Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-05 / 30. szám

1987. február 5., csütörtök Somogyi Néplap SPORT A Fáklya leégette" a Képzőt DUNÁNTÚLI NAPLÓ KUPA Nagyatád—PVSK 0-0 Nagyatád, 150 néző. Vezet­te: Vukman. Nagyatád: Szabó (Vörös) — Krivarics, Bekanics, Kul­csár, Czitík, Maróti, Pintér, Mohácsi, Szigeti, Csáti (Rácz), Tátrai. Edző: Nagy Lajos. PVSK: Tábit — Baumhol- czer (Gallai), Lajtai, Szőke (Merker), Kovács Z., Takács, Kovács J., Hámori, Fábián, Burcsa (Szende), Horváth. Edző: Horváth László. A februárhoz képest jó talajú pályán sportszerű mérkőzést vívott a két csa­pat. Mindkét oldalon akad­tak gólhelyzetek, de a gól­lövés nem sikerült. A látot­tak alapján az eredmény igazságos. Jók: Maróti, Czink, Tátrai, illetve Hámori, Ko­vács Z. és Fábián. A hét régén rajtol a Tanács-kupa Vasárnap újra benépesül­nek a megye labdarúgópá­lyái, és kezdetét veszi a ha­gyományos, felkészülést se­gítő Tanács-kupa küzdelem­sorozata. A megyei labdarúgó-szö­vetség a hagyományoknak megfelelően készítette el a versenykiírást. A helyezése­ket az általános versenysza­bályok döntik el. Minden mérkőzés után 5—5 büntető rúgásra is sor kerül, ennek eredménye azonban csak ak­kor számít, ha minden más (pontszám, gólkülönbség, több rúgott gól, egymás el­leni eredmény) megegyezik. A küzdelmekre 16 csapat nevezett be, s először négy csoportban mérkőznek. A csoportbeosztások, I. cso­port: Balatonszentgyörgy. Marcali, Fonyód, Balaton­szárszó. II. csoport: Balaton- földvár, Boglárlelle, j Karád, Tab. III. csoport: Kaposgép VL, Csurgó, H. Somogyi BSE, Barcs. IV. csoport: So- mogysárd, K. Építők. Nagy­bajom, K. Vasas. LABDARÚGÁS A Fáklya (szemben) lelkesedésével legyőzte a Tanítóképzőt A Kovács Rezső-kupa röp­labdatorna legutóbbi fordu­lójában mind a férfiak, mind a nők pályára léptek a Ka­posvári Tanítóképző Főisko­la tornatermében. A játékot jó színvonal és nagy lelke­sedés jellemezte. Több mér­kőzés végződött 1-1-es ered­ménnyel, ezek esetében csak a jobb poénarány döntött. Különösen kiemelkedett a nők küzdelméből a Kasi— Tanítóképző, valamint a K. Fáklya—Tanítóképző össze­csapás. Ez utóbbin a kissé elfáradt kupavédöket a Fák­Iskolások terematlétikai versenye Február első napján ren­deztek Csurgón az 1. számú általános iskolában teremat­létikai versenyt. Az erőpró­bán 120 fiú és leány öltött tornaruhát. A felajánlott ku­pát a nagyatádi 2. számú is­kola együttese nyerte. A do­bogós egyéni és csapathe­lyezettek oklevelet kaptak. Az egyéni összetett verseny győztesei: Balogh Beatrix (Csurgó 1. sz. isk.), Jámbor Emőke (Nagyatád 2. sz. is.), Takács Tamás (Nagyatád 2. sz. isk.), Kránicz Zsolt (Gyé­kényes). A csapatversenyek győzte­sei korcsoportonként; lá­nyok: Csurgó, 1. sz. isk. és a Nagyatád, 2. sz. iskola. Fi­úknál mind a harmadik, mind a negyedik korcso­portban a nagyatádi 2. sz. iskola csapata bizonyult a legjobbnak. Az iskolák kö­zötti összetett verseny vég­eredménye: 1. a nagyatádi 2. sz. iskola, 2. a csurgói 1. sz. iskola, 3. a gyékényesi ált. iskola. A hagyományoknak meg­felelően újra megrendezik Fonyódon a jégkarnevált. A múlt hét végi siófoki meg­mozduláshoz hasonlóan ezút­tal a Balaton „másik vé­gén” gyűlnek össze a jég­sport szerelmesei. Szombaton műkorcsolya- és jégkorong­bemutatóra, gyorskorcsolya­versenyre, jégdiszkóra, sőt lya meglepően magabizto­san legyőzte. A férfiaknál a Nagybajom mindössze két ponttal nyert a Kaposgép el­len, s hasonlóan szoros csa­tát vívott egymással két vi­déki együttes, a Marcali és a Nagybajom — ekkor a ba­jomiak alul maradtak. Eredmények, nők: Kapos­gép—Tanítóképző 0-2, Nagy­bajom—KASI 0-2, Tanító­képző—Nagybajom 2-0, KA­SI—Tanítóképző 1-1 (22-30), Tanítóképző—K. Fáklya 0-2, KASI—Kaposgép 2-0. Fér­fiak : Kaposgép—Nagyba­jom 1-1 (25-27), Nagybajom —Marcali 1-1 (22-28), SÁÉV —Marcali 0-2, Marcali—KA­SI 1-1 (30-32), Marcali—Bú­zavirág 0-2. A szabadtéri sportágakban a tél többnyire a felkészülés időszaka. Nincs ez másként az autósportban sem. Amo­lyan téli unaloműzőként, de legfőképp a rallisport után­pótlásának biztosítására na- vigátori tanfolyamot szerve­zett a Kaposvári Elastic és az Áfor SE. Érdekes, válto­zatos és szakmai szempont­ból is jó program vár az utózás fiatal szerelmeseire. Az autóversenyzés kondii- cionális és lélektani alapjai­ról sportorvos tart előadást. A szabályok útvesztőiben Panics Zoltán, a sportági felügyelőtestület elnöke se­gít majd eligazodni. Az „iti- nerírás” és -olvasás rejtel­meibe a „navigátor-profesz- szor”, dr. Tandari János ad majd bepillantást. Verseny­zőtársa, Ferjáncz Attila is a meghívottak között szerepel. motoros sárkányrepülő-be­mutatóra is sor kerül. A tervek szerint a rádió is közvetíti ez iskolák közötti ügyességi versenyt. A va­sárnapi program kevésbé látványosnak, de annál ke­ményebbnek ígérkezik. Ak­kor rendezik meg ugyanis a kis túlzással akár magyar amatőr jégkorongbajnokság­nak is felfogható jégkorong­Szép búcsú A vasárnapi, Ciprus .elle­ni nicosiai EB-selejtezőre készülő magyar labdarúgó- válogatott szerdán búcsú­ként még egy edzőmérkő­zést játszott. Verebes József szövetségi kapitány együtte­se szépen letette névjegyét, Szerdán Varsóban befeje­ződött a szocialista orszá­gok labdarúgószövetségeinek megszokott éves kongresszu­sa. A tanácskozássorozaton Az elméleten kívül útvonal- felírási, titkos itinerből tör­ténő pályabejárási gyakorla­ti foglalkozásos órák is lesz­nek. Kikapcsolódásként a múlt év ralli-vb-jéről készült videót mutatják be. Külön élmény lesz majd a vizsga, ahol első osztályú autóversenyzőink (Hideg, Budai, Selmeczi, Ilosfai, Tóth M., Ivánszky) mellé ülnék majd a nav.igátorjelöltek, és versenyautóban, valódi gyor­sasági szakaszon adhatnak számot tudásukról. Aki itt helytáll, az nyugodtan me­het a versenyzői minimum- vizsgára és szerencsés eset­ben akár már az idén baj­noki pontot is szerezhet. Jelentkezni írásban lehet február 1 9-ig, az Elastic sportegyesületnél. (Kapos­vár, Cseri út 2.) tornát. Erre a rendezők az ország más tájairól is vár­nak jelentkező csapatokat. A szombati program 9 óra­kor kezdődik, a vasárnapi torna mérkőzéseire 9.30-tól kerül sor. Nevezni a hely­színen lehet, legkésőbb 9.15- ig. (Előzetesén pedig a fo- nyódi művelődési házban. Telefon: 84-61-310.) Athéntől elsőligás görög ellenfelét k. o.-val győzte le: Magyar válogatott— Ethnikosz 8:0 (3:0) Góllövők: Vincze (2), Bo- da. Varga, Hajszán, Róth, Hannioh, Kovács. a magyar labdarúgást Sze­pesi György, a FIFA VB tagja, Czékus Lajos főtitkár- helyettes és Pethö Róbert, az MLSZ titkárságának tag­ja képviselte. A sportvezetők a sokoldalú és a kétoldalú együttműkö­dés .kérdései mellett átte­kintették a világ labdarúgá­sát jelenleg foglalkoztató legfontosabb témákat. Kézilabda­teremtorna és MNK A megyei teremkupa és MNK másoditk fordulójának eredményei, nők: Siófok— Boglárlelle 24-7, Fonyód— Kaposgép 15-19, Csurgó II. —Balatonszárszó 22-20^, Ka­posgép—Siófok 14-10, Bala­tonszárszó—KV Izzó 37-14, Boglárlelle—Csurgó II. 0-10, KV Izzó—Fonyód 15-28. Férfiak: KVGY—Nagy­atád 13-30, Nagyberki— Csurgó 7-28, Segesd—Kéthely 34-22, Nagyatád—K. Gépész 38- 24, Szőnyi SE—Fonyód 30-37, Kéthely—Nagyberki 39- 20, Segesd—KVGY 49-35, Fonyód—Nagyatád 17-45, Csurgó—KVGY 32-8, K. Gé­pész—Szőnyi SE 22-26. A női csoport állása: 1. Kaposgép 4 4 ------ 87- 54 8 2 . B.-szárszó 4 3 — 1 86- 52 6 3. Csurgó II. 4 3 — 1 87- 54 6 4. Siófok 4 2 — 2 77- 45 4 5. Fonyód 4 2 — 2 72- 59 4 6. Boglárlelle 4------ 4 25- 83 0 7 . K. V. Izzó 4------- 4 48-135 0 A férficsoport állása: 1. Nagyatád 5 5 — — 184- 99 10 2. Csurgó 4 3 — 1 124- 60 6 3. Segesd 4 3 — 1 140-124 6 4. Fonyód 4 2 1 1 121-130 5 5. Taszár 2 1 — 1 56- 59 2 6. Kéthely 4 1 — 3 107-135 2 7. K. Gépész 4 — 1 3 103-133 1 8. Nagyberki 2 — 2 27- 67 0 9. KVGY SE 3 — 3 56-111 0 JÉGKARNEVÁL FONYÓDON AUTÓVERSENYZŐK LESZNEK Befejeződött a tanácskozás Varsóban HÍREK Február 7 Csütörtök Ágota A nap 7.OS órakor kél, és 1C.S0 órakor nyugszik; a hold 10.00 órakor kél, és 0.10 órakor nyugszik. A várható időjárás Többnyire derült, változóan felhős, párás idő — jelentéktelen ónos szitálással, hószállingózás- sal. Többfelé lesz köd. A változó irányú szél gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csü­törtökön 0 és mínusz 5 fok között, a ködös helyeken mínusz 8 fok körül alakul. Kádár-kötet olaszul Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának beszé­deiből és cikkeiből „Ma­gyarország tegnap és ma” címmel olasz nyelvű váloga­tást • jelentetett meg a római Editori Riuniti kiadó. A kö­tet tartalmazza azt az inter­jút is, amelyet Kádár János adott a kiadónak. — Hazatértek a hármas ikrek. A novemberben szü­letett salgótarjáni hármas ikreket tegnap hazavitték. A hirtelen megnőtt családot a tanács soron kívül önálló otthonhoz segítette Salgótar­ján egyik új lakónegyedé­ben. A Hungária Biztosító ingyenes életbizosítással ajándékozta meg az ikre­ket. — Önálló esten mutatja be műsorát a Kis-Balaton Táncegyüttes szombaton es­te a balatonszentgyörgyi művelődési házban. A mű­sorban közreműködik a Be­rek népzenei együttes. Vitruvius könyve A Képzőművészeti Kiadó az idén megjelenteti Vitru- viusnak Tíz könyv az épí­tészetről című munkáját, melyet az elmúlt századok­ban szinte valamennyi nyelvre lefordítottak már. E latin nyelvű mű meghatá­rozója volt az építészet fej­lődésében; szerzője volt az első, aki funkcionális szel­lemi tárgyként is elemezte a kor épületeit. — 37 ezer forintot gyűj­töttek a Kaposvári Húskom­binát szocialista brigádjai. Ezt a pénzt Várnai György iparművész essen i életmentő műtétjére fizették be, csat­lakozva az országos moz­galomhoz. — Sándor György humo­ralista találkozik a fiatalok­kal pénteken délután fél öt­től a Táncsics gimnázium klubjában. — Paprikapalántát és sa­látát ültetnek a napokban az alföldi üvegházakban. A primőrökből nemcsak hazai, hanem külföldi igényeket is kielégítenek, különösen a Szentes vidéki fűtött üveg­házakban érik kiváló porté­ka. — Figyelmetlen vezetés. Nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te tegnap, a 7. számú főút­vonalon a Tejipari Vállalat marcali szállítási kirendelt­ségének tartálykocsiját Hor­váth József 54 éves gépko­csivezető, s nekiütközött egy szabályosan álló olasz ka­mionnak. Horváth könnyebb sérüléseket szenvedett; az anyagi kár jelentős. 150 éve született Aradon — és Selmecbányán halt meg — Kerpely Antal (1837—1907) kohómérnök, aka­démiai tanár, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja, több, a maga idején korsze­rű eljárás és szabadalom ki­dolgozója. A Selmecbányái akadémián tanult, majd pá­lyáját az aninai vasbányánál mérnökként kezdte. Hamaro­san egy paraffingyárban lett vegyész, majd a ruszkabá- nyai kohó mérnöke. 1865-ben szabadalmaztatta a nyersvas kéntől, foszfortól és réztől. való megtisztításának eljárá­sát, amelyet azután Szászor­szágban a gyakorlatban meg is valósított. 1868-ban megbí­zást kapott a kaláni vasgyár építésére. A következő évtől a Selmecbányái akadémián a számára szervezett vas- és fémkohászati tanszék vezető­je lett. ö vezette be önálló, új tantárgyként a tüzelés­tant és a vasgyárak telepí­tését. «Szakirodalmi munkás­sága csakhamar világhírt szerzett számára. 1880-ban szabadalmaztatta a mész- és magnéziakötésű tégla gyár­tási eljárását, 1884-ben pedig új rendszerű, kettős regene­ratív kavarókemencéjét. 1881-ben kinevezték az ál­lami vasgyárak központi igazgatójává. Nevéhez fűző­dik az elhanyagolt magyar vasművek és vaskohók kor­szerűsítése. — Elhunyt Horváth Tibor újságíró, a Magyar Távirati Iroda főmunkatársa. 61 évet élt. — ötszáz tonna szőlőt vá­sárolt a Délker Jugoszláviá­ból. Az első szállítmányok már megérkeztek. E vita­minhányas időszakban vi­szonylag kedvező áron jut­hatnak így e kedvelt gyü­mölcshöz a vásárlók. A Dél­ker üzleteiben kilónként 70 forintért árusítja a szőlőt. — Számítógépes tanfolya­mokat indít folyamatosan a Somogy Megyei Művelődési Központ. A számítógépklub­ban Commodore 64-es gépe­ken tanulhatnak alap- és középhaladó fokon. — Téli városnéző sétára hívja a fiatalokat ma dél­után negyed háromkor Nagyatádon a Ságvári End­re ifjúsági klub. Rendőrségi felhívás! Kaposvár belterületén, a Fü­redi csomópontban 1987. január 30-án 17 órakor Jakab József a KA 42-30 frsz.-ú személygépko­csival a kijelölt gyalogátkelőhe­lyen elütötte Böszörményi Ro­land 8 éves tanulót; a kisfiú a kórházba szállítás után meg­halt. A Kaposvári Katonai Ügyész­ség kéri, hogy jelentkezzenek a baleset szemtanúi. Adataik sze­rint a balesetet látta egy Bar­kas típusú gépkocsi vezetője is. öt is szeretnék tanúként kihall­gatni. Cím: Kaposvári Katonai Ügyészség, Kaposvár, Zalka M. u. 19. Telefon: 11-335* Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 7Í — Egyetemi és főiskolai in­tenzív felvételi előkészítőket in­dítunk levelező úton: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszi­chológia, angol és német tár­gyakból! Sok teszt és feladat!. Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS FELVÉTELI ELŐKÉ­SZÍTŐ munkaközösség, 1364 Bu­dapest, 4. Pf: 126. (1917) — Olcsó cseh tapéták érkez­tek Kapossvárra a Május 1. ut­cai Íródeák szaküzletbe. (92536)

Next

/
Thumbnails
Contents