Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-09 / 7. szám

1987. január 9., péntek Somogyi Néplap 5 Vérbeli gazda Hegyen született A barcsi Dráva múzeumban a halászat ősi mesterségét be­mutató állandó kiállítás sok érdeklődőt vonz Honismereti mozgalom Folytatják a gyűjtést A múlt évben megkezdett akciók idei folytatásáról is döntött a Hazafias Népfront országos honismereti bizott­sága. A települések arcula­tát kívánták megörökíteni 1986-ban az országfényké- pezők, s a honismereti klu­bok, szakkörök 1987-ben fe­jezik be ezt a munkát. Ekét évben az épületek homlok­zatáról gyűjtenek képeket, 1988-tól viszont a városok, falvak lakásbelsőiről állíta­nak Össze anyagokat. Szin­tén 1986-ban indult és 1987- ben zárul az oktatás-törté­neti pályázat. Iskolák, ma­gángyűjtemények adják ösz- sze az oktatás írásos és tár­gyi emlékeit. Folyamatos munkát igényel, s így az idén is folytatódik a népi orvoslás emlékeinek, vala­mint a művészeti, irodalmi anyagok gyűjtése, rendsze­rezése. Az országban működő mintegy 1000 szakkör, klub képviseletében az országos bizottság már megkezdte a felkészülést a XV. honisme­reti akadémiára. Az idén Sárospatak ad otthont a rendézvénynek, s elsősorban a művelődéstörténet kérdé­seiről, a népi szociográfiáról tanácskoznak majd a hiva­tásos és amatőr helytörténé­szek. Zsámbék a második nyári főiskolás honismereti és helytörténeti tábor részt­vevőit fogadja. A tanár- és tanítóképző főiskolák hall­gatóit a honismereti, hely­történeti szakkörök, klubok vezetéséhez készítik föl. Az általános és középis­kolás, a szakmunkásképzőbe járó, valamint a főiskolás és egyetemista diákoknak szintén szerveznek nyári tá­borokat. Előrehaladott interferon- kutatások Megkezdődtek az Egis gyógyszergyár legújabb ké­szítményének, az emberi vérből előállítqtt interferon­nak a klinikai vizsgálatai. Ez a készítmény az emberi szervezet természetes véde­kezőképességének felgyor­sítását segíti elő, főként a vírusfertőzésekkel szemben, Az interferon a szervezet természetes „vészcsengője”; ha valamilyen vírusfertőzés támadja meg a szervezetet, a fehér vérsejtek interferont állítanak elő, s ez a sejtek­ben okozott anyagcserevál­tozásokkal figyelmeztet a veszélyre, megindítja a szer­vezet védekezését. A legtöbb szervezet késle­kedés nélkül elegendő inter­feront állít elő a betegség leküzdéséhez. Előfordulhat azonban, hogy az interferon termelődése csak lassan kezdődik meg, s megkésik a figyelmeztető jelzés. A sú­lyosabb betegségek legyőzé­séhez pedig az is szükséges­sé válhat, hogy a természe­tes reakciónál erősebb jelzé­sekkel serkentsék a szerve­zetet a védekezésre. A mes­terséges úton előállított in­terferon ilyen esetekben bi­zonyulhat hatásosnak. Az interferon gyártásának kísérletei 1979-ben kezdőd­tek az Egis gyógyszergyár­ban. Már a kezdeti stádium­ban biztosítani kellett a íagyüzemi gyártás feltétele- it, az eljárás kidolgozására i gyár társulást hozott létre íz Országos Hematológiai és i/értranszfúziós Intézettel, /alamint a Szegedi Orvos- tudományi Egyetem Mikro­biológiai Intézetével. A három legnagyobb ha­zai klinikán végzett vizsgá- atok eddigi tapasztalatai szerint az új vérkészítmény gén hatásosnak bizonyul a cülönféle vírusos betegségek gyógyításában. A legutóbbi szezonban már hiába kerestük volna a parton, megszokott helyén, a siófoki nagystrand irodaépü­letében. 14 esztendeig volt strandigazgató, ám előtte kü­lönböző vezetői posztokon munkálkodott Külső-Somogy- ban, amely a szülőföldje. 62 esztendős korában vonult nyugalomba — nem szíve­sen. Nagy darab, erős ember, hatalmas tenyerekkel — a fizikai munka mindig hozzá tartozott az életéhez —, s jó­ízű nyugalom árad szemé­lyiségéből. Dr. Ferenczi Jó­zsef Sérsekszőlősön (a hegyi részen) született, szőlőpar­cellák, gyümölcsösök között, paradicsomi tájon, tisztes szegénységben. Apja kezdet­ben 3—4 holdon gazdálko­dott; az első világháború után, majd a 45-ös földosz­tás idején a csöppnyi birtok 10—11 holdra növekedett, ugyanakkor a felnevelendő gyerekek száma is elérte a hetet. — A körülmények nem ké­nyeztettek el bennünket, fa­lusi gyerekeket, mégsem őr­zök rossz emlékeket, sérel­meket. A táj, a környék gyö­nyörű volt, s egy játszani, csatangolni vágyó fiú számá­ra tele fölfedezésre váró tit­kokkal. Tíz-tizenegy éves kóromban már teheneket, disznókat őriztem (ez is fe­lelős munka volt), s részt vettem minden dologban, ami a gazdaság körül adódott. Nekem nem volt nyűg a, munka, mindent meg akartam tanulni, amivel édesapám foglalkozott. Ott volt például a szőlő. Nekünk is volt, de az uraság szőlőjébe is eljár­tunk napszámba, s bizony, mindkét helyen megkövetel­ték a tökéletes munkát. A szőlőhöz természetesen pince is tartozott. Megtanultam a borral bánni, még mielőtt bort ihattam volna. Gyü­mölcsfáink is voltak: megta­nultam metszeni, oltani, per­metezni. Közben iskolába is jártam. Minden reggel gya­log ballagtunk át Zala köz­ségbe, s borzasztó nagy hó­fúvásnak kellett lenni, hogy valaki a szülők közül befog­jon a szánba az iskolások kedvéért. Zalán két tanerős katoli­kus iskola volt, a sérseksző- lősi evangélikus tanító pedig egyedül foglalkozott hat osz­tállyal. Később nekem sike­rült katolikus létemre bejut­nom a sérsekszőlősi iskolába, mert jó tanuló voltam, s a magaviseletemmel sem volt baj- (A tanító úr mindig en­gem küldött el cigarettáért, s ebben a kitüntetésben ki­zárólag csak jó tanulók ré­szesülhettek.) 13 éves korom­tól az erdőn teleltem, favá­góként. Néha csak a fél tüs­köt, és a 6—8 centi vastag gallyat adták oda egy jókora fa kitermeléséért, s azt is megnézte az apátság erdésze, hogy milyen minőségű fát rakunk a tűzre a melegedés­kor a szalonna pirításához. A kemény évszak végén aztán, amikor tünedezett a hó, a „nyiladékra” hordtuk a ki­termelt, széthasított fát (sa­ját kocsival, lóval), s össze­raktuk gyönyörűen, köbmé­terenként 30 fillérért. Apám­mal és két bátyámmal dol­goztam együtt az erdőn. Ott is sokat lehetett tanulni. Ha meggondolom, egy egész se­reg szerszámmal tudtam már bánni 13 éves koromban: fej­szével, fűrésszel, csákánnyal, a kertészeti, szőlészeti, borá­szati kellékekkel. Be tudtam fogni a lovakat, tudtam szántani, kaszálni, s később már a böllérkést is jól for­gattam. A falusi élet megkí­vánta ezt, s amit akkor ta­nultam, ma is hasznosítom. 1944-ben vonult be kato­nának a megyeszékhelyre, ám onnét hamarosan elindí­tották Ausztria felé a még kiképzetten újoncokat. „Tűz­keresztségbe” nem került, alakulata valahol a határ kö­zelében megvárta a szovjet csapatokat és „fogságba ké- redzkedett”. — 45 hónapig voltam ha­difogságban Zaporozsjében, ahol egy famegmunkáló üzemben dolgoztam. Az imént elfelejtettem mondani, hogy még bevonulásom előtt kitanultam az ácsmestersé­get, s megjegyzem, a faragó­késsel is elég ügyesen bán­tam. Téli estéken sok furu­lyát, díszdobozt, szobrot ké­szítettem, még pénzt is ke­restem a faragványaimmal. Nos, Zaporozsjében asztalos­sá képeztem át magam. Munkaversenyeket szervez­tem, az Igaz Szó (a hadifog­lyok lapja) többször írt ró­lam, egyszer még a Pravda is, amikor Sztálin számára készítettem egy emlékdobozt, a somogyi népnvűvészet is­mert motívumaival díszítve. Volt egy négytagú brigádom, s kihívtuk munkaversenyre a német hadifoglyok legjobb munkacsapatát. Fényképé­szek, filmoperatőrök, újság­írók előtt dolgoztunk és 156 ajtót 7 óra 10 perc alatt ké­szítettünk el. Győztünk. Egy- egy rend új ruhát („nacsal- nyiköltözetet”) kaptunk ju­talmul. 1948. december 17-én érkeztem haza és szinte ab­ban a pillanatban bekerül­tem a mozgalomba. 12 funk­ciót raktak nyomban a vál- lamra, az Eposz-titkárságtól a hitelvéleményező bizottság elnöki tisztségéig. Én voltam a Földművesszövetkezet el­nöke is, és mellesleg egy kis vegyesboltot vezettem. 1950- ben megválasztottak tanács­elnöknek. 58-ig viseltem ezt a tisztséget a szülőfalumban. A járás 32 elnöke közül, azt hiszem, csak a kisbárapáti Vükk Gyula volt egy helyütt ennyi ideig. Nem volt köny- nyű időszak, de igyekeztem a nehéz körülmények között is embermódon helytállni. Ná­lunk nem voltak túlkapások; igazságtalansággal, gyáva­sággal ellenséget, azt hiszem, nem szereztem magamnak. 1958-tól, miután elvégezte a tanácsakadémiát, a tabi járási tanács elnökhelyettese lett. 1960. július 1-jétől pe­dig, Siófok és Kiliti egyesí­téséig, 15 évig az utóbbi köz­ség (ma városrész) tanácsel­nöke volt. — Ez az időszak nagyon kedves számomra, mert Ki- litiben belevethettem magam a fejlesztésbe, az építésbe. De rá is fért erre az akkor már 4,5 ezer lakosú község­re. Amikor új helyemen kö­rülnéztem, döbbenten tapasz­taltam, hogy a déli part ide­genforgalmi központjához alig két kilométernyire eső település több utcájában nincs még villany, s a járda hossza mindössze 200 méter (a tanácsháztól a kocsmáig), s azt is méltán nevezik „bo- katörőnek” a helybeliek. Nos, nem akarom felsorolni, mi minden építettünk másfél évtized alatt. Csak a legfon­tosabbakat említem: óvodát, mert nem volt; mindkét régi iskolát lebontottuk, újjáépí­tettük, s ezenkívül még egy négytantermes iskolát is emeltünk tornateremmel, szertárral. Aztán: modern tűzoltószertárat, egészséghá­zat, öt pedagóguslakást, mint­egy 15 kilométernyi szilárd burkolatú járdát... A falu­hoz tartozó Törekiben is új­raépítettük az iskolát, majd itt is egészségházat, tűzoltó­szertárat, könyvtárt, kultúr- otthont létesítettünk. És ter­mészetesén az egész település (Kiliti) vízhálózatát megépí­tettük 1967-től 1969-ig. Mi­után Siófok város lett, én a költségvetési üzem élére ke­rültem, majd strandigazgató­ként dolgoztam. 1967. július 11-én Kiliti- ben megalakult a vízügyi társaság dr. Ferenczi József elnökletével, a község vízve­zeték-hálózatának megépíté­se végett. Mint már tudjuk, két év alatt megvalósították programjukat, de a társulat tovább élt. Ezután Siófok te­rületén folytatták tevékeny­ségüket, s 125 kilométernyi vízvezetéket hoztak létre, majd átálltak a csatornahá­lózat építésére. (Eddig mint­egy 35 kilométer csatorna a társulati vállalkozás eredmé­nye.) — Ez év júniusában lesz 20 esztendeje, hogy a vízügyi társulat elnöke vagyok. Ezt a munkát nyugdíjasként is szívesen végzem, ám emel­lett még több társadalmi fel­adatot is ellátok. Például a vízgazdálkodási társulatok országos választmányában a felügyelő bizottság elnöke va­gyok, és a városomban ta­nácstag. Siófok-Kilitiben lakik a saját házában, 1060 négyszö- gölös telken. Az udvarán 110 gyümölcsfa, pince, füs­tölő s a telek hátsó részén kukoricaföld van. Vérbeli gazda. Aki mellesleg 55 éves korában jogi diplomát szer­zett. Szapudi András „így. — így élek, távol irigyektől. / Kicsinyek gond­jaim, de egyszersmind na­gyok, / S ha magányom a bölcsebb lelkektől / Láto- gattatik, — óh! — akkor boldog vagyok!... ” így vall Az én magányom című ver­sében Dukai Takách Judit, múlt századbeli költőnő, az első magyar írónők egyike. Karcsú, mindössze huszon­öt költeményét tartalmazó kötetét dicséretre méltó ügy­buzgalommal a sárvári ta­nács adatta ki. A gyomai Kner Nyomda ízléses kötet­ben készítette el a tartalmá­ban is különleges gyűjte­ményt. A kuriózumokat ked­velők minden bizonnyal nagy élvezettel olvasgatják majd. Dukai Takách Judit Ber­zsenyi Dániellel annak fele­sége révén került rokonság­ba, s a fiatal költőnő lírá­jára nem maradt hatás nél­kül a „niklai remete” köl­tészete. S vajon mi foglal­koztatta a jómódú család leánygyermekét, aki Dukán élte a korabeli nemeskisasz- szonyok szokásos életét? Mindennapi környezete, a világ szépsége, s apró fáj­dalmak, amelyeken túllépve néha általános emberi érzel­meket is versbe foglalt. írt például a kalitkába zárt ma­dárról : A rendkívüli ünnepi hét­végek után ismét következ­nek a naptár szerintiek. Eze­ket csak az időjárás teheti rendkívülivé. A télire fordult időről még nem tudni, vajon kedvez-e a téli sportok ked­velőinek. Bízunk benne, hogy hamarosan kinyitnak a kor­csolyapályák — ott, ahol van rá lehetőség és igény. Szom­baton és vasárnap azonban vetélytársa lehet a szabad­ban töltött szórakozásnak a Queen-buli Kaposváron a Ki­lián György Városi Művelő­dési Központban. A világhírű együttesről készült magyar szuperkoncertfilmet „diszkó- sította” az intézmény, s 11- én 18 órakor egyszerre te­remt lehetőséget táncra és a film megtekintésére. A homokszentgyörgyi álta­lános művelődési központ programja arról árulkodik, hogy nem bíztak igazán a hónap elején a téli sporto­lási lehetőségekben, ezért szombaton teremfocira vár­ják az ifjúsági klubba az aranylábú fiúkat. Nagyatádról azt a hírt kaptuk, hogy a tervezett táncos rendezvény elmarad szombaton. Ám a mesemon­dókat pénteken 17 órára a Gábor Andor Művelődési Központba hívták. A mese­mondók összejövetelén a fel­ső tagozatos diákok érdeklő­désére számítanak. A Balatonnál nyilván so­kan fölkötik korcsolyájukat, hiszen ott természetes, hogy van korcsolyapálya. A befa­Könyvespolc gyott tavon nyilván fakutyá- zók is örömüket lelik. Vasárnap a Dél-balatoni Kulturális Központban a veszprémi Petőfi Színház vendégjátékára kerül sor. Háy Gyulának A ló című ko­médiáját tekinthetik meg a Petőfi bérlet tulajdonosai. Másnap ismét színházi elő­adás lesz Siófokon: a szolno­ki társulat Katona József Bánk bán című tragédiáját játssza délután és este. Ugyanitt Rácz Endre fotó­művész Pannónia földjén cí­mű kiállítása látható. Barcson a Móricz Zsig- mond Művelődési és Ifjúsági Központban az ifjúsági tánc­estek keretében vasárnap a Spirál együttes szórakoztatja a fiatalokat. Pénteken ugyan­itt diáktanya-rendezvények lesznek a művelődési ház­ban; ezekre 15 órától az ál­talános iskolásokat, 18 órától pedig a középiskolásokat vár­ják. A kaposvári kiállítóter­mekben a legtöbb bemutató a hónap végéig tekinthető meg. így többek között a Somogy Megyei Múzeumban Kiss György szobrász érem- kiállítása, a kamarateremben Orosz István grafikus szere­pel, a Somogyi Képtárban Topor András, a fonyódi is­kola tagja mutatkozik be. A Kaposvári Galériában A tér­képkészítés művészete cím­mel láthatunk értékes válo­gatást a holland kartográfiá­ból a középkortól az ipari forradalomig. A tervezett ütemben halad a Néprajzi Múzeum felújítása, s nyár elejére már végeznek is a Parlament felé néző hom­lokzattal. (MTI Fotó: Baric Imre—KS) „így élek, távol irigyektől” Könyvespolc Ét-itala s szép háza van, De ez mind csak hiúság, Mer hibáz az, amit sóhajt: A szép aranyszabadság!... ” Más helyütt az elmúlásról: „Már szűnjenek meg Kínos esdekléseim! Száradjatok meg egyszer már Könnytől vörös szemeim! Nem váltunk mi el örökre, Ha meg nem csalatkozom, Nemsokára e múlandó Világtól elbúcsúzom.” A kötet címadó verse: Az én képem. Találó e címvá­lasztás, hiszen valóban őt láthatjuk, ismerhetjük meg a költeményből. Az örök em­beri vívódást, a sugárzó bol­dogságokon átderengő ár­nyakat. S ahogyan önmagát látja: „Hajlandóságom nagy a szomorúságra / S egy csen­des magányba rejtett komor­ságra. / Víg is vagyok néha, szívem kiköltözik / Gyászá­ból és örömköntösbe öltö­zik; / De mégis erőt vesz a bánat ezeken, / Gyakran új sebeket ejt vérző szíve­men ... ’ Dukai Takách Judit ver­seinek nyelvezete, formavilá­ga révén a másfél száz év­vel ezelőtti világba pillant­hatunk be. Dalszerű költe­ményei, klasszikus mérték­ben írt versei, ódái, elégiái sosem múló érzéseket örökí­tenek meg, ugyanakkor a költőnő szellemi hovatartozá­sának is ékes bizonyítékai. Verset szentel barátnéjának férjhezmenetele alkalmából, aztán Döbrentei Gábornak, és Wesselényinek is. Így írt róla: „Dicső nap! Boldog óra! — te — mely Wesse­lényit / Gyenge aetheri szár­nyon kisded Dukába hoztad, / Áldott nap !...*’ ' A kötet néhány költemé­nye a béke kívánásáról, a hazaszeretetről, a szűkebb tájegység, az Észak-Dunántúl és Keszthely vidékének szép­ségéről szól. Kazinczy, Csokonai, Faze­kas, Kisfaludy, Kölcsey, Szé­chenyi, Katona, Vörösmarty, Berzsenyi kortársa és sors­társa, Dukai Takách Judit nem alkotott olyan maradan­dót, mint a fentebbiek, élet­műve mégis érdemes a fi­gyelemre. Hiszen a kort tel­jesen új, más oldaláról átél­te meg — női szemmel: Ha­lálának 150. évfordulója al­kalmából ezért is üdvözöljük e versgyűjtemény megjelen­tetését. Gyarmati László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents