Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

1987. február 7., szombat 5 Élete tartalma a munka volt Ferenczy Károly emlékezete 125 éve született Ferenczy Károly, a hazánkat az euró­pai festészet főáramához kapcsoló nagybányai stílus meghatározó egyénisége, az impresszionizmushoz kap­csolódó magyar festészet vezető mestere. Művészeté­nek hatása alól egy kortár­sa sem vonhatta ki magát. Osztatlan tekintélye az avantgárd mozgalmak tér­hódításáig tartott. Bécsben született 1862. február 8-án. Atyja az er­délyi vaisút főigazgatója volt. Tanulmányait Buda­pesten és Sopronban végez­te, majd Magyaróvárra ke­rült a Gazdasági Akadémiá­ra. 1884-iben római útja so­rán ébredt igazi hivatására. Müncheniben kezdett el raj­zolni, majd 1887-ben Pá­rizsban, a művészet akkori fővárosában, a Julián aka­démián Bougereau-nak ta­nítványa volt, de leginkább Bastien-Lepage finom natu­ralizmusa hatott rá. Első műveit ebben a szellemben alkotta. Életének legfőbb tartalma a munka volt, életművét oly szigorú következetességgel építette fel, minit festésze­tünk történetében senki más. Azt az utat, amelyet helyesnek ismert fel, sem a kezdet balsikerei, sem a ké­sőbbi elismerések hatására nem változtatta meg. Mun­kássága fordulatot jelent művészetünk történetében. Utolsó képei arról tanús­kodnak, hogy a következő stílusfordulatnak is vezére lett volna, ha korai halála ebben meg nem akadályoz­za. Munkásságának első kor­szaka Szentendréhez kap­csolódik, ahol 1889-től négy évet töltött. Itt festette a hazai finom naturalizmus néhány gyöngyszemét, a Lá­nyok virágokat gondoznak (1889), a Kavicsot hajigáló fiúk (1890), a Kertészek (1891) és a Szarvaskertben című képét. 1893-íban Münchenbe köl­tözött. Ott került összeköt­tetésbe Hollósyval és köré­vel. Ferenczy festői nyelve valójában Münchenben nyerte el jellemző sajátossá­gait. Fejlődése során ezidő- től fogva a természet és az ember mély összeforrottsá- gát kutatta. Művei megtel­tek férfias lírával és benső- séggel. Előadásmódja pasz­tózusabbá vált. Színei meg­élénkültek. (A művész neje, Madárdal (1893), önarckép (1893). 1896-ban a Hollósy isko­la Nagybányára települt át, s Ferenczy Károly is, majd Hollósy távozta után a ko­lónia vezéralakja lett. A nagybányai táj biblikus hangulata, a Papok rétje, a Klastromrét és környéke új lendületet adott képzeleté­nek, Kiemelkedő alkotásai­nak fele Nagybányán ké­szült. (A Háromkirályok, 1898, Esiti hangulat lovakkal, 1899, A hegyi beszéd, 1896, Hazatérő favágók, Józsefet eladják testvérei.) Palettával ábrázolt ön­arcképe még színbelileg tar­tózkodó, de széles, merész ecsetvonásokkal festett. Kí­sérletei az impresszioniz­mus felé vitték — negyed­századdal a francia eredmé­nyek után, de önállóan ol­dotta meg a teljes megvilá­gítás hatását, a színek haj- szálfinam változásait a nap­fény hatására. Cigányok cí­mű (1901) képén a finoman összeszőtt reflexek játékát a színek tüze helyettesíti! Teljes elismerését 1903-as kiállítása hozta meg Buda­pesten. 1905-ben tanárnak nevezték ki a Képzőművé­szeti Főiskolára. Életmódja megváltozott, már csak nya­ranta tért vissza* Nagybá­nyára, Izvorára, a Rozsály- hegy oldalán fekvő vadász­iakba. Műtermében, Buda­pesten, új témák foglalkoz­tatták, figurális, főleg akt­képek és artistaábrázolások. Művészete évről évre össze- foglalóbbá vált. Mint minden igazán je­lentős művész, Ferenczy Ká­roly is koronként más és más hatást gyakorol a kor- társakra. Pályatársai előtt a természet jelenségeit tisztá­zó festői szándék legigazibb képviselője volt, a poszt nagybányaiakra — Bernáth. Berény, Szőnyi István ge­nerációjára — képeinek, emelkedett, költői hangula­tával, koiorizmusának ne­mességével hatott, Dési Hu­ber és kortársai konstruktív hajlamát vették észre. A mának a nagybányai hagyo­mány nosztalgiája mellett egyre inkább utolsó korsza­kának összegező, dekoratív hajlandósága mond legtöb­bet Maltisse-hoz közeledő, szőnyegszerű feldolgozásá­val. Rrecfvánszkv finna Elszólások és MR 10—14 Pályakezdők Pályát választani nehéz. A Kaposvári Pedagógiai Intézetben gyakorlati és elméleti vizsgálatok, vala­mint orvosi ellenőrzés után segítséget kapnak azok a nyolcadikosok, akik még nem döntöttek, hogy hol tanulnak tovább. Képein­ken a Kisfaludy utcai ál­talános iskola 8. B-s ta­nulóinak észlelésgyorsasá­gát, valamint megosztott figyelési készségét vizsgál­ják. Kétszer is láttuk, hogy küszködik a mikrofonnal Kudlilc Júlia, a Televízió népszerű bemondója a szil­veszteri Parabolában és an­nak megismételt jeleneté­ben. S jót derültünk Árkus József árgus szemmel elle­sett pillanatán, amely persze a képernyőn csak a jóked­vű magazinban talált helyet. Vannak azonban más elszó­lások is a rádióban. Adás közben. Nem arra gondolok, hogy hat óra helyett például hetet mond a reggeli be­mondó, s aztán néhány perc múlva kiigazítja, hanem az egy ihete elhangzott 168 óra két riportjára. Mind a ket­tő tanulságos, és nem a rá­diós kollégák hibájából tör­tént az elszólás. Az első az volt, hogy a Fe­rihegy környékén lakókat meghívták egy beszélgetésre —, hogy tisztázzák velük a zajártalommal kapcsolatos bejelentések sorsát. A klub­ban — hang után érzékelve — sokan gyűltek össze, hogy meghallgassák a szakembe­rek, az illetékesek vélemé­nyét. A ferihegyi zajártalom ugyan nem ér el hozzám, de magának a fórumnak a zaja betöltötte szobámat. Ha va­laki mérte volna az össze­jövetel színhelyén a decibe­leket, ugyancsak magas ér­téket állapított volna meg — ezt még az is tudja, aki csak a rádlió révén volt ré­szese az eseménynek. A la­Oot perc Sándor Györggyel Szándékosam nem nevezi magát humoristának. He­lyette a humorai ista szót használja. — Miért tartja ezt fontosabbnak ? — Ebben a szóösszetétel­ben egyszerre van jelen a humor és a morál. Előadá­saimban is e kettő ötvözé­sét próbáltam — próbálom ma is — megvalósítani. Sze­retem, ha műsoromon egyik pillanatról a másikra* tud nevetni az, aki egyáltalán nem akart nevetni. — A legtöbben önt egy szőkébb irányzat képviselő­jének tartják. Elfogadja ezt? — Valamikor, a kezdet kezdetén, azt mondta rám valaki: intellektuális va­gyok. Azóta ez rajtom ma­radt. Való igaz, hogy a szó igazi tartalmához nincs kel­lő felkészültségem, az álta­lam művelt. humorra talán illik a szó. — Ez azt jelenti, hogy megválogatja a közönséget vagy a műsorokat igyekszik hozzájuk igazítani? — Mindig válogatok, at­tól függően, hol lépek fel. Kilenc önálló estem van, ezek anyagát bármikor „elő- vehetem”, de válogatás jel­legű- műsorom is van. A megválasztásban szerepet kap még a hely is, ahol fel­lépek. — Ezt úgy értsem, hogy maga a város, például Ka­posvár is lehet ilyen szem­pont? — Feltétlenül. Valamikor itt dolgoztam a színházban, s egy-egy kaposvári fellépés előtt mindig feltételezem, hogy olyan közönségnek ját­szom majd, amelyik ehhez a színházhoz szokott, ennek az előadásain nőtt fel. S ez kö­telez. Egyéb oka is van azonban vonzódásomnak: ebben a városban játszik Kol'tai Róbert, akinek sokat köszönhetek, akiit a példa­képemnek iis tartok. Embe­rileg, előadásmódja miatt is közel áll hozzám. — Volt egy emlékezetes vitája Nagy Bandó András­sal az Élet és Irodalomban. — Hangsúlyozom, hogy Nagy Bandót igen tehetsé­gesnek tartom, s neki, mint a könyvében is írja, némi­leg én vagyok példaképe. Amikor a lapban megjelent a két írás, felhívtam telefo­non: úgy éreztem, túlságo­san „sarkosra” sikeredett a vita. Ma is azt vallom, hogy nekem az általam kitűzött célokat kell szem előtt tar­tanom akkor is, ha eseten­ként egy-egy poénnal keve­sebb is a műsorom. B. P. F. .kossági fórum egyre zajo­sabban — elnézést a szóis­métlésért — zajlott, dehogy ennek a hangáradatnak gá­tat vessenek a Ferihegy- ügyben illetékesek, szóvivő­jük a csodálkozás hangsú­lyával egyszer csak bejelen­tette, hogy bármit is mon­danák a repülőtér környéki lakosok, az intézkedések — pontosan elvégzett műszaki értékelések után — sorsa már eldőlt, azokon változ­tatni nem lehet. Ha fórum volt, akkor mi­ért voltak kíváncsiak a la­kosság véleményére? Ha pe­dig tájékoztatónak szánták mondandójukat az illetéke­sek, akkor írásban is meg­tehették volna. Vagy bizo-- nyítoni kívánták, hogy nem a reptér környéke a han­gos, hanem maguk a lako­sok? ... Ugyanebben a műsorban hallottam a Videoton vezető szakemberétől a robbanó ké­szülékekről. Az elszólásban ő Is kitett magáért. A ri­porter kérdésére, hogy mi­lyen fejlesztési elképzelései vannak, ezt mondotta: — Nem merném azt mondani, hogy volnának távlati elkép­zeléseink, mert nincsenek ... Ha ezt és az előbbi repté­ri esetet hallotta Koltai Ró­bert, már tudom előre^ hogy az .„illetékes elvtárs” mit fog mondani. Nevetünk rajta, pedig higgyék el, ezek nem is olyan nevetségesek. Az MR 10—14 pedig nem rejtvény, tudják mit jelent azok, akik rendszeresen hall­gatják a rádió tizenévesek­nek szóló magazinműsorát. Szerdán állati dolgokról volt szó. Magam is tapasztalom, hogy mind több lakótelepi házban pompáznak valósá­gos kis állatkertek. Tudok érdekes macskákról, furcsa nevű és még furcsább képű kiskutyákról, hogy a mada­rakról ne is beszéljünk, a szomszéd kisfiú pedig azon siránkozott a minap, hogy megharapta a hörcsög. Arany- vagy ezüst, nem tu­dom, a nemesfémekhez sem értek jobban, mint az efféle állatkáikhoz. Ám szívesen hallgattam a rádióban Fekete István öz­vegyét, aki a népszerű ifjú­sági író kedvenc állatairól beszélt. Ezek meg is szólal­tak regényeiben, gondoljunk csak Bogáncsra, aki — azt hiszem, itt helyes az „aki” használattá — ugyan túlélte az írót, de búskomorságát nem lehet enyhíteni a gazdi elvesztése után. Azt hiszem, ha az ilyen műveket is ol­vastatjuk a gyerekekkel, ke­vesebben lesznek meggondo­latlanok a házi állatkert be­rendezésében. Horányi Barna rr TÁLÁN MEG NEM KESO Jelentéktelen aprósággal kezdődött. Még mosolyogtak is rajta a szülők, lám, mi­lyen szemfüles a kislány, megszerzi magának, amire szemet vet. Nem kéri, nem unszolja a szüleit, hogy ő is ilyet szeretne, 1 egyszerűen csak zsebre teszi kis barát­nője apró csecsebecséjét Csak akkor veszik észre az apró­nak látszó „bűvészkedést”, amikor otthon véletlenül ki- pottyan valami a kötényke zsebének rejtekéből... Ne­vettek rajta. A hétvégén még a nagymamának is el­mesélték, mint egy jó vic­cet. Eszükbe sem jutott, hogy az értéktelen apróságot visz­szaszármaztassák jogos tu­lajdonosának. Az anyuka akkor nézett nagyot először, amikor a kö­zös vásárlásuk után Katival együtt pakolták ki a kosarat és annak mélyén meghúzó­dott egy kis autó alakú köl- nisüveg vagy valami szagos víz. Amúgy szemre tetszetős portéka, csupán ő nem vá­sárolt ilyet; legutoljára lo­csoló gyerekek kezében lá­tott hasonló formájú kis üve- gecskét. — Hát ez hogy került ide? — nézett értetlenül a kislá­nyára. Annak a szeme sem rebbent, úgy mondta ártat­lanul : — Belebújt... — Hogyhogy belebújt? — nyílt kerekre az anyuka szeme. — Az óvónéni a múltkor azt mondta, hogy véletlenül bújt el a Lego — magyaráz­ta Kati. — Hát persze — így a fia­tal anyuka, és sehogy nem fért a fejébe az eset. Hi­szen nem lop az ő gyereke! Minek is tenné? Megvesz ő neki mindent, amire csak szüksége van, amit csak ki­gondol magának. A nagyma­ma még annál is többet... Most együtt sír a család. A belső késztetés olyan erő­sen kifejlődött a gyerekben, hogy el kell emelnie kisebb- nagyobb dolgokat anyu tás­kájából, apu pénztárcájából, S még a tanító nénitől is. Mert nincsenek gátlásai. Amikor ezeknek ki kellett volna alakulnia, a családban eljátszották, elbagatellizál­ták a dolgot. Most kétségbe­esve kémek tanácsot: ki az, aki segíteni tudna? Volt, aki a pszichológust ajánlotta. Ö talán még segíthet. A gye­rek egészséges, okos, és egy pszichológus tanácsait meg­hallgatva fordulat következ­het be a kislány életében. Nagyon remélem, hogy Kati hamarosan ellenáll majd minden kísértésnek. Báli Györgyné óvónő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents