Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

4 Somogyi Néplap 1987. február 7., szombat A „miénk" nem az „enyém" MILLIÓK A KÖZVAGYONBÓL Vágják a Balaton jegét­A Balatonon a halászok a partközeiben helyenként 30— 40 centissé vastagodott jégréteget nagy. téglalap alakú darabokban kivágják, és teherautókkal szállítják a jég­vermekbe. A halászok most a nyári nagyobb fogás táro­lására, a félkész feldolgozású hal tartósításához gyűjte­nek össze sóik száz tonna jeget. (MTI-fotó — Arany Gábor felv.) ÁLLAMPOLGÁR ÉS A HIVATALOK Ki ad jogosítványt a hatóságoknak? A jéghegy csúcsát jelen­tős esetek, alkotják: az úgy­nevezett Áfor-, a kányái tsz-ügy vagy a múlt év vé­gén nem jogerős ítélettel befejezett kaposvári kórházi ügy. E példákat szinte ka­pásból sorolhatják azok, akik egy kicsit is figyelem­mel kísérik a somogyi gaz­dasági bűncselekmények so­rát. Mert nemcsak egyetlen, és nem csupán e három ügyről van szó. Ország- és megyeszerte egyre többször hallani: lebuktak itt meg ott, ilyen meg olyan szintű vezétők és beosztottak, mert tévedtek. Készakarva vagy „hűtlen kezelőként” azt hit­ték, hogy a társadalmi tu­lajdont vég nélkül kihasz­nálhatják, eltulajdoníthat­ják, saját érdekeik szerint használhatják. Vajon meny­nyire hatalmasodott el a társadalmi tulajdon semmi­be vétele, mi teszi lehetővé az ilyen jellegű visszaélése­ket, s hogyan lehet véde­kezni eMenük? Ilyen és ha­sonló kérdésekkel kerestünk föl három illetékest. Egy­mástól függetlenül, de egy­mást kiegészítve mondták el tapasztalataikat, aggodal­maikat. .— Bár a korábbi években is előfordultak gazdasági jel­legű bűncselekmények, szembeötlő, hogy ezek nagy­ságrendje az utóbbi időben jelentősen megnőtt — mond­ta a megyei bíróságon dr. Szollár Pál, a kórházi ügy bírója. — Minek tulajdonít­ható e szaporodás és sú­lyosbodás? Sokan úgy vélik, hogy munka nélkül tovább gyarapíthatják egyéni va­gyonukat. Az 1980-as évek elejétől teret kaptak a2 új vállalkozási formák, ame­lyek tágabb lehetőséget te­remtettek a gazdasági ki­bontakozásnak. De nemcsak annak, hanem — a pénz­ügyi és egyéb ellenőrzések hiányossága miatt — a ma­nipulációknak, ügyeskedé­seknek, csalásoknak, sik­kasztásoknak is. A vállalati vezetők egy kisebb része is rájött, hogy új lehetőségiek, nyíltak számukra. Megnöve­kedett _ a magánvállalkozók, a gmk-k száma, f. ma már szinte természetesnek lát­szik, ha valamely vállalat ezekkel dolgoztat. Indok per­sze van, hiszen a nagyobb cégek például kisebb mun­kák esetében szóba sem állnak a vállalattal. Vagy ha hajlandóak lennének dol­gozni, a munkát horribilis összegért végeznék el. Ugyanakkor a kisiparosok, a gmk-k és egyéb társulások K gyorsabban, olcsóbban és el­fogadható színvonalon váil­A hivatalnak többféle je­lentése van. Megtaláljuk szá­mos országos és helyi szer­vezet elnevezésében. Hiva­talok azok az intézmények, ahol mindennapi életünk ügyes-bajos dolgaival, kü­lönféle kérelmünkkel foglal­koznak, ahol mint ügyfelek megfordulunk, és hivatali formák között működik ma­ga az a szervezet, amelyik ügyünk intézésére jogosult. A hivatalos ügyek intézé­sekor szerzett benyomások közvetlenül ugyan egy-egy hivatalnokról vagy hatóság­ról alakítanak ki véleményt, de a tét ennél nagyobb. A hivatalok és az állampolgá­rok találkozása a lakossági közérzet alakításán át a gaz­dasági és társadalmi teljesít­ményeket befolyásoló ténye­ző. Korántsem mindegy, hogy a közérzetet a türel­mes vagy felületes magyará­zat, a megoldásokat kereső segítőkészség vagy a hánya­veti, lelketlen akadékoskodás határozza-e meg. Ez adja az állampolgárok . ügyes-bajos dolgaival foglalkozó hivata­lok munkájának legfonto­sabb politikai követelmé­lalják a munkát. Akkor van baj, ha a vállalkozó jogta­lan haszonra is szert kíván tenni. A gazdasági belső el­lenőrzés hatékonysága gyen­ge, s a munkát adó válla­lat is olykor fölösleges kö- tözködéseknek tekinti az ál­landó számlaellenőrzést. Amolyan tudathasadásos állapot terjedt el a gazdasá­gi bűncselekmények megíté­lésében. Arra gondolok, hogy az emberek többsége máshogyan ítéli meg a köz és máshogyan a magántulaj­don elleni bűncselekménye­ket. Nem vetik meg eléggé a vállalatokból jogtalan hasznot húzó személyt, in­kább amolyan „ügyes” em­bernek tekintik, aki eseten­ként még például is szol­gálhat: hogyan lehet gyara­pítani a „háztájit”. Ráadá­sul sokszor azok is közöm­bösek a társadalmi tulajdon iránt, akiknek hivatásuk és kötelességük volna védeni. A kórházi ügyben is szinte a teljes közömbösség volt a jellemző. A tanácsi és kór­házi vezetés (már akikre ez tartozott), valamint a mű­szaki ellenőrök sem sokat törődtek azzal, hogy a hiányzó százezrek hová ván­dorolnak. Miben látom az ilyen jel­legű cselekmények terjedé­sének okát? Elsősorban a tulajdonosi szemlélet, a fe­lelősségre vonás és ellenőr­zés hiányában, valamint ab­ban a kényszerhelyzetben, hogy kevés a kivitelező, s jószerével be kell érni az­zal, aki egyáltalán vállalja a munkákat. Például egy is­kola vagy óvoda építésénél a vezetés szinte kénytelen elnézni, kisebb-nagyobb sza­bálytalanságokat, ha azt akarja (márpedig akarja!), hogy a létesítmény felépül­jön. A kiútkeresés igen nehéz és összetett feladat. Bizo­nyos, hogy csak büntetéssel nem lehet megoldani a problémát. Szükség van a szigorú bírói ítéletekre, az elrettentő példák ismerteté­sére, de ez csak egyetlen le­hetőség. Mindenképpen nagyszabású szemléletvál­tozásra van szükség, amely hatékonyabbá tenné az el­lenőrzést, a felelősségre vo­nást és felelősségvállalást. Mindez azonban csak össz­társadalmi összefogással képzelhető el. Dr. Túri Imre, a megyéi pártbizottság osztályvezető­je konkrét számadatokkal kezdte: — A társadalmi tulajdon ellen okozott kár a megyé­ben 1980-ban 8,4, 1985-beri 35,1, 1986-ban mór 41,7 mil­nyét és felelősségét. Erről egyetlen, a közösség érdeké­ben intézkedő, önmagát és hivatását becsülő hivatali dolgozó sem feledkezhet meg. A szocialista társadalom­ban a munkásosztály és szö­vetségesei, a termelőeszkö­zök társadalmi tulajdonára támaszkodva, választott szer­veik útján juttatják kifeje­zésre érdekeiket. Állami vo­nalon a nép hatalmát az or­szággyűlés, megyei és helyi szinteken a tanácstestületek képviselik. A képviselőket/és a tanácstagokat, illetve az általuk alkotott testületeket a választások alkalmával a tár­sadalom egésze bízza meg a hatalom gyakorlásával. A képviseletek a legfontosabb, a meghatározó folyamatok átfogó, törvényi szintű sza­bályozását végzik el, és szá­mon kérik végrehajtásukat. A döntéseik konkretizálására és megvalósítására pedig lét­rehozzák igazgatási szervei­ket, a Minisztertanácsot, a minisztériumokat, a vég­rehajtó bizottságokat és szakigazgatási szerveket. A közigazgatás és köztük lió forint volt. Ennek egyik legfontosabb Oka a belső el­lenőrzés hiánya; ennek ja­vítására 1982-ben megyei pártbizottsági határozat is született. A konkrét ügyek vizsgálatai során derülnek ki, hogy a különféle intéz­ményeknél milyen nagymér­vű a felületesség, a nemtö­rődömség, amely aztán me­legágya lehet a bűn elköve­tésének. Az új gazdálkodási formák is újabb lehetőségek a törvényesség kijátszására, ha a működési szabályokat megsértik. Nem egyszer ta­pasztalható, hogy bírósági döntés született arról: a vál­lalatnál X fizessen Z össze­get kártérítés vagy egyéb cí­men. A vállalat azonban nem volt erélyes, s az illető nem akart fizetni. Az ügyészség­nek kellett intézkednie ahe­lyett, hogy a vállalat maga kérte volna a végrehajtást. Mintha az egész nem is a vállalat érdeke lett volna! Nagy gond a tulajdonosi szemlélet kialakulatlansága. Még a vezetők sem érzik mindig magukénak a közös vagyont, és sokszor a kö­zömbösség, a nemtörődöm­ség a jellemző a vagyonke­zelésre, vagyonőrzésre. Igen­csak szükség van a közgon- dQlkodás fejlődésére, amit mi a magunk csatornáin ke­resztül próbálunk fejleszte­ni. Érdemes kiemelni néhány sort a megyei pártbizottság 1986. szeptember 10-i állás- foglalásából : i,A pártszervek a politikai munka eszközei­vel és módszereivel hassa­nak oda, hogy az állampol­gári fegyelem szilárduljon. Kérjék számon a vagyonvé­delem javítására tett köz­ponti és helyi intézkedések végrehajtását. Kezdemé­nyezzék és segítsék elő a la­zaságok feltárását és meg­szüntetését, a gazdálkodás irányítói felelősségének ér­vényesülését, a belső ellen­őrzés hatékonyságát... A társadalmi tulajdon védelme elsődlegesen a gazdálkodó szervek, intézmények köte­lessége. Alapvető feladatuk, hogy saját területükön meg­teremtsék a közösségi tulaj­don biztonságos védelmének feltételeit, kialakítsák a kár­okozások megelőzésének módszereit. Fordítsanak na­gyobb figyelmet a vagyonőr­zés általános rendjének szi­lárdítására, a védelmi és biz­tonsági berendezések, mód­szerek alkalmazására.” Az ismertté vált bűncse­lekményeknek több mint a felét tulajdon ellen követik el. Főleg a társadalmi tu­lajdont károsító erők ellen szervezik meg Somogybán is a gazdasági rendészetet, en­a hatóságok tehát minden tekintetben a képviseleti tes­tületek alárendeltségében állnak és működnek. Létre­hozásukról, megszünteté­sükről, funkcióikról és az al­kalmazható hatalmi eszkö­zökről az állami hatalmat elsődlegesen megtestesítő vá­lasztott szervek döntenek. A hatóságok ilyenformán kizá­rólag megbízottjai a közha­talomnak. Általánosnak tekinthető: a közigazgatási szervek mind­egyikének biztosítják, hogy hatóságként járjanak el. Er­ről a szerv létrehozásakor, a feladat- és hatáskörök meg­határozása alkalmából dön­tenek. A legmagasabb szin­tű hatóság a Minisztertanács, amely az államigazgatás kö­rébe tartozó bármely ügyben közvetlenül vagy valamely tagja által intézkedhet, s jo­gosult az államigazgatás bár­mely ágát közvetlenül fel­ügyelete alá vonni. A do­log természetéből következik azonban, hogy a kormány egyedi hatósági ügyekben csak különösen indokolt esetben dönt. Ugyanúgy á miniszterek is, akik a Mi­nek munkába állításától so­kat várunk. Dr. Szabotin István me­gyei főügyész munkája során gyakran találkozik társadal­mi tulajdont sértő cselekmé­nyekkel. A kórházi ügyet boncolgatva emelte ki: — Lényegesnek tartom, hogy a felújításra nem ké­szült előzetes terv, hanem a kisiparosok által benyúj­tott költségvetést fogadták el, mindenféle ellenőrzés nélkül. Ráadásul a munka során sem törődött senki az­zal, hogy a megvásárolt anyagokat beépítik-e vagy sem. Lényeges motívum az ilyen felújításoknál a kivi­telezésnek és ellenőrzésnek a teljes szervezetlensége, amely segíti a bűnelköve­tést. Ráadásul olykor maguk a műszaki ellenőrök sem szakemberek. A kórháznál például az egyik ellenőrnek cukoripari technikusi vég­zettsége volt. Nyilvánvaló, hogy könnyebb becsapni olyan valakit, aki nem gya­korlott szakember. A főügyészség 1986-ban készített el egy vizsgálatot ebben a témakörben. Meg­állapította, hogy az utóbbi években nagymértékben nőtt a társadalmi tulajdonban bűncselekménnyel okozott kár összege. Megnőtt azok­nak a személyeknek a szá­ma, akik beépültek egyes munkafolyamatokba, a gaz­dálkodás menetébe, s így munkakörüknél fogva hosszú ideig tudják fosztogatni a társadalmi tulajdont. Lelep­lezésük . rendkívül nehéz, s arra rendszerint csak akkor kerül sor, amikor már igen nagy kárt okoztak. Jellem­ző, hogy 500 ezer forintot meghaladó kárt okozó bűn- cselekmény 1981-ben nem volt; 1983-ban 2, 1984-ben 7, 1985-ben már 13 fordult elő. Az úgynevezett intellektu­ális jellegű bűncselekmé­nyeknél, a sikkasztásnál, csa­lásnál nem ritka a folya­matosság és a bűnszövetség. Visszatérő gond a hiányos és a szakszerűtlen ellenőr­zés mellett, hogy gyakran az ellenőrzésre hivatottak is részt vesznek a bűncselek­mény elkövetésében. Ráadá­sul a bizonylati, az ok­mány, a pénzügyi fegyelem­ben is számos hiányosság fordul elő. Mindezek ellené­re a feltárás és földerítés so­kat javult. A társadalmi szemléletváltozás következ­tében bízhatunk abban, hogy egyre több ilyen ügyre derül fény, s egyre kevesebben vállalkoznak majd ilyen cselekmények elkövetésére. Gy. L. nisztertanács mellett az őket megválasztó legfelsőbb államhatalom testületéitől, az Országgyűléstől, illetve az Elnöki Tanácstól arra kap­tak felhatalmazást, hogy ha­tósági feladatok ellátásával közigazgatási szerveket bíz­zanak meg. Ennek megfele­lően hatósági jogkörű szer­veket, másrészt rendeleteik- ben a közigazgatás számára hatósági teendőket állapít­hatnak meg, módosíthatnak, megszüntethetnek. Tanácsoknál a szakigaz­gatási szervezet létrehozásá­ról a népképviseleti testüle­tek döntenek. Meghatároz­zák, hogy az egyes ágazati szakigazgatási feladatokat, melyik osztálynak kötelessé­ge elvégezni, 5 ezzel érte­lemszerűen együtt jár a tör­vényekben és rendeletekben szabályozott hatósági jogkö­rök gyakorlása is. Minden olyan államigaz­gatási, hatósági ügy, amelyet jogszabály nem utal más államigazgatási szerv hatás­körébe, a tanácsokra tarto­zik. Ha nincs külön megha­tározva, hogy konkrétan me­lyik tanácsi szervnek kell in­tézkedni, az üggyel a tanács igazgatási, szakigazgatási szerve (igazgatási vagy ható­sági elnevezésű osztálya) kö­teles foglalkozni. Ha nem ismeretes, hogy az intéz­mény melyik egységéhez,' részlegéhez kell először for-' dúlnunk, akkor első fokon a legalsóbb fokú szerv jár el. A rossz közhivatali mun­ka mindig bürokráciához ve­zet. Nem minden bürokrati­kus jelenség okai azonban a hivatalok. A legjobban mű­ködő hivatali gépezet sem tudja kiküszöbölni azt a bü­rokráciát, amely |a korsze­rűtlen, indokolatlanul merev jogszabályi előírások követ­kezménye. Ilyenkor — ha úgy tetszik — maguk a hi­vatalok is szenvedő alanyai a bürokráciának. Vagy azért, mert a társadalom rosszal­lása közvetlenül őket érinti. Jogos azonban az elma­rasztalás, amikor felkészü­letlenség, a jogszabályok vagy az ügy körülményeinek hézagos ismerete miatt halo­gatják a döntést. Az újabb és újabb igazolások megkö­vetelése, a papírok mögé bú- jás, a hivatalok közötti koor­dinálatlanság, az állampol­gári jelzések iránti érzéket­lenség, a bizalmatlanság, mind-mind a bürokratikus munkastílus megnyilvánu­lása. De hozzátehetjük még a nyíltság hiányát, a kiok­tató hangnemet, a kultúrá­latlan hivatali fellépést, ér­zéketlen és cinikus magatar­tást. A hivatali munka és a bü­rokrácia fogalomként össze- tartozók, de nem törvény­szerűen együtt járók. A bü­rokrácia eredetileg a közhi­vatalok és tevékenységük megjelölésére szolgált. Csak később kezdték használni jelzőként a hivatalok rossz megnyilvánulásaira, fonák­ságaira. Korántsem arról van azonban szó, hogy ami hi­vatalos, annak bürokratikus­nak is kell lennie. A felké­szültség, a humanitás, az ésszerűségre való törekvés a bürokrácia legbiztosabb el­lenszere. A másik féltől — mindannyiunktól — pedig függ az, hogy kevesebb munkát adjunk a hivatalok­nak. Ehhez azért van szük­ség, hogy javuljon a munka- és közéleti fegyelem, érvé­nyesüljön a jogszabályok és együttélési normák tisztelete, az állampolgári kötelezettsé­gek lelkiismeretes teljesítése. (Folytatjuk.) Dr. Bálint Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents