Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-13 / 61. szám

1987. március 13., péntek Somogyi Néplap 7 ▼ sportBI A legeredményesebb időszak volt HÍREK Március A nap 6,03 órakor kél, és 17.45 órakor nyugszik; a hold 15.27 órakor kél, és 5.33 órakor ;nyugszik. Nagyító alatt a K. Rákóczi SC nizsi általános iskolában fo­lyik az utánpótlásnevelés szakképzett edzők irányítá­sával. Atlétika Korábbi eredményeit to­vább javítva újabb lépést tett előre az országos szak­osztályi rangsorban a Rákó­czi atlétikai szakosztálya. Teremhíány miatt továbbra sem tudnak megfelelő erősí­tő- és kondicionálómunkát végezni. Az eredmények nö­vekedésében jelentős szerepe van a szervezettebb, össze­hangolt munkának, az ösz­tönzési rendszernek. A szak­osztály az utánpótláskorúalk versenyeredményei alapj án az országban a legjobb 15 között található. A múlt év­ben megnőtt a felnőtt és junior korú versenyzők mi­nősítése. A szakosztály 1982- ben a 35., 1983—85-ig a 29., 1986-ban a 26. helyen vég­zett 1312 bajnoki minősítési és az 50,5 olimpiai ponttal. Az atléták tavaly összesen IX országos bajnokságot nyertek. A szakosztály kor- csoportonkénti legjobbjai: Farkas Ágota, Bók László, Szánti Szilvia, Barcza Sán­dor, Einer Edit, Kovács László, Szili Krisztina, Vö­rös László, Bognár Mária, Kiss Brigitta, Raczkó Ró­bert, Zsár Zsuzsanna, Nyúl Tünde és Kiss Lajos. Iliben. A csapatépítés mar a harmadik vonalban meg­kezdődött, s az NB II-ben mindössze egyetlen játékost igazolták. Az eredmények dicsérik a szakmai munka színvonalát, az utánpótlás helyzete azonban rendkívül felemás. A nevelés átgondolt szervezeti rendszere a tárgyi féltételek hiánya miatt nem hatékony. Az öt csapat szinte katasztrofális körül­mények között készül, s en­nek ellenére az ifjúsági I. stabilan helytáll az NB-s mezőnyben, és megfelelőnek mondható a serdülő I.. sze­replése. A másik három együttes — elsősorban léte- s'ítménylhiány miatt — ké­pességeinél gyengébben sze­repel. A sportág utánpótlá­sát alapos és tervszerű kép­zési rendszer szolgálja. Nyolc testnevelőtanár mint­egy 100 fős előkészítő cso­porttal foglalkozik. (8—9 éves fiúk); közülük kerül­nek a legjobbak ötödikes korukban a „labdarúgó-osz­tályba'’. Ritmikus sportgimnasztika Az egyesület legfiatalabb szakosztálya, álig egy éve került a Rákóczihoz. A ver­senyzők átlagéletkora 10 év, bár náluk is található kiemelkedő képességű spor­toló, a felnőtt I. osztályú és válogatott Gyenesei Anita, Hírek a megyéből A Kaposvári Rákóczi SC — a megye legnagyobb sportegyesülete — a közel­múltban minden korábbinál sikeresebb időszakról adott számot. Mindez a sportsi­kerekre értendő. Gazdasági téren ugyanis már koránt­sem ilyen kedvező a hely­zet. Míg 1985-ben az egye­sületet a problémamentes gazdálkodás jellemezte, 1986- ban már mintegy 2,5 millió forintos „mínuszt” mutatott a mérleg nyelve. A kiváló sporteredmények tehát ne­héz helyzetet teremtettek. Ezúttal elégedjünk meg a gondok felvillantásával, részletesen a sportsikerekről szólunk, sportáganként. Asztalitenisz A „B” kategóriás szak­osztály veretlenül nyerte az NB Il-t és visszakerült az élvonalba; ott kiválóan helytállt. Kaposvárra került Frank Béla, aki játéktudásá­val, tapasztalatával rendkí­vül nagy húzóerőt jelentett. Rajta kívül dr. Szita László és a fiatalok közül Hayden Zsolt nyújtotta a legtöbbet. A bajnoki szereplésen túl említést érdemel Frank és Sáhó egy-egy ranglistaver­senyen aratott győzelme, s Franknak az országos „10- ek bajnokságon” elért 4. he­lyezése. A sikeres szereplés felté­tele volt, hogy a sportolók végre megfelelő körülmé­nyek között gyakorolhassa­nak, jászhassanak. A múlt évben készült el a Rákóczi asztalitenisz-csarnoka, ez megoldotta a létesítmény- gondot. Itt, valamint a Ki­PÉNTEK-tokija, Táncsics SE— ynely. Kapos- sportcsarnok, 17 ó. sportgimnasztika szágos I. osztályú vidék- .jnokság. Fonyód, sport- csarnok, 8 ó. SZOMBAT Röplabda NB I: K. VI Izzó—Duna- varsány. Kaposvár, városi sportcsarnok, 14 ó. NB II: Tab—Szombathelyi TK, Tab. 12 ó. K. Dózsa— Dunaújvárosi V. Kaposvár, Tóth L. iskola, 14 ó. Ritmikus sportgimnasztika Országos I. osztályú vi­dékbajnokság. Fonyód, sportcsarnok, 8 ó. Teke NB III: K. Fáklya—Táév. Kaposvár, Közút-pálya, 10 ó. Tollaslabda Megyei egyéni bajnokság. Kaposvár, gyakorlóiskola, 9 ó. Kézilabda Úttörő megyei teremtorna döntője. Kaposvár, sport- csarnok, 8.30 ó. Spartakiád Kaposvár, városkörnyéki döntők. Asztalitenisz: Ka­posvár, Kaposplast-csarnok, 8.30 ó. Sakk: Kaposvár, Dó­zsa Gy. u. 14., 8.30 ó. Lö­vészet: Kaposvár, MHSZ­lőtér, 8 ,ó. Nagyatádi körzeti döntő, sakk: Nagyatád, HEMO, 9 ó. Olimpiai ötpróba Az idei első próbázási le­hetőség, gyalogtúra. Rajt minden helyszínen 9 órakor. Barcs: sportcsarnok. Nagy­atád: József Attila Kollégi­um. Boglárlelle: leilei tor­nacsarnok. Kaposvár: városi sportcsarnok. Labdarúgás Az együttes tavaly meg­nyerte a területi bajnoksá­got, és minden elképzelést felülmúlva szerepel az NB Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász— Eger. Siófok, 14.30 ó. (Bog­nár). Területi bajnokság, a kez­dési idő 14.30 ó.: K. Építők —Csurgó (Laskai), Somogyi BSE—Nagybajom (Fodor Gy.), Boglárlelle—K. Vasas, Szőlősgyörökön (dr. Csapó). VASÁRNAP Kosárlabda NB I: Hódmezővásárhely —H. Táncsics SE Hódmező­vásárhely, 11.30 ó. (ha a Táncsics SE pénteken győz!). Ritmikus sportgimnasztika Országos I. osztályú vi­dékbajnokság. Fonyód, sport- csarnok, 8 ó. Ünnepélyes eredményhirdetés várhatóan 14 órakor. Atlétika Somogy megye mezei fu­tóbajnoksága. Kaposvár, Cseri park, lló. Spartakiád Körzeti döntők. Asztalite­nisz: Nagyatád, Ady Endre gimnázium, 9 ó. Tollaslab­da: Segesd, műv. ház, 9 ó. Olimpiai ötpróba Gyalogtúra: Marcali, VSE-sporttelep, 9 ó. Labdarúgás NB 11: K. Rákóczi—Vác. Kaposvár. Rákóczi-pálya, 14.30 ó. Területi bajnokság: Boly— Marcali. Boly, 14.30 ó. (Osz- termayer), Paks—Nagyatád. 14.30 ó. (Vavika). Megyei bajnokság: a kez­dési idő 14.30 ó.: Tab—So- mogysárd (Szerecz), Balaton­szárszó— Balatonszentgyörgy (Polecsák), Barcs—Balaton- f öld vár (Hosszú), K. Gazdász —Kiss J. SE (Horváth I.), Kaposgép VL—Fonyód (Dunkler). Kaposváron a városi sportcsarnokban rendezték meg az úttörő kézilabda te­remtorna területi döntőjét. A lányóknál Berzence, Ka­darkút, Boglárlelle, a fiúk­nál Csurgó I., Kutas, Ne- mesvid sorrend alakult ki az első három helyen. * * * Két fordulót játszottak le a megyei sakkcsapat-baj­A Kaposvári Sportiskola leány kosárlabdacsapata részt vesz a Baranya megyei úttörőbajnokságban, s az 5— 8. helyért játszik úgy, Rogy mind a négy csapat ren­dez egy-egy tornát, s az ott játszott mérkőzések alapján dől el a sorrend. A kapos­vári tornán a következő ered­mények születtek: Szekszárdi Dózsa—Kasi 63-23, Pécsi Tasi aki tavaly tagja volt az EB-n 5. helyezést szerző ma­gyar kézi szercsapatnak. A szervezett utánpótlásnevelés érdekében 1986 őszétől a Berzsenyi iskolában szakosí­tott tantervű, 15 fős elsőosz­tályos RSG-csoport tanul és gyakorol, őket az óvodás- tanfolyamokon választották ki. Tájékozódási futás A „B” kategóriás szakosz­tály versenyzőgárdája a ko­rábbiakhoz képest 40 száza­lékkal nőtt. Pavlovics Gá­bor megnyerte az első íz­ben megrendezett IBV-t, va­lamint több nemzetközi ver­senyt. Emellett győztese volt mind az egyéni nappali, mind az egyéni éjjeli orszá­gos bajnokságnak. Az ifjúsá­gi csapat az OB-n bronzér­mes lett. Úszás Az igen mostoha uszoda- viszonyók ellenére a szak­osztály újra előbbre lépett. Nemcsak a versenyzők szá­ma nőtt, hanem a minősíté­sük is. Kanizsai Zsolt, Gi- mesi Csaba és Zaccomer La­jos aranyjelvényes minősíté­se mellett négyen ezüst-, négyen pedik bronzjelvényes minősítést szereztek. A leg­eredményesebb versenyző: Kanizsai Zsolt. nokságból. Eredmények: Marcali VSE—K. Spartacus 1,5-8,5, Nagyatád—Nagyba­jom 4,5-5,5, Volán Surján SE—1Tabi MSC 6-4, Nagyba­jom—Marcali 4-6, Volán Surján—Nagyatád 9-1, Tab —K. Spartacus 2,5-7,5. A verseny állása: 1. K. Spar­tacus 16, 2. Volán Surján 15, 3. Nagybajom 9,5, 4. Marca­li 7,5, 5. Tab 6,5, 6. Nagy­atád 5,5 pont. Harc a labdáért a Kasi— Szekszárd találkozón. —Bonyhád 38-28, Bonyhád— Kasi 37-22, P. Tasi—Szek­szárd 40-39, Szekszárd— Bonyhád 38:46. P. Tasi—Kasi 58-30. A csoport állása a 2. forduló után: 5. Pécsi Tasi 12, 6. Bonyhád 10, 7. Szek­szárd 8, 8. Kasi 6 pont. SPORTMŰSOR Lányok a palánk alatt [13 Péntek Krisztián A várható időjárás Időnként erősen felhős lesz az ég, néhány helyen hószállingózással. Napközben többjeié megélénkül az északi szél. A hőmérséklet csökken. Ma, pénteken pedig plusz 2 és mí­nusz 3 ,fokig emelkedik. A távolabbi kilátások (keddig): a több órás napsütés ellenére hideg marad az idő. Üjabb havazás várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 8 és .mínusz 13 fok.-------- N • • • • ____ L ottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint csütörtökön a 11. já­tékhéten Budapesten, a te­levízióban megtartott lottó­sorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 39, 46, 49, 59, 72 — Szlovák szólisták ver­senyét tartják szombaton Budapesten, a Dózsa György Művelődési Központban. Ä versenyt azzal a céllal hir­dették meg, hogy újabb te­hetséges népművészeti elő­adókat kutassanak fel a Ma­gyarországon élő nemzetiség körében. A felhívásra 32 helységből 88 műsorszámmal neveztek be énekesek, zené­szek, prózai előadók. — Illyés Gyulára emlé­keznek ma a fonyódi heli­konon a találkozó költői. A most hetedik alkalommal megrendezett helikon dél­után két órakor kezdődik a Karikás Frigyes Gimnázium és Szakközépiskola kollégi­umában. — Kiadta Palasovszky Ödön válogatott verseit a Magvető Kiadó. A méltatla­nul elfeledett magyar avantgarde költő munkái hosszú idő óta. most válnak széles körben hozzáférhető­vé. — Hat gimnázium 20 ta­nulója vett részt a dél-du­nántúli területi német ver­seny kaposvári elődöntőjén a Táncsics gimnáziumban. A haladó kategóriában a mar­cali Lady gimnázium há­rom-, a speciáLis kategóriá­ban a kaposvári Táncsics gimnázium két és a Munká­csy gimnázium egy, az alap­tantervű kategóriában pedig a siófoki Perczel gimnázium két, a kaposvári Munkácsy gimnáziumnak egy tanulója jutott tovább. Ök vesznek részt megyénkből az április­ban kilenc megye részvéte­lével tartandó területi verse­nyen. Négy súlyos sérülés Személygépkocsijával elütöt­te szerdán este az úttesten tar­tózkodó 54 éves Orsós György helybeli segédmunkást Homok- szentgyörgyön Bokronics László 25 éves gépszerelő. Orsós élet- veszélyes sérüléseket szenvedett. Szabálytalanul kanyarodott ke- rékpárjával Somogyszilban Klein Péter 60 éves gépkezelő, és személygépkocsival elütötte az öt szabályosan előző Babai Ernő 23 éves tollgyűjtő. Klein Péter súlyosan megsérült. Nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját Marcali és So- mogyzsitfa között Gál György 35 éves nagykanizsai robbantó­mester, és (az árokba hajtott. Gál György .és egyik utasa, a 23 éves nagykanizsai Kovács Csaba súlyosan, a másik két utasa — Juskó János és Hor­váth László — pedig könnyeb­ben megsérült. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ 85 éve született Ungvári Lajos (1902—1984) Kossuth.díjas szobrászmű­vész. A budapesti iparművé­szeti Főiskolán végezte ta­nulmányait, ,s 1936-ban szere­pelt először egy gyűjtemé­nyes kiállításon a főváros­ban. A Százados úti művész- telepen dolgozott, s különbö­ző köztéri szobrokat, jelentős síremlékeket alkotott. 1953- ban művészeti munkásságát Kossuth-díjjal jutalmazták. Müvei zömükben realista, il­letve naturalista felfogásúak. Alkotásai közlil legismerteb­bek az 1942-ben Székesfehér­váron felállított Szószóló cí­mű szobra, a budafoki szov­jet emlékmű, továbbá a debreceni Csokonai Színház­ban elhelyezett Kazinczy- szobor; ez utóbbit 1959-ben alkotta. Egyéb alkotásai közül em­lítést érdemel az 1963-ban a debreceni tudományegyetem előtt felállított Férfialak cí­mű kompozíció, valamint az 1969-ben Tapolcára került tllö katona című szobra. — Ma tartja küldöttköz­gyűlését a siófoki Áfész. A szövetkezet tavalyi árbevé­tele egy milliárd 219 millió forint, 73 .millióval több mint 1985-ben volt. Nyeresége a tervezett 45 millió helyett 51,5 millió forint. — Mi a haza, ki a ma­gyar? címmel állítottak ösz- sze műsort az 1848—49-es szabadságharc emlékére a kaposvári tanítóképző fiatal­jai. Tegnap este tartották a főiskolán a Szépen magya­rul, szépen emberül mozga­lom keretében a szép ma­gyar beszéd helyi versenyét is. — Elkísérnek a csillagok címmel antológiát jelentetett meg a Krúdy Gyula Irodal­mi Kör. A novellákat, ver­seket tartalmazó kötet Barcs János két prózáját is bemu­tatja. — Ajándékot kapott min­den tízszeres véradó a Ka­posvári Húskombinátban. Kétszáznyolcvannégy dol­gozó több mint 112 liter vért adott. — A fizetővendéglátás feltételeiről és követelmé­nyeiről tartott előadást teg­nap Siófokon dr. Márkus Il­dikó ügyfélszolgálati cso­portvezető a Dél-Balatoni Kulturális Központ Idegen- forgalmi kalauz című tanfo­lyamán. Az üdülőhelyi díj befizetésének módjáról Bol­dizsár Ferenc adóscsoport­vezető beszélt. — Virágos Marcaliért. Az idpn is megszervezik Marca­liban a házak előtti zöldsá­vok virágosítását. A népfront kezdeményezésére mintegy ötezer egynyári virágot ül­tetnek majd ki a lakók, s a költségvetési üzem kedvez­ményes virágárusítást is szervez. — Értesítjük Kedves Vendége­inket, hogy az ígali termálfür­dő 1987. március 17-től — vár­hatóan egy hónapra — műsza­ki okok miatt zárva tart. DRV Somogy Megyei Üzemigazgató­sága, — Üj cipöjavitó fiók nyílt Ka­posváron az Ady Endre u. 17. sz. alatt. Az üzletben hagyomá­nyos és gyors javítási szolgál­tatásokat vehetnek igénybe. (92861) — Megérkezett a VALDIVIA krém a Somogy Kereskedelmi Vállalat kaposvári és vidéki szaküzleteibe! (92897)

Next

/
Thumbnails
Contents