Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-27 / 22. szám
2 Somogyi Néplap 1987. január 27., kedd Á túszügy fejleményei A libanoni fővárosban vasárnap egy névtelen telefonáló az egyik bejrúti rádió- állomással közölte, hogy a „Világ elnyomottainak szervezete” nevű szélsőséges síita mohamedán csoport rabolta el előző nap a bejrúti egyetem három amerikai és egy indiai tanárát. A szervezet nevében vasárnap egy másik telefonhívás is érkezett a rádióhoz, s eszerint az emberrablók kivégzik egyik foglyukat, ha az Egyesült Államoknak kiadják az NSZK-ban őrizetben lévő Mohammed Ali Hamadit. A 22 éves libanoni férfit azzal vádolják, hogy 1985-ben eltérítette az amerikai TWA légitársaság egyik repülőgépét. A. névtelen telefonáló szerint a szombati négyes emberrablás célja Hamadi kiadatásának megakadályozása volt. Kissinger volt külügyminiszter hétfő reggeli televíziós nyilatkozatában ismét azt sürgette, hogy adott esetben használjanak fel katonai erőt a túszok kiszabadítására, illetve nyomás gyakorlására. Szerinte az Egyesült Államoknak akár Irán ellen is be kell vetnie fegyveres erőit. A volt külügyminiszter azt mondotta, hogy mivel a korábbi tárgyalások során bebizonyosodott: Irán kapcsolatban áll az emberrablókkal, jogosult lehet amerikai erők felhasználása, például „a légierő bevetése az Irak és Irán között folyó háború frontszakaszain”. Kissinger kijelentése annál is figyelemre méltóbb, mert Washington a hét végén egyértelműen jelezte: nem akarja megengedni Irán esetleges győzelmét a két ország háborújában, mivel ez „teljesen bizonytalanná tenné a helyzetet a Perzsa-öböl térségében”. A brit rendőrség feltörte és átkutatta a New Statesman londoni újság szerkesztőségét, mert az kiszivárogtatta, hogy Nagy-Britannia kémműholdakat akar a Szovjetunió fölé juttatni. A képen: egy nyomozó (balról) a lap két újságíróját faggatja. (Telefoto — AP—MTI—KS) Bonni öröm és üröm A polgári demokráciák körülményei közepette elképzelhetetlen, hogy választások előtt ne lennének derűlátók a vetélkedő politikusok. Így volt ez az NSZK- ban is a vasárnapi szavazást megelőző kampányban. Meglepetés végül is nem született a Rajna partján. Többé-kevésbé a „papírforma” érvényesült, arányaiban olyan eredmény alakult ki, amelyet hónapdk óta valószínűsítenek a felmérések. Mivel magyarázható ez? Nos, léteznek állandónak tekinthető tényezők a bonni színtéren. Így például az, hogy a szövetségi köztársaság története azt mutatja: a mindenkori hatalmi felállás tovább él egyetlen választási időszaknál. Mindazonáltal a kormánypártok választási örömébe nem kevés üröm is vegyül. A CDU/CSU utoljára 1949- ben kapott ennyire kevés Helmut Kohl és félesége szavaz voksot. Jóllehet a hatalom alapképlete ezzel nem változott, a koalícióban egy megerősödött FDP-vel kell számolni. Ez egyben azt jelenti, hogy a bajor CSU soraiból a szabaddemokrata Genscher külügyminisztert ért vádak bumerángként ütöttek vissza. A szavazás értékelésénél e ponton érdemel elsősorban figyelmet a külpolitika, főként az úgynevezett keleti politika tényezője. E téren — a bonni sajátosságúik folytán —Genscher személye jelenti az összekötő kapcsot a korábbi szociálLliberális koalíció idején kimunkált irányvonallal. Ezért számos megfigyelő ügy ítéli meg a vasárnapi szavazást, hogy a választók a keleti politika folytatására adták voksukat. L. Z. Egyházi vezetők látogatása a Hazafias Népfrontnál A magyarországi egyházak főpapjai, vezetői tegnap látogatást tettek a Hazafias Népfront székházában. A találkozón, amelyen részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is, az ország és a népfrontmozgalom előtt álló idei feladatokról adott tájékoztatást Pozsgay Imre, a népfront országos tanácsának főtitkára. A közös célokról és tennivalókról szólva kérte az egyházi vezetőket: híveikkel együtt fáradozzanak azon, hogy a hatékony munka eredményeként csökkenjenek a társadalom gondjai, sikerüljön megalapozni azt az újabb felemelkedést, amit minden jószándékú, tisztességes ember óhajt. A tájékoztatást követő beszélgetésben minden megnyilatkozó kinyilvánította változatlan együttműködési készségét a közmegegyezés erősítésében, a nemzet közös munkájában.- Ebben a közös munkában a hívők és a nem vallásos emberek egy oldalon állnak, — fogalmazták meg többen is. Az egyházak — természetesen — etikai, erkölcsi oldalról közelítik meg a kérdéseket. Ezért tudnak például jó szívvel kapcsolódni a népfrontmozgalom családvédelmi tevékenységéhez, mert a családok helyzetének megszilárdítását az egész társadalom érdekének tekintik. De etikai követelmények tartják a munkafegyelmet, a becsületet, a tisztességet is. amit híveikkel együtt hitelesen kívánnak képviselni. Az egyházak a gazdasági kérdésekkel is elsősorban az emberi tényezők oldaláról kívánnak foglalkozni. Az anyagi igények kielégítését nem tekintik öncélnak, hanem eszköznek, melynek révén a szocialista társadalom magasztosabb cétjai is megvalósulhatnak. Félhívták a figyelmet arra is, hogy amikor az embereknek sikerül növelni az igényességet önmaguk iránt, igényesebbé válnak vezetőik iránt is. A Magyarországon élő különböző vallgsú emberek nemcsak magukénak érzik ezt a társadalmi rendet, hanem valamennyi honfitársukkal együtt kívánják építeni a közös hazát — hangoztatták. Szó esett arról az egyházpolitikáról és párbeszédről is, ami világszerte növeli Magyarország megbecsülését, s ami a jövőt illetően is egyetlen járható útként kínálkozik. A tartalmas eszmecserén kifejtette gondolatait dr. Paskai László kalocsai koad- jutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke; dr. Tóth Károly, a Duna- melléki Református Egyház- kerület püspöke, a Keresztyén Békakonferencia elnöke; dr. Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyház- kerület püspöke; Szakács József, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke; dr. Ferenc? József unitárius püspök; dr. Losonci András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke; Vu- jisics Dusán, a Magyarországi Görögkeleti Szerb Egyház püspöki vikáriusa; Bíró Imre kanonok, az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának főtitkára; dr. Berki Feriz, a Magyar Orthodox Adminisztura esperes-adminisztrátora és Miklós Imre államtitkár. SZOVJET—AMERIKAI KAPCSOLATOK 1987 ELEJÉN A genfi válaszra várva Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan az elhalasztott lehetőségek találkozóján, Reykjavíkban A világ két leghatalmasabb állama, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatáról beszélve, 1987 elején a világ elsősorban Géniből várja a választ ennek a kapcsolatnak a közvetlen kérdőjeleire. Itt, a szovjet— amerikai fegyverzetcsökkentési tárgyalások márciusig tartó hetedik menetén a két világhatalom viszonyának alapkérdéseiről tárgyalnak. Nagyon egyszerűen kifejezve; arról, hogy az állandó és éles szembenállás, a két ország közötti fegyverkezési verseny időszakát fel lehet-e váltani fokozatosan az együttműködés és leszerelés, a fegyverkezési verseny enyhítésének vagy megszüntetésének történelmi időszakával. Sajátos biztonsági érdekek Ez a vita rendkívül bonyolult kérdésekről folyik, és igen hosszú ideig tarthat. Mindkét viláighatalomnlak megvannak ugyanis a sajátos biztonsági érdekei. Mindkettőnek van szövetségi rendszere, amelynek sérthetetlenségéért — éppen szövetségeseinél nagyobb ereje miatt — komoly felelősség terheli. És végül: mindkét hatalomnak van nemzetközi befolyása, gazdasági, politikai és kulturális kisugárzása olyan országok egész sorára, amelyek nem tartoznak szövetségi rendszeréhez. Mindehhez hozzájárul, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió stratégiai helyzete ' gyökeresen eltérő. Az Egyesült Államoknak csak két szárazföldi szomszédja van: Kanada és Mexikó. Keleti és nyugati határa két óceán, amelyek ugyanakkor elválasztják legfontosabb szövetségeseitől. A Szovjetunió határos a maga szövetségi rendszerével, amely viszont közvetlenül érintkezik a NATO-val. Ezen túlmenően Kínától Iránon és Törökországon át Norvégiáig a Szovjetuniónak egy sor olyan közvetlen ' szomszédja is van, amelyek vagy a vele szembenálló katonai blokk tagjai, vagy pedig saját hatalmuknál és különleges célkitűzéseiknél fogva komoly biztonságpolitikai gondokat okozhatnak a szovjet vezetésnek. Ebből az általános helyzetből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok már egyszerűen stratégiai szempontból is természetes vetélytársak. A közöttük levő kapcsolat megjavításának a legmesszebbmenő és egyben ésszerű célja csak az lehet, hogy ez a vetélkedés ne elsősorban katonaistratégiai hatalmi síkon játszódjék le, hanem gazdasági, társadalmi, kulturális formát öltsön. Gorbacsov egy évvel ezelőtt elhangzott átfogó javaslatai, amelyek felvázolták egy, az ezredfordulóig tartó időszakra a két világhatalom fegyverkezési versenyének megszüntetését — pontosan ezt a célt tűzték ki maguk elé. Történelmi tanulságok Túlságosan leegyszerűsítenénk azonban a szovjet— amerikai viszony problematikáját, ha pusztán — a pillanatnyilag valóban előtérben álló — katonai-stratégiai szembenállás enyhítésére szűkítenénk. A történelmi tanulságok arról beszélnek, hogy az Egyesült Államokban rendkívül mély gyökerei vannak a szovjet- ellenességnek, és ezek a gyökerek elsősorban a társadalmi rendszer talajából táplálkoznak. A feudalizmust nem ismerő Amerika a legdinamikusabb kapitalizmus otthonává vált. Ennek következtében egész értékrendszere és hagyományai élesen és gyökeresen különböznek a szocializmus értékrendszerétől és hagyományaitól. Sokkal gyökeresebben, miiint más például európai tőkés országok esetében. Nem tekinthető véletlennek, hogy a nagy és fejlett tőkés országok közül az Egyesült Államok az egyetlen, ahol még egy szociáldemokrata típusú tömegpárt sem tudott kifejlődni. Valószínűleg ebben rejlik a legmélyebb magyarázata annak, hogy miután a 20-as évek elején a polgárháborúban győzött a szovjet hatalom, a rákövetkező néhány évben az összes vezető tőkés ország ésszerű kapcsolatokat létesített Moszkvával — kivéve az Egyesült Államokat. Washington a Szovjetunió egyszerű diplomáciai elismerését is megtagadta, és erre csak Roosevelt elnöki periódusának kezdetén, 1933-ban került sor. Az idén 70 éves Szovjetunió történetének első 16 évében tehát nem volt diplomáciai kapcsolat a két ország között. Ezt az amerikai szembenállást hatalmi és katonai okok nem magyarázhatták, hiszen a szovjet ország akkor az újjáépítés és az- önvédelem elemi feladataival volt elfoglalva. A 30-as években mindvégig felemás és'" hullámzó szovjet—amerikai viszony voltaképpen csak 1941-ben, Hitlernek a Szovjetunió elleni támadása után formálódott szövetségesi kapcsolattá, s ez jóformán a háború befejezésének pillanatában megszűnt. 1946 elejétől kezdve már hidegháborús szembenállás jellemezte a két ország kapcsolatát. Ezt a 70-es években az em- Lókezetes enyhülési folyamat csak korlátozta és ésszerű mederbe szorította — de semmiképpen sem szüntette meg. / Illúziók nélkül A történelem tehát arra int, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődését a jövőben is illúziók nélkül szemléljük. A vetélkedés, az érdekek összeütközése minden bizonnyal a jövőben sem lesz elkerülhető. Az viszont kétségtelen, hogy most olyan lehetőségek adódtak az érdekellentétek békés megoldására és a gazdasági, kulturális kapcsolatrendszer kiépítésére, mint eddig talán sohasem. Ennek egyik magyarázata feltétlenül az, hogy a Szovjetunió történelme során eddig még nem tapasztalt, forradalmi jelentőségű reform-mozgás korszakába lépett. Ez a mozgás értelemszerűen a gazdaság területén kezdődött, de ma már behatolt a kulturális élettől a jogrendszeren át az emberi jogokig az ország egész életébe. Ennek természetes következménye az, hogy a módszerek és a kapcsolatok felülvizsgálása a külpolitika és a nemzetközi kapcsolatok területét is érinti. A helyzetet egyelőre az jellemzi, hogy az Egyesült Államok nem mérte fel ennek a kibontakozó változásnak a világtörténelmi jelentőségét, és az új lehetőségekre régi módon reagált. A szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődését — messze túlmutatva a genfi tárgyalások témakörén — alapvetően az határozza majd meg, hogy az Egyesült Államok mennyire tud józan és »alkotó módon reagálni a szovjet politikában bekövetkezett és még várható dinamikus, pozitív változásokra. X. E A kabuli amnesztiatörvény Afganisztánban a Forradalmi Tanács Elnöksége törvényerőre emelte azt az amneszbiairendeletet, amelyet korábban a párt- és az állami szervek javasoltajk. Ennek értelmében mentesülnek a felelősségrevonás alól az ellenzéki csoportok tagjai, akik január 15-ig felhagytak a kormányellenes tevékenységgel. Kegyelemben részesítik az ország biztonsága ellen elkövetete cselekmények miatt jelenleg szabadságvesztésre ítélt személyek néhány kategóriáját is. Megkegyelmeznek azoknak is, akiknek a szabadulását a Nemzeti Megbékélés Bizottságának rendkívüli szervei, illetve az úgynevezett béke-dzsirgáik (a megbékélést szorgalmazó törzsi tanácsok) kezdeményezik. Alapfeltétel, hogy az érintett személyek nem . újítják fel álilamellenes tevékenységüket. Nem kapnak amnesztiát azok, akik terrorcselekményeket, robbantásos merényleteket követtek el, vagy kémkedtek. A közkegyelemben részesültek teljes mértékben visszanyerik állam- polgári jogaikat. Tárgyalásokat javasol India Az indiai kormány azt javasolta Baki szitámnak, ho.gy külügyminiszter-helyettesi szinten tárgyaljanak a közös határ mentén kialakult feszültség elsimításáról. Indiai lapok jelentése szerint Natvar Szingh külügyi állam- miniszter magához kérette a pakisztálni .nagykövetet é!s közölte velle: az indiai kormány indítványozza, hogy a két külügyminisztérium illetékesei mihamarabb találkozzanak Üj-Delhiben.
