Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
1987. január 31., szombat Somogyi Néplap 3 Szigor és meggyőzés Valószínűleg már nem él az a finnországi Idős orvos, alkivel Laibtiban, Pécs tesit- vérvétosálbian ismerkedtem meg egy hivatalos italálllfcai- zó során. Nem isi akárki volt aiz .öreg úr, hanem a váirösi tanács doyenje, kor- elnöke, aki valamikor egészségügyi miiniszterikánit kiüzidöitit az északi országban elharapódzott alkoholizmus elllian. Sajnos hamar kiderült, hogy ez utóbbiak korántsem bizonyultak olyan hatékonynak', miint vártáik. Elmondta: az erőszak, a büntetés önmagáiban sohasem pótolta a nevélőmunkólt, a ráhatás emberi vonatkozásait. Kitiltották .például a bök tolkbóL az égetett szeszes italokat, egyszerűen megszüntették a vodka árusításéit. Az emberekkel azonban csak a tiltó rendelkezést közölték, magyarálzaitával —' liegaláib- bils tömeges méretekben —• adósak imahadtalk. így aztán a házi úton, a falvaikban, erdei1 tanyákon kifőzött vodka megkerülve aiz állami, vagy legalábbis az állam által ellenőrzött magánkereskedelmeit, a feketepiacra került, méregdrága áron, és a mohó fogyasztás rengeteg bajt, egészségügyi károsodást, sőt, gyors halált okozott. A finn saesztesltvérek reggelenként az állomásokat lepték el' és a vidékről beutazó feketézőktől vették meg az „áruit”. Csakhogy áz állomásokon ott voltak a rendőrök, 'hatósági sjaeszéli- . lenőrök is, és nem engedték kivinni a vasúti (területről a becsempészett tömény alkoholt. A várasba vezető kapuikat lezárták, mindenkit alaposam megmotoztak. Egyetlen módja maradt a drága áirion megvásárolt, és annyira álhított szesz eltfo- gyasztásánák, hogy mindjárt ott az állomás' melQékhefyi- sléjgében bevedelték. Elszaporodtak az ittas álll- lapoitbae elkövetett erőszakos cselekedetek, a munko- helyekről mind többen hiányoztak, mind itűrhetetle- nébbé vélt az iszákosok családjának helyzete is. Bezi- zanyosodott, hogy bünitetéssel, ttltósolkíkal' nem üehét megoütíani ezit a kérdést sem, csakúgy, mint a többi égető ttiársadallmi gondot selm. Együtt kell alkalmazni a itiltási, a büntetési, az egészségügyi fel'viilágosítáls, a medicinákat, a pnof-oiakszia (megelőzés) eszkö zeit és m(ég így 'is jelentős ellhúzód'ássall. visszaesésekkel kell számolni. Finnországban drámai módon vájslsza is kellett llépni, csökkenteni, sőt, megszüntetni az alkoholizmus visszaszorítására 'hozott hatósági rendeletaket. ' Amikor ez a beszélgetés lezajlott, nálunk még nem volt annyira súlyos az alkoholizmus, legalábbis kevesen tartották annak. Talán ott is hagyta vdlna a hallgatóság azt a szónokolt, aki főtéhiaként az alkoholizmus veszélyességéről beszólt volna; Csakhát az elmúlt negyedszázadban nálunk ás sokait rioimloltt a helyzet. Az allkiolízmus valósággal, népbetegséggé vált. (Kivívtuk a vilájgéLsőség gyanús értékű minősítését. Nálunk éppen megfordított a helyzet: messize vagyunk .még attól, hogy drákói rendszabályokról beszéljünk, az alkoholista a mi stohasználaitumkban beteg, gyámoliitásliia szoruló beteg embernek számít;. A vonatkozó törvények, (törvényerejű rend eletek alig hatnak, nincs bennük elrettentő erő. A legfontosabb most az, hogy a munkahelyekre vonatkozó eltiltásokat valóban betartsák. Nemcsak az elit üzemekben, nemesük oltlt, aihol már hagyomá|nyai vannak ‘az alkod oiszondézásniak, hainem ahol most kéH először alkalmazni, ahol bizony morognak az üzem vezetői, munfcálsái és alkalmazottai a szondázás miatt. Szándékosan rangsoroltam az első helyre a vezetőket lés az alkalmazottaikat. Ma már uai- gyon sok alkohol iecsurog a (tisztviselőik, irodisták, sőt a vezetők torkán is. Megfigyeltem, hogy az ak kohbl'izmusról szőlő előadások, aikkék általában csak a szorosabban vett termelés területiére vonatkoznak; pedig a problémakör ennél' sóikkal szélesebb. Ne igyon az üzemi munkás, ne okozzon balesetet, ne gyártson sélejtet, ne késlekedjen; tanítsa a határidőt, mutasson jó példát a rnuinikásutánpátlósnak. De ne igyon a pedagógus sem, az egészségügyi káder sem, a szállítómunkás sem, a szoilgáltaitálsibdl is száműzni kell az alkoholt. Józanul kell gondozná, etetni az állatállományt, tiszta fej kell a kertészetben végzendő munkához is. Az élet minden területén kell a rend, a józanság, a felvilágosító jó szóval párosított szigor és törvónytisziteiat. Vasvári Ferenc BIZTONSÁGBAN VAGYUNK A Hungária Biztosító kaposvári kirendeltségének igazgatója. Flach Tibor tájékoztatott az évkezdés tapasztalatairól. — Januárban négyszáz pórul járt autós keresett meg bennünket — mondta. Ez alig jelent több ügyfelet, mint az előző év hasonló időszakában, Ami kivált figyelemreméltó, a korábbi egy-két tötálkáros kocsi helyéit ebben az évben tizenkettővel akadt dolguk szakembereinknek. Tavaly januárhoz képest az idén negyven, százalékkal emelkedett a károkért kifizetett összeg. Az autósok megértnek voltak, hiszen a kárbecslőink nem tudtak azonnal kimenni a sérült autóhoz. Máskor 2—4 nap alatt vehette fel az ügyfél a pénzét, januárban hosszabb volt a „kárforduló”. A kérésetek zömét az összecsúszások okozták. Ezek lehették kisebb koccanások, de használhatatlanságig összer.oncsolt gépek is maradtak a balesetek után. A károsultak akkor vannak szorult helyzetben, ha nem tudnak 'megegyezni a felelősségben. Ilyenkor a biztosító aligha fizet. Varga László, a Hungária Biztosító Somogy Megyei Á HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁM A hét elejére az élet visz- szaltórt a rendes kerékvágásba, s a vállalatok, ahol a nagy havazás teljes műszakok kiesését okozta, többnyire pótolták a lemaradást. Ismét zavartalan a vasúti áruszállítás. ám itt még hétvégi rakodási kampányokra is szükség lesz a szállítási tervek teljesítéséhez. Mégyeszerite sok helyen került sor a héten a Központi Bizottság novemberi határozatából fajkadó, helyi tennivalókat összegező nyílt pártnqpokra és munkásgyűlésekire,. Valamennyi fórumolt áthatotta az az önkritikus szellem, amely a határozatot is jellemezte. A hozzászólók rmndánnyii- szor azt kutatták, hogy saját munkaterületükön mát kell és mit szükséges megváltoztatni, javítaná. Valamilyen módon mindenütt megfogalmazódott, hogy jelenlegi helyzeteikből kiemelkedni csálk közös akarattal és cselekvéssel tudunk. A csurgói gimnáziumban kedden tartott pártnapon Kienovics Imre, a megyei pártbizottság első titkára, a megye gazdaságának idei feladatai mellett kritikusan szólt az előrelépést gátló néhány szemléleti torzulásról, így például a „felfelé mutogató” , a megoldásit mindig máshonnan váró, a cselekvőerőt bénító siránkozásról. A Kaposgépnél rendezett munkásgyűlésen dr. Gyene- sei István, a megyei tanács elnöke tartott tájékoztatót, ezt követően a vezérigazgató arról beszélt, hogy az elért jó eredményeik ellenére is javítaniuk kell egyebekközt a termelés egyenletességét, gyártmányaik minőségét. Szerdán tartotta ülését a mögyei pártbizottság. Rleno- váids Imre első titkár tájékoztatta a testületet a Központi Bizottság december 28-í üléséről, majd más napirendek mellett áttekintették a megye népesedéspolitikai helyzetét és állást foglaltak a további feladatokról A balatoni üdülőövezet visszatérő, s egyre súlyosabb gondja a nyári munkaerőhiány. Az itteni településeknek a nyári szezonban áldandó lélekszámúknál 5—6-szór több vendég ellátásáról is gondoskodniuk kell. S hogy ez nem mindig sikerül kellő színvonalon, abban nagy része van annak, hogy átlagosan 6—8 ezer dolgozó hiányzik az idényüzletekfoől, vendéglátó és szolgáltató egységeikből. Más témák mellett e gond orvoslásának lehetőségeiről tárgyaltak a hét elején BaiLatonkeresztúron az érintett települések tanácselnökéi. Ugyancsak a balatoni idényre készül a Maihart balatoni leányvállalata. A tavasszal elsőnek útnak induló tíz hajó nagyjavítása már befejeződött, s a héten már a nyári f orgalmat végző hajók felújításén dolgoztak a siófoki kikötóben. Nemcsak a barátság elmélyítését, hanem a gazdasági műszaki együttműködést ás szolgálja a kaposvári és kulinyi ni villamossági gyárak közt létrejött kapcsolat. A héten a szovjet testvér- üzem küldöttségét fogadták a kaposváriak, s a találkozó során már egy szervezési együttműködési szerződésit is aláírták a két gyár vezetői. A hét legjelentősebb somogyi kulturális eseménye a Csiky Gergely Színház, új bemutatója volt. Bernard Shaw Szent Johanna című drámáját Babairczy László rendezésiében állították színire. Megkezdődött a kaposvári farsangi napök idei programja. Ennek keretében február közepéig csaknem harminc jó mulatságot ígérő rendezvény lesz. A báli szezont a mai iparos bál nyitja meg a Dorottya Szállóban. Bíró Ferenc igazgatója a vállalatokkal kötött biztosítási szerződésiekről beszélt. Az év első napjaiban a viharkárokat jelenítették az intézmények: épületék tetejét, kéményeiket sodorta le a szél, de néhány esetben fordult csak elő ilyen. A nagytömegű hó több • tetőt beszafcíitott, ezek javítására viszont nem tud fizetni a biztosító. Erre kitér a kötvény is. Elleniben bizton remélhetünk kártérítést, ha letakarítaltllan iáidén például a bokánkat törjük. Ái idei télen elsőként Zárszámadás Lábodon Pénteken délelőtt tartót- tette — megyénkben- elsőként — a lábadj Zolid Mező Termelőszövetkezet zár- számadó közgyűlését. Részt veltt ezen Herner Endre, a megyei pártbizottság munkatársa és Bogó László, a Teszöv elnöke is. A szövetkezet vezetősége nevében. Balogh M. János szálmdl.t be a múlt év eredményeiről, gondjairól. Elmondta: tavaly az időjárás — a késői kiitavasizodlás, az aszályos nyár és az ősz — nem kedvezett, s ez a növénytermesztési főágazat eredményeiben is megmu- tíatkozott. Az állattenyésztésük viszont számottevő eredményt ért el, éjs termelési értéke jelein fősen meghaladja. a növénytermeléséi:. A .tehenészet nyeresége az előző évinél. 29 száizaliáklkal volt több, a sertést enyéstz- tes pedig négyszeresére növelte eredményét. A közösben. tartott juhállomány a korábbi övékben tapasztatható vesztesége megszűnt. Erdészeti ágazatuk — a több éves egy helyiben to- poigás után — rekorderedményt ért el: árbevételé megközelítette a 13 millió forintot. Nőtt a háztáji ágazat termelése is. A szövetkezet árbevétele 6 százalékkal', bruttó jövedelme pedig 33 százalékkal nőtt. A termelési .érték 40 százalékkal haladta meg az előző évit. A szövetkezet tízmillió 300 ezer forint nyereséggel ziáír- ta a múlt évet. A itagők és aiz allkaUlmaizioittaik személyes jövedelme 8,2 százalékkal nőtt. Az éves nyereség alapién a tagok most közel egyhavi részesedésnek megfelelő összegeit vehetnek fél. Jutott a szövetkezetnek pénz a szükséges beruhálzásdk megvalósítására is: 1986-ban több mint 5 millió forintot költöttek ilyen céLofcra, nagyobb részét gépvásárlásokra. Örömmell állapította meg asz elnök, hogy javult a munka hatékonysága, éls növekedett az egy főre jutó termelésit érték. Elmondta azt is, hogy a mintegy 13 millió forintos nyereségtantaliék és az ötmillió forintos érdekeltségi alap garancia a pénzügyi gondoktól mentes, zavartalan gazdálkodáshoz. A szociális és kulturális célokra mintegy 500 ezer forintot költöttek, és támogatták a községi tanács ilyen irányú tevékenységét is. A vezetőség beszámolója 1987. legfontosabb tennivalói között sorolta a termelés 4—4,5 százalékos növelését, az állat- tenyésztés eredményeinek javítását. összesen 1 ‘millió 600 ezer kilogramm állati termeik, értékesítését tervezik. Újabb gépek vásárlására 4—4,5 millió forintot költenék. Hozzálátnak Erzsé- beltpusztán egy 7—800 férőhelyes sertéshizlalda építéséihez is, mig a szarvasmar- ha-telepükön felújítják a vízvezeték-hálózatot és a fejőberendezést. A tagság meghallgatta aiz ellenőrző bizottság beszámolóját, majd ezt követően többen mond talk véleményt a múlt év munkájáról1.. Dorcsi Sándor Rászorultság A házvégi fáskamraszerű helyiség ajtajának résein át hamar utat 'talál a fagyos szél. A mennyezetről lógó 15-ös izzó fénye alig tud áthatolni ,az elpiszkolódott burán. Igaz, nincs is itt semmi, amit megvilágítson. Nyűtt konyhakredenc, pislákoló sparhelt, felismerhe- tetlen színű lavór, össze- dombolt dunyhás ágy. Az öregasszony sámlin kucorog. Felállni már képtelen. Nincs öröme, talán nem is volt soha. M|ár emlékei sincsenek. A sivárságban egy gyűrött Szabad Föld jelenti a nagyvilág itt valószínűtlennek ható káprá- zatát. Belelapoz, azután leteszi. „Tűz ütött ki a puer- to-ricói 'hotelban...” — Nincs tüzelőm — mondja, s máris sír. Mi lesz velem a télen? A múltkor leborultam a sámliról és akárhogy próbáltam, nem tudtam visszakapaszkodni. Ügy csúsztam ki az udvarra és isteni csoda, hogy egy szomszéd észrevett. — Miért nem megy be a szociális otthonba? — Bemegyek én lelkem, de csak ha leesek a lábamról. Ugye nem hagynak elpusztulni ? Élni. Ez a 78 éves buzsá- ki Gurgel Jánosné egyetlen vágya. Minden mozdulatát ez az ösztönös élni akarás irányítja. Tavaszonként egy székbe kapaszkodva mássza körbe a zsebkendőnyi kertet és zöldségmagokat vet. Az asztalon álló törött üvegű véker hiábavalóan ketyeg. Egyetlen szerepe, hogy a delet megmutassa. A nap eseménye ugyanis, amikor a házi szociális gondozó, Pap Lászlóné megérkezik a kis éthordóval. Ha kell, be is vásárol, gyógyszert hoz. Mint kiderült, a tüzelő ügyében is megpróbált eljárni, de sikertelenül. Ma 10 forintot visz magával a „vásárlásra” ... Ka- tioa néni havi 2468 forint járadékot kap. Óriási összeg ez bármiféle igény nélkül. Az ebédért havonta még 100 forintot sem fizet. Erre gondoltam, ám nem mondtam ki. Tiszteletben tartottam az öregaszony talán egyetlen titkát... Az éthordókkal megrakott hiciklivel 10 kilométeres körutat tesz naponta Pap Lászlóné házi szociális gondozó. — Négy éve csak néhány heti helyettesítésre kért meg az akkori gondozónő. Aztán elment a faluból s rám maradt a feladat Nieim elsősorban a szerény fizetésért vállaltam, hanem azért, mert tapasztaltam, mennyire fontos ezeknek a magatehetetlen idős embereknek, hogy naponta megérkezzek. Nemrég még nyolc védencem volt, ám közben egyikük meghalt, egy kórházba került, ketten pedig hozzátartozóikhoz költöztek. — Alig hihető, hogy a faluban csupán négy gondozásra szoruló ember van. — Igény valóban több van, de a lehetőség kevés — mondta Ivanics Lászlóné, az öregek napközi otthonának vezetője. — Az iskola konyháján, ahonnan az ebédet kapjuk, szintén megmondták, nem tudnak többet adni. v — Csupán néhány adag ételtől függne hát a segítség? — Már a rászorultság elismertetése is nehéz. A faluban mindenki ismer mindenkit. Hamar megkaphatjuk, miért pont ez vagy az kap segítséget, hiszen egyiknek gyereke van, a' másiknak elfogadható nyugdíja... S hogy kora és egészségi állapota miatt rászorul? Hiszen majd minden családban vannak öregek, s a saját baját mindenki nagyobbnak érzi. — Ha egész munkaidőben csinálnám, jóval több öreget elláthatnék — így Pap Lászlóné. — Nemegyszer azonban épp azok az egyedülálló idős emberek utasítják el a segítséget, akiknek rászorultságát senki sem vitathatná. Példákat sorol. Egy 90 éves néninek két szociális otthonban is lenne helye, de nem akarja otthagyni az öreg házat. Egy 80 éves bácsi egyszerűen szégyelli elfogadni a segítséget. „Mit szólna a falu, hogy nem állok meg a magam lábán ...” Beláttam, hogy korántsem könnyű segíteni, mégis úgy éreztem, nem ez a házi szociális gondozás egyhelyben topogásának fő oka. Inkább az, hogy az akták rubrikái nem elég hű tükrei a. rászorultságnak. A hozzátartozók száma, vagy a nyugdíj összege nem mindig ad pontos eligazítást. A jelentésekben szereplő „egyedülálló idős ember” kifejezés semmit sem árul el az élet vékonyka szálába való görcsös kapaszkodásról, az ön- fenmltartás apró kínjairól. Egyetértett ezzel' Svpos Ferenc, a lengyeltóti községi tanács vb-titkára is. — Olyan feladat ez, amely nem lehet pénzkérdés. Elsősorban a tényleges rászorultságot kell alaposabban föltérképeznünk. A körzetünkbe tartozó négy településen jelenleg 16-an részesülnek házi szociális gondozásban, ám bizonyos, hogy ez több embernél volna indokolt. Az idén lehetőséget kaptunk a lengyeltóti öregék otthona mellett egy ganldazási központ létrehozására. Az itt dolgozó új munkatárs legsürgősebb feladata a gondozottak körének kiterjesztése, a rászorultság pontosabb fölmérése lesz. Pap Lászlómét kísérteim el napi kőrútján, s láttam emberiségének sok példáját. Tudja, hogy az ételnél vagy a gyógyszernél gyakran fontosabb néhány jQ. szó. Amit naponta megtesz, az nem szerepel a munkaköri leírásban. Csak véletlenül érdeklődtem saját, idős hozzátartozóiról. — Négyen vagyunk testvérek, s anyánk még kisgyerekként valamennyiünket állami gondozásba adott. Későhb azután, mikor már felnőttünk, s úgy ahogy egyenesbe került az életünk, szülőtartási pert indított ellenünk. Ma is él, de nem tudom, mi valn vele. 'Nem is érdekel. Bíró Ferenc /