Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1987. január 10., szombat Somogyi Néplap \ v '^s< , > mm mmmm IRODALOM, MŰVÉSZET * S S . . : • . : ■ ... .. Alberto Sughi képei Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Kabátba bújó nő E z már a reggel. A hűvösség alattomosan settenkedik be a küszöb résein, hiába rakta oda azt a vastag rongyot. A hűtőgép is zörög, elmozdul a helyéről, fadarabot kellene a sarka alá tenni. A függöny mögött, a kirakatüvegen jégpáfrányok indulnak felfelé. Mindenütt hiányzik már a szigetelés. Magasabbra csavarja a konvektor lángját, kávét tesz fel. öregapja, meg apja is a cikóriából milyen jó illatú italt csinált reggelente, ma ás aiz orrában a gőze, nyelvén az íze. Ez meg inkább amolyan reggeli noszogató, hogy a feje kitisztuljon tőle. A vekker most szólal meg; de ő mindig megelőzi. De azért megnyugtatja, ha fel van húzva, nem kell félni, hogy elalszik. Fáj a jobb válla meg a dereka is. Valami gyerekkori felfázás lehet, egyre gyakrabban előjön. Nedves volt a házuk egyik fala, hiába akasztottak pokrócot; szőnyeget az ágy mellé, a hideg akkor is áramlott rájuk. Apjához bújt, de az egyik oldala mindig kimaradt a jó testmelegből. Hogy már nem él, hányszor is eszébe jut mostanában az apja! Húsz éve temették el, akkor volt utoljára otthon a faluban. Apja mindig ellenezte, hogy Pestre menjen. Kire marad a ház, ha te elmész? De éppen ezt nem akarta, hogy a ház ráimaradjom, Mert akkor előbb le kellett volna bontani a vályogfalat, téglából újra felhúzni, meg kicserélni a tetőt. Meg aztán ami a tagosításkor történt, azt az apja is szorongva figyelte. Ö meg nem akart szorongani, inkább felkerekedett. Ismerősök mondták, hogy kalauznak lehet menni Pesten. Aztán meg amikor a kalauzkodásnak befellegzett, mert lyukasztókat szereltek fel a kocsikon, bekerült a remizbe, mindenesnek. Télen ők takarították el a havat a váltók környékéről, a kaputól, meg éjjeliőrködött. Mondták, hogy továbbképezik villamosvezetőnek, de szinte megrémült, hogy megint iskolapadba kerül. Ezt az üzlethelyiséget még akkor kapta meg lakásnak, amikor kalauz volt. Főnyeremény a munkásszállás után, ahol a konyhában ösz- szekeveredett a friss lecsó illata az otthonról hozott pörkölt kozmás szagával, meg a sültszalonna sercegésével. Éjszaka a részegen danászók kurjongatására ébredt, szívdobogással." A részegektől mindig tartott, pedig az apja sose randalírozott, inkább csendes, komor lett, amikor nagynéha leitta magát. Ilyenkor az egész család lábujjhegyen járt körülötte. mikor hallotta, hogy a lakásnak kiadott üzlethelyiségeket sorra megszüntetik, járt bent a tanácsnál; egy segítőkész asszony megmutatta, milyen papírt töltsön ki, hogy lakásigénylő lehessen, bár hozzá tette: nincs sok esélye, mert egyedülálló. Aztán később meg kellett volna ismételnie az igénylést, vállalva, hogy mennyit fizet, ha kiutalót kap. „Tessék mondani, kitesznek engem abból az üzlethelyiségből?” — kérdezte az akkori ügyintézőt, egy kedvetlen fiatalembert. „Miért tennék ki? Hacsak a házat le nem bontják...” — tette hozzá a hivatalos ember. „Jó bérház az, eltart még ötven évig .is!! — mondta a se sava, se borsa legénynek és elballagott. Marad ebben, lesz, ami lesz. Még két éve van hátra a nyugdíjig, addig kibírja. Meg utána is. Motorzúgás az ajtó előtt. Egy perc múlva már érzi is a beszivárgó benzinszagot. Már megint járatja a mo*A Központi Sajtószolgálat 1986. évi pályázatának IX. díjas alkotása tárca kategóriában. tort, melegíti. A fene enné el innen, az ő küszöbétől. Mindig ide áll be. Bezzeg hét közben, amikor ő korán kel, nem eszi fel a fene ezt az alakot, de most, hogy ünnep van, s nyugalom lehetne, megy valahova. Egyszer a kis virágágyásba is bele- állt a kocsival, amit itt a járdán, a gesztenyefa tövében alakított ki, s lécdarabokkal körülszegett. Árvácskákat ültetett oda, esténként meglocsolta a palántákat, s meleg nyári éjszakákon, amikor résnyire nyitva hagyta az ajtót, székkel megtámasztva, nehogy valakinek kedve legyen egy óvatlan pillanatban belibbenni, az Marafkó László A csapda* enyhe hűvösséggel a virágillat is benyomult, és ő úgy érezte, otthon van, a faluban. Aztán egyik reggel, éjjeli műszak után hazatérőben látja, hogy a nagy, megbámulni való kocsi a farával fenn van a járdán, a kereke benyomta a léckerítést, szétmorzsolta a virágokat. Nem hagyták ki a helyét az utcán, hát felállt a járdára! Pedig ha csak a sarokig hajlandó elmenni, ott is lett volna hely. Napokig készült, hogy megmondja neki a magáét, de mindig elkerülték egymást. Amikor pedig meglátta, addigra elpárolgott a mérge. Nagydarab, hízásra hajlamos fiatal férfi a kocsi tulajdonosa, a felesége be- gyes, faros, a kislányuk meg olyan nyeszlettforma, nyafo- gós. Vajon mit csinálhat, ha ilyen fiatalon ilyen szép kocsija van? Biztos sportoló. De az ilyen kövéreknek ott nem sok jövőjük van. Vagy üzlete lehet valahol? ... Bár egy üzletben még a családtagoknak is akad munkájuk, ez az asszony meg itthon ül, nem dolgozik; éjszakás műszak után szokta látni: dél körül megy bevásárolni. A kocsi talán egymilliót is megér, nem könnyű ilyet venni, még külföldről sem. Akkor meg mit büdösít ide az orra alá, reggelente, nem is kellene melegíteni a motort, írták az újságok, hogy bemelegszik az menet közben. Le kellene ereszteni a gumiját éjjel, akkor majd rájönne, hogy rossz helyen áll. Csakhogy akkor őrá gyanakodna, mert a magas- földsizintjen az ő kirakata fölött a Kozmáék már a gesztenyelombban gyönyörködhetnek, őket aztán nem zavarja a motorgáz ... Kifolyt a kávé, éhgyomorra felhajtja, tör egy falat kenyeret, hogy ne fájduljon meg a gyomra. Nyirkos a kenyér tapintása. Megül itt A meteorológiai intézet megyei hivatalának vezetője gondterhelt arccal nézegette a kezében lévő papírdarabot, amelyen ez állt: Irányelvek a következő évi terv összeállításához. Semmilyen új gondolata nem volt ezzel kapcsolatban, ezért hívatta helyettesét, Jürgen Schrödert. — Jürgen, ki kellenne találnunk valamit — kezdte. A munkánk minőségének emeléséről van szó, de hogyan? — Vezető szaktárs — mondta a helyettes. — A minőségen, véleményem szerint, a mennyiség révén javíthatunk. Ha például vállalnánk, hogy naponta nem 1, hanem 2 vagy 3 időjárási nedvesség, pedig már tavasztól, amikor teheti, kinyitja az ajtót, ágy térítőt akaszt a nyílásba, nehogy bebámuljanak, hadd áramoljon be a meleg, száraz, utcai levegő, bár jön vele a por is, büdös is. Mert annyi az autó, mint a nyű! Ennek is itt, az ajtó előtt valami vasdarabot kellene ehullajtani, akkor véletlennek gondolná a defektet. Van egy doboza, amiben mindenféle kacatot tart, alkatrészt, -leszerelt villany- kapcsolót, hátha egyszer jó lesz valamire. Kutatni kezd. A villanykapcsoló falban megkapaszkodó fülénél hegyesebb vacak nem akad a kezébe. De ha ezt csak úgy leteszi a földre, elbilen, valamire fel kellene erősíteni. Elkezdi leszerelni a kapcsoló kör alakú karimáját, elbabrál vele vagy tíz percig. Az egyik hasítékon átbújtatja a kiegyenesített, hegyes fémíkörimöt; úgy mered ki belőle, mint egy kis ekevas. Leteszi a kőpadlóra, cipőjével óvatosan ráhág. Igen, ez nem fog elbillenni. Alig várja az estét, hogy azok hazajöjjenek. Aztán amikor hallja a finom gázfröccshangokat, amint köny- nyedén beállnak a megszokott helyükre, megvárja, amíg a nagyfilmnek vége lesz a tévében, s mintha sétára indulna, zsebébe süly- lyeszti a fémsarkantyút. Az utca üres, először a cipője orrára ejti a csapdát, majd egy pöccintéssel a hátsó kerék elé. Körülnéz, sehol senki. Gyorsan lehajol, megtapintja: a fémhegy felfelé áll. Minden rendben. Nyugtalanul alszik el, mint gyerekkorában, ha nagy betyárságot követtel el a társakkal. Egyszer kinyitották a haragosok óljait, a malacok elözönlötték a szomszéd veteményeskertjét. T ovább aludhatna, hiszen délutános lesz, de már hajnalban figyeli, mikor gyújtják be a motort. Nem kel fel, az ágyból füleli a hangokat. Fél nyolckor hallja kattanni a kocsi ajtaját. Iskolába viszik a gyereket. A motor felmordul, majd egyenletes zúgással vagy fél percig jár. Aztán gáz, most kell áthaladnia á csapdán. Kihúz az utca közepére, ő felül az ágyban, várja a fékezést, aszit- kozódást vagy a meglepődés bosszús szavait. De a, kocsi hangja eltűnik az utca zajában. Idegesen kapkodja magára a ruháját, a kirakat kosz- lott függönyét megemelve, kipillant. A járdaszegély eltakarja a szerkezetet. Műanyag tasakot kap fel, mintha bevásárolni indulna. Bezárja az üzletajtót, átvág a járdán. A szegélynél lepillant: a fémpecek elbillentve, laposra préselve ott hever, mint egy eltaposott béka. Néhány kipergett gesztenye és agyanpörkölődött falevél között olyan közel fekszik a járdaszegélyhez, hogy dühében még belerúgni sem tud. si előrejelzést készítenénk a megyére, máris növekedne az esélyünk a tényleges időjárás meghatározására. — Első hallásra jó ötletnek hat — közölte a hivatalvezető. — De hogyan valósíthatjuk meg? Hiszen csak egy munkatársunk van, a szegény öreg Klaus bácsi. Őt azonban a napi egy előrejelzés is annyira leköti, kimeríti, hogy más munkát már képtelen elvégezni. — Semmi baj, főnök — folytatta Jürgen. — Klaus bácsi elkészíti a rfapi előrejelzést, mi pedig a tényleges időjárásnak megfelelően megváltoztatjuk azt, mondjuk kora délután, illetve kora este. Ha például a délOlasz színház (részlet) A tárlat anyaga egyenesen Rómából, az Angyalvár- beli kiállításról érkezett Budapestre. Ott a nyár képző- művészeti szenzációja volt, s nálunk is élénk érdeklődés kíséri a kortárs olasz képzőművészet egyik legismertebb alakjának az Amerikától a Szovjetunióig híres festőnek a bemutatkozását. A jellegzetes tematikájú, egyéni látásmódú művész, Alberto Sughi kiállítása most a Szépművészeti Múzeum márVilla az Adriánál előtti előrejelzésben nem szerepel eső, bár egész délelőtt szakad, akkor gyorsan átírjuk a prognózist. Így esetenként csak egy-egy félmondattal kell kiegészítenünk a jelentést. Kiváló munkát végzünk majd. — S ha még így sem találjuk el a megfelelő időjárást, akkor mi lesz? — kérdeztea vezető. — Akkor sincs baj — válaszolta hanyagul a helyettes. Nem mi leszünk az elsők, illetve az utolsók, akik nem tudják teljesíteni azt, amit vállaltak. Ha véletlenül előfordulna olyan eset, hogy nem válik be az előrejelzésünk, akkor is tudunk védekezni. Például, ha jelenványtermében látható, január 20-ig. Nagyméretű realista képek, figurális alkotások. Meglepő témaválasztás, és egzisztenciális, eredeti forgalmazás, amellyel Sughi kimagaslik neoavantgarde-ihlette kortársai közül. Sikereinek titka az a művészi hitvallása, amely szerint „a művészet célja, hogy kinyilatkoztasson, és gazdagítsa lelkiismeretünket” ... „Magam is azért festek, hogy megvilágítsak bizonyos tényeket, hogy lerántsam a leplet a konvenciókról...” tös mennyiségű esőt jósoltunk a megyére, s ennek ellenére ragyogott a nap, akkor elmondhatjuk: az előre- jelzett csapadék jelentős károkat okozott volna a mezőgazdaságban, megnehezítette volna a közlekedést... stb. stb. Tehát igazán mindenki örülhet annak, hogy végül is nem esett! A lényeg az, főnök, hogy mindig alaposan meg tudjuk magyarázni hibás előrejelzésünket! — Hát ez remek — áradozott a hivatalvezető. — Azonnal összeállítjuk tervvállalásainkat. Állandóan dicsérnek majd bennünket, s természetesen ennek anyagi vonzata is lesz — gondolta tovább magában. Hivatalunk virágzik majd. Semmiképpen nem hibázhatunk. Egyszerű számtan ez: kevés jelentés — alacsony 'színvonal; sok jelentés — magas színvonal. Fordította: Szabó Béla Alberto Sughi 1928-ban született Cesenában; tanulmányait Romagnában kezdte. Torinóba, majd Rómába került, Muccini volt a mestere. Az ötvenes években bemutatkozó fiatal festőre hamar fölfigyelt a kritika. Sorozatban rendezte kiállításait Itália-szerte; nemzeti és nemzetközi művészeti seregszemlék sikeres résztvevője. Számtalan művészeti díj, elismerés tulajdonosa; munkásságáról monográfiák, tanulmányok jelentek meg. Kronológiai sorrendben — a hatvanas évekbeli képektől az 1986-os dátummal jelzett művekig — az életmű legfontosabb alkotásait sorakoztatja föl a kiállítás. Az anyagot a művész személyesen választotta ki. Kofái művein a hétköznapok, a társadalmi igazságtalanságok festője áll előttünk, Fellini filmjeit idéző hangulatokkal. Magányos alakjait puha sötét színekkel festi, s a feketék és szürkék közt olykor élesen világít egy-egy odavetett piros, sárga, kék folt. A hetvenes években karakteresebbé válnak figurái. Ki- választottá a férfi vagy az asszony rettenetesen magányos pillanatait — írta róla kritikusa, Dario Macchi — amikor legföljebb egy szoba megvásárolt tárgyai veszik körül. Férfiak kocsmában, magányos asszonyok," férfiak és nők szobáikban, vagy gazdag villák kertjében, a moziban, vagy az utcán: létük mindig félelmetes összeütközés a világgal”. Vacsora című sorozatán ülő, álló alakok, tányérral, villával a kezükben; ők az újgazdagok, akik esznek, esznek, esznek. Félelmetes vízió az 1984- ben festett nagyméretű Olasz színház; korunk Itáliájának jellegzetes alakjaival, világi és egyházi hatalmasságaival, hétköznapi embereivel, akik szorongásokkal, elkeseredettséggel és ugyanakkor életerővel telítettek. Fények és árnyak játszanak, naplementék színezik legújabb képeinek horizontját. Mintha közelebb kerülne művészünk a természethez; a benne élő és valóságos olasz tájhoz, amelynek ezúttal is természetes része az ember. Sughi művészetének nincs szüksége magyarázatokra. Képei — bár olykor látomások — világos beszédűek. Jellegzetes, visszatartó témái drámai megfogalmazásúak. „Festői egyéniségemben a társadalmi lelkiismeret a legfontosabb” — mondja magáról. Képei egy nagyformátumú művész vallomásai korunk valóságáról. Kádár Márta Hivatali számtan
