Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

Széchenyi Ferenc szobra Kaposváron Somogyi Néplap a szíriai vevők gyakori ven­dégek Sántoson. A társaság 1986-ban 47 ezer, általában húsz kilós bárányt vásárolt meg három dunántúli megye — Bara­nya, Somogy és Tolna — húsipari vállalatainak köz­reműködésével, s a felhiz­lalt állatokból 41 ezret érté­kesített. Az idén, mindjárt év elején „meglódult” az ex­port. Még a zord idő beáll­ta előtt, január 8-án és 9- én összesen 2640 nagysúlyú — 45 kiló feletti — bárányt raktak vagonokba a batéi vasútállomáson: a 22 vagon rakományát az Adriáig vit­ték, ahol behajózták a bé- gető árut. Most csütörtökön hét. tegap tíz vagon bárányt indítottak útnak, s ma ismét tíz vagont raknak meg bá­EGY NYUGDÍJAS rányokkal Batéban. Ez utóbbi három napon össze­sen 3240 nagysúlyú bárány „utazik” Szíriába, s már csak 3 ezer vár vevőre a sántosi telepen. A Surján—Juh Gt jó part­nernek bizonyul, a kínálat megnyeri a szír kereskedők tetszését. Ahhoz, hogy pe- csenyebárányból és nagy sú­lyú bárányból is többet küldhessenek exportra, a ju- hászattal rendelkező nagy­üzemek tenyésztő tevékeny­ségét kellene fejleszteni — mégpedig az érdekeltség nö­velésével. A bárányok kül­földi felvevőpiaca változat­lanul nagy, élni kellene ez­zel a devizaszerzési lehető­séggel. FELJEGYZÉSEI Szíria és Szaúd-Arábia kereskedői előszeretettel vá­sárolják hazánkban a na­gyobb súlyú juhokat, míg mások — köztük az olaszok és a franciák — inkább a kisebb pecsenyebárányokat keresik. Minthogy Sántoson, a Surján—Juh Gazdasági Társaság telepén a múlt év­ről jelentős mennyiségű na­gyobb súlyú juh maradt vissza, így az idei év elején XLIII. évfolyam, 20. szám 1987. január 24., szombat Tegnap újabb értékes kép­zőművészeti alkotással gaz­dagodott megyénk. Kaposvá­ron, az Országos Kereske­delmi és Hitelbank Rt. ügy­félterében felavatták Gero Katalin szobrászművész Szé­chenyi Ferenc szoborportré­ját. Műdig István igazgató kö­szöntötte a vendégeket. Dr. Mészáros Balázs, a megyei múzeum igazgatója emléke­zett meg Széchenyi Ferenc­ről. a Magyar Nemzeti Mú­zeum alapítójáról, aki 1754. április 29-én született Szép­iákon, és II. József uralko­dása alatt fényes politikai pályát futott be; mindig a haladást és a nemzet érde­keit szolgálta. Közvetlen kapcsolatba megyénkkel 1798-ban került: Somogy vár­megye főispánjaiként mara­dandóan beírta nevét me­gyénk történelmébe. 1802-ben az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nem­zeti Múzeum alapjainak megvetésével vált neve em­lékezésre méltóvá. Élete so­rán nem arisztokrataként szemlélte a világot, nem for­dult el a néptől, birtokain könyvtárakat és iskolákat létesített. A szoborportré ünnepélyes avatásán Csernák Árpád és Gergely Róbert színművé­szek adtak rövid műsort. Eladták a haszonvasat HOLTVERSENY A VETÉLKEDŐN ' „Utazz velünk a Szovjetunióba!“ SZÍVÓSSÁG Szívósan, kitartóan töre­kedni a jóra, a közjóra, becsülendő dolog. Nem kis energiát követel, kötélide­geket és az ügy melletti el­kötelezettséget. Jó tíz éve figyelem azt a néma párharcot, amelyet a Kaposvári Húskombinát illetékesei vívnak egy je­lenség, annak kézzelfogha­tó megnyilvánulásai ellen. A jelenség: „a pultalattiz- mus”. Közgazdászok a hiánygazdaság velejárója­ként, mintegy természetes kísérőjeként tartják szá­mon. Az élet minden terü­letén találkozhatunk e je­lenséggel: a lakáskiutalá­soknál éppúgy, mint ese­tünkben, ' a pult alatti „húselosztás” megszerve­zésével. A Munkásőr-sori kettes számú húsbolt főnö­két leváltották — olvasom. Érdemes lenne összeszá­molni: hányadik főnök volt ő, akit leváltottak ebben a boltban. Nyilván nem az első. A lényeg azonban az: a mi érdekünkben, a vásár­lók érdekében tették — el­sősorban. S ha a leváltás időben történt, akkor a leváltott személy érdekében is. Ez meggyőződésem. Egy fecske természetesen nem csinál nyarat. Ezt a szívós­ságot azonban mindenféle­képpen követésre méltónak tartom. Bevezetőben az ügy mel­letti elkötelezettséget em­lítettem. Milyen ügyről van tehát szó? Közös ügyünkről: egy olyan tár­sadalom felépítéséről, amelyben apró bosszúságok nem keserítik. naponta a becsületes emberek életét. Ahol nincs helyük pitiáner csalóknak, élősködőknek; ahol nyugodtan nézhetünk egymás szemébe. Kerner Tibor Vádirat a tabi gépgyáras ügyben Tizennyolc oldalas'' vádira- mérték, a gyáregység kiállí­tót nyújtott be a közelmúlt­ban a siófoki városi ügyész­ség a városi bíróságnak csa­lás bűntette és más bűncse­lekmények miatt tizenhat személy ellen. A Budapesti Vegyipari Gépgyár Tabon működő III. számú , gyáregységében a periratok szerint 1980-tól különféle visszaélések, sza­bálytalanságok, csalások fordultak elő, melyek több százezer forintra tehető kárt okoztak. A vállalat szervezeti és működési szabályzata sze­rint a gyáregységnek csak húlladékvas értékesítésére van lehetősége, haszonvasat nem értékesíthet. A dolgo­zók azonban a mérlegelés hiányosságai miatt nagyobb mennyiségben vittek ki a vasanyagból. A lebonyolítás — a vádirat szerint — úgy történt, hogy a dolgozó által kiválasztott vasanyagot le­Szánkó­tott egy bizonylatot, mely- lyel.a dolgozó a MÉH-tele­pén jelentkezett és ott a bi­zonylaton szereplő mennyi­ségnek megfelelően kilón­ként 6,80 Ft-ot befizetett. A dolgozók azonban az általá­nosan kialakult gyakorlat szerint a számlán szereplő­nél lényegesen nagyobb mennyiséget vittek ki a mérlegelés hiányosságai miatt. Az így kiszállított ha- szonvasat a gyáregységben a részükre szükséges méret­re a gyáregység gépein le­szabták és az egyéb egyéb szükséges munkálatokat is a gyáregység gépein végez­ték el. A Siófoki Városi Bíróság február végén kezdi tárgyal­ni az ügyet, s az már most látható, hogy nem lesz könnyű helyzetben. Hiszen a bizonyítékok alapján azt kell majd eldöntenie, hogy a ti­zenhat vádlott közül ki mi­ben vétkezett, mennyi hasz­not húzott, vagy éppen „csak” mennyiben nem érezte felelősnek magát a közös tulajdonért? paradicsom a belvárosban? Négy vállalat tagcsoportja tett eleget a felhívásnak és így összesen öt csapat mér­te össze tudását tegnap dél­Megjelentek a kaposvári utcákon a farsangi kikiáltók. A ja­nuár 30-án kezdődő rendezvénysorozatból ki-ki szórólapokból válogathat. A nagyhangú rikkancsokkal több napon át talál­kozhatunk majd A szírek a nehéz bárányt szeretik HÁROM NAP ALATT 27 VAGON EXPORT SÁNTOSRÓL Mire beállt a tél, elké­szült a megyeszékhely leg­újabb tere, a megyei tanács székházát, a Kilián György Művelődési Központot és a megyei könyvtárt összefogó tér, mely nemcsak az épí­tészek, hanem a hétköznapi emberek szemében is impo­záns látvány. Lépcsősorok, hangulatlámpák, értékes fa­csemeték, díszbokrok dicsé­rik a tér megálmodójának és a Városgazdálkodási Vállalat dolgozóinak munkáját. Azaz csak dicsérték, amíg a tél áldása, a fehér, puha hóta­karó ki nem csalogatta a környék lakóit a térre, és nem kezdték el „gondosan legyalulni” szánkóikkal a tér szegélyeit, nem kímélve sem­mit, ami a hó alatt élő, vagy élettelen. Nem egy-két vidá­man buckázó kisgyerek ra- koncátlankodott, hanem szü­lői felügyelet mellett zajlott az egésznapos „szabadidő- program”. A józan figyelmeztetés nem hatott sem kamaszra, sem felnőttre, jóllehet „hi­vatalból illetékesek”, a köz­vagyon felügyeletére hivatot­tak is jelen voltak. Talán helyreállna a rend, ha ilyen­kor a közterületfelügyelet emberei a megrongált tér költségeit begyűjtenék a vá­ros kasszájába. B. T. Bókegalamb-formátumú tábla az előtérben, néhány hasonlóan dekoratív és so­katmondó faliújság társasá­gában: tavaly, november 7. tiszteletére készítették a Kaposplast szocialista bri­gádjai a már hagyományo­san megtartott vetélkedő ke­retében. Az idén új kezdeményezés indult útjára: a Kaposplast MSZBT-tagcsoportja úgy határozott, hogy meghívja néhány vállalat csapatát az „Utazz velünk a Szovjet- unióba”-vetél'kedőre. után a Kaposplast tanács­termében. Történelmi, mun­kásmozgalmi, irodalmi, film- művészeti és földrajzi té­mákban vetélkedtek a részt­vevők. Az alaposan fölkészült csa­patok próbára tették a zsű­rit is: pontegyenlőség ala­kult ki az első helyért foly­tatott küzdelemben, és a pótlólagosan föltett villám­kérdések sem döntötték el a kérdést. Végül is Szilvási József zsűrielnök, a házi­gazda vállalat igazgatója úgy döntött, hogy nem kell feltétlenül napokig „párba­jozniuk” a vetélkedőknek, két első helyet szavazott meg a zsűri: a Kaposplast és a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat tagcso­portjának képviseletében in­dult csapatok lettek az elsők. Elindult egy új kezdemé­nyezés, rerhéljük, hogy foly­tatódik. — A versenyfelhívással az a célunk — tájékoztatott Klausz Jánosné, a tagcso­port ügyvezető elnöke —, hogy találkozóra adjunk al­kalmat a tagcsoportok kö­zött. Az idén első ízben ren­dezett vetélkedőt, ha bevá­lik, rendszeresen, évről. évre megtartjuk a továbbiakban, a lehetőség szerint bővítve a résztvevők körét. Célunk az hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot az MSZBT- tagcsoportokkal, újabb lehe­tőséget teremtsünk a tapasz­talat- és ötletátadásokra. TÁBLAERDŐ Ennyi tábla kell Kaposváron a Beloiannisz utca és Lenin utca keresztezésénél?"' ' Tarka sorok / 4% Válasz — Laura — mondja a nagymama —. a kislá- nyoíknak jól kell visel­kedniük, különben úgy járnak mint Piroska. Tudod, Piroskát megette a farkas. — Igen, nagymama, de először a nagymamát ette meg! Életre való Mit tesz ön, uram, a környezetvédelemért ? — A használt villamos és autóbuszjegyeket so­hasem dobom el, hanem mindig többször felhasz­nálom. Akadály — Ma nincs mit en­nünk. Áramszünet volt. — De drágám, nekünk gáztűzhelyünk van. — Igen„ de a konzerv- nyitónk vilannyal műkö­dik. Szakemberek — Tudod kik takarít­ják meg a legtöbb ára­mot? — Nem. Kik? — A bűnügyi tisztvi­selők. Mindig a sötétben tapogatóznak. A tanulás előnye A 17 éves Izabellának gyereke születik. — Szép gyerek — mondja a szü­lésznő —. Nagyon oko­san tekint a világba. — Hát persze. Nyolc hónapig járt velem a gimnáziumba. Magyarázat A felség: — Már me­gint az italboltból jössz! A férj: Világos! Nem. maradhatok örökké ott. Pech Két oroszlán egy pán­célba öltözött, alvó lo­vagra bukkan. — Az ördögbe — mo­rog az egyik — már me­gint konzerv. Sütni tudni kell — Mi az a csinos le­vélnehezék az íróaszta­lodon? — A feleségem első saját sütésű rozscipója! Javaslat — Ha ezen az erdei úton megyünk, nagy ke­rülőt takarítunk meg — mondja barátnőjének Günter egy hegyi túrán. — De ha egyenesen hazamegyünk hozzám —, akkor is! So MOGYi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-340. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents