Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-28 / 50. szám
8 Somogyi Néplap 1987. február 28., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Modern szovjet festészet KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN Ivan Szandürjev: „Szénakaszálás” Viktor Ruszanov: „Nyári este” (1985) nük a Vándorkiállítási TárÁ" Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusa előtt Építjük a kommunizmust címmel össz-szö- vetségi képzőművészeti kiállítás nyílt Moszkvában. E kiállítás festészeti anyagából mutat be igényes válogatóst a Műcsarnok március 8-dg nyitva tartó kiállítása. A nagyszabású bemutatón újból látjuk ai Orosz Föderatív Köztársaság művészeinek alkotásain kívül Azerbajdzsán. Grúzia és a távoli közép-ázsiai köztársaságokból származó műveket. Az alkotásokat egybefogja valami emelkedett heroizmus; a szovjet nép utolsó időszakban elért eredményei láttán érzett büszkeség. Ebből következően általában figurális-tematikus ábrázolásokat szemlélhetünk a szovjet köztársaságok élétéről, az emberek munkájáról, örömeiről, gondjairól, mint Rüzsih Kibernetikusok című képén, amely az ukrán Tudományos Akadémia Számítógépközpontját mutatja-be munka közben vagy Petrov Tyu- ménfőid című művén, amelyet a nyugat-szibériai olajos gázkutatómezőkon festett. Ezek a szovjet jelent bemutató nagymértékű alkotások — Muradján Az én városomban, Szamharadze Himnusz a munkához című alkotásával együtt — agita- tív hatást fejtenek ki a képzőművészet realista eszközeivel. Más művek a szovjet emberek életében végbement nagy változásokat tükrözik, mint Agamján Felvé- te a Komszomolba, Iszajo- nok A repülés, Csarin MesZ- szi földeken című festménye. Mások a tűnőben levő népi foglalkozásokat, népi ünnepeket örökítik meg, mint Nyeledva Az imertyini fazekasok, Gugusvili Kenyér című festményén. A nagy művék ábrázolás- módját még mindig a doku- mentumszerű hűség, a forradalmi pátosz és az orosz realista hagyomány egybefo- nódása jellemzi az egyes köztársaságok helyi hagyományainak figyelembevételével. A festői módszerek valamelyest fellazultak a modernebb stílus tendenciák eredményeinek alkalmazáséival, de ezek inkább a kisebb műveken, a tájképeken, csendéleteken, s a még mindig népszerű portréfestészet alkotásain jelentkeznek. A szocialista realizmus módszerei a harmincas években formálódtak ki. Nagy szerepet kaptak bensaság hagyományai, műveiknek optimista derűje. A tájképek, bár az impresszionista tájkép hagyományait -követik, a fauviz- mus, a népművészetből eredő dekoratív felfogás, sőt a naiv művészet is színezi őket az egyes köztársaságok művészeti örökségének be- szüremlése szerint (Bicsju- nasz: Vilniuszi udvar, Ivanov: Az út kezdete, Szav-ic- kasz: Nagy csendélet). Látomásba oldódó festői nyelvet alkalmaz Tárgyija Nyár — falu című alkotásán. Az ikonok ábrázolás- módját követi derűs színekké! Gugusvili Kenyér című műve.. A nagyrea-lizmus formanyelvét újítja meg Szandürjev Szénakaszálás' a, az Olasz reneszánsz festők monumentális freskóinak tanulságát kamatoztatva. A kubista geametrizálás nyer tért Gvimpadze Az új és a régi Tbiliszi című művén a kompozíció felfogásából eredően a nagy sokemeletes épületblokkok alján meghúzódó öreg házacskák ábrázolásában. A Szovjetunióban Gorbacsov működése nyomán most kezdődő változások természetszerűleg később fognak megmutatkozni a földrésznyi ország képzőművészetében. Brestyánszky Ilona Jevgenyij Gorgyijec: „Napsütésben” (1982) \ EMBERVILÁG EZ Az ilyen időre mondják, hogy még a kutyát se. Hát még Dánielt! Dühödt szól kuszálja az esőszálakiat; jóllakott csatornák nyögve szürcsöllk. A kutyát sie. Dánielt se. önszántából vágott neki. Két keze hátul. Arca útnak billentve. Gyár- igazgatók mászkálnak így, de nem éjszaka. És fejlógatva semmiképp. „Minek is lógatom? Felemelem, fel én! Még feljebb! Még! Még!” Arcá|n az ég leve. Valami a nadrágjához ér. Lenéz. Egy kutya. — Hát te? Hülye kérdés; hogyan válaszolhatna egy kutya? — Na eredj! Egyedül akarok maradni. Tökegyedül, érted? A kutya nem érti, dörgö- lődik tovább. — No, menj haza! Miég megfagysz! A kutya csak néz. — Menj már! Vagy ... neked sincs hová? A kutya csak néz. — No, nem bánom, maradj ! De mellettem nincs ám fejtógatás! Fel a fejjel, koma! Dániel lehajol hozzá, fejét emelné; csurom víz. — Hülye vagy te, kutya! Ilyen időben ... A kutya csak néz. — Hát jó, gyere hozzám. Egy szoba csak, havi ezerért, de legalább meleg. És nem ázunk ... A szoba fala halványzöld. Az ajtóval szemben szekrény, az ablakkal szemben ágy. Közepén asztal és két fotel; fölöttük negyvenes égő. Az ablak mellett lány- kép a falon. A kutya a kép elé ül; nézi. — öt vártam, nem téged. Ä kutya megfordul. Bocsánaitkérően emeli a fejét Dánielre — Jól van, na! Dániel megpaskolja, majd törülközőit dob a kutyára. Azután cigire gyújt, a szekrényből vodkásüveget vesz elő. A kutya közben megrázza magát; törülköző a f öldön. Dániel leguggol a kutyához, megtöri!. Kistányért tesz eléje, vodkát önt bele. — Én üvegből iszom — mondja neki. A kutya szaglássza, Dánielre néz, s újból a vodka fölé hajoL — Lafatyolj csak! Melegít! A kutya szót fogad. Dániel meghúzza az üveget, s mielőtt az asztalra tenné, még egyszer. Jókorát szippant a cigarettából, nézi a lányt a falon, aztán meg a kutyát. — Jobb lenne, ha a te képed len ne ott, ő meg... Persze örülök ám neked is! Te legalább nem akarsz tanácsokat osztogatni. A kutya körbenézi a szobát — No? Tetszik? Sötét, sötét, de meleg! Volt nekem igazi lakásom is; előszoba, konyha, fürdőszoba, minden. Feleségem is, meg két gyerkőc ... Eljöttem. Miértmiért? Ezt úgy mondják, nem értettük meg egymást, csak a gyerekek miatt, meg... Igyál inkább! Isznak. A kutya a kistányérból, Dániel üvegből. — Gondoltam, találok valakit; egy társat. Tudom, tudom, a pénzemmel nem ugrálhatok. Négyésfelet keresek; jó pénz, de mi marad? Nem tőlük sajnálom, de tizenöt évig kétezer -h étszáz - ból havonta ... Persze any- nyi se marad tisztán, mert lejön a szakszervezeti bélyeg ára, a pártbélyegé, az albérlete is ezer... Visszamenni? Veszekedni? Kifelé meg a szépet mutatni? A kutya bólint, de lehet a fejbiccenités a vodkától is. — Nem megoldás! Meg aztán ... Jött ez a lány. Dániel megemeld az üveget, iszik belőle. A kutyát már nem kell biztatni. — ö meg nem tudja, mi a fillérezés. Szeretnie kell, hogy ennyi bagóval... Túlórák, másodállás, hát persze! Nem félek tőlük, így kezdtem akkor is. Csak az a baj, hogy tiltanak tőle. „A lábamat a küszöbükön soha!” Meg: „Ha mér eldobott valakit...” Meg: „Any- nyi rendes ember van, miért pont...” Csikkről új cigire gyújt. Iszik is. Járkál a szobában, úgy folytatja. — Nulláról indulok. Ez az anyagi rész. És a szív? Az se kutya! A kutya felkapja a fejét. — Jó-jó! Felénk így mondják. önt a kutyának engesztelésiül. — Szóval a szív! Itt a tél, a hideg. Emberek közé nem mehetünk... Hát hol szerethet valakit az ember, ha nincs lakása? Mert ide hölgyet behozni tilos! Én meg hozzájuk soha ... Kutyavilág ez. öregem! A kutya nyüszít. — Ne sértődj már meg megint! Mondd, ha iszol egy kicsit, egyből ilyen vagy? Hát jó! Nem kutyavilág, embervilág ez! Megemeli az üveget, ki- issza az alját. Csikkről újat gyújt- Némán járkál1. Néha megáll a lánykép előtt. A ci" garetta végig ég. Üjba kezd. A kutyára pillant. — Hát ez már pofátlanság. Kiöntöm a lelkem, ez meg nyugodtan elalszik. Dániel kinyitja az ablakot a füst miatt. Kinn már nem esik. A törülközővel betakarja a kutyát. Ruhástól fekszik az ágyra. A kutya ébred előbb. Beleszagol a kistányérba, megrázkódik. Törülköző a földön. Felugrik az ablakba, onnan ki. Az ablak alatti rózsabokor fogva tartja egy ideig; nyüszítve szabadul. Egy boldog költő Hetven éve született Devecseri Gábor Találóan választott Goethétől idézetet a pályatárs- barát, Somlyó György, Devecseri Gábor hátrahagyott verseihez írott előszavában: ,,Az a legboldogabb ember, aki életének végét össze tudja kapcsolni a kezdetével.” Hiszen a kezdet boldogsága Devecserinél vi-tathatatlán. Tizenévesként jelentkezett (1932-ben) Karinthy Gáborral közös verseskötetben. A bevezetőt a nagy példakép, Somlyó Zoltán írta, Somlyó, aki kedvtelve mondogatta, he tehetséges költeményre bukkant: „Ez a vers, sőt versvers versver sv ers!” Aztán megnyílt Devecseri előtt a Nyugat című folyóirat Is. Babits egy ízben arra érdemesítette, hogy a saját írógépét fölkínálva tisztáztatta le Devecseri vei azon melegiben az ifjú poéta legfrissebb verseit, amelyek — ahogy fölolvasta őket — megnyerték a kölitőfejedélem tetszését. S fölfigyelt rá József Attila, akit Devecseri a mesterének tartott. A Szép Szó is közölni kezdte munkáit. E kapcsolatnak volt szomorú mozzanata — de nem lezárása — József Attila halálakor Devecseri Gábor emlékverse, amelyben a „zárt s nyitott” fiatal költő immár a boldogok közé sorolta példaképét. Görög mértékben, alkáiaszi strófában íródott. Boldogan indult el a pályán Devecseri, s boldogan távozott, pedig iszonyú betegség sodorta a halál felé, amikor A hasjelmetszés előnyei című — részint írott, részint diktált vagy hangszalagra mondott — könyvében így vallott: „ez a legyengült, de alkotásra kész, szinte semmi mást, mint a lelket és az alkotóerőt épségben tartó állapot engem föltétlenül jóindulatúvá tett, hogy csak a szépet, a jót, csak a gyöngédséget lássam meg és terjesszem.” Nem tudta őt legyőzni a Sors — amelyet Karinthy Frigyes az övével mélyen rokon szellemében Sorsocskának becézett — élete végén Devecseri Gábor megint az alkotás igazi csúcsaira jutott. A A szomszéd felcsöngeti a háziékat. — Nézze csak, szomszéd- asszony, mit művelt a rózsabokorral a kutya. Az albérlőjük ablakán ugrott ki. Ezzel a két szememmel láttam. Hagy micsoda emberek vannak! ? A házinéni -megnézi, ször- nyülködik egy sort, azután szól az urának, aki azon- nyomban benyit Dániel szobájába. Felrázza. — Mi volt itt az éjjel? — Mi lett volna — kérdezi álmosan DániéL — És a kutya? — Tényleg ... Hol a kutya? Dániel a földön heverő törülközőre pillant. — Vegye tudomásul, hogy azonnal fölmondok magának! A háziúr kirohan. Dániel lakecmereg az ágyról. Előkerül a bőrönd; vitázni aztán végképp nincs kedve. Bőröndbe pakolja a ruháit, a könyveit, a kistányért is. Az üveget az asztalom hagyja; a vodkásat nem veszik vissza. Leemeli a lány képét a falról. Kabátjába bújik; még mindig vizes. Maga mögött dühösen ránt egyet a kapun, de mielőtt nagyot csattanna, lábával lefékezi. „A kapu nem tehet semmiről!” Kétszáz lépés után átveszi a bőröndöt a másik kezébe. Legközelebb már háromszázig bírja. Azután meg négyszázig... Devecseri Gábor írószobájában Sors — Sorsocska — -mintha gúnyoros fintorral .cserélgette volna a számjegyeket Devecseri Gábor földi -létének határpontjain: 1917—1971. Ami az emberi-alkotói boldogság e két szélső időszaka közé esett, nem kevésbé jelentős, talán csak az arányok módosultak, a súlypontok helyeződtek át. Versei zenéje, világlátásának mozarti derűje mit sem változott — miközben egy új társadalom építésébe vetette ma-gát a költő szenvedélyesen —, de a tudós, a műfordító Devecseri Gábor teljesítménye lett a meghatározó. Az, ahogyan magyarra ültette át Homérosz költeményeit, világszerte csaknem páratlan fegyvertény — s emellett még hány, egész fordítói életművel fölérő munkája volt! Catullus az ő nyelvién szól hozzánk, görög és római vígjátékok isorát ajándékozta nekünk magyarul; az angolt Shakespeare, a perzsát FArdauszi kedvéért tanulta, s kortárs nagyságok tolmácsaként is sokat tett a költészet egyetemes ügyének szolgálatában. Számos alkotása — az Odüsszeusz szerelmei című színdarab, A meztelen istennő és a vak jövendőmondó című, bájosan erotikus esszéregény, Homéroszi utazás című úti könyve, kötetnyi pompás tanulmány — mind-mind e világirodalmi bolyongások következménye. S persze a magyar irodalomról, főként az általa személyesen megismert írókról, költőkről is volt tartalmas mondanivalója. Ezek az anteuszi -találkozások növelték meg erejét az 1960-as évektől. Spanyolországi út — s végül is egy film élménye — .késztette őt a Bikasirató megírására. Különös oratórium ez, világirodalmi szántű; tiltakozás az újra fenyegető erőszak ellen. „Bikapárti”. mégsem „torreádarellenes”; közös kiszolgáltatottság forrása magának a bikaváadal- na-k az intézménye. Utolsc verseskönyvén-ek címadója A múlandóság cáfolatául, sú értelem és szépség lebírha- tatlanságát, az öröm tőrbe tétlenségét hirdeti. Devecseri Gábor legfontosabb üzeneteként. Kőháti Zsolt Devecseri Gábor Megszülettünk hirtelen Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kérünk, szép jelen: meg ne büntess érte. Kérünk, kurta pillanat, ne vess tűzre, lángra, szép olajfa-lomb alatt várhassunk halálra. Hadd teljék az életünk — mint lehet — szelíden, gyolcsban zengjük életünk, ne csalános ingben.
