Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
8 Somogyi Néplap 1987. február 21., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS fogásokkal, melyek egyrészt az absztrakt gesztusfestészet szótárából, másrészt a textilfestők műhelygyakorlatából ismerősek. Tiiitus-Carmel műveit az absztratkt-figuratív. a racionális-misztikus, racionálismateriális festői felfogás ötletesen kiaknázott ellentéteire építi fel. Bravúrosan rajzol. Korai mágikus-realista szemléletmódja nálunk is követőkre talált Károlyi Zsigmond, Erdély Miklós és mások munkáin. Képeinek van egy nosztalgikus-romantikus felhangja, például a nagy sikert aratott, japán gyermeksisakot ábrázoló sorozaton, melyen a tárgy csak ürügy az elidegenedés ábrázolására. A sisakot a múlt századi realisták bravúros módján pontosan lerajzolja, de más fényekkel és színharmóniákkal az évszakok hordozójává teszi a tárgyat, szimbólummá alakítva. Technikája bravúros, a gesztusfestészet minden fogását meghökkentő hatással alkalmazza, például úgy, hogy az aprólékosan megfestett si- sakalján a festéket váratlanul patakokban csorgatja le, a műnek bizonyos befeje- zetlenséget sugallva. Ilyen trükk az is, hogy a műre három, oldalon keretet fest, az alsó részt viszont nyitva hagyja. A színfelrakás mesteri modulációi jellemzik nagyméretű absztrakt sorozatait is. Brestyánszky Ilona Az új eklektika francia mesterei Viallat számára a festmény nem egyéb, mint a képet értelmező gesztus ábrázolása. 1964-től a nizzai Iparművészeti Főiskola tanára. 1966-ban kezd az absztrakt formákkal módszeresen foglalkozni, először állít ki keret nélkül vásznakat, melyeket ma is fest. 1973-tól különféle művészeti főiskolák tanára; hatása tehát jelentős növendékein keresztül is. Érett munkáival tulajdonképpen Matisse törekvéseit folytatja mai eszközök és technikák segítségével. Nagy, dekoratív ábrázolásokat készít a motívumok ritmikus ismétlődésével, különböző színállá- sokban, sajátos technikai A csikorgó hideg sem riasztotta el a nálunk szokatlanul nagy számban megjelent közönséget a modern francia festészet két elismert mesterének, Claude Viallat- nak és Gérard Titus-Car- melnék, a Műcsarnokban nyfllt kiállításának megnyitójáról. Azt hiszem, a francia képzőművészet beidegződ ott varázsa tette ezt, mely évtizedeken át az európai művészet vezető ereje volt. Mindkét művész megegyezik abban, hogy a hatvanas évek nagy forrongásaiban hátat fordítottak a Párizsi Iskola elerőtlenedett figura- Irtásának és a nonfiguratív absztrakciónak is. A kárpátalji fiatal magyar irodalom A határoinlkon túli magyar irodalom annyira beleépült az olvasói köztudatba, hogy sokszor szinte már nem is gondolunk arra: Sütő András, Gion Nándor, Duba Gyula, Tolnai Ottó, Cselényi László nem is Magyarországon él; egyszerűen jó írókat, költőiket tisztelünk bennük, úgyszólván nem is érdekes, hogy az egyik Erdélyben, a másik a Vajdaságban, a harmadik Szlovákiában él, alkot. A Kárpátok alján élő magyarság a legkisebb lélekszámú a határainkon túliak közül; későn kezdte önálló irodalmi életét, s mindeddig nem esett meg vele a reve- láció, a csoda még nem történt meg; igazán nagy, igazán emlékezetes művet még nem hozott létre, amit úgy emlegetnénk, mint például egy-egy Duba Gyula-regényt. De Bállá László a prózában, Kovács Vilmos a költészetben az egyetemes magyar irodalom számára is izgalmasat alkotott. Ok az ötvenes években indultak, alkotják az első nemzedéket (Kovács Vilmos ötven- esztendős korában, tíz éve már meg is halt). S a fiatalok? A legújabb kárpátalji irodalom? A hatvanas évek végén, a hetvenes évdk elején az ungvári központú irodalom is forrásnak indult. Üj meg új írők- költők jelentkeztek. S hamarosan szervezeti formát is találtak maguknak. Ungvá- ron, a Kárpáti Igaz Szó égisze alatt, 1971. május 22-én megalakult a József Attila Irodalmi Stúdió azzal a céllal, hogy ápolja az ottani magyar ajkú lakosság kultúráját, föllendítse az irodalmi életet, no meg a lapot is támogassa versekkel, novellákkal. A Stúdió azonban hamarosan túlnőtt a szerkesztőség keretein, az egész kárpátalji magyar szellemi élet formálásában fontos szerepe lett, noha mindmáig az újság szerkesztőbizottsága a legfőbb támogatója. Már az első évtized is eredményes volt: sokan maradtak, autonóm alkotóvá váltak, méghozzá annyian, mint amennyien soha azelőtt. 1981 decemberében Márkus Csaba elnök és Erdélyi Gábor felelős titkár után új, háromtagú elnökség vette át a Stúdió irányítását, ugyanakkor újjászervezték az idősebb pályatársakból, a Kárpáti Igaz Szó felelős vezetőiből és az irodalomtörténészekből álló testületet, a védnöki tanácsot is. A József Attila Irodalmi Stúdió ma közel ötven tagot számlál. A szépirodalmi alkotómunka mellett irodalomtörténeti, szociológiai kutatásokat is végez, ápolja és közreadja a magyar nemzetiség lakta terület folklórkincsét, munkájába zenészeket, képző- és iparművészeket is bevon. író— olvasó találkozókat szervez az iskolákban, a könyvtárakban, a falusi klubokban, az ipari és a mezőgazdasági üzemekben. Ami ennél is fontosabb: könyvöket ad ki. 1979-ben a József Attila Irodalmi Stúdió könyvtára címmel sorozatot indított. Mára 'tizennégy kötet jelent meg benne: Horváth Gyula, Fe- renczi Tihamér, Finta Éva, Dupka György, Balogh Miklós, Imre Sándor, Horváth Sándor, Demjén Miklós, Füzesi Magda, Nagy Zoltán, Kőszeghy Elemér, Tárczay Andor, Bállá Teréz és Fodor Géza könyve. Ez évenként több mint két kötet. A Stúdió fiataljai közül Bállá D. Károly és Füzesi Magda már a szovjet írószövetség tagjai. Reméljük, új és nagy tehetségék jelentkeznek innét is hamarosan. Fehér László TEvEDRÁMÁK DICSÉRETE Fölértékelődött mostanában a televíziós játék. Több szempontból: a közönség mind nagyobb része csak a képernyőn találkozik hazai gyártású mozgóképpel, azt is ott nézi meg, amit a moziban láthatna; másfelől egyes alkotóink olykor a televízióban lelnek önmagukra, meghaladva, legutóbbi mozifilmjeik színvonalát. S olykor még egy-egy nagy veszteség is növeli valamely tévédráma jelentőségét. Páger Antal az utolsó szerepét játszotta el Mihály- fi Imre irányításával Sarka- di Imre Elveszett paradicsom című remekművének televíziós változatában. Páger „meghalt” már egyszer ebben a szerepben: amikor hajdan a Makk Károly rendezte mozifilmben alakította Sebők Imrét; most azonban „igazán” eltávozott a forgatás munkálatai közepette, s a kényszerűségből még inkább kamaradrámára szűkített-sűrített előadásban a kitűnő Cserhalmi György (Sebők Zoltán) és a szerepre nem ideális, de hozzá rokonszenvesen fölnőni igyekvő főiskolás, Hegyi Barbara (Mira) Páger Antal helyett, immár csaik a kamerához intézhették a 75 éves bölcs tudósnak szánt mondataikat. Mindebből — a tragikusan váratlan esemény elleniére — szívünkig ható, meggondolkodtató példázat született a „megváltás” örökké adódó lehetőségéről, a boldogság folytonos ígéretéről. S bár nem televíziós drámáról van szó, meg kell említeni azt a tényt, hogy az elmúlt időszak legjelentősebb eseménysorozata a magyar képernyőn Sára Sándor dokumentumfilmje volt, a Bábolna, mely múlt és jelen tanulságos összevetésével figyelmeztetett arra: valódi eredmények csakis a tehetséges emberek időben történőd fölismerése, méltó feladathoz juttatása révén születhetnek. S ha nincs ez „intézményesítve”, a Burgert Róbertek hályogkováes módjára láthatnak csak munkához, saját kárukon okulva. Jelentős teljesítmények okvetlenül indokolt visszaigazolása mellett (Esztergályos Károly: A végtelenek a párhuzamosban találkoznak, Nóra; Ruszt József számos — színházi ihletésű — rendezése stb.) érdemes arra is figyelni: mit tesznek a televíziós alkotók egy korszerűbb „tévéköznyelv” kialakítása érdekében ? Vannak erre valló törekvések. Még a Linda-sorozatban is, ahol Görbe Nóra szerencsés megtalálása révén egy cselekvő nő- és hőstípus elfogadtatásának — nagyon időszerű — folyamata kezdődött meg. eléggé ügyesen észrevett hazai negatív jelenségek erőterében. A baj legfeljebb az, hogy a sorozat rendezője, Gát György s a forgatókönyv írói változatlan formában vették át e kalandműfaj túlmerevedett szabályát: miszerint a főhős s a többiek minden alkalommal csakis ugyanabban az alaphelyzetben léphetnek elénk. Tehát Linda állandóan tétlenségre kárhoztatva, apró-cseprő ügyekkel bajmolódva talál rá valamilyen nagyobb szabású gaztett elkövetőjére, igazolja nagyszerű fizikai és szellemi tulajdonságait. Számottevő nyereség mutatkozik az említett televíziós köznyelv megőrző-továbbfejlesztő kezelésében a Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiójának alkotóinál, munkáiban. Nem titok: a tévékritikusok ez évi díjkiosztó vitájában komoly hangsúllyal merült fal a gondolat, hogy ezt a tevékeny, újításra kész műhelyt díjjal kellene jutalmazni, ám ez a szokás — intézmény s nem személyek teljesítményének elismerése — egy idő óta nem divatozik. Szót érdemel itt Molnár György munkássága: a negyven küszöbén, hazai gyakorlatunk szerint fiatalnak minősíthető rendező új, merész hangvételű. történelemfaggató közéleti kabaréjával (Lóden- show) keltett annak idején figyelmet; legutóbb pedig osztatlan elismerést az Örökkön-örökké című tévéfilmjével. Mai öregekről szólt benne, némi érzelgős felszínességet nem kerülve el ugyan, de művészi fölfedezésekben sem szűkölködve. Jó tempójú filmje végül is valósághű képet adott az idős Magyarország rétegeiről, a derűs és kevésbé derűs nyomorúság változatairól. Dokumentum és művészi kitalálás vegyült e stúdió Alpári történet című produkciójában (El Eini Sonja rendezése), mely — a második műsor késő esti adásidejével sújtva — egy vélhetőleg megtörtént bűnügyet rekonstruált a kamera előtt, valódi vagy helyettesítő szereplőkkel. Különösen a süketnéma fiatalember, a gyilkos férkőzött közel hozzánk — hiszen a tett, amelyet elkövetett, megbocsáthatatlan bár, de ugyanúgy rádöbbentett gyakori érintkezési zavarainkra, balul megmyil- vánvaló, eltorzuló érzelmeinkre, mint néhány éve Xantus János talányos, íz- lésmiintáinkat semmibe vevő, mégis ekként fölrázó mozifilmje, az Eszkimó asz- szony fázik. Ki-ki folytathatná ezt a gondolatsort a maga — képernyőről vett — példáival. Tévédrámáink dicséretére vállalkoztam, hibákat sem hallgatva el. A jelenség nem becsülhető túl kellőképpen, hiszen mozgóképi kultúránk alapjairól van szó. Kőháti Zsolt Erdélyi Sándor Judit annyi évszaktalan se nem tél se nem nyár után szeretetem hálózatába végleg bekapcsoltad magad és amit csak vallomás legmélyébe alászálló érezhet aki meg-megállt velem valahol a hegyre felfelé tudja visszanézni kell ha szavanként vonul belőle kiűzetés előtt a bűn kiűzetés után a megbocsátás a 'végső állomás előtt hullhat így szüntelen légüres időkön átzuhanva az egykor volt édes teher Barcs János FEBRUÁR Elolvad majd csöndben a hó, az egész határ sárban áll, duzzad a kenderáztató, menekül már a február. Kantár nélkül fut a tájról; kergült szél söpör utána, s jön az új tavaszi mámor, lélegzik a búzatábla. A nyíres is ébredni kezd, rügy pörsen az ágak hegyén. — S fut a sok barázdagerezd, egymást ölelve, könnyedén. Durkó Gábor rajza
