Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
1987. február 7., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS mS * * Irt ' ^ '''V ' 's \ ' . " 'fü'/ " ** DARVAS JÓZSEF Egy parasztcsalád története (Részlet) Iitthon írom ezeket a sorokat, a „szülői ház”-bani. A házunk itt' van a falu szélén: még egy lakóház következik utána, s ott már a szántóföldiek tarka táblái kezdődnek. Ha kiállók a kiskapuba, jól odailátok az első tanya udvarára, ahol Hibák, tyúkok s minden más elképzelhető házi szárnyasok hatalmas tálkái zajosíkodnak egymást marva, — majd nékíi-ndkivetiik magukat a tarlókon álló bú- zakereszteknek, a tejes csöveket dédelgető kukoricatábláknak és olyan dibolást tesznek bennük, hogy nézni is szenvedés. Bérlő lakik ebben a tanyában, afféle gazdulni alkaró muszáj-paraszt, aki a gazdálkodás megszokott, majdnem szertortássizerűen egyforma és változatos rendjét valami hajcühős, mindig rohanó rendetlenséggel váltotta föl, mintha a bérlet néhány esztendeje alatt minden lehetőt ki akarna szedni a húsz hold földből.. Míg a távolabbi tanyák gazdái minden esztendőben tanyaudvar versenyt szoktak rendezni, az ő udvarán a disznók rendeznek verseny- túnásít: itt minden az uradalmi méretekben tenyésztett jószágfallkák gyarapodását szolgálja. Mintha még a gabonát is csak azért vetnék, hogy az állatok kedvükre dibolhas- sanalk benne... S a környéken lakó parasztok, ákikben még mindig az ugarok és legelőik föltörésének öröklött izgalma él, idegenkedve, értetlenül s méltatlankodó kifakadá- siokkál nézik ezt a gazdálkodási stílust. Esztendők óta nézik már, és mégsem tudnak vele megbákülnii itt nálunk s a többi falus zélii házaikban sem, mert ezéknek a házaknak nemcsak az ablakai néznek a tanyákra, de a bennük follyó ellet gyökerei is errefelé nyúlnak dúsalbb ágazással. Nemrégiben még közigazgatásilag is a tanyáikhoz tartozott ez a magában álló házsor és csak néhány évvel ezelőtt ismerte el a falu hozzája tartozó riésznék: postás jár már erre és kisbíró kíséri sűrű útjain a végrehajtót, — az élisimertetés előtt pedig a határt járó botos mezőőr végezte el ezeket a tiszteletreméltó föladatokat. Igaz, hogy akkor már nyolc óra után megkapták itt a leveleket azok néhányan, akik egyáltalán kapni szoktak nagyritkán, most meg csak tizenkét óra felé ér ide a pos|tás és az is igaz, hogy a végrehajtó kfisfbírói segédlettel is szigorúan behajtja rajtuk az adót, — dehát mégis csak falusiak. Harminc esztendővel ezelőtt, mikor a pa- rasztbiintdkok szilárd frontját ezen a leggyöngébb ponton áttörte a falusi szegények egy kicsiny, de elszánt csapata: cselédembe- nek, meg más kétkezi munkások, maga az elbocsátó falu sem hitt a vállalkozás eredményességében és teljesen magukra hagyta őket, hogy vesszenek hát, ha nincs bennük semmi a félelem alázatosságából... S egy negyedszázaiddal későbben, mint győzelmes fiákat fogadta őket keblére. Pedig a címzetes tanyai változás nem esett ezen a részen: a házsor egy lépésnyivel sem terjeszkedett tovább. Valójában azonban alaposan megváltozott itt minden. Abban az időben, amikor ez a település fölépült, az utolsó ház tövében futó dülőúton túl, egy majdnem kétszázhoidas zsí- rosparaszti birtok terült el. A velünk egy partra vetődött emberek jó része innen szerezte meg az évi kenyerét: Itt kaptak részes aratást,, harmlarios fcufcoricaföldet, azután napszámos munkáért téli tüzelőre szalmát, szá- nizéfcet, tavasszal tuskósizedést a búzavetésien. Apám is innen, szinte a kasza mellől vonult be tizennégyben, s hogy többet vissza sem tért, anyám is innen kosarazgatta esztendőkön keresztül igyekvő munkájáért az életet, fölnevelni bennünket, négy apró gyerekét. Jó ember volt a birtok gazdája, még a régi patriarchális szellemű zsírosparasztok között is a legemberségesebbek agyiike. Igaz: tele volt feudális hajlandóságokkal, nem nézte jószemmel, ha az „emberei” közül valamelyik bármilyen vonatkozásban is többre törekedett, mint szerinte „illett” volna, s anyám iránt is igén megcsappant a segítő hajlandósága, mikor az minden kapacitálása ellenére sem szánt engem apám kétkezi sorsára, hanem polgári iskolába adott, — de a tiltakozó szavak nem a sajátjai voltak: úgy mondta őket szinte egyazon hangsúllyal, ahogyan osztálya gondolkodása diktálta. Úgy érezte, hogy neki joga van beleszólni azoknak az embereknek az életébe, akik az ő kamrájából eszik a kenyeret, s még akkor sem mulasztotta el rosszalló szavait fölemelni, mikor a bátyáim húszéves korukban, sok esztendős bé- neSkedás után, mesterségre adták a fejüket, és inasnak mentek. Akik viszont vágyaikban és szándékaikban nem léptek túl azon a határon, amelyet számukra a „kenyéradó gazda” szimbólumában megmögzített gazdag paraszti feudális fölfogás megszabott, azok mellett kitartott még akkor is, amikor a rideg üzletesség már javában bontogatta a patriarchális építményieket. Érdemes megemlíteni, mert jellemző szín a háború előtti agrárszocialista mozgalmak társadalmi képéhez: egyik legjobb és legkedvesebb munkása vezető szerepet vitt a helybeli mozgalomban — de ő ezt soha nem nehezményezte. Talán a földesúr ellen közösen vívott harcok emlékeiben gyökerező osz- tályéiméniy diktálta ezt néki, talán az, hogy egyes emberek szavaikkal való lázadozásai mögött nem érezte meg egy vastörvényszerűséggel kiformálódó réteg föltörekvő akaratát, — de tény az, hogy csak akkor ébredt föl benne az ösztönös tiltakozás, ha a hozzája közel álló egyesek próbálgatták az egyéni emelkedés kapaszkodóit. Mikor a húszas évek végén meghalt, a terjedelmes birtok tizenöt—húszholdas darabokra hullott szét, mert ő nem volt az egyke híve és hosszú élete folyamán mintegy tíz gyereket nemzett. S a birtok szélén lapuló házsor a szép szomszédságban eltöltött esztendők alatt mintha csak ezt a pillanatot leste volna hunyorgó ablakszerűéivel; megvetette lábát a frissen nyíló mesgyék közein, s kiharapott néhány pár-holdas darabot az új tulajdonosok parcelláiból. Igaz: a földvásárlók nem az első telepesek csapatából, s nem is azok leszármazottjaiból kerültek ki. Azok, mintha öröklött átok súlya húzná őket, megmaradták mind a régi, s más-más színekkel megújuló szegénységben. T. Ágoston László Haris néni dióbele Ismerik azt a gyermekdalt, hogy „Töröm, töröm a mákot, / Sütök véle kalácsot...”? Az óvodában mindenki énekelte. No, persze felnőttként másképp játslszák ezt. Először is nem mákot törünk, hanem diót. Meg borsot egymás orra alá. De nem külön-külön, hanem egyszerre. íme, a játékszabályok. Végy — lehetőleg facsemete lerakatban , méregdrágán — egy diófasuhángot. Ültesd el a kiskertedben, és ápol- gasd, nevelgesd, míg meg nem öregszel. Ha már megfelelően megvénültél, a fa is felnő, és teremni fog. Ezek után nincs más dolgod, mint fölmászni a tetejére egy hosszú bottal, és leverni a termést. Aztán a bábáddal kettesben fölszedegetitek a rózsás i köténykétekbe, leültök az asztalkátok mellé, és megtörögetitek, hogy legyen mit tenni a karácsonyi vagy húsvéti bejglibe. Ami kimarad, eladjátok a zöldségesnek, ezzel egészítve ki a többször fölemelt kisnyugdí- jatokat. Ez eddig világos, nem? így gondolta a szomszédasz- szonyom, Mariska néni is. Nagyon megörült, amikor meglátta a piacon, hogy 280 forintért mérik a dióbelet. Rögtön le is mondott a bejglisütésről, s hóna alá vette mind a három kiló dióbelét, és kiballagott vele a piacra. — Mennyiért adja, nyanya? — állt meg előtte a kereskedő. — Hát, fiam, nem vagyok én \olyan haszonleső; odaadom 260-ért. — Aztán őstermelői igazolványa van? — A saját fámon termett, minek ahhoz külön igazolvány? — Mert anélkül elzavarja a piacfelügyelő. Egye fene, adok érte százat, és nem ismerjük egymást! Nem jól van ez így — morfondírozott magában Maris néni, és beállított a sarki közértbe, ahol 240 forintért árulták az övénél jóval gyengébb minőségű állami dióbelet. — Mennyit adsz kilójáért, Jóska fiam? — Hát... száznegyvenet. Másnak annyit se adnék. Tudja, nekünk is többe van az adminisztráció, meg■ a pultra is föl kell tenni... Mariska néni hümmentett egyet, és elment a város másik végében levő zöldségfelvásárlóhoz. — Hát te, Miska, mennyit ígérsz érte? — Szép a diója. Maris né75 éve született Darvas József A nép — az édes ország Szinte hihetetlen, hogy már tizennégy éve halott. Élete egybeforrt a huszadik századi magyar politikai és irodalmi közélettel. Ameny- nyire író volt, annyira politikus is, és mindent, amit tett, népéért tette a jobbágyok utódja. „Dumiitrás” — a szegénységből kitörő népit, a parasztgyerekből tanítónak menő ifjú. Sokáig példa volt és zászló, a hűség és elkötelezettség írója, a Móricz halála után eszmélő nemzedék példaképe. Rá telkiintett a felszabadulás utáni első generációs értelmiségi — a szegénységből, a semmiből kiváló. Az ő példája: ha a sors pofozza is az embert, a feladat a szegényekért okosan harcolni, Az ő bölcsessége intette csak- azértiís-munkára az embert, és ha százszor is belébu- kott, hiát százszor felkelt, mert Darvas József életpéldája arra biztatta. Több mint ötven éve, 1932-ben jelent meg első kötete. Versiekkel kezdte ő is, de már akkor is novellái, cikkei, riportjai- voltak az izgalmasaik. Amit az is mutat, hogy a kor társadalmának nem is legérzékenyebb barométere, a rendőrség is rögtön fölfigyelt rá. A gyerekkori élmények olyannyira meghatározták írói világát, hogy mindig minden sorával azokra emlékeztetett, ákik az irodaiamba küldték. Élete első alkotói korszaka a műfajilag nehezen meghatározható „faluileíró” művek jegyében telik, ám ezek nem objektív szociográfiák, hanem i szépprózai szépségű személyesindulait-nyeivű ta-» nulmányok, amelyek a harmincas évekbeli országjárásának élményeit rögzítik, és amelyek a munkanélküliek minden rétegéről híven beszámolnak. Ezek a riportok, az 1934-foen megjelenő Országúton, városon, majd az ugyanebben az évben napvilágot látott regénye, a Fekete kenyér az állástalan fiatal tanítónak meghozta az ismertséget, a közfigyelmet, a magyar irodalom legjobbjainak barátságát. Már első írásai is szükség-' szerűen a népi írók közé helyezték Darvast. A sajátos és mégis közös élmény összekötötte a falukutatókkal, és maga is ihletet kapva tőlük soraikba állt. Ennek kiemelkedő jelentőségű bizonyítéka az 1937-ben megjelent A legnagyobb magyar fo-lu, amely szülőföldjének krónikáját tartalmazza egyrészt levéltárak és- régi újságok nyomán, másrészt saját élményei alapján. Itt a jelenről szóló helyzetkép olyan tudósalaposságú alátámasztást kap, amely szokatlan volt a kor színvonalas szociográfiái között is. Darvas József ekkor már valóban ném, nagyon szép. Megszámítom magának százhúszba. Még így is ráfizetünk. Tudja, mire a központba beszállítjuk az öttonnás kocsival... Leadminisztráljuk, elszállítják az ország másik felébe... — Miért nem itt adjátok el, fiam? Keresi a nép. — Nem lehet, Maris ■ né- ném. Itt a hegyvidékit áruljuk. Ez u módi. Különben nem töltené ki az árrést a költség. — Most már értem — csillant föl a szomszédasszonyom szeme. — Tudod mit? Mégis csak hazaviszem, és megsütöm bejglinek. Rászámítom az útiköltséget meg az adminisztrációt, és holnaptól kezdve olyan büszkén járok az utcán, hogy piszkavassal se érik föl az orromat. No hallod, kisnyugdíjas létemre én eszem a legdrágább bejglit... Csak az adóhivatal meg ne tudja! Mert még kivetik a három kiló dióbelemre a jövedelemadót ... népi író volt. e korszakát a nehéz sorsú szegónyparaszti világ határozta meg, és 1939-íben megjelent Egy parasztcsalád történetében a Puszták népéhez hasonlítható színvonalú döbbenetes erejű művet alkotott. Noha ez" a mű sakkal szubjektivebb korábbi ilyen írásainál, hiszen saját családja történetét követi nyomon. Az egész írás izzó szenvedély — egy nem létező, még megírásra váró paraszteposz előjelzése. Amikor ez a mű megjelenít, Darvasnak már sok kapcsolata volt a munkásmozgalommal. A kommunistáikkal való kapcsolat óvita meg sok buktatótól. Sajátos helyzetére pontos ez a meghatározás: „A népiek táborában ő vállalta legteljeseb~ ben a marxizmust, és a kommunisták között legér- tőbben a népi-nemzeti hagyományt.” Ahogy a Vízkereszttől szilveszterig című regénye, amely még 1934- ben jelent meg. is ezt bizonyítja, hiszen - az nemcsak egy szolgaévét első személyben elmesélő béreslegényt, egy helyzetével elégedetlen gondolkodó ifjú lelkivilágát ábrázolja, de mindazt, ami a falu népi hagyományai közül még élő valóság. Darvas Józsefinek a harmincas övékben szinte évente jelent meg egy regénye, 1935-ben az Állomás, 1937-ben a Falak mögött, 1940-ben a Máról holnapra, ebből készült a Szakadék című dráma, s abban az évben az Elindult szeptemberben, amely talán a legsikerültebb regénye. Az életrajzi ihletésű könyv egy tanítóképzős parasztim öntudatra ébredését ábrázolja, pontról pontira mutatva be mindazokat a társadalmi hatásokat, amelyek a szegénységből kiemelkedni vágyó tehetséges fiatalt akkoriban érték. S ennek a hatásmechanizmusnak szükségszerűen az az eredménye, hogy a fiú a magány után ' újra visszatalál családjához, ahonnan jött, a faluihoz. Ha végigtekintünk ezeknek a regényeknek a témáján, teljesen nyilvánvaló: a szerző egy nagyon fontos társadalmi réteg, a népből kiemelkedő értelmiségi szószólójának tekinti magát, és ez magyarázza Darvas megkülönböztetően, előkelő helyét a felszabadulás utáni magyar politikai életben, hiszen sorsunkhoz tőle kaphattunk példát, amikor hősei — és ő maga, a magányos elszigeteltségbe kerülő fiatal értelmiségi — megtalálják helyüket és kialakul bennük a megbonthatatlan kötődés azokhoz, akik küldték. Az elkötelezettség regénye ez a mű, magas művészi szinten. Kemény harcosa ő a felszabadulás előtti irodalmi élet- nék. Bántó és bántható. Ahogy sokszor elmondta, egy életen át szégyellt®, hogy fiatalos hévvel bírálta Nagy Lajos Kiskunhatomját, és sokáig sebzett volt Németh László kicsiinylő bírálata miatt. A háború alatt sokadmagával a népi baloldal álláspontját képviselte, a Márciusi Front egyik alapítója, a népfrontás politika szószólója volt, és mint ilyennek a bujkálás lett életformája. Amikor léteit az a történelmi korszak, amelyet „ezredévesnek” szokták mondani, s a „történelmi osztályok” helyett a munkásosztály és parasztság új világa kezdődött. Darvas első műve, az 1945- ös Város az ingoványon, ennek a bujkáló múltnak állított emléket. Leszámolás ez a mű mindazzal, ami volt. és az újrakezdés áhítatának himnusza. A város, amelyről szó van, természetesen Budapest, vagyis az ott sűrűsödő magyar szellemi és politikai közélet, az ingovány pedig a magyar történelem. Az ezután következő korszaknak legnagyobb hatású műve egészen biztosan — a már korábban megírt, de ekkorra megérő A törökverő című történelmi regény, Hunyadi személyéről és koráról. A mű a háború kitörésének előestéjén, 1938-ban jelent meg, s figyelmeztette az országot az uralkodó osztályok züHöttségére, és arra, hogy csak a dolgozó osztályok összefogása lehet a nemzeti lét, a függetlenség alapja. Az ő Hunyadija alacsony sorból fölemelkedő népi hős, aki életét a haza szolgálatában, a belső árulókkal, a külső hódítókkal vívott csatákban tölti. S a halálba is abban a hitben megy, hogy a győzelem eredményeképpen a nép lesz a nemzet: a nép — az ,,iides” ország. Az a fokozott közéleti tevékenység, amely a felszabadulás után osztályrésze lett — gyakorlatilag — a nagyobb lélegzetű alkotások születését megakadályozta. Kötetei cikkgyűjtemények; az Űj népért, új kultúráért című a művelődéspolitikai írásait tartalmazza, a Végig a magyar Szaharán riportjainak, Az író vizsgája irodalmi tanulmányainak és kritikáinak a gyűjteménye. Szépirodalmi művei közül a Szakadék filmváltozata említésre méltó. Első nagyobb lélegzetű írása az 1963-ban megjelent Részeg eső című regény. Ebben a népből jött értelmiséginek személyes konfliktusait és társadalmi sorsát kísérli meg ábrázolni; annak az egykori fiatalnak a felnőtt irodalmi mását teremti meg, akit megismertünk már korai regényeiben, önvizsgálat és önkritika — írták le már sokszor e regényről, de művészi ereje nem éri el a korábbiak szintjét. Elsősorban Darvas drámaírói munkássága vált jelentőssé, a Kormos ég (1959). a Hajnali tűz (1961), valamint a Részeg esőiből (1964) készült számos bemutató színházi esemény volt. E művek mindegyikében a társadalom és a személyiségfejlődés összeütközéseit próbálta felrajzolni. Ugyanez a metódus történelmi drámáiban. Az 1967-es Zrínyiben, az 1973-as Hunyadiban olyan helyzetet vizsgák amelyben a hős mint erkölcsi példakép m ár-már elbukik, de aztán mégis hű marad önmagához. E művektől elütő A térképen nem található című szodiográfiai ihletésű dráma, amely a fejlődésitől elmaradt falu képén mutatja be a szocialista élet ellentmondásait. Egyetlen vígjátéka, a Pitypang egy rosszul menő. a csőd szélére jutott termelőszövetkezet témájának ürügyén a mai falusi élet groteszk jelenségeit mutatja föl. Darvas József korai halála miatt sok terve maradt megíraitlan. Életműve azonban nem torzó; hű képe annak az életútaak, amelyet egy ötgyerekes orosházi özvegyasszony legkisebb fia megtett. Szalontay Mihály
