Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-21 / 68. szám
1987. március 21., szombat 5 RÁDIÓSZEMLE A Magyar Tanácsköztársaság emlékének tisztelgő kiállítás nyílt tegnap a kaposvári oktatási igazgatóság aulájában. A magyar festészet kistükre címmel megrendezett tárlatot Zátonyi László, az intézmény igazgatóhelyettese nyitotta meg a szép számmal összegyűlt vendégek, munkatársak és hallgatók előtt. Kiemelkedő — stílusában és tartalmában egyaránt változatos — festészeti alkotások kerültek a közönség elé hazánk és szűkebb pátriánk képviseletében. Elismerésre méltó az a kezdeményezés, melyet az intézmény a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának segítségével valósított meg, és melyet Zátonyi László így foglalt össze megnyitó beszédében : — A megyei oktatási igazgatóság vezetői és tanárai arra törekednek, hogy intézményünk kapuit szélesre tárjuk, ablakait tágra nyissuk a mindennapok valósága előtt; hogy a politika klasszikus és modern művelői a tudományos tanok mellett csaknem ezer hallgató előtt a nagyvilág és hazánk állapotát a lehető legsokoldalúbban ismerhesse meg. Törekvésünk, hogy az intézmény klasszikus értelemben vett alma mater legyen, jól érezze magát és lélekben is gyarapodjon hallgatóságunk, dolgozó közösségünk és sokezer vendégünk. A tizennyolc, túlnyomó- részt Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból rendezett kiállítás a képzőművészet jelenkori képviselőinek érzelem- és gondolat- világát közvetíti azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljon szemlélői vizuális szépérzékének fejlesztéséhez. A szerencsés válogatás a képek elhelyezésének választékossága ugyancsak hozzájárult az élmény elmélyítéséhez. Bráda Tibor lazán, fátyol- szerűen egymásba simuló, okkersárga tónusai, a suhanva táncot lejtő és a fa koronájával ölelkező nőalakjai a természet újjászületésének visszatérő szertartását eleveníti meg Tavasz- ünnep című alkotásán. Éles kontrasztként felel erre Vdíi Rezső Zsidó Trecento című döbbenetes: lilás, vörös, fekete színekkel kiáltó mementója. Ugyancsak magához vonzza a tekintetet a nagyméretű világoszöld, széles ecsetvonásokkal vászonra vitt Sáripuszta képe, melyet Fehér László elevenített meg. A tájképek közül kiemelkedik még a végtelen nyugalmat árasztó Tengernél című alkotás: Csavlek András, és a Vidéken című: Wahorn András stílusában megfogalmazott, szándékoltan primitív, figurális ábrázolással megbontott alkotása. Leitner Sándor Hegedűse és Bráda Tibor Szárnykészítője az alkotó ember világát jeleníti meg emlékezetesen. A kortárs képzőművészet szinte valamennyi hangulati és formai megjelenítést magába foglaló kiállítását május 31-ig tekinthetik meg a látogatók. Várnai Ágnes Hírünk a Szigethy Gábor irodalom- történész mindig jó érzékkel nyúl történelmünk olyan területeihez, amelyek érdekesek és izgalmasak lehetnek a ma embere számára is. Évekkel ezelőtt az ő szerkesztésében kezdődött meg a Gondolkodó magyarok című sorozat kiadása. Ezek a vékonyka — és ami mai világban nem kevésbé fontos: olcsó — füzetecskék egy-egy olyan irodalomtörténeti kuriózumot tartalmaznak, amelyek mára már elfelejtődtek, alig vannak irodalmi köztudatunkban. A sorozat népszerűségét bizonyítja, hogy nem egy kiadvány ezek közül már nem található meg a könyvesboltok polcain. Izgalmas kérdéseket feszeget Szigethy Gábor akkor is, amikor átrándul egy-egy műsor erejéig a rádióba. Csütörtökön délután Ládafia címmel sugárzott harminc perces műsort szerkesztésében a rádió. Alcíméül ezt olvashattuk: Hírünk a világban. Külföldet járó tapasztalatunkból tudjuk, hogy Magyarországot a turisták többnyire úgy ismerik és képzelik, hogy a végtelen magyar pusztaságban lóháton betyárok járnak, természetesen fokossal vállukon, s a gazdag idegeneket minduntalan megállítják, hogy elrabolják értékeiket. A műveltebbek még tudni vélik azt is, hogy ezek a kincsek aztán a szegény nép között kerülnek igazságos fölosztásra. Még betyárneveket is tudnak említeni, ha nagyon megerőltetik magukat. Ha ma nem is ennyire egyhangú a kép, másfél száz esztendeje még erősen így világban festett. Szigethy Gábor két angol író útirajzára lelt, s tette közkinccsé. Lady Craven 1785-ben járt a mi földünkön, Európa nagyvárosait szemlélte meg. Magyar- országon jószerével csak átutazott. George Robert Gleig pedig egy évtizeddel a szabadságharc előtt adta ki útiélményeinek leírását. Anekdotákkal átszőtt írásai alátámasztják ezt a fokos-gulyás képet, amely tulajdonképpen azóta is végigkísér bennünket. Hírünk a világban. Miért fontos egyáltalán, hogy érdekeljen bennünket az a vélemény, amelyet más nemzetek fiai alkotnak rólunk. Szigethy Gábor arra hívja föl figyelmünket, hogy egy- egy sommás megállapítás nagyon régtől vert már gyökeret az európai népek köz- tudatában. S igaza van abban is, hogy ismernünk kell, és ismernünk illik azokat a forrásokat — legyenek is akármilyen régiek —, amelyek népünkkel foglalkoznak. Megfigyelhetjük egyébként, hogy szinte kivétel nélkül minden népre ráhúznak a többi nemzetek valamilyen skatulyát. Az angolok hidegvérűek, a franciák legendásan könnyelműek, az olaszok hangosak, és így tovább. Mindez nem zárja ki azonban, hogy könnyed angolt lássunk utazásaink során, netán túlontúl merev franciát, vagy csendes, félénk olaszt. így azon sem kell különösebben bosszankodnunk, hogy gulyáslevest kedvelőknek tartanak bennünket. V. I. EGY NAGYDÍJAS ALKOTÁS Az »/tő lépéfk tiker* Az idei játékfilmszemle zsűrije elsősorban azért ítélte a Csók, anyu című alkotásnak a megtisztelő nagydíjat, mert a bemutatott műveik közül ebben látta leginkább megvalósulni azokat a törekvéseiket, amelyék a mai magyar társadalom tükrözését tűzik ki célul. Mindezt '>«zik úgy, hogy építenek a ■játék, humor eszközeire, tehát ezáltal a közönség szélesebb rétegéhez szólnak. A rendező Rózsa János filmjéről ítélve pontosan ismeri a nyolcvanas évek Magyarországát, tisztában van a működő mechanizmusokkal, remek szereplőgárdát választott, a hivatásosok mellett. Egy ilyen típusú szerepre — mint a söha semmire rá nem érő apa, nem lehetett jobbat találni Koltai Róbertnál. Aki azonban mindvégig őrizkedik — a film előnyére — a sikeres kabarés zárna i tó 1, s nem viszi el az általa kedvelt „csocsis” irányba. Udvaros Dorottya is hitelesen alakítja a munkájában, meg a második, harmadik műszakban megfáradt asszonyt, s igazán élvezetes pillanatokat Filmjegyzet szereznek a gyermekszereplők is. Rózsa tudja azonban, hogy a vígjáték nem kaphat nagyobb súlyt a filmben, mint a tragikum. Ez a fajta nevetés ugyanis nem azonos azzal a kacajjal, amelyet a tíz-húsz évvel ezelőtt készült francia filmek okoztak. Szomorúságos ugyanis, hogy az emberi kapcsolataink a konyha falénak fölírásaira szorítkoztak, utasítások és mentegetőzések sokaságává. A gimnazista kislánnyal együtt gondolja a néző: ez nem család. Egy bekövetkezett tragédia (meghal a nagymama, anélküli, hogy a kórházban valaki is meglátogatta volna, s egy mjdnem bekövetkező: a kislány öngyilkosságot kísérel meg) döbbenti rá az egész családot: életformájuk, a család tagjainak a kapcsolat- nékülisége elgondolkodásra kell hogy késztesse valamennyiüket. Ezután egy „családi nap” beiktatásával csak reménye lehet a szűkebb közösségnek éppúgy, mint a nézőknek, hogy megoldódnak majd a problémák. Semmiképpen nem a filmszemle zsűrijének munkáját minősíti az a megállapítás, hogy helyenként Rózsa eltúlozza, túl karikírozza szereplőit. Árt például a filmnek a családlátogatóba érkezett pedagógus jelenete. A magéra hagyott tanárnő ugyanis leissza magát, s ezzel azt a hamis illúziót sugallja a nézőben, hogy oktatásunk azért tart ott, ahol tart, mert a magyar pedagóguskar nem rendeltetésszerűen használja föl a család- látogatásra szánt időt. A jelenet annyira nem tipikus, és annyira nem jellemző, hogy veszít hiteléből az egész alkotás. Amellett dramaturgiáikig is döccenőt Okoz ez a betét. Természetesen a jó filmek képesek kiheverni egy- egy ilyen melléfogást. Ez történt a Csók, anyu esetében is. Varga István Műszerészképzés Fonyódon Az első félév sikerült. Az új képzési forma állja az idő próbáját. A harminc tanuló félévi eredményével nem volt probléma, s lassan a gondokon is úrrá lesz az iskola vezetősége. A Fonyód! Ipari Szakmunkásképző Intézetben új képzési forma indult el szeptemberben. Az első elképzelésekben még rádió- televízió-szerelő oktatás szerepelt, a minisztériumi döntés azonban mér híradás- technikai műszerész szakközépiskolai osztály indításáról szólt. A rendelkezés késve érkezett, így utólagos beiskolázásra volt lehetőség. Jelentkezőben azonban már tavaly sem volt hiány, s az érdeklődés azóta tovább erősödött. Nem csoda, hisz nagy a távlata a híradástechnikának, s valószínű, hogy munkaalkalmaikban sem lesz hiány. A szakosztály beindításával messzemenően egyetértett a Budapesti Híradástechnikai Szövetkezet boglárlellei üzeme is, hiszen az utánpótlás gondjánák enyhülését várja az új képzéstől. Fonyódon már van egy üzemegységük, s a jövőben még egy építését tervezik, s ott szükség van jól képzett szakemberekre. A szövetkezet vállalta egy tanműhely építését is, melyre már beadta a pályázatát. Csepregi Endre boglárlellei főüzemvezető elmondta, hogy másodévtől a tanulók gyakorlati oktatását is szeretnék az üzemben megoldani. A gyerekek így közvetlenül is bekapcsolódhatnának a termelésbe, a vállalat vezetői is megismernék őket, s lehetőséget teremtenének arra, hogy a legjobbak érettségi után a szövetkezetben maradhassanak. — Legnagyobb gondunk a műhelyhiány, reméljük a következő tanév elejére megoldódik — mondja dr. Nárai Gábor iskolaigazgató. — A tervezett háromszintes tanműhelyben jó körülmények között, szakemberek irányításával sajátíthatnák el a tanulók a szakma alapjait. Gyakorlati oktatókban nincs hiány, problémánk elsősorban a közismereti tárgyakat tanítókkal van. Iskolánkban eddig csak szakmunkásképzés volt, s ezekre a tárgyakra nem kellett annyira odafigyelni, mint ahogy ezt a szákközépiskolai képzés már megkívánja. Kezdetben gondot jelenített a tantervek, tankönyvek beszerzése is, reméljük mindez a következő tanévben már nem lesz így. Az első évben alapozó tárgyakkal foglalkoznak tanulóink, a speciális, szakirányú képzést harmad-negyed évben kezdjük el. Két-két napot töltenek a gyerekek a tanműhelyben, s úgy látszik, ezek a két hét legjobb napjai. — Nagyon szeretünk a műhelyben dolgozni, sokkal jobban mint az iskolában tanulni — vallja meg Erdődi Csaba, aki Csökölyből érke,- zett Fonyódra. — A követelmények elég magasak, de gondolom, ez kell is, hisz a legtöbben szeretnénk főiskolán, egyetemen továbbtanulni. A vidékiek kollégiumban laknak, a kis közösség hamar összekovácsolódott az együtt töltött félév alatt. Délutánonként számítástechnika, videófoglalkozások várják a fiatalokat, s rengeteg olyan szakkör van, mely az érdeklődésükhöz és a szakmához is kapcsolódik. Az iskola indításának nem titkolt célja a megye műszaki utánpótlása, a fiatalok itt-tartása a megyében. Szükség van a jól képzett szakemberekre, s reméljük, ebben az osztályban valóban ilyeneket nevelnek. H. E.