell beszélnünk, hanem a pszichés zavarokról Is. Néhány országban nem is beszélnek erről a betegségről az emberék. Szövetségünk arra törekszik, hogy a betegek számára az egész világon egységesen magas színvonalú ellátást biztosítsunk.

A szövetség svéd elnökasszonya kaposvári látogatása előtt Budapesten tárgyalt a Magyar Vöröskeresztnél is. Itt szerzett tapasztalatait összegezve mondta;

— Nagyon kedvező tapasztalatok birtokába jutottunk ezen a megbeszélésen. Sokat tesz a Magyar Vörös- kereszt a betegek gondozása terén, a betegek földerítése érdekében. Erről a tevékenységről beszámolunk a Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetben.

Az orvosi segédanyag-ellátás helyzetéről Horváth Gyula, a kaposvári ILCO-klub vezetője számolt be.

— A dán alapanyagból készült orvosi segédanyag magyarországi gyártása két éve kezdődött meg, mi ezeket teszteltük, s nagyon kedvező a véleményük a készítményekről. Épp olyan jó minőségűek, mint az eredeti dán gyártmányúak. Két év garanciát ad rá a gyártó. Hamarosan az is el fog dőlni, hogy mennyit gyártsanak az új szériából. Néhány gyógyszertárban még árulják a régi típusú készítményt, ám valamennyi patika el lett látva az újjal, ezeket javasoljuk megvásárlásra.

S hogy valóban megoldódott a stomások világszínvonalú gyógyászati segédanyaggal való ellátása, had idézzem az egyik külföldi résztvevő véleményét:

— Remélem, hogy nemsokára Angliában is hozzájuthatunk a magyar segédeszközhöz.

Horányi Barna

Idestova harminc éve lehet, hogy egy téli délelőttön Pröhle Jenő tanár úr megismertetett a gimnáziumi könyvtár kincseivel. Kézben tarthattam a Bánk bán első kiadását, láttam Széchenyi István kezeírását a Hitel egy példányán: a „Sopronyi

Ágostai Vallású Lyceum- nak” ajánlotta művét. A soproni Berzsenyi gimnázium akkor emlékezett meg alapításának négyszázadik évfordulójáról, s amennyire visz- sza tudok emlékezni: a feledhetetlen Csatkai Bandi bácsi, a múzeumigazgató és mindentudó történész ajánlhatta a könyvtárlátogatást, mintegy azt sugallván: mielőtt ifjú hírlapíróhoz illőn lelkesedni kezdenék egy ilyen nagymúltú iskoláról, helyes, ha a részleteket is megismerem. Hogy ebben a közösségben Petőfi már életében nagy költő volt, hogy két esztendővel megszületése után, itt már énekelték a Himnuszt, és egyáltalán nem véletlen, hogy Berzsenyi Dániel itt lett magyar költővé. Ezt a könyvtár is tette.

Ki mindenki nem tanult ebben a soproni iskolában! Domanovszky Endre, a festő, Eötvös Károly, az író, Gom- bocz Zoltán, a nyelvész, Ihász Dániel, Kossuth titkára, Kánya Kálmán, egykori külügyminiszter, Lehr Albert, Arany János legjobb kommentátora, aztán Petőfi társai közül: Orlai Petrich Soma és Pákh Albert, a magyar újságírás egyik úttörője, Ráth Mátyás ... Itt tanult a szlovák Dusán Makovicky, akit úgy ismert meg a világ, mint Tolsztoj háziorvosát, aki utolsó útjára is elkísérte az írót. Tolsztojjal töltött éveiről terjedelmes naplójában számolt be, amelyet oroszul írt, de időnként — rendkívül bizalmas közlések esetén — a magyar nyelvet hívta segítségül. Ilyenkor Sopronra is emlékezhetett.

Ez az iskola egy olyan városban keletkezett, amelynek polgársága alapvetően német eredetű volt, Bécs közelsége meghatározta kultúráját, szellemi életét, a környékén élő horvátok, szlovákok pedig jól érzékelhetően hatottak a közösségre. Mindezek tények. Mint ahogyan az is tény, hogy ez a város a magyar kultúra egyik végvára lett, s korántsem csak földrajzi helyzete folytán, hogy ez volt és most is ez a magyar nyelvterület legnyuga— A tömegbalesetnél any- nyi volt a sérült, és mind jajgatott, hogy egy fiút, aki csöndben feküdt a fűben, nem vettünk észre. Meg is „halt” szegény, nekünk meg levontak egyet a pontszámainkból — meséli szégyenkező mosollyal élményeit Sugár Kornél, a kaposvári Hámán Kató Általános Iskola végzős tanulója, az egész- ségőrgárda tagja.

Ettől a kis hibától eltekintve azonban kilenc másik társával együtt nagyon szép eredményt: hatodik Helyezést ért el tavaly Zánkán az országos egészségőrgárda- versenyen.

Tanárnőjük, Varga Józseftibb városa. Tudatos választás ereje tette a leghűsége sebb várossá, az a progresszív polgári magatartás, amelyet — többek között, de minden bizonnyal az első sorban — ez az iskoía, a soproni líceum is segítet; elsajátítani. Hiszen nem az ósdi, a konzervatív, a reakciós magyarság fészke és mentsvára volt Sopron. Kis János szuperintendens uram, akit ugyan megalapozatlanul helyezett Kölcsey Berzsenyi fölé költői rangját tekintve, de kétségtelen, hogy Kazinczy és a reformok melletti kiállásával a haladás egyik élharcosa volt —, nem véletlenül lehetett itt szellemi erővé, döntő erővé. És Petőfi mellett voksoltak a soproni diákok. És századunk harmincas éveiben is a Márciusi Front mozgalma kelt visszhangot, s nem pedig a Volksbund, illetve magyar megfelelői. Persze, emezeknek is voltak híveik, sajnos, nem kis számban.

Az a véleményem, hogy mostanság túlságosan sokat beszélünk általában a magyarságtudatról, a hazafiasságról, a hazafiság és az internacionalizmus igényes, belső kapcsolatáról. Sokan szeretik meglehetősen erős hangon (és fölöttébb gyenge érvekkel) a magyarságtudat, a hazához való kötődés zavarait és csak zavarait szóvá tenni.

S a nosztalgiától elhomályosított szemek — a legtöbbször kétségtelen jó szándékkal — nem veszik észre, hogy a múltban a magyarságtudatnak nemcsak azok az elemei voltak meg, amelyekre ma építkezni szeretnének.

A soproni líceum évszázadai, például -azt a fejlődést is példázzák, hogy miként lesz a védekező jellegű magyarságtudat — építő jellegűvé. A birodalmi főváros nyomasztó fölénye fokozatosan előnnyé változott. Bizonyára a kereskedő és iparos polgárság gazdasági érdekei kényszerítették ki, hogy a nemzeti lét törésvonalán dolgozó város ne az ellentétekre építve a bezárkózás, a sértődött konzervativizmus alternatíváját válassza, hanem az egyetemes haladás lehetőségeit aknázza ki. Bizonyára minden soproni polgár, -minden soproni diák tudta, hogy vallásának, a lu- teránizmusnak a Habsburgok mily ádáz ellenfelei, nem

né 1968-ban vette át a stafétabotot előd kollégájától és a korábban elért sikereket megsokszorozta az eltelt másfél évtizedben. Jelenleg is két vöröskeresztes — egy egészségőr és egy csecsemő- gondozó-szakkört vezet.

— A tavalyi évünk sikeres volt — mondta —, a városi versenyen második, a megyein első helyezést értünk el.

— Kicsit megijedtünk, mert sok volt a sebesült.— emlékezik Mecseki Réka —, és nekem egy zárt alkartörést kellett felismernem, ellátnom. Sikerült jól megoldani a feladatomat.

Rékáinak már a nővére is

Példázat a hétköznapi hazafiság természetéről