Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-20 / 43. szám

1987. február 20., péntek Somogyi Néplap 7 H sporté Asztalitenisz vb Klampárék győzelemmel mutatkoztak be Űj-Delhiben színesebb lett az asztalitenisz-vílág. Egye­lőre még nem a játékban, ment a világbajnokság má­sodik napját is jobbára a papírforma-eredmények jel­lemezték. Jóval inkább a versenyzők öltözetében. Az új nemzetközi szabályok szerint ugyanis már nem kö­Klampár adogat telező a sötét színű mezek és nadrágok viselése. így az­tán az Indira Gandhi sport- csarnok asztalainál megje­lentek a sárga, rózsaszín, halványzöld, világoskék és más feltűnő színű trikókban játszók. A magyarok is „újítottak'’, először mutatkoztak be a ja­pán Butterfly-cég ízléses, sö­tétzöld színű, sárga szegé­lyes trikóiban. Klampárék a Ghána elleni nyitó találko­zójukat ebben a trikóban játszatták, s a premier jól sikerült, alig egy óra alatt 5:0-ra nyertek. Ghána spor­tolói az öt mérkőzésen mindössze 102 pontot gyűj­töttek. mégsem nagyon szo- morkodtak. „Azt sem tudtuk, merre kapkodjuk a fejünket — mondta a mérkőzést köve­tően egyik játékosuk. — De ha lesz időnk, később má­sok ellen megfigyeljük a magyarokat, mert nagyon tetszett nekünk a stílusuk.” Esti eredmények: Nők: M agyarország—Egyesült- Államok 3:0. Férfiak: Magyarország—Ecuador 5:0. VDN-kupa K. Rákóczi-Szigetvár 3-1 (1-0) Kaposvár 150 néző. V.: Podecsák. Rákóczi: Sándor fi — Kur­di, Deákvári, Riczu (Petrák), Kraft — Czabula (Bócz), Havasi, Balogh (Konrád) — Murai, M.iovecz (Gyurics), Meksz. Az évszakhoz képest jó talajú edzőpályán már lé­nyegesen folyamatosabb volt a Rákóczi játéka. A mind­végig sportszerű mérkőzé­sen azonban a hazaiak hely­zetkihasználása még mindig hagyott kívánnivalót maga uitán. Góllövök: Meksz 2, Miovecz, illetve Kemény. Ezzel a mérkőzéssel befe­jeződött a csoportküzdelem a kupasorozatban. A Rákó­czi a Bajával játszik hely­osztót. A mérkőzés időpont­ja még ismeretlen. Téli úttörő-olimpia Meglepetés nélkül A Sátoraljaújhelyen ren­dezett téli úttörő-olimpia havas versenyszámaiban rajthoz álltak a somogyiak is. Igaz, lehetőségeinkből adódóan vérmes remények­kel ezúttal sem bocsátottuk útra őket, de azért elsősor­ban a szánkózók egy-egy jó helyezésében reményked­tünk. Nos, egyetlen somogyi sem léphetett dobogóra, bár igaz, hogy a szánkózók va­lamennyi korcsoportban az első tíz között végeztek a 25-ös mezőnyökben. A ka- posmérői Harangozó Árpád volt a legközelebb a jó sze­repléshez, hisz az első futam után még a második helyen állt. A síelőink, öái most is a mezőny második felé­ben végeztek, így is egy fok­kal előbbre léptek, figyelem­be véve korábbi eredmé­nyeiket. A nehéz pályák alaposan igénybe vették a tudást, műlesiklásban pél­dául a második napon a mezőny egy harmad része ki­esett. A síelők közül a lá­nyoknál Pandurics Edit sze­repelt a legjobban, a fiúknál a még negyedik osztályos Gyenesei István csaknem meglepetést okozott, kapu- kihagyás miatt semmisítet­ték meg eredményét, holott a futam legjobb idejével ér­kezett a célba. Ha nem hi­bázik, akár dobogón is vé­gezhetett volna. A somogyi eredmények: Ailpesi sí. 3. korcsoport: összetettben 19. Gáspár Kin­ga (Berzsenyi isk.) (óriás műlesiklásban 23., műlesik­lásban 17.). Óriás műlesik­lásban 29. Gyenesei Istvánt (Berzsenyi isk.) 4. korcsoport összetettben 21. Szlavicsek Szabolcs (Bartók isik.) (óriás műlesiklás 25., műlesiklás 24.) 11. Pandurics Anett (Gya­korló isk.) (óriásműlesiklás 18.. műlesiklás 8.). Szánkó: 2. korcsoport: 9. Győríi Gábor (Zákánytelep), 8. Berdár Viktória (K.vár, Kinizsi isk.), 3. korcsoport: 7. Harangozó Árpád (Kapós- mérő), 9. Török Orsolya (Szentbalázs). 4. korcsoport: 10. Hunyadi Gábor (Kapós- mérő). 6. Pobn Gabriella (Szentbalázs). Szurkolói ankétot tart a Rákóczi A bajnoki nyitány előtt tájékoztató jellegű szurko­lói ankétot rendez a K. Rákóczi labdarúgó szakosztálya pénteken 16.30 órakor. Az egyesület és a sportág irá­nyítói számolnak be az elmúlt időszak tevékenységéről és a közeljövő terveiről. A résztvevők feltehetik kérdé­seiket nemcsak nekik, hanem a labdarúgók jelenlevő képviselőinek is. Helyszín: az IKV étterme (volt Tanép). Bejárat a Szántó Imre utca felől. t)j utakon a K. Építők AUTÓT IS NYERHET A múlt év decemberétől ismét van Építők sportklub a megyénkben. Az Univer­zum SC ekkor vette fel ezt a nevet, amely jobban kife­jezi az egyesület mögött hú­zódó tevékenységet. Az Épí­tők SC számos vonatkozás­ban eltér a többi somogyi sportegyesülettől, fogalmaz­hatnánk úgy is, hogy egy újszerű egyesületi modell el­ső somogyi mintapéldánya. Ez a klub saját magának egyben a szponzora is. Az egykori „Hó-rukk” GMK- ból megalakult január 1-jé- vel a K. Építők építőipari melléküzemága, melynek fő profilja a sportobjektumok építése, felújítása és karban­tartása. Mint Stier István az egyesület elnöke és Gulyás Zoltán a melléküzemág ve­zetője elmondta, egyesületük az újszerű profillal részben hézagpótló szerepre is vál­lalkozik Kaposváron és me- gyeszerte. Jelenlegi legfonto­sabb munkájuk a Kaposvári sportcsarnok mellett készülő úgynevezett RSG csarnok építése, melyet a nyár ele­jén a sportág első IBV-jével kívánnak felavatni. Ezért már télen sem szünetelt a munka. A napokban hagyta el a nyomdát a fiatal klubot be­mutató kiadvány, amely mind terjedelmében, mind tartalmában több vonatko­zásban is eltér a szokvá­nyostól. Az idősebbek bizo­nyára szívesen olvassák majd a Kaposvári Építők történe­tét, a fiatalabbak pedig meg­ismerhetik azt a „hős kor­szakot”, amikor még NB I- es csapata is volt a hajdani Építőknek. Az építőipari melléküzemággal kapcsola­tos tájékoztatás sportvonat­kozásait említenénk itt meg. Az elképzelések szerint a kö­vetkező években az Arany úton számos sportobjektumot kíván építeni az egyesület. A városi sportobjektum még nem véglegesen jóváhagyott rendezési terve is megtalál­ható a kiadványban. Az RSG csarnokot — várhatóan még idei befejezéssel — egy né­gyes automata tekepálya kö­vetné, 25 m-es fedett uszoda, sportszálló, teniszpályák és egy műjégpálya építése sze­repel az 1990-ig tervezett programban. Mint megtud­tuk, mindezeket a K. Építők saját erőből valósítaná meg, a városnak anyagiakkal nem kell hozzájárulnia. Várha­tóan a közeljövőben erről végleges megállapodás szüle­tik. A sport’ területén is előre akar lépni az Építők. A kö­vetkező évben a labdarúgók szeretnék megcélozni a terü­leti bajnokságba való felju­tást. Szép terveket dolgoztak ki a tömegsport fejlesztése érdekében. Az Arany úton máris kibéreltek egy hatvan négyzetméteres helységet, ahol kondicionáló termet rendeznek be, de más sport­ágak gyakorlására is lehető­ség nyílik az egyesületi ta­goknak. A ma oly népszerű karate klub megalakítása is a közeljövő tervei között sze­repel. Hogy mindez megvalósul­hasson, számítanak a lakos­ság hathatós támogatására. Máris folyik a szervező munka, minél több embert szeretnének egyesületi tag­nak megnyerni. A kiadvány­ban szerepel egy tombola­jegy, akik azt beküldik azok között áprilisban Trabant személygépkocsit sorsolnak ki és még egy évre a Casco biztosítást is kifizetik a nyertes helyett. A K. Építők egy nálunk szokatlan új úton indult el, olyanon, amilyet a mai kor igényel. Bizonyára számos, ma már nehézséggel küzdő sportegyesület kíséri majd figyelemmel ezt a próbálko­zást, amelynek hatása rnesz- sze túlhaladja a klub köz­vetlen érdekeit. Ami már ma is megállapítható: a K. Építők élni és tenni akar, miközben nem várja ölhetett kézzel a külső támogatást. Kíváncsian figyeljük, hogy újszerű próbálkozása hova vezet. J. R. A K. Építők új, tartalmas kiadványa több helyen is kapható. így a városi sport- csarnokban, a melllette levő K. Építők irodájában (Arany J. u. 97.), de tagjaik révén a város több helyén is áru­sítják. SPORTMŰSOR PÉNTEK Kosárlabda NB II: K. Gazdász—Szé­kesfehérvár. Kaposvár, Mun­kácsy gimn., 18.30. Sió ÁG Medosz—Bátaszék. Siófok, Foíki isk. 18.30. SZOMBAT Kosárlabda NB 1: Táncsics SE—SÁÉV SC, Kaposvár, városi sport­csarnok, 17 óra. NB II, női: Tanítóképző Főiskola—Dunaújvárosi Pa­pír, Kaposvár, Tanítóképző tornacsarnoka, 11.30. Röplabda NB I női: DUTÉP SC— KV. Izzó—Kecskemét, 14.30. NB II: Sáév—Zirc. Kapos­vár, Tóth L. isk. 11 óra. Tab —Steinmetz SE. Tab, 11 óra. K. Dózsa—Szegedi LSC. Ka­posvár, Tóth L. isk., 14 óra. Női mérkőzés: KASI—Pé­csi VM. Kaposvár. Toldi isk. 11 óra. Birkózás Úttörő „A” korcsoport kö­töttfogású meghívásos ver­seny. Kaposvár, Dózsa csar­nok, 10 óra. Kézilabda Teremkupa általános isko­lások részére. Siófok, Szép­völgyi utca tornacsarnok, 8 óra. Atlétika „Ki a leggyorsabb — ki a legkitartóbb”. Serdülő „B” és gyermek korcsoportos fe­dettpályás verseny. Kapos­vár, közgazdasági szakközép- iskola futófolyosója, 9.30 ó. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Sió­foki Bányász—Bajai SK. Siófok, edzőpálya, 11 óra VASÁRNAP Teke NB III: K. Közút—Dom­bóvári Spartacus II. Kapos­vár, Közút pálya, 9 óra Birkózás Kötöttfogású meghívásos verseny úttörő „B” korcso­port részére. Kaposvár. Dó­zsa' csarnok, 10 óra. Teremfoci Farsangi kupa, Marcali körzet csapatainak részvéte­lével. Fonyód, Sportcsarnok, 9 óra. Teremtorna ifjúsági csapa­tok részvételével. Siófok. Szépvölgyi utcai tornacsar­nok, 8 órától. öregfiúk tornája. Boglár- lelle, Lellei csarnok, 8 órá­tól. Résztvevők: Fonyód, Nagyatád, Marcali, K. Rákó­czi, Tab, Boglártelte csapa­tai. HÍREK Február [20 A nap 6.43 órakor kél, s 7.14 órakor nyugszik; a hold — órakor kél, s 9.09 órakor nyugszik. A várható időjárás Péntek Aladár, Álmos Folytatódik a borult, párás, sokfelé tartósan ködös, enyhe idő. Csak kevés^helyen lesz szitá- lás, eső. A gyenge, változó irányú szelet időn­ként erős keleti szél váltja fel. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 5—10 fok között, keleten 10 fok felett várható. Emlékezés Weil Emilre Weil Emil orvos, a magyar munkásmozgalom kiemelke­dő személyisége születésének 90. évfordulója alkalmából tegnap koszorúzási ünnepsé­get rendeztek Budapesten, a Mező Imre úti temető mun­kásmozgalmi panteonjában lévő sírjánál. — Lakásépítésre 1,5 millió forint kölcsönt adott tagjai­nak a múlt évben a barcsi Vörös Csillag Tsz. Barcson tizenegy, Darányban hat te­lek kialakítását és kedvez­ményes értékesítését kezdték el a városi tanács közremű­ködésével. — Növényvédő szakembe­rek tanácskoznak ma Kapos­váron, a Fajtakísérteti Állo­más dénesmajori központjá­ban. A kaposvári Agroker és a Shell Interág magyarorszá­gi vezérképviseletének közös rendezvényén a gyártó és a forgalmazó a felhasználókkal cseréli ki véleményét a Shell-készítményekről, a cégtől származó és Somogy­bán alkalmazott növényvé­dő szerekről. — Tegnap tartotta évi be­számoló közgyűlését a Vörös Csillag Érdemrenddel kitün­tetett MHSZ területi honvé­delmi klubja. A kaposvári tagság az éves munka érté­kelése után az 1987. évi fel­adatokról határozott. — A somogyi eszperantó­barátok is hozzájárulnak az eszperantó nyelv születésé­nek 100. évfordulója megün­nepléséhez. Az idén két tan- folyamot is indítottak. A kezdők a Latinca művelődé­si házban, a haladók a sza­badidőklubban ismerkednek meg a Ludovikó Zamenhof által kitalált nyelvvel. — A takarmány minőségé­nek megóvása érdekében módosítja a szénatárolás gyakorlatát a nagyberki Ka- posvölgye Tsz. Az idén mint­egy 1500 tonna befogadóké­pességű szénapajta építését tervezik. — A nagy érdeklődésre való tekintettel február 26- án a Kilián György Városi Művelődési Központban két­szer lép pódiumra Koncz Zsuzsa és Bródy János. Az eredetileg este hét órára meghirdetett koncert előtt — öt órakor is — várja közön­ségét a két előadóművész. — Az exportképesség fo­kozását szolgálja az idén is folytatódó rekonstrukció a Zala Megyei Baromfifeldol­gozó és Értékesítő Vállalat­nál. Már munkába állították a nagyteljesítményű csirke­daraboló berendezési, s rö - videsen korszerűsítik a puly­kafeldolgozó vonalat is — Megalakult megyénkben a harminckilencedik hor- gászegyesület, az igali Aranykalász Mgtsz, égisze alatt. 60 tagja van. Alakuló közgyűlésüket a hét elején tartották. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 110 éve siúletett Gergely Győző (1877—1945) szociáldemokrata újságíró és műfordító. Egészen tiatalon a század- forduló éveiben tűnt fel szo­cialista hangvételű írásaival, elsősorban novelláival. Előbb zl Budapesti Hírlap, majd a Magyar Hírlap, míg 1918-tól a Népszava belső munkatár­saként dolgozott. A Tanács­köztársaság leverése után az ellenforradalmi rendszert le­leplező cikkei az emigráció- ős sajtóban jelentek meg. Amikor ő maga később visz- - /atért az emigrációból, Bu­dapesten letartóztatták és egy időre bebörtönözték. Szabadulása után ismét a Népszava munkatársa lett, s a második világháború alatt a lap külpolitikai rovatát vezette. Betiltásáig szerkesz­tette a Független Szemle cí­mű szocialista folyóiratot. frásai miatt a Horthy-kor- szakban több ízben bebörtö­nözték. A háború közeledté­vel bekapcsolódott az ellen­állási mozgalomba; elfogták s 1949 január első napjaiban a nyilas terror áldozataként fejezte be életét. Egy novel- láskötete is megjelent 1902- ben Budapesten, Éjszaka cím­mel. Sokat fordított magyar­ra Emil Zola műveiből. — Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepli ma Pa­talomban Knolmár Mihály és felesége, Bea hammer Te­réz. Három gyermeke, három unokája és két dédunokája köszönti az idős házaspárt. — Gera Katalin Tündérró­zsa című szobrát helyezik el a kaposvári Színház-park északkeleti részén. A Délviép dolgozói a napokban meg­kezdik a vizesmedence kia­lakítását. A városgozdálko- dási vállalat megértést kér a lakosságtól a látszólagos „parkrongálás” miatt. — Színész—diák találkozót tartanak ma a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium klubjában. Az iskola színész­vendége Kulka János tesz. — Nyolc előadás hangzott el tegnap délután „hobbiál­latok a lakásban és a ló­sport” címmel a kaposvári Állattenyésztési Egyetemi Kar kollégiumában. A ren­dezvényre a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából ke­rült sor a könyvtár és a fia­tal előadók klubjának ren­dezésében. Balesetek Szabályosan közlekedő, vihar­lámpával kivilágított lovaskocsi­ba hajtott szerdán késő este Kiskorpádon személygépkocsi­jával Garai Lajos Zoltán 31 éves szövetkezeti elnök, kaposvári la­kos. Az ütközés következtében a fogat bakjáról leeső kocsis, Éder József György 39 éves rokkantnyugdíjas, somogyasza- lói lakos súlyos sérülést szenve­dett. Az úttest mellett elhelyezett villamos elosztó szekrénynek csúszott Siófokon személygép­kocsijával dr. Lóthné dr. Gő­gös Márta Zsuzsanna 25 éves jogtanácsos, balatonszemesi la­kos. Az autóban utasként tar­tózkodó Takács Tamás Gáborné 28 éves siófoki felszolgáló az ütközés következtében súlyos csuklótörést szenvedett. — Amatőr előadókat kérésünk a berzencei VARDOMBI NYÁR Ifjúsági Park műsoraihoz. Je­lentkezni Berzence, művelődési ház, március 3-ig. (92664) — RENDKÍVÜLI ÜDÜLÉSI KEDVEZMÉNY GYÓGYULNI VÁGYÓKNAK HÉVÍZEN! 1986. február 25—május 26-ig 6 na­pos turnusokban. Elhelyezés: 2 ágyas szobákban. Ellátás: 'teljes panzió. RészvSTell díj: 1860— Ft/fő. Gyógykúrát igény szerint biztosítunk. Jelentkezés: írásban. Volántourlst 10. sz. Utazási Iro­da, Hévíz, ’Somogyi Béla út 2/b. Telefon: 13-464. (130276)

Next

/
Thumbnails
Contents