Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-27 / 49. szám

1987. február 27., péntek Somogyi Néplap 5 NAPLÓJEGYZETEK AMERIKÁBÓL Áz Európa újdonságai HÉTVÉGI tájoló Postáslesen Cherry Hill-i könyvtár Fő szárak ozásom az újsá­gok és magazinok böngészé­sé volt. Szándékosan nem ír­tam olvasást, -mert ki is tudná elolvasni naponta a kötetnyi Philadelphia Inquii- rer-t, vagy a New York Times vasárnapi, kétkilós számát? Sokat gondoltam újságíró barátaimra. Amerikában sokkal -könnyebb felelős szerkesztőnek lenni, mint nálunk: felelőtlen szerkesz­tőnek még inkább. Ámbátor ott is -több az újságíró esz­kimó, mint a szenzációs fair- fóka. Íme, néhány színes pél­da. Augusztus 21-én Oklaho­ma állam Edmond nevű kis­városának postahivatalában reggel munkába állt Patrick Henry Sheni-U, 4 órás, rész­foglalkozású postás. Szokása szerint kibontotta fekete ké­zitáskáját, elővett belőle há­rom pisztolyt, aztán villám­gyorsan agyonlőtte 14, min­dennapi munkáját végző postás társát. Hatot megse­besített, majd maga ellen fordította a fegyvert. A tö- megmészárilás oka, állítólag, a 4 órás állásának felmon­dása. Háromnapos szenzáció volt a sajtóban, rádióban és televízióban, pedig csak egy bomlott agyú pária volt a szereplő. Milyen könnyű lehet ér­dekes, fényképes -riportot ír­ni a washingtoni Williard Intercontinental Szálloda 18 évvel ezelőtt bezárt bronz- kapujának újbóli megnyitá­sáról. Az első vendégek kö­zött fogadták Tom Exarha- kis -urat Bethesdaból, aki 40 évvel ezelőtt a szálló bálter­mében ismerkedett meg je­lenlegi -feleségével. A házas­ság jól sikerülhetett, mert feleségével együtt jelent meg a megnyitón-, noha a szoba ára egy éjszakára 165—2000 dollár között mozog. Milyen izgalmas riporttéma Louis Denber, 27 éves camdeni fiatalember hirtelen halála. A rendőri vizsgálat megálla­pította-, hogy Lipton húsle­ves-zacskóba kevert cián ál­dozata lett. A rendőrség és a szakemberek az áruházak­ban a levesek ezreit vizs­gálták meg, az emberek pe­dig ijedten hordták vissza a levesesdobozokat. Ilyen szo­morú szenzációkról a ripor­tereik is szívesen lemonda­nának, akár az ugyanakkor történt kanacsi esztelen vér­ontás és az isztambuli tö­megmészárlás döbbenetéről. Az eddigiek azt a látsza­tot kelthetik, hogy semmi­ben sem szenvedtem hiányt. Nagyjából igaz, de nem ta­gadom, nagyon hiányoltam a Mentőmúzeum Múzeumot létesített az Or­szágos Mentőszolgálat, az egykori Budapesti önkéntes Mentőegyesület Markó utcai székházában. Május elején, a hazai mentés megszervezésé­nek századik évfordulója al­kalmából nyitják meg az ál­landó kiállítást, amely átte­hazai híreiket. Nem az orszá­gos politika híreit kerestem, azokból időnként akadt. Például a Time magazin reprezentatív, fényképes ri­portja Kádár Jánossal, több Budapest szépségét és fcira- ka-tainak gazdagságát ma­gasztaló cikk vagy a Kocsis Zoltán kinn felvett Bach-le- m-ezeit elismerő kritika. Ter­jedelmes riport adott hírt Rubik tanár úr új logikai játékáról, és a két philadel­phiai főiskolásról, akik még a játék megjelenése előtt megtalálták a megfejtést. Kaposvári -és somogyi hírek­re vágytam. Naponta lestem postásunkat, az öreg Bilit, hozott-e levelet barátaimtól. Bili hetenként hatszor,, dél­előtt 10. óra tájban megjelent fehér Jeep kocsijával, amelynek első üléséről — ki sem szállva, csak kihajolva — bedobta a leveleket és egyéb postai küldeményeket a magánházak út mellé épí­tett, alagút formájú pósta- székrényébe. A szekrény ol­dalán egy állítható piros fémzászló található. Ha ' a zászló „fennen lobog”, akkor jelzi, hogy a háziak kérik a postaládáiéiban található le­velek feladását. Bill a leve­leket ilyenkor kivette és a főpostán feladta. Miután minden levelem megérkezett a címzettekhez, megállapít­hatom, hogy Bili megbízható ember, ahogy — tapasztala­taim szerint — hivatala is az. Az ellenőrizhetetlenül áradó, töméntelen reklám is célba érkezik, még a címzett neve nélkül is. Elég a kéz­besítéshez a város, az utca, a házszám és kódszám, ha magánház lakójának szánták a -levelet. Az Egyesült Államokban a posta klasszikus értelemben teljesíti hivatását: levelet és csomagot vesz fel, tpvábbít és kézbesít. A telefont és táviratot más-más társasá­gok kezelik; a pénzforgalom a bankóik dolga, az újágok és folyóiratok kézbesítését és árusítását a kiadóhivata­lok és utcai automaták lát­ják el. A televízióhoz és rá­dióhoz semmi köze a postá­nak. A telefonhálózat korszerű. Lehet, hogy szerencsém volt, de fél év alatt egyetlen té­ves kapcsolásom sem volt, foglalt jelzést nem hallot­tam. Aki telefon felszerelé­sét kéri, bármelyik telefon- vállalattól 3 napon belül megkapja a számát. S ha ezt a számot meg akarja változtatni, nincs akadálya. Aki zsebbel győzi, több szá­mot és több készüléket is igényelhet? Órási a válasz­ték a különböző technikájú nyílik kintést ad a szervezet törté­netéről. A kiállításon fölidézik az állami szervezet, az Országos Mentőszolgálat létrejöttének és fejlődésének időszakát is. A mentők áldozatos mun­kájának dokumentumai, szakmai kiadványai is látha­tók majd a múzeumban. A New York-i telefontársa­ság központja telefonkészülékekben, és va­lamennyi megvásárolható az áruházakban is. Évek óta ismerem a Ka- posvár-méretű Cherry Hill ötletesen, de nem túl prak­tikusan tervezett könyvtárát. 1966-ban adták át rendelte­tésének, tehát majdnem egy­idős a ml megyei könyvtá­runkkal. Nem lepett meg, hogy a könyvespolcok zsú­foltabbak, mint két évvel ezelőtt. A könyvtárak alapis­mérvei között azt tanultam, hogy „a könyvtár növekvő intézmény”. A könyvtárba áramlanak a frissen megjelent könyvek, a lakosság 80 százaléka be­iratkozott olvasó. Árnyas, ápolt, nagy park övezi a csendes könyvtárt, legalább 100—120 gépkocsi részére rajzoltak parkolóhelyet a tiszta aszfaltra. Szűk már a könyvtár, de a közeljövőben itt sem bővítik ... Ezekben a hetekben vég­legesen dönteniük kell a pályaválasztásról azoknak a tanulóknak, akik felsőokta­tási intézményben kívánnak továbbtanulni. Nem könnyű ez még akkor sem, ha a diák egy-két évvel az érett­ségi előtt szorosabb munka- kapcsolatot alakíthat ki az­zal az iskolával, amelyben folytatni kívánja tanulmá­nyait. A felvételi előkészítő bi­zottságok évek óta hasznos és eredményes kapcsolatte­remtésre adnak alkalmat a fizikai dolgozó szülők gyere­kei számára. Az eddigi ta­pasztalatokról érdeklődtünk a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban. — Az egyetemi előkészí­tésben résztvevő diákjaink rendszeresen feladatlapokat kapnak — mondja Pellion Jenő történelemtanár. — A tesztlapokat egyetemista „diáktanárok” állítják össze és ők is értékelik. A felada­Az Európa Könyvkiadó mintegy 270 kötet megjelen­tetését tervezi az idén. A könyvműhely folytatja nép­szerű sorozatainak kiadását: közöttük négy rfiű közreadá­sával tizedik évfolyamát kez­di meg A világirodalom re­mekei sorozat. A kiadónál elmondták: a régebben megjelentetett mű­vek újbóli kiadásának terve­zéséhez az Országos Széche­nyi Könyvtár Könyvtártudo­mányi és Módszertani Köz­pontjának felmérését vették alapul. Ez felsorolta azokat az értékes világirodalmi mü­veket, amelyek iránt fokozó­dott az olvasók érdeklődése, s jó néhány, magyarul ed­dig még nem közölt könyv­re is felhívta a figyelmet. A könyvterjesztők javaslatá­ra több év után újra elin­dítják a nyelvtanulást segí­tő, kétnyelvű Janus soroza­tukat. Az első két kötetben Franz Kafka és Ernest He­mingway elbeszéléseit adják közre. A kortárs szerzők müvei­vel megismertető kiadványok sorában jelentetik meg a vi­lághírű író, Csingiz Ajtma- tov Vesztőhely című új re­gényét. Egy kötetben lát napvilágot Ryszard Kapus­cinski A császár és A sa­li insah című munkája. Ro­bert Merle regény folyamá­nak következő kötete — A francia história és a Csikó­éveink után — Kedves vá­rosom, Párizs címmel kerül a boltokba. Joyce Carol Oates új regénye a Tégy velem, amit akarsz! a hat­vanas-hetvenes évek Ame­rikájáról fest társadalmi körképet. Kiadják a William Wharton írói néven publiká­ló amerikai szerző első mű­vét, a Madárka címűt, amely­nek főhőse egy rögeszme rabja: úgy érzi, hogy a re­pülés pusztán akarat kérdé­se. Az ünnepi könyvhéten lát napvilágot a napokban Bu­dapesten vendégeskedő nép­szerű cseh prózaíró, Vladi­mir Párái Kísértések ától cettig című tudományos-fan­tasztikus regénye. A könyv­műhely Graham Greene-so- rozatot is indít. A világirodalom klasszi­kusai című sorozatban egye­bek között francia kisregé­nyeket, s görög történetírók munkájából összeállított an­tológiát jelentetnek meg. 200 ezer dolláros alapít­ványit létesített egy, az Egye­sült Államokban élő magyar asszony, Später Erzsébet az élőszóban előadott magyar irodalom előmozdítására, tok inkább a lexikális tudás mérésére alkalmasak, és ez nem minden esetben esik egybe a felvételi anyaggal. Gyakoriak a szélsőséges kér­dések, melyekre csak alapos utánajárással vagy tanári segítséggel tud a diák vála­szolni. Példát is mondanék: „Mi történt Svédországban 1818-ban?” Az erre adandó válasz, hogy a Benadotte-di- nasztia került uralomra, nem található meg a tananyag­ban, de az akkori történelmi eseményekbe ágyazva sem volt esemény formáló jelen­tősége. — Különösen történelem­ből nehezek a feladatok. A diákok gyakran veszik igénybe a lexikonokat és a tanárok segítségét. Arra vi­szont alkalmasak ezek a tesztek, hogy a feladatmeg­oldó képességet fejlesszék. Az előkészítés hatékonysága szempontjából jobbnak talá­lom a megyei tanács bala- tonfenyvesi nyári felvételi előkészítő táborait. Az egy­Jubileumi rendezvények teszik színessé a következő napok kulturális programját Kaposváron. Huszonöt éve alakult meg a Táncsics gim­názium vegyes kara, amely sok szép hangversennyel ör­vendeztette meg a közönsé­get. Nem lehet számba venni, hányán kedvelték meg az együttesben az elmúlt ne­gyedszázad alatt az éneklést, a kórusirodalom gyöngysze­meit. Az alapítók bizonyára ma is szívesen hallgatnak kórusműveket vagy éppen a megye együtteseiben maguk is közreműködnek azok meg­szólaltatásában. Ma este 18.30-kor a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Bartók termében ad jubileumi hangversenyt a kaposvári gimnázium énekkara. Néhány nappal később s nem huszonöt, hanem har­mincötéves fennállását ün­nepli a BM Kaposvár Tánc- együttes. Hétfőn este a vá­rosi művelődési központban láthatjuk műsorukat. A 19 órakor kezdődő jubileumi táncbemutatón több új ko­reográfiát is láthatunk. A somogyi művészeti szemle eseményei továbbra is az érdeklődés középpont­jában állnak. Nagybajomban vasárnap délután tartják a területi bemutatót. Szombaton délelőtt a ka­posvári városi művelődési központban az országos di­áknapra készülő együttesek területi bemutatójára kerül sor 9 órától. rangos színpadi, filmen vagy elektronikus úton rögzített új irodalmi alkotások szüle­tésének ösztönzésére és a kiemelkedő alkotások jutal­mazáséira. hetes turnusok alkalmával a matematika, a fizika, a szá­mítástechnika, a magyar és a történelem előző évi fel­vételi tételeit dolgozzuk fel. Görgics Éva negyedik osz­tályos tanuló két éve tart fenn levelező kapcsolatot a JATE szegedi tör.tnénelem— földrajz szakán tanuló „cti- áktanárral”. összesen tízszer kapott feladatokat, és segéd­anyag felhasználásával ol­dotta meg őket. A nyáron részt vett az egyetem hód­mezővásárhelyi előkészítő táborában is. A kéthetes kurzuson előadásokat hall­gattak, ezeket beszélgetés követte, és végül záródolgo- zatban összegezték a meg­szerzett ismereteket. Az elő­készítésnek ezt a formáját eredményesebbnek tartja, mint a levelezést. — Én harmadikban kezd­tem a levelezést a pécsi ta­nárképző főiskolával, bioló­gia-fizika szakon — mondta Horváth Judit. — Eddig csak (Folytatjuk.) Kellner Bernét A sikeresebb felvételiért Kétszázezres alapítvány Kötésén helytörténeti kiál­lítást rendeztek a község lel­kes gyűjtői. A falu életéről valló tárgyi emlékek vasár­napig tekinthetők meg a te­lepülés művelődési házában. A minap értékelték az if­júsági klubok tevékenységét, a homokszentgyörgyiek pén­teken 19 órakor találkoznak a művelődési házban. Berzence és Somogyudvar- hely egyaránt számon tartja a berzencei Zrínyi Miklós művelődési ház programját. Szombaton a somogyudvar- helyiek várják farsangi bál­ba a berzenceieket. Nemcsak a farsangi bálok kínálnak még programot a hétvége­ken, hanem a szalagavató bálokra is készülnek a fiata­lok. Barcson az erdészeti, vízépítési és vízgazdálkodási szakközépiskola ma tartja a bált a Móricz Zsigmond Mű­velődési és Ifjúsági Központ­ban. A Dráva Múzeumban március 3-ig látható Orosz Lajos grafikusművész kiállí­tása. Marcaliban egy nagyon ér­dekes bemutatóra hívjuk föl a figyelmet. A magyar rá­diózás fejlődésének történe­tét bemutató dokumentum­kiállítás anyaga a harmincas évektől napjainkig, a város­ban tervezett kábeltelevízió­zás szervezéséig mutatja be a fejlődést. A kiállítás már­cius 15-ig tekinthető meg. A nagyatádi Dinasztia együttes szombaton Segesden a művelődési házban mutat­kozik be. Hangversenyre várják a zene barátait hétfőn Kapos­váron a Zeneiskolába. A ka­marazenei hangversenyen, amely fél hétkor kezdődik, az intézmény tanárai mutat­koznak be; többek között Bach-, Beethoven-, Schuman- műveket szólaltatnak meg. Egry József-emlékkiállítás látható a Somogyi Képtár­ban. Képünkön: a festő Visszhang című alkotása. két levelet kellett megvála­szolnom. A tankönyveken kí­vül egyéb forrásanyagot is felhasználtam a kérdések megoldásához. Ugyancsak Pécsre, az egyetem közgazdasági karaira készül Moór Valéria. Tavaly óta levélez egy elsős hallga­tóval, aki a feladatok meg­oldásával kapcsolatos taná­csokkal is ellátja. Novem­berben részt vett az egyetem nyílt napján és bepillantást nyert az ottani munkába. — Levelezek az államigaz­gatási főiskolával — mondja Huszár Andrea. — Tavasz- szal szeretnék részt venni az előkészítő táborban is. Sokat járok a könyvtárba, mert a kérdésék nehezek, sok az elmélyült, elemző­munkát igénylő feladat. Arra a kérdésre, hogy megéri-e a befektetett ener­giát, mindannyian igennél válaszoltak. Azt sem tartot­ták elhanyagolhatónak, hogy az egyetemen már is­merősként üdvözlik őket a felvételin. A múlt évben az előké­szítő munkában részvevők 90 százalékát felvették. V. A.

Next

/
Thumbnails
Contents