Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-30 / 75. szám
Szerkesztőség! Farkas Sándor, Siófok, Koch R. u. 27/B szám alatti lakos március 18-án megjelent levelére az alábbiakat válaszoljuk. A Siófok, Koch R. u. 27/B sz. épület egyéves szavatossági b'ejárását a beruházóval közösen 1986 őszén tartottuk meg. A jegyzőkönyvben rögzített és vállalt hibák kijavítási határideje 1987. május 30. A Somber a fentieken kívül 1987. január 28-án három penészes lakásra pót- bejelentést tett. Ezek javítási határideje 1987. szeptember 30. A javítási munkákat megkezdtük, és a vállalt határidőn belül elvégezzük. A lakók igényét figyelembe véve igyekszünk a vállalt határidő előtt befejezni. Tisztelettel: Delibeli József Dr. Gulyás István műszaki igazgatóh. Igazgató • Sáév Somber Tisztelt Szerkesztőség! A tanács közel tíz éve ígéri a Fenyves utca 1—11. között lakóknak, hogy utcánkban járható utat építenek. Nem aszfaltúira gondolunk, hanem egy egyszerűbb, olcsóbb, de járható útra. Tanácsülésen elmondtuk, a tanács csak a fuvardíjat fizesse meg, a téglagyáraktól ugyanis ingyen lehet törmeléket kapni, elterítését a lakók társadalmi munkában elvégeznék. Sajnos még erre sem kaptunk ígéretet. A most értékesített telkeket közművesítve árulják. Mi már több évtizede itt lakunk, nekünk miért nincs jogunk járható úthoz? Tisztelettel: Pellérdi Tibor Kaposvár, Fenyves u. 3. és 44 aláírás Sfcom Huszonnégy kanadai nyárfát vágtak ki hétvégén Kaposváron a Munkásőr sor és Damjanich utca környékén. A munkát a városi tanács megbízásából a Hód fakitermelő gmk végezte el. Á fakitermelésre azért került sor, mert egyes fák elöregedtek, másoknak a virágpora légzőszervi panaszokat okozott. Berzsenyi-est a népegyetemen Berzsenyi Dániel költészetéről s a nemrég ismét megalakult Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság működéséről, eddigi eredményeiről, terveiről beszélgettek a hétvégén a siófoki népegyetem hallgatói a társaság vezetőjével, Takáts Gyula költővel, dr. Kanyar József történésszel, Fodor András és Kiss Dénes költővel a Dél-balatoni Kulturális Központ szekciótermében. A szokásosnál népesebb közönség nagy érdeklődéssel hallgatta az ismert alkotók vallomását a Vas megyében született s a somogyi Niklán élt, elhunyt költőóriásról, majd a hallgatóság soraiból többen is véleményt fűztek az elhangzottakhoz. A költő- vendégek egy-egy alkotásukat is bemutatták. Az irodalmi est kellemes színfoltja volt a Berzsenyi szavalóverseny egyik győztesének, Máté Krisztinának, a Perczel Mór gimnázium tanulójának versmondása. A búcsú Kemenesaljától című verset adta elő a többi között, amely akkor született, amikor Berzsenyi elindult végleges otthona, Somogy felé. Új légi menetrend Tegnap lépett életbe és október 24-ig tart az új nyári menetrend. A MALÉV 30 ország 40 városába indít gépeket A menetrend összeállításánál igyekeztek tartaná a jól bevált, s a megfelelő nemzetközi csatlakozásokat biztosító, valamint a többi légi társaság menetrendijéhez kellően igazodó indulási és érkezési időpontokat. A MALÉV és a Ferihegyre közlekedő külfödidi légi társaságok járataival a nyári menetrendi időszakban összesen 52 külföldi várasba lehet közvetlenül repülni. Nyáron a legtöbb MALÉV-járat az NDK-ba indul., csúcsidőszakban 46 gép hetente. Az európai nagyvárosok közül hétbe minden nap indít gépet a MALÉV. Újdonság, hogy a nyári idényben két járatot indítanak szombatonként Burgaszba, s pénteken is megy MALÉV-gép Varsóba. Új a hétfői amszterdami MALÉV-járat is. A tavalyi sikeres kezdeményezés nyomán az idén újabb MALÉV- gépek lesznek nemdohányzó járatok, számuk 18-ra emelkedik. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 75. szám 1987. március 30., hétfő He gyorsan, de hibátlanul! Közlekedési vetélkedő Siófokon A 25. nemzetközi iskolakupa, illetve a XII. ifjúsági közlekedésbiztonsági kupa megyei döntőjét Siófokon a IV. számú iskolában rendezte a hétvégén a Somogy Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, az MHSZ és az úttörőelnökség. A résztvevőket, versenyzőket, a felkészítő tanárokat, közlekedési rendőröket Németh Gábor rendőr alezredes, a megyei közlekedésbiztonsági tanács titkára köszöntötte. Hogy miért fontos, hogy az állampolgárok már gyerekkorban megtanulják a közúti közlekedés írott és íratlan szabályait, nyilvánvaló, örvendetes, hogy az évenként nagyobb követelményeket támasztó mozgalomban nagyon sok úttörő és középiskolás diák vesz részt, az idén például 98 iskola mintegy öt és fél ezer tanulója kapcsolódott be a versenybe. A selejtezők, az elődöntők legjobbjai jutottak a megyei szintű vetélkedőre s onnét ugyancsak a legjobbak indulnak tovább az április 7—9-én tartandó országos döntőre, majd a nemzetközi versenyre. 11 kerékpáros és 9 segédmotoros mérte össze tudását a dönjtőben. Elméleti — kresszel és közlekedési egészségtannál kapcsolatos kérdésekre válaszolták, majd a gyakorlati feladatokat végezték el. A versenyen nem a gyorsaság, hanem a hi- bátlanság, tehát a pontos, körültekintő munka számított erénynek. Az értékelést számítógéppel végezték; a szünetekben közlekedésbiztonsági videofilmeket vetítettek. A kerékpáros csapatok közül első lett Marcali, a második Fonyód, a harmadik Siófők. Az egyéni versenyben első Doma Róbert (Fonyód), második Pandur Tímea (Marcali), a harmadik Gyuricza Zita (Fonyód). A segédmotorosok közül az 1—2.' a marcali gimnázium, a 3. a kaposvári Munkácsy csapata. Az egyéni versenyben 1. Balázsi Tamás, 2. Szabó Imre, 3. Arany Attila (mindhárom a marcali gimnázium tanulója). VÁR A VIDEO Tavaszi diákcentrum Gazdag programmal várják a diákokat a tavaszi szünetben Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központban. A diákcentrum rendezvényei már április 2-án, csütörtökön megkezdődnek, e napon az esti kabaréra a középiskolásokat várják. Népi játékok, kismesterségek bemutatására kerül sor 5-én délután, a vendéglátó a Zengő együttes lesz. A táncház fél négykor kezdődik. Mindhalálig zene — egy film címe az ötből, amit másnap délután kezdenek vetíteni a „video- jour” 21 óráig tartó programjában. Nagy Feróval csigabiga-koncertet rendez a művelődési központ 11-én. A megye diák amatőr együttesei közül a legjobbak mutatkoznak be 12-én a gálaműsor keretében. A kisebbeknek rajzfilmekből válogattak a 6-i video- programjába; ez reggel 9 órakor kezdődik. Másnap tizenöt kilométeres biciklitúrára lehet jelentkezni, szintén reggel 9 órakor. A számítógépes pályázatot 9-én reggel 9 órakor értékelik. 10-én ismét ezekkel az okos gépekkel találkozhatnak a gyerekek. A népszerű számítógépes játékoknál is népszerűbb a húsvéti ajándékkészítés. A húsvéti vásár, házibutik és játszóház 11-én reggel 9 órakor kezdődik s tart egészen délutánig. Halász Judit és a Bojtorján együttes koncertjével 15-én zárul a városi művelődési központ tavaszi szünetre összeállított diákcentrum programja. Mozdulatlan órák A munkaidő ugyanakkor, de mégis egy órával korábban kezdődik. A nyári időszámítás kezdete előtt a tévé is bemutatta, hogy az illetékesek hozzáfogtak a köztéri órák mutatóinak átállításához. Volna mit átállítani Kaposváron is: a megyeszékhelyen négy köztéri óra segíti (segítené) a tájékozódást: a Budai Nagy Antal utca és a Petőfi tér sarkán, a Honvéd utcai ABC előtt, a Donnerben a felüljáró mellett, valamint a Berzsenyi és a Latinca utca sarkán. Az órák nem fiatalok: húsz éve készült válameny- nyi. Ettől függetlenül pontosan járhatnának, csak ingaóra is kellene a vezérlésükhöz. Az ingaórát az oszlop közelében, valamelyik intézményben helyezik el, s az irányító jeleket vezeték közvetíti az órához. Ezeket a drótokat azonban rendre elszaggatják, s így az órák nem mutatnak semmit. A szépülő belvárosban pedig- nincs egyetlen időjelző sem. A sokszínű forgatag és a majdani öntöttvas padok szomszédságában jó lenne egy szépmívű közóra is. F. L. Két halálos baleset a hétvégén Pénteken 19.25 órakor az M—7-es autóúton Biller István 29 éves budapesti műszerész kisiparos autóval elütött egy, az úttesten szabálytalanul áthaladó gyalogos nőt. Az asszony a helyszínen meghalt. A gyalogosnál olyan irat, amelyből személyazonosságát megállapíthatták volna, nem volt. A vizsgálat szerint a baleset során Patrik Andrásné 26 éves foglalkozásnélküli, volt kaposvári lakos halt meg. Bom U tatjuk a fantázia legújabb repülőgépének prototípusát, a farkán jól látható Ibusz emblémával. Egy kaposvári kertben lencsevégre kapott — éppen landolni készülő — csoda utasai nem megfáradt üzletemberek, világot látó turisták vagy hazatérő elefántvadászok, hanem megkopott nyuszik, kiszolgált babák, ha,jahagyott kaucsukfigurák. Lehet, hogy csak egyszerű madár- és emberijesztőve] találkoztunk? Éjszaka Nagyatádon Kocsis Gábor László 25 éves segesdi műszerész nem az útviszonyoknak megfelelően vezette autóját, és egy kanyarban az árokba hajtott. Utasai közül Filó László 22 éves autószerelő súlyos, Horváth József 25 éves segédmunkás, Karácsony László 25 éves esztergályos és Pö- tör József 20 éves segesdi lakos könnyű sérülést szenvedtek. Szombaton reggel Siófok előtt Kállai József 30 éves miskolci anyagvizsgáló szabálytalanul előzött, és nekiütközött egy, előtte forgalmi okokból lassító autónak, azt átlökte a menetirány szerinti bal oldalra, s összeütközött a szemben szabályosan közlekedő, Döme Lászlóné 37 éves, boglárlellei üdülővezető által vezetett autóval. A vétlen gépkocsi vezetője, valamint a vétkes autóvezető és egyik utasa, Sándor Gyuláné 44 éves miskolci háztartásbeli súlyos, a vétkes autó többi utasa; Szele Ildikó 17 éves tanuló és Sándor Gyula 55 éves miskolci lakosok köny- nyű sérülést szenvedtek. Délután Hollád külterületén dr. Kovács László 57 éves villamosmérnök, budapesti lakos autójával áttért a menet* ’•ány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Sziráczki János 23 éves, sa- jókazai lakatos által vezetett autóval. A vétkes gépkocsi utasa, Horváth Margit 80 éves, budapesti nyugdíjas a helyszínen meghalt. A vétlen gépkocsivezető, valamint utasai: Sziráczki Gyula 27 éves nevelő és Jaskó Ildikó 21 éves nevelő, sajókazai lakosok, könnyű sérülést szenvedtek. ÚJ HAJÓSOK A BALATONON A Mahart Balatoni Hajózási Leányválilalaita megfiatalított személyzettel készül az idei szezonra; a napokban befejeződött tanfolyamán 30 fiatal tett sikeres vizsgát. Képeztek A, B és C kategóriájú hajóvezetőket, géphajó kormányosokat, gépmestereket és gépkezelőket. -Az új hajósok — mihelyt a tóról eltűnik a jég — nyíltvízi járatokon és kikötői manőverezéseken tesznek hatósági vizsgát. A hétvégi erős szél összetörte a balatoni jeget, április 1-jén megindul a komp Szántód és Tihany között. Hasonlít — A barátnőm mindig Alain Delonnal hasonlít össze. — De hát semmiben sem hasonlítasz rá, Péter! — Igen... Ö is mindig ezt mondja. Nőorvosnál — Rossz helyre jött, kedves uram. Én női bántalmakat gyógyítok. — Éppen azért jöttem ide, doktor úr! Engem a feleségem bánt... Remek — Honnan ez a remek egytálétel? — A konzervdobozból. — Ne mondd! És magad is nyitottad ki? Fázékony A feleség reszket a paplan alatt, és ezt sut- | tog ja: — Drágám, amikor kislány voltam, az anyám mindig a karjába vett, amikor fáztam. — No és? Keljek föl most, az éjszaka kellő közepén, és hívjam idt a jó édesanyádat? Elettársak Ödön és Lujza harminc éve élettársak. Egy szép napon Lujza félénken megkérdi: — Mit gondolsz, Ödön, ne szánjuk rá magunkat a házasságra? — Jó, jó... De kinek kellünk már mi ketten? Egyoldalú — Vádlott, tehát maga már többször volt büntetve? — Ne legyen egyoldalú, bíró úr, hiszen többször voltam szabadlábon is. A hét vicce A skót felesége hazaér az orvostól. — Az orvos azt mondta, hogy sürgősen levegőváltozásra van szükségem! — mondja a férjének. Mire a férj: — Szerencséd van, asszony. Éppen megfordult a szél! Hős Kovács sokáig iddo- gált Szabóval. Tántorognak hazafelé, kis vártat- va Kovácsék elé érnek. — Idefigyelj! — húzza ki magát Kovács. — Éjjel van, részeg vagyok, dörömbölni kezdek, és az asszony nem szól egy szót sem! — És miért nem? — Mert reggel elutazott! Somogyi Nepla Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézb sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató