Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-04 / 53. szám

1987. március 4., szerda Somogyi Néplap 3 ÁZ IPARRÓL MÁSKÉPP Tegyük fel, hogy rádió­vagy tv-riporter módján, mikrofonnal a kezünkben, körinterjút készítünk a já­rókelőikkel a városi utcán. Jó néhány embert megállí­tunk, s mindenkinek ugyan­azt a kérdést tesszük fel: Mondja uram (asszonyom), mi jut eszébe, ha azt a szót hallja, hogy ipar? A válaszok könnyen elkép­zelhetők. A legtöbben nyilván azt felelnék: hát a gyá­rak ... No meg a bányák .., Nekem a minisztérium épü­lete, illetve a miniszter arc­képe jelenik meg a lelki szemeim előtt... Csaknem biztosra vehet­jük, hogy a megkérdezettek alig vagy csak elvétve szól­nának a szövetkezeti, tsz stb. iparról. Pedig mit is mond a statisztika? Nem ke­vesebbet: a magyar ipar ál­tal előállított mintegy 1200 milliárd forint termelési ér­tékből 82 százalékban ré­szesedik az állami ipar. To­vábbi, csaknem 6 százalék­ban tsz és állami gazdasági ipar, mintegy 5,5 százalékkal az ipari szövetkezetek, 1,5 százalékkal a magánkisipar, beleértve a gmk-kát és pol­gárjogi társaságokat is. Az építőipari szervezetek 1, a szövetkezeti szakcsoportok, vgmk-k újabb 1, az áfészek szintén 1, az egyéb ipari szervezetek pedig 2 száza­lékban veszik ki részüket a termelési érték előállításából. Ügy véljük, e számok meg­győzően bizonyítják, hogy az ipar sokkal sokszínűbb, bo­nyolultabb, mint ahogy vél­nénk. Az olvasó persze, megkér­dezhetné : de miért fontos ez egyáltalán? Mint minden tudásnak, en­nek is megvan a maga elő­nye. Először is, ha valaki az iparcikkboltokat járva nem kap meg valamilyen keresett árut, ne feltétlenül a „ma­gas” minisztériumot vagy magát a minisztert vegye célba a „fohászkodásával”, mert nem lesz igazságos. Napjainkban ugyanis már mintegy kétszázezerféle ter­méket gyárt a magyar ipar. Könnyen beláthatjuk, hogy az Ipari Minisztérium ága­zati felelőssége alá tartozó néhány száz iparvállalat kép­telen ennyit előállítani. Egy hasonlattal élve: ha min­denért ezt a néhány száz cé­get tennénk felelőssé, épp úgy melléfoghatnánk, mint az egyik jeles ünnepünk előtt a kenyérhiánnyal. Ha visszaemlékszünk, mindenki az állami sütödékre gyana­kodott, ott „nyomozott”, mígnem kiderült, hogy e sü­tőüzemek épp úgy dolgoz­tak, s épp annyi kényeret adtak, mint más nagy ünne­pek előtt. Jó néhány ma­gánpékség és magánkereske­dő viszont — mit sem törőd­ve a lakosság igényeivel — már az ünnep előtt ünnepel­ni kezdett. A Belkereskedel­mi Minisztériumban ekkor kijelentették: úgy igazságos, ha a magánpékség, a ma­gánkiskereskedő is csak ak­kor pihen, ha már megsü­tötte, illetve eladta a maga szokott kenyérmennyiségét. Végtére is a kenyérellátás — általában az emberek el­látása — nem tehető függő­vé a szeszélyektől. Nyilvánvaló az is, hogy iparunk sokat emlegetett magúj ulását, szerkezeti kor­szerűsítését sem lehet a né­hány száz minisztériumi vál­lalatra korlátozni. Ebben az ország mintegy 4500 állami, szövetkezeti, tsz stb. ipari üzemének egyaránt részt kell vennie. Elképzelhetetlen másképp, hiszen ezt a négy- és félezer szervezetet a köl­csönös függésnek bonyolult szövevénye hatja át. A kis­üzemek többnyire a nagyok­tól vásárolják meg a feldol­gozásra váró nyers- és fél­készanyagokat, a termeléshez szükséges gépek, berendezé­sek, szerszámok sokaságát stb.-t. A kisüzemek viszont speciális csavarokat, fogas­kerekeket, temérdek más ap­róbb alkatrészt, egyedi be­rendezést állítanak elő a nagy. gyáraknak. Bár a ter­mékek többnyire kicsiny ér­téket. képviselnek, viszont, ha nem érkeznek meg idejé­ben, vagy megérkeznek ugyan, de elavultak, mit sem ér nélkülük a nagyüzem sok­millió forint értékű gépe, terméke. Ezért kerülhet ne­héz, sőt szorongatott hely­zetbe a minisztériumi ipar is, ha csak azt korszerűsí­tik. Ennek felismerése az ipar- politika szakértőire, meg az iparért felelős pénzügyi szak­emberekre tartozik. A Köz- gazdasági Szemle című fo­lyóirat 1987. januári számá­nak egyik tanulmánya, vagy­is Várhegyi Éva ”A vállala­ti dinamizmus forrásai” cí­mű írása bizonyítja, még ők is elfeledkeznek arról, hogy a magyar ipari termelés majd ötödét nem az állami ipar adja. Ezért az ipar fej­lesztésére szánt hitelekből, pénzekből aránytalanul, mél­tánytalanul keveset adnak a szövetkezeti, tsz stb. ipar­nak. Ez a gyakorlat káros, már eddig is visszaütött. Ha boldogulni akarunk, itt. is változtatásra lesz szükség. M. L. A tisztább Balatonért Köszönet a télen helytállóknak A Balaton vízminőségének védelme és az üdülőkörzet tehermentesítése a legfonto­sabb feladat 1983 óta — amint azt a megyei tanács végrehajtó bizottságának teg­napi ülésén megállapították. Az eddigi intézkedések jól segítették a balatoni üdülő­körzetben a feladatok össze­hangolt megoldását, s ez volt az előrelépés alapja is. A Minisztertanács tavaly mérlegre tette a központi intézkedési terv megvalósu­lását, s meghatározta a VII. ötéves tervre szóló tervet. Azt is előírta, hogy a megyei tanácsok szintén készítsék el a sajátjukat. A végrehajtó bizottság a balatoni üdülőkörzet VII. öt­éves tervi regionális rende­zési tervének és hosszú távú fejlesztési programjának megyei intézkedési program­ját tartalmas vita után egy ellenszavazattal elfogadta. Ezután is első helyen áll­nak a Balaton vízminőségé­nek javítását szolgáló intéz­kedések. így például folyta­tódik a szennyvízcsatorna építése Balatonszentgyörgy- től Alsó-Bélatelepig. Szó van végleges szennyvíztelepi tel­jesítőképesség kialakításá­ról Fonyódon, Boglárlellén, és Balatonkeresztúron, a tel­jesítmény növeléséről Siófo­kon. A strandokon, a déli part közterületein javítják a hi­giéniai állapotokat több hul­ladékgyűjtő, konténer-il­lemhely, zuhanyozó elhelye­zésével. Folytatódik a hulla­dékgyűjtés és -kezelés gépe­sítése, megfelelő szemétlera­kóhelyek kialakítása. Gondot okoz azonban a belterületi vízrendezés. A meliorációhoz nagyobb köz­ponti segítségre van szükség. A program szerint jobban figyelnek a levegő tisztasá­gának védelmére. Gondolnak a magas partok csúszásve­szélyére, így a legveszélyez­tetettebb balatonföldvári omlásveszély elhárítására. A megye érzi felelősségét a Balaton iránt, amint azt dr. Gyenesei István megyei tanácselnök a vitát összegez­ve megfogalmazta. De csak nagyobb mértékű központi eszköz felhasználásával le­het érezhetően előrelépni a tóparton. Ezt a vb jelzi a kormánynak, a balatoni tár­caközi bizottságnak is. így természetes, hogy mindazt, ami most az elfogadott prog­ramban szerepel, rugalma­san, az anyagi fedezettől füg­gően valósítják meg. A megyei tanács vb elfo­gadta a közlekedési osztály munkájáról, valamint a téli közlekedési és közellátási feladatok ellátásáról szóló jelentést is. A testület kö­szönetét tolmácsolta mind­azoknak a szervezeteknek, személyeknek, amelyek és akik kiemelkedően helytáll­tak. Néhányat ki is emeltek az ülésen: így az élelmiszer- ellátásban és szállításban résztvevőket, a honvédséget, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakula­tok katonáit, a Közúti Igaz­gatóságot, a MÁV Pécsi Igaz­gatóságát, a tanácsokat, kü­lön a marcalit és a megyei tanács közlekedési osztályát. A vb elismeréssel szólt a la­kosság helytállásáról és meg­értő magatartásáról. Több millió tonna mészkő talajjavításra Több millió tonnás mész- kővagyont tártak fel a Ma­gyar Állami Földtani Intézet kutatásai Fertőrákos térsé­gében. A rendkívül magas, 97 százalékos kalciumkarbo­nát tartalmú mészkő közvet­lenül a felszín alatt helyez­kedik el, és igen alkalmas talajjavítási célokra. Az al­sóbb rétegekben ugyancsak nagy mennyiségben találtak olyan puha, jól faragható mészkövet, amely szobrászat­ra és műemléki épületek fel­újítására használható. A soproni Dózsa Termelő- szövetkezet Fertőrákos hatá­rában már meg is kezdte a talajjavításra alkalmas mész­kő bányászatát. Alapvető biztonság Hálózatfelújítást végez­nek Bizében a Dédász mar­cali kirendeltségének a dol­gozói. A munkák során be­tonoszlopokra cserélik a ko­rábbi fa villanyoszlopokat. Lefestik a lámpakarokat is. A munka jelentős része azonban, a mintegy 2 kilo­méter hosszúságú vezeték- csere. A régi vezetéket csaknem harminc évvel ezelőtt építet­ték, napjaink előírásainak már nem felelnek meg. Az új vezeték keresztmetszete négyszerese a korábbiénak, és növeli az áramszolgáltatás biztonságát. A Faktor faktorjai Nyomdaüzem épül Csurgón A csurgói szociális foglalkoztatót tizennyolc évvel ezelőtt hozták létre, hogy a nagyközség és a környék csökkent mun­kaképességű lakóinak megélhetést biztosíthassanak. Hat év­vel ezelőtt 3,4, tavaly előtt 7,5, az idén pedig több mint tizenöt millió forint nyereséget értek el. Tetszetős kabátokat néze­getünk Kismarton Árpád fő­könyvelővel a csurgói Faktor foglalkoztató egyik irodájá­ban. A gyártáselőkészítők megvalósult álmai, és a csur­gói Napsugártól átmentett ötletek sorakoznak itt. Az ország minden részébe szál­lítanak belőlük, ha a vevő úgy kívánja, akkor néhány darabot is. A piacon meg kell élni — s a Faktor meg is él. Kell egy, a kereskede­Önkéntesen könnyebb A csendes, szerény fiatal­emberről kevesen gondolnák, hogy milyen határozottan és őszinte hittel védd a mozgal­mat. Egy éve dolgozik a Sáév KISZ -bi zattságának titkári beosztásában. Előtte meós volt a vállalat műanyag- nyílászáró-üzemében. Gelen­csér József életútja egyene­sen ívelt föl. Szakmunkás- képző után érettségit szer­zett a Kaposvári Ipari Szak- középiskolában, jelenleg pe­dig a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskola harmadéves levelezés hallgatója magas­építő szakon. Jól ismeri te­hát mind a diákok, mind a munkások életét, gondjait. — A mozgalomban mégis nehéz megtalálni velük az összhangot. Kétszázötven KISZ-tagunk van. Az átlag­életkor huszonöt-huszonhét év, s ez elég magas. Egyik legfontosabb feladatunk a fiatalítás, de nem minden­áron törekszünk erre. A mai tizenéves korosztály mintha kicsit elfordult volna a KISZ-től. Ennek egyik okát a „kötelező” jellegben látom. A megújulás első lépcsőfo­kának az önkéntességet tar­tom. Ha valaki nem akar dolgozni vagy ki akar lépni, nem érdemes visszatartani. Aki viszont tesz valamit a mozgalomért, az kapja is meg érte a jutalmát. Nem elsősorban anyagiakra gon­dolok. bár természetesen az sem elhanyagolható. Talán ennél is fontosabbak az olyan programok, amelyek érdeklik a dolgozóikat. Azt gondolom, ez lehetne a vál­toztatás kiindulópontja. Igyekszünk a vállalatnál mozgalmasabbá, színesebbé tenni a közösségi életet, hogy minél többen találják vonzónak. Voltak már sike­res próbálkozásaink, de akadtak kudarcba fulladt tervek is. Hogy csak egyet említsek ez utóbbi közül. Vállalatunknál sok a szak­munkástanuló, aki az iskola elvégzése után — akár még a szerződés felbontása árán is — elhagyja a vállalatot. Szeretnénk őket itt tartani. Ügy gondoltuk, szívesen fo­gadnák egy szakmunkásklub megalakítását. Érdeklődés hiányában azonban még ma sem működik. A tanulók az ifjúsági klubon kívül csak nyelvtanfolyamokra és szá­mítógépes foglalkozásokra jártak. A reményt azonban nem adjuk fel; beadtuk pá­lyázatunkat a megyei KISZ- bizottság kiírására, s ha si­kerülne pénzhez jutni, ott­honosabbá tehetnénk a klu­bot. A vállalat évi harmincezer forintot ad az ifjúsági alap­ra. Ennek nagy részét a du­nántúli fiatalok rendezvény­sorozatára költik, ahol ti­zenegy vállalat fiataljai mé­rik össze politikai, sport- és szakmai ismereteiket. A KISZ-bizottság házon belül is rendez vetélkedőket, s az alapszervezetek rendszere­sen tartják egymással a kap­csolatot. — Év elején sok a mun­ka. Minden második-harma­dik napra jut egy-egy tag­gyűlés, igyekszem mindegyi­ken részt venni. Tagja va­gyok a városi bizottságnak, s igyekszem mindenhol ott lenni, ahol szükség van a munkámra. A szabadidőm nagy részét tanulással töl­töm, a diploma megszerzésé­ig másra nem nagyon jut idő. Ha lazítok egy kicsit, akkor legszívesebben olva­sok. A mozgalmi munkában is van még mit tanulnom. Rendszeresen járok tovább­képzésekre, már azt gondo­lom, ez a munkánknak csu­pán az egyik oldala. KISZ- titikár, mozgalmi vezető nem lehet meg hit és lelkesedés nélkül. lemhez jó érzékkel alkalmaz­kodó vezető, és egy lelkes üzletkötő. Az előbbi Szakály Béla üzemvezető, az utóbbi egy nagykanizsai nyugdíjas, Pap Béla. Nem mellékes az sem, hogy a csurgóiak olcsó portékákat kínálnak a nagy- kereskedőknek. Tehetik, hi­szen a szociális foglalkoztató kedvezőbb körülmények kö­zött gazdálkodik, mint egy hagyományos szövetkezet vagy vállalat. — A minap Berzencén jár­tam és egyik bedolgozójuk­kal beszélgettem. Azt mond­ta, hogy a kereseti lehetősé­gek jók. Más üzemekben vi­szont éppen az alacsony bé­rek miatt panaszkodnak. — Más közgazdasági sza­bályzók között dolgozunk, de nemcsak ez a lényeg. Állan­dó foglalkoztatottjaink és bedolgozóink darabbért kap­nak. Ha többet gyártanak, természetesen több is kerül a borítékba. A növekvő nyereség felté­telt teremt a termelés bőví­tésére, a fejlesztésre. Csur­gón élnek ezzel a lehetőség­gel. Horváth Ernővel, a mű­szaki fejlesztési csoport ve­zetőjével beszélgettünk erről. Az Állami Fejlesztési Bank pályázata útján jelentős ösz- szeghez juthattak. Három év alatt harmincmillió forintot használtak föl a foglalkozta­tó fejlesztésére. Tavaly eb­ből kilencmilliót ruháztak be, az idén tizenhétmilliót költhetnek el, míg jövőre négymilliót használnak föl. — Mire költik a saját fej­lesztési alapból, állami tá­mogatásból és hitelből ösz- szeálló harmincmillió forin­tot? — Épületek vásárlására, mert szűkös körülmények kö­zött dolgozunk. Megvásárol­tuk a rendőrség régi épüle­tét, a szomszédunkban levő családi házat és telket, hogy itt is bővíthessünk. Egyebek között létrehozunk egy of­szet nyomdát csehszlovák és NDK gépekkel. A plakáttól kezdve a névjegykártyáig, mindenfélét készíthetünk majd az év közepétől. Ezzel új munkalehetőségeket is te­remtünk, részben szakembe­rek letelepítésével, de túl­nyomóan csökkent munka­képességűek foglalkoztatá­sával. Nagyatádon kétmillió forintos beruházással varro­dát alakítunk ki, huszonöt embert vehetünk föl. Már dolgoznak az építők. A volt kisegítő iskolában szabásza­tot hozunk létre. Január el­sejével önálló építőbrigádot alkalmazunk a munkák meggyorsításához. Az újdon­ságok közé tartozik, hogy a bőrdíszműves szakmával is szeretnénk foglalkozni. Az előkészítő zsúfolt mű­helyében három kislány dol­gozik: Lóki Mária, Szlavecz Lilla és Kovács Katalin. Marcaliban tanulták a szak­mát, s ha nem kínálkozott volna ez a lehetőség, akkor ott is dolgoznának. Mindhár­man csurgóiak. — Egyetlen gépünk van, így aztán meg kell osztanunk a munkát — mondja Kovács Katalin. — Egyikünk tervez, a má­sik előkészít, a harmadik varr — veszi át a szót Lóki Mária. Divatos táskákat mutat­nak, saját modelljeiket, ame­lyeket eddig csak a Faktor csurgói boltjaiban lehetett megvásárolni, de rövidesen Veszprémbe is eljutnak. On­nan kapták az első jelentő­sebb megrendelést. Számíta­nak arra, hogy az ő „fakto­ruk” is fejlődik. Tizennyolc év alatt egy olyan üzem alakult ki, amellyel számolni kell a piaci versenyben, s amelyre érdemes figyelni. Nagy Jenő í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents