Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-27 / 22. szám

1987. január 27., kedd Somogyi Néplap 7 SZÁZMÉTERES HORDÓSOR Nagyüzemben, hagyományos módon Körös-körül mindenütt csak szőlőtőkék voltak. Meg­lepően jól kiépített betonút vitt fel a hegy tetejébe, eny­hén emelkedett, kanyargott a kopaszodó szőlővesszők között. A présház, ahová betértünk régről maradt, eleink jónéhány hektó mus­tot feldolgoztak itt. Vastag falai és kicsinyke ablakai többszázéves múltat sejtet­nek. Az oldalán még egy hatalmas kémény is emelke­dik. Bent az évszázadokkal ezelőtt fabrikált prést is hagytak meg. Majd félméte­res vastagságú faváza ma is teljesen épnek látszik. A sarokban kádak sora­koztak. a kisebbet a széle­sebbre tették. A vastag tölgyfa befeketedett, a ho- mállyban egybefolyt . a kör­nyezettel. Szemben a bejá­rattal — alig látszik — ott van a pince nyílása. A két embernyi magas hordókat nem tudták levinni, a hu­szonnyolc hektós tárolók ott álltak a bejárat mellett két­oldalt. A böhönyei Szabadság Ter­melőszövetkezet nyolcvanöt hektáron termel borszőlőt. Ennek csak egy részét dol­gozza fel. De nem is tud­nák „azt a rengeteg bort hová tenni, hisz a kisebb- nagyobb hordókkal, így is majd tele van a hosszú, bolt­íves pince. Heizer János szőlészeti ágazatvezető gyors léptekkel ment előttem, a pince beva­kolt fala és a szabadon ma­radt téglafal közötti különb­séget mutatta meg: az utób­bi jóval szellősebb volt. — Oportó és kékfrankos adja a szőlőt a vörösborhoz, de chardonnayt, rizlingszil­vánit és királyleánykát is szüretelünk. A harmincnyolc vagonos össztermelésből mindössze négyet dolgoztunk fel. Többnyire fekete szőlő, fe­hérbor csak kóstolásra ké­szül. A pincében hatvan-het­venéves hordókban érik a zamatos nedű, mindehhez tíz-tizenkét fokos hőmérsék­let társul. A százhat méter hosszú pincében sok üres hordót tárolnak — gondosan leké- nezve —, hogy legyen mi­be szűrni a tiszta levet. Szi­vattyúk segítik a munkát. A hordók és a belekerült mustadagok sem egyformák; Más íze lenne a bornak, ha a préselés elején töltenének meg egy hordót, vagy a vé­ge felé. Fejtésnél akarattal keverik a különböző hordók tartalmát, hogy megközelítő­leg egyforma minőségű és zamatú italt kapjanak. Tisztítani sem könnyebb a tárolóedényeket, mint belő­lük a bort lefejteni. Alig le­hetne egyiket-másikat kivin­ni az udvarra, mert mind nehéz és nagy. Sok olyan hordó van lenn, amit ott rak­tak össze: nem is férne ki az ajtón. — Nézze csak — mutat Heizer János a pincéből ki­felé. — A korabeli építők arra is ügyeltek, hogy a pince bejáratának teteje egymagasságban van a bor­ház aljzatával: ettől állandó itt a hőmérséklet. Kifelé jövet mégegyszer megnéztük a hatalmas, hu­szonnyolc hektós hordókat. Oldalukba akkora ajtót vág­tak, hogy egy ember nyu­godtan beszállhat beléjük, ha akar. Mikor ezekből a monstrumokból lefejtik a bort — többnyire elsőként, hisz a pincén; kívüli rész nem a legalkalmasabb hely a tárolásra —, kiveszik az ajtót és úgy kotorják ki a seprőt. Olyankor még leg­alább háromszáz liter folya­dékot szedhetnek ki. Díjnyertes vörösbor került az asztalra, nem kellett egy kortynál többet inni, hogy elmondjuk a dicséretet. Az ágazatvezető jónéhányszor hallhatta ezt, láthatóan még­is jólesett neki az elismerő szó. Hiszen ő is csak boros­gazda ! Faragó László A BOLGÁR KATONA SÍRJA A fia hazai földet hozott Sztoján Belov édesapja 1945. március 30-án esett el egy somogyi köz­ségben. Tizenkét évvel ez­Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor; A NINDZSA SZÍNRE LEP.. Videomozi, de. 9 órától: Nonstop, I. terem: A SOKK: II. terem: JÖTTEM, LÁTTÁM, LŐTTEM. Szabad If­júság, de. 10 és du. 5 órakor: ÖRÜLT CSALÁD, este 7 óra­kor: LADY CHATTERLEY SZE­RETŐJE (18). Rákóczi mozi, du. 6 órakor: ÁGYÚGOLYÓ FU­TAM. Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: ÖNBÍRÁSKODÁS (16). Videornozi,»du. háromnegyed 6 órakor: A SOKK. Barcs, este 7 órakor: VÉGTELEN TÖRTÉNET. Marcali, este 7 órakor: MOSZK­VAI CSATA I—II. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.00—9.55: Iskolatévé. 9.55: Delta. 11.20: A zebegényiek. Tévéfilm. 11.30: Mozgató. 17.20: Hírek. 17.30: Hat medve és a bohóc. Csehszlovák film. 19.05: Mini Stúdió ’87. 19.30 : Híradó 1. 20.05: Koldus Napóleon. Tévé­film. 20.30: Rába kontra Rába. 21.20: Stúdió ’87. 22.20: Híradó 3. Budapest 2 18.00: Dél-alföldi magazin. 19.05: Édeni kertek. 19.30: Angol nyelv­lecke. 20.00: Artur Rubinstein Lengyelországban. 20.35: Kezek. 21.00: Hiradó 2. 21.20: Repülő­téri mozaik. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Angol nyelv­lecke. 9.50: Alpesi sí-vb 1987. Közvetítés Crans Montanából. 11.00: Oscar. — Francia film. 12.20: Alpesi si-vb 1987. Férfi összetett műlesiklás. 13.00: Hí­rek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: előtt lakóhelyéről, Sumen- ből elindult, hogy felkutas­sa a sírt, ahová az apát te­mették. Ebben volt segítsé­gére egy kaposvári házas­pár, akivel útközben ismer­kedett meg. Lengyel Zoltánt és feleségét Kaposváron a Komárom utcai otthonukban kerestük fel. így emléked­nek az eseményekről: — Szófiából jöttünk ha­zafelé és a vonaton a köze­lünkben ült egy fiatalem­ber, ő volt Sztoján Belov. Gyér orosz tudásunkkal és az idegenvezető segítségével megtudtuk, hogy a magyar társaságban olyan embe­rekkel szeretne szót válta­ni, akik Somogyba jönnek. Természetesen felajánlottuk a segítségünket. Lengyel Zoltán tudott ar­ról, hogy Kaposváron élnek bolgárok és elmentek az új­Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 20.00: Tv-híradó 1. 21.15: Legjobb társaságban. Tv-filmsorozat. 22.00: Sport. 22.05: Az álomasszony. Ameri­kai film. 0.05: Hirek. Outrók Tv 2 16.55: Annak idején. 17.00: Is- kola-tv. 17.30: Orientáció. 18.00: Az 1-es rendőrőrs. Szórakoztató sorozat. 18.30: Knight Rider. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv- híradó 1. 20.15: Made in Austria. Kvizműsor. 21.15: Alpesi sí-vb. 21.50: Tv-híradó 2. 22.10: Kul­turális magazin. 22.20 : Kettes klub. Utána: Hirek. Jugosiláv Tv 1 12.30: Hírek. 12.35: Téli műve­lődési műsor. 16.00: Jónapot! Tájékoztató-mozaik adás. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás . gyere­keknek. 18.00: Tudományos fel­fedezések nyomában. Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendári- um. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Lot­tóhúzás. 20.05: Drágakő a ko­ronában. Filmsorozat. 21.00: Kon­takt magazin. 22.15: Tv-napló. 22.40: Könnyűzenei adás. Jugotiláv Tv 2 18.30: Tudományos könyvek kirakata. 18.45: A tudomány vi­lágából. 19.00: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei adás. 20.45: dón »ült ismerősükkel egy itt élő kertészhez, aki min­dent elkövetett, hogy sike­rüljön megtalálni azt a he­lyet, ahol az apa nyugszik. A támpontot az elesett, szomszéd falu beli bajtársá- naik az elbeszélése adta. így jutottak el Lengyelék Szto­ján Belovval először Lábod­ra. — Azért Lábodon keres­tük a sírt, mert tudtuk, "hogy abban a faluban vannak bolgár katonák eltemetve. Amikor Lábodon végigjár­tuk 1976-ban a temetőt, na­gyon elhanyagolt sírokat ta­láltunk. Nekünk kellett szé­gyenkeznünk miatta. Sajnos ebben a temetőben nem ta­láltuk meg a keresett sírt. Belov még virágmagokat is hozott magával hazulról. 19844>en Belov ismét el­jött, de ekkor már fényké­peket is hozott, amelyekhez Tegnap, ma, holnap. 21.05: Mű­vészeti est: A nagy gyémántke­ringő. — Előadás felvételről. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hi­rek. 8.20: Társalgó. 9.44: Muzsi­ka gyerekeknek. 10.00: Hirek. 10.05: Világablak. 10.35: Éneklő ifjúság. 10.50: Népdalok, nép­táncok. 11.34: A kelletlen leány. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hang­verseny délidőben. 13.45: Brahms-népdalfeldolgozások, 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Nóták. 15.40: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. 16.00: Hírek. 16.05: Látogatóban. 17.00: Gyilkos éj­szakák. 17.30: Filmzene. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . 18.30: Esti ma­gazin. 19.15: Iskolateremtő — katedra nélkül? 19.40: Hang­szerszólók. 20.00 : Mi történt a Nemzetközi Vöröskereszt konfe­renciáján? 20.30: Üj magyar ze­ne a Rádióban. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az alkohol. 22.40: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 23.40: Operaáriák. 24.00 : Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Sláge­valószínűleg a budapesti bolgár nagykövetségen ju­tott. A képen fából készült keresztfák látszottak és az is kiderült, hogy Somogy- szobon kell keresni a sírt. — A mostani fényképen már az emlékmű, látható, amit az iskola kertjében állítottak fel. Az apa nevét is erre vésték. Ezt az em­lékművet a hatvanas évek elején emelték és az akkor exhumált holttesteket itt helyezték örök nyugalomra. Belov virágokkal ültette kö­rül az emlékművet, vala­mint egy kis keretben el­hozta édesapja fényképét és azt belebetonozták a föld­be. A kapcsolat Lengyelék és a bolgár család között az­óta sem szakadt meg. Leve­lek mennek és jönnek, de a kaposvári házaspár is meg­fordult már Belovéknál. Idé­zet egy 1986. november 20-án Sumenban keltezett levél­ből: „... viszünk egy sír­követ. Vajon megengedik-e, hogy odategyük a sírra? Lesz benne egy kis bolgár föld apámnak.” rek, mindenkinek. 8.00: Hírek. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: A Rekkenze együttes ját­szik. 12.27: Népdalkörök éne­kelnek. 13.00: Hírek. 13.05: pop­zene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Isme­retlen ismerősök. 15.00: Hírek. 15.05: Bodza Klára népdalokat énekel. 15.20: Könyvről könyv­ért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Önképzőkör. 18.30: Gramofon- sztárok. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Verbunkosok, nóták. 20.39: Történet a szere­lemről és a halálról. 21.00: Hí­rek'. 21.05: Közkívánatra. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00 : virágénekek. 0.10—4.20: Éj­fél után. 3. MOSOR 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.12: A Ber­lini Filharmonikus Zenekar hangversenye. 9.40: Ágay Karo­la operaáriákat énekel. 10.25: Francia szerzők műveiből. 11.38: Zenekari muzsika. 12.30: Oliver. 13.00: Hírek. 13.05: Világhírlap. 13.20': Balázs Árpád népzenei feldolgozásaiból. 13.45: Zene ko­rabeli hangszerekkel. 15.00: Ja­mes King operaáriákát énekel. 15.30: Labirintus. 15.45: Muzsika gyerekeknek. 16.00: Barokk mu­zsika. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Májusi éj.. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. Német nyel­vű műsor. 19.35: Zenekari mu­zsika. 20.41: Bemutatjuk új kó­ruslemezünket. 21.16: Külföldi tudósoké a szó. 21.31: Diszkoté- ka. 22.31: Gyöngyvirág. MAI MŰSOR HÍREK Január 27 Kedd Angelika A nap 7.18 órakor kél s 16.36 órakor nyugszik. A hold 6.01 órakor kél s 13.31 órakor nyugszik. A várható időjárás Változóan felhős időre számíthatunk számot­tevő havazás nélkül; a szél mérséklődik. Később délnyugat felől növekszik meg a felhőzet és délutántól havazás kezdődhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, ked­den nulla és mínusz 5 fok között alakul. — Pártnapot tart ma Csurgón 16 órakor Kleno- vics Imre, a megyei pártbi­zottság első titkára. Január 29-én 15 órakor a siófoki rendőrkapitányságon dr. Bö- röcz István megyei rendőr­főkapitány, Kaposváron, az MTESZ-ben pedig ifjú Ma­rosán György, a Központi Bizottság munkatársa lesz a pártnap előadója. Január 30- án a Tahi Nagyközségi Taná­cson Páré Irén, a Pedagógus­szakszervezet titkára lesz a pártnapi előadó. — A Balaton-part törté­nelmi emlékei címmel tart előadást Reöthy Ferenc, a Táncsics Mihály Gimnázium történelemtanára, a túrave­zetők klubja keretében ma 17 órai kezdettel a Kilián György Városi Művelődési Központban. — Csoportzsalus megol­dással kísérleteznek a Sáév vasbetongyártó üzemében. Az új eljárással korszerűbb kö­rülmények . között, egyenlete­sebb falfelületet állíthatnak elő. — Csaknem 150 hektár nagyüzemi szőlőt telepítenek az idén Somogybán. A látirá- nyi tsz például 1989-ig száz hektáron ültet szőlőt, ebben az évben 25 hektárral lát hozzá a jókora szőlőskert ki­alakításához. — Latin-amerikai tánczene szólal meg 29-én csütörtökön délután hat órai kezdettel a Marcali Helyőrségi Művelő­dési Otthonban. Az ismeret- terjesztő klubnapok kereté­ben a „Barangolás a zene világában” című sorozat első előadásán hangzanak fel a közkedvelt dallamok. — Harmadik füzetét jelen­tette meg a marcali Berzse­nyi városi könyvtár. A mi­nap kapták kézhez az olva­sók azt a jegyzéket, amely bemutatja azokat a hírlapo­kat, folyóiratokat, amelyek a könyvtáriján megszerezhe­tők. Százhetvenegy féléből válogathatnak a napi esemé­nyek iránt érdeklődők, illet­ve a forrásanyagra támasz­kodó kutatók. — Papírdobozba csomagol­ja ezentúl termékeit a Pa- rmitfonó-ipan Vállalat Ka­posvári Gyára, mert a ko­rábbi zsugorfóliás szállítás­nál könnyen megsérült a ra­komány. A doboz célszerűbb és díszes feliraíttal esztéti­kus lehet. — Úttörők alkotásaiból nyílt kiállítás Kaposváron, a Krénusz János Általános Is­kolában. A Somogy és Tol­na megyei diákok a „Do­hányfüst nélkül kellemesebb” című pályázatra küldték el munkáikat, ebből állították ki a rendezők a legjobban sikerűiteket. — Sokmilliárd köbméter ipari ,és háztartási szennyvíz ömlik évente a Földközi-ten­gerbe. A tudósok véleménye szerint, ha nem építenek tisztítóberendezéseket a ten­gerparti kisebb városokba is, akkor a szennyvizek végle­gesen megmérgezik a ten­gert. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 20 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia képviselői — Moszkvában, Washingtonban, illetve Lon­donban — a világűr békés felhasználására vonatkozó nemzetközi egyezményt. Előzményként talán any- nyit, hogy az ENSZ közgyű­lése már 1959-ben bizottságot létesített a világűr békés fel- használására, s az 1962-ben tudományos-technikai és jogi albizottságot hozott létre. Az 1967-ben, a három nagyhata­lom képviselői által aláírt „Az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világ­űr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket” című egyez­ményhez hazánk az elsők között csatlakozott. E meg­állapodás kimondja hogy a viágűr az egész emberiség előtt nyitva áll, nem lehet kisajátítani, és csak békés célokra szabad felhasználni. Meghatározza azt is, hogy a bajba jutott űrhajósok megsegítését, s a világűrben folytatott tevékenység egyéb részleteit milyen alapelvek alapján kell szabályozni. Az ENSZ ürjogi albizott­sága öt nagyobb egyezményt dolgozott ki, melyek közül (ezt az ENSZ közgyűlése 1979 végén fogadta el) az utolsó a Holdon folytatott esetleges emberi tevékenysé­get szabályozza. — Az építészet történeté­ről és a mai modern építé­szetről tartott előadást teg­nap Kaposváron, a Techni­ka Házában dr. Síádler Jó­zsef, a Somogyterv igazga­tója. A programra az MTESZ Somogy Megyei Szervezete mellett működő szeniorok tanácsa szabad- egyetemi foglalkozása kere­tében került sor. — Szervetlen vegyületek­ből termelnek energiát azok a kis, narancssárga kagylók, amelyeket nemrégiben fe­deztek fel az ' Egyesült Álla­mokban. Ez az első olyan is­mert állat, ameyik képes a szervetlen anyagok átalakítá­sára és beépítésére. — iKomámasszony hol a stukker? címmel mutatja be Garay Gábor komédiáját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata csütörtö­kön 19 órai kezdettel Nagy­atádon a Gábor Andor Mű­velődési Központban. — Először költöttek ki keltetőgépben saskeselyű fió­kákat szovjet ornitológusok. A rabságban rendkívül rit­kán szaporodó madár tojá­saiból egészséges fióka bújt ki. — Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte teg­nap idősebb Mákos Gyula és felesége. A Toponáron élő házaspárt családja körében köszöntötték. — Korlátnak ütközött gép­kocsijával vasárnap, Kapos­vár és Taszár között Czink Zoltán kaposvári téemká- vezető, aki figyelmetlenül térit át a menetirány szerin­ti bal oldalra. A férfi uta­sa, az ötéves Czink Zsuzsa könnyű gerincsérülést szen­vedett. — M 6 és M 8-as kapupánt- csavarok — anyával, többféle hosszúságban — érkeztek az AGRÖKER Vállalathoz. Címünk: AGROKER Vállalat 7400 Kapos­vár, Jutái út. Telefon: 12-593. (92425) — Kitűnő minőségű import alapanyagból készült szalag­fűrészlapok érkeztek az AGRO­KER Vállalathoz. Címünk: AG­ROKER Vállalat alkatrészosztá­lya 7400 Kaposvár, Jutái út. Te­lefon: 12-593. (92428) — Mélyhütőládák, hűtőszekré­nyek és hűtőkombinációk érkez­tek a Bizományi Áruházba, (Ka­posvár, Noszlopy G. u.) 5600 Ft- tól 16 000 Ft-ig. (92462)

Next

/
Thumbnails
Contents