Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
1987. január 3., szombat Somogyi Néplap ■Hh MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A cédulán ez állt: közért, apám, otp, posta, tanács. A cédulát elvesztettem. Valaki talál egy cédulát: felkapja, és izgatottan olvasni kezdi. Közért, apám ötépé ... Art hiszi, a saját cetlijét találta meg, csak arra nem emlékszik, miért akart a tanácsba menni. Ezzel el van rontva a napja. A közértben megvettem a tejet, kenyeret, felvágottat, levesport, és egy üveg kőbányait. Megyek apámhoz. Aznap, amikor megvettem a kapukulcsot, kitörték a bejárati ajtó üvegét. Azóta mindenki szabadon járkel, a kaputelefont se szidják, sőt; az egész házban több a levegő. Sietek a fal mellett a lifthez, de a gondnok visszapillantó tükröt szerelt a kaliokájára. — Voltak kint a tanácstól — szól utánam. Vissza kell mennem, a gondnokot csak az láthatja, aki éppen szemben áll a kalickával. — Voltak kint a tanácstól — mondja —, ne is haragudjon, meg kellett mondanom, hogy nem lakik itt Az állásommal játszom, ne is haragudjon. Bólintok. Nem haragszom. — Annyi a lakásüzér, megmondták, ha nem lakik itt, ne is próbálkozzon a la- káskérvényével. Én mondtam, hogy ide jár, de az kevés nekik, ha nem is lakik itt, kár is kísérletezni, nem kapja meg a lakást, hiáoa van bejelentve, ne is haragudjon. Indulnék, de megállít. — És felmérték a papát! Szociálisan! Értem. Felmérték a papát szociálisan. Közért, apám, ötépé, posta tanács... a főnök másfél órára engedett el. — Nem kaphat segélyt a papa, mert van aki gondoskodik róla. Mondtam, maga mindig jön, nagyon szépen gondoskodik róla. Fel is írták. — Köszönöm — bólintok. — Jövő héten esótányir- tás! — figyelmeztet. — Négyszáz forint, de príma szakember csinálja! Garanciával! És kötelező! — Igen! — bólintok, és indulok a lifthez. Zeng a hangja utánam: — Csorog a tej a szatyrából ! Ne is haragudjon, de ha még egyszer telecsorgatja a liftet, fel is mossa! Apám a zárban hagyta a kulcsot. Csöngetek hármat. A másfél órából eltelt negyven perc. Otépé, tanács ... Meghallom a cso- szogását, aztán sokáig matat a kulccsal. Gorsan lerakodok. Kinyitom az ablakot, lehúzom a vécét, kihordom az erkélyre az ágyneműt. A konyhában megszáradt morzsa recseg a talpam alatt. Kinyitom a hűtőt, benne a tegnapi ebéd érintetlenül. — Mi ettél? — kérdezem. — Ami volt — mondja hetykén. — Én föltalálom magam. — Mért nem etted meg az ebédet? Hozom a söprűt, lapátot, összesöpröm a morzsát. — Nem tudtam, mi az. Büdös volt. Kiviszem a szemét!edobó- ba a szemetet. Visszajövök az üres vödörrel. — Nem bírok rágni! Sebes a szám, új fogsor kéne, de minek az már nekem?.... Adjál még sört! Behozom az ágyneműt az erkélyről, becsukom az ablakot. — Itt járt a Herskovics — mondja, és söprögeti le a nakedlit a kardigánjáról meg a nadrágjáról a földre. — A tanácstól? — kérdezem. — Dehogy! Beszélsz marhaságokat ! Cipőszalonja volt, a ... na, mondd már hol... — Nem tudom — mondom, vizet engedek a lavórba, és beledobálom a szeny- nyes zoknikat. BÉRES ATTILA CÉDULÁK* — Hogy lett volna büdös? Friss pörkölt. Nokedlival. Azt szereted. Mért nem melegítetted meg? Forró vizet engedek a szemetesvödörbe, kefével sikálom az oldalát, aztán a mocskos vizet a vécébe öntöm. — Nem tudtam, mi az. Büdös volt. Te is mondtad, hogy büdös! Előveszem a pörköltet a hűtőből, és fölteszem a gázra. — A mosogató volt büdös — mondom. — Mert beleha- jigáltad az ételmaradékot. A mosogató el van dugulva. Ázott kenyérhéjajt, tésztát, húsmaradványokat szedek ki belőle, aztán hozam a pumpát. A konyhában utolér. — Ne egrecíroztass engem, az istenhovába! Odateszem, ahova akarom. Felnyitom a sört, és kitöltők neki egy pohárkával. Két kézzel fogja, így is majdnem kilötyköli. — Nem borotválkoztál — mondom, és elkezdek mosogatni. Kaparom a beszáradt leégett ételmaradékot a lábas aljáról. — Próbáltam — hazudik, és böfög a sör után. A meleg pörköltet átrakom a tányérra, és aléte- szem. — Na, büdös? — kérdezem. Nekilát kanállal, csámcsog, a protézise minden harapásnál kattog. — Próbáltam — mondja teli szájjal —, csak nagyon — A tanácstól nem volt senki ? — kérdezem. — A Fiumei úton volt leraknia. De én már harminchatban elküldtem a francba! Én mindig leleményes voltam! Mit szaladgálsz? Adjál sört! — A gyógyszereidet vedd be! — visszamegyek a fürdőszobába zoknit mosni. — Az orvosok mind hülyék — kiabálja utánam a konyhából. — Az egyik orvosság olyan, mint a másik. Egy se használ. Csak szédülök tőlük. Gyanútlanul csoszog utánam, a fürdőszoba ajtajánál elkapom. — Gyerünk borotválkozni, öregúr! — Fáj a fejem — ra- vaszkodik —, meg gyenge a lábam. — Majd leülünk — mondom. — Nem is vagyok szőrös. Kendőt kötök a nyakába, pamacsolás közben az órámra nézek, hetven perc a másfél órából. A tanácsba ma már nem jutok el. — Meghalt a Herskovics. Lerakata volt a Fiumei úton. — Honnan tudod. — Láttam. Itt volt érte az autó. Ugyanazok vitték el, akik anyát. — Kimentéi az erkélyre? — Minek mentem volna? — kérdezi, és fújja a habot. — Akkor honnan láttad? — Láttam. Meggyújtom a gázt, feldarabolom, és meghámozom a krinolint. — Fázom! — kiabál a fürdőszobából. Az ingét a szennyesbe dobom, tisztát viszek neki. Otp, posta, tanács... Negyedóra alatt nem érek vissza a munkahelyemre. Porszívózni is kellene. — Mért morzsázói a szobában? — kérdezem. Kibújik a feje az ingből. — Segíts már — mondja. — Tévézni csak kell... — nevet, áM feltartott karral, mint egy kisgyerek. — Iszol kávét? — kérdezem. — Ha te is — mondja. — Csak ne szédülnék! Egy jó kés sincs a háznál. Ülünk a szobában. Kanalazza a híg neszkávét, a ié lecsordul az álián. Rágyújtok végre. — A Herskovicsot álmodtam, azt hiszem ... Nem is lakott itt... Mikor gyógyulok én már meg? Iszom egy korty kávét, hogy ne kelljen a szemébe néznem, hogy elmúljon az a tiszta pillanat, amiben az ember beismeri a végső vereséget. Veszek egy cédulát, és nyomtatott nagybetűkkel írni kezdem: fogmosás fogkefével, mosakodás, felöltözni, szellőztetni, borotválkozni ... — A Herskovics negyvennégyben meghalt. Még a lerakata is leégett. Remeg a kezében a pohár, a kanál, a flanelling beisz- sza a lehullott cseppeket. — De én megúsztam az ostromot. Légós voltam! Jöttek a bombázók kötelékben órákig, szígeleál, szíge- leál, mindenki a pincében volrt, ott haltak meg, de én légós voltam, és megúsztam. Mert mi légósok a tetőn álltunk, az egész bombázás alatt. • Zsibbad a karom. Elnyomom a cigarettát, és már kifelé menet mondom: — A kulcsot vedd ki a zárból, az ételmaradékot ne dobd a mosogatóba, zárd el a gázt, a vécét húzd le magad után. Itt van a cédulád, mindent felírtam. Ezt végezd el, a cédula szerint, amíg megjövök. Érted? — Persze — gyűrögeti a papírt —, nem vagyok hülye! Egyszer felvittünk egy kutyát, és megőrült! Visszafordulok az ajtóból. — Micsoda? — A bombázáskor — csoszog utánom —, felvittünk egy kutyát a tetőre. Megőrült. — Honnan tudod? — Mire lefújták a légiriadót, félig lerágta a farkát. A saját farkát rágta. Körbe-körbe spriccelt a vér! Haha! Le kellett lőni... — nevet. Zúgva-nyöszörögve ereszkedik a lift. Előveszek egy cédulát, és írom a holnapot: posta, tanács, gyógyszertár, közért, apám. Új monumentális textil felé f A Műcsarnokban nyílt meg Polgár Csaba és a köréje szerveződő, különféle korosztályokat képviselő textilművészek (Attalay Gábor, Doromby Mária, Farkas Klára, F. Farkas Tamás, Gulyás Katalin, Hübner Aranka, Kovács Péter Balázs, Kozma Vera, Mészáros Éva, Nánay Szilamér, Sár- váry Katalin, Simonffy Márta, Szalontai Éva, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit, Torma Anna) kiállítása. Közülük jó néhányan már jelentős szerepet játszottak a magyar textilművészet újabbkori formaváltásaiban és nemzetközi hírnevet szereztek maguknak a különféle internacionál's bemutatókon. Most a festészet új hullámának, az eklektikának, az „Üj szenzibilitás” képviselőinek hatására a „Mindent lehet” alapállásból a textil- nyomás céljára a textilipar hengernyomó gépein előállított, nedvszívó, kisebb és nagyobb mintás szövetek, véletlen, játékos lehetőségei csábították őket új kísérletezésekre, amelyek gyakran igen közel állnak a mai festészeti törekvések eredményeihez. Egy részük a de- korativitásból indul ki, mások nyíltan a képi felfogás újrafogalmazására törekszenek, mint Szilvitzky Margit fekete alapú absztrakt Mérlegén. A képi gondolkodás látványosságra törekvése a szövet rapportjainak struktúratöredékekkel való fe- lüifestésében jelentkezik, amikor az egyes formaelemek kötött rendben való ismétlésében gyakran valamiféle ritmus érezhető. Nyíltan vállalják az új amerikai áramlatok „idézését” például a nagyvárosi aluljárók és mellékhelyiségek falfirkáinak, grafittijeinek sugallatát. Az „új szenzibilitás” hazai követőinek színhatásait követik, kifejezéstartalmaik és eszközeik is Gulyás Katalin: Trachidák földi küldetése közel állnak egymáshoz, csak a textilminta alapjából kiindulva az eredmény jóval dekoratívabb, mint Polgár Csaba „Repeat”-ján. Szenes Zsuzsa és Attalay Gábor a grafittik írásjeleiből szimbolikus művet hoztak létre. Jelentős Hübner Aranka János jelenéseire alkotott szimbolikus értelmű munkája, a vászonra festett, kopott, sárga, a Holttengeri tekercseket uánzó Szentírás- töredék, amelyből bombázó hull. A kép alján fekete sírkeresztek. t Kiemelkedően kvalitásos és az új kísérletezésnek a képzőművészet irányában továbbfejleszthető lehetőségeire utal Gulyás Katalin „Trachidák földi küldetése” című szimbolikus jelentésű munkája, mely a nagyléptékű, mintás textilháttér előtt pop artos stílusban kivitelezett, plasztikus hosszú sza- lagkötegben végződő női fejeket áhrázol. A minden részletében átgondolt, bravúros munka záloga annak, hogy textilművészeink kirándulása a képi ábrázolás új vizeire friss megoldásokkal gazdagíthatja a hazai „posatmodern” törekvéseket. Brestyánszky Ilona SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Talpra esett-e a talpraesett? — Mért hagyod benn’ a kulcsot? — kérdezem. — Egyszer rosszul leszel, ás nem fogok tudni bejönni. — Tejet hoztál? — kérdezi. • Béres Attila elbeszélése n. díjat nyert a Központi Sajtó- szolgálat 1986. évi pályázatán novellakategóriában. szédülök. — A villanyboratvával ülve is lehet — mondom, és a szárítóba borogatom az elmosott edényeket. — Az orvosok mind hülyék — mondja. Kézzel tépi a húst. — Kamillát hoztál? — Kamillát nem hoztam, majd fölírom, holnapig ráér. A címben felvetett kérdésre meglehetősen nehéz a válasz. Embere válogatja — mondhatnánk, ha kitérően akarnánk válaszolni. Ne kerülgessük azonban a problémát, lássunk egy — úgymond — nehezebb kérdést: mikor írunk egybe és mikor külön? Ez a témakör nemcsak a helyesírással kapcsolatos, hiszen az egybe- il- letbe különírásnak más és más jelentése lehet. A borotvapengék borítójára ez van írva: „Csak folyóvízzel tisztítható!” Köny- nyű a dolga egy budapestinek vagy egy szegedinek, mert ott a Duna, illetve ( a Tisza! De: honnan vegyen folyóvizet egy debreceni, pécsi vagy nyíregyházi lakos? Nyilvánvaló, hogy a felirat hibás, mivel csapból folyó vízről lenne szó. Nem ez az egyetlen vizes gondunk, hiszen lényeges különbség van álló víz és állóvíz, avagy édes víz ég édesvíz között. S van még rengeteg más példánk is: az iskolában az óraközi szüneteket akkor is tízpercnek nevezik, ha húsz percig tart, s ha valaki talpra esett, még nem biztos, hogy talpraesett. És a szárazföld sem mindig száraz föld. A Helyesírási tanácsadó szótárban így találjuk: jó szemű. Az írásmód indokolt is, csakhogy lehet egy átvitt jelentése is: ha valaki például egy festményben észreveszi a művészi értékeket, az jószemű, függetlenül attól, hogy szemüveget kell-e hordania vagy nem. A vájt fülű (jói értesült) kifejezést azért írjuk külön, mert csak egyetlen (átvitt) értelme van. A szegény legény (=pénztelen legény) megint mást jelent, mint a szegénylegény (^betyár). A népmesék gyakori szereplője a szegény ember. sokszor látjuk — hibásan — egybeírva. Azért hibás, mert e jelzős szerkezetnek más értelme nincs: a szegény ember valóban szegény. Lássunk újabb szavakat is! Alighanem elég, ha két szót említünk: légi, földi. Egybeírjuk: légierő, légiflotta, légiposta, légikalóz, különírjuk: légi banditizmus, légi haderő, légi közlekedés. Ugyanez a helyzet a másik szóval is: földieper, földi- mogyoró, földigiliszta, illetve: földi boldogság, földi lét, földi javak. Ügy hisszük, hogy ezek aligha okoznak nehézséget bárkinek is. Vizsgáljunk meg azonban néhány „szokatlan” kifejezést! A nem (tagadószót általában nem írjuk egybe az utána következő névszóval, igével. Például: nem vitás nem létezik. De vannak olyan szókapcsolatok is amelyekben a tagadószo összeforrott az utána következő névszóval, igével. Például: „nem fizető tanuló” art jelenti, hogy fizetnie kellett volna ugyan, de ezt a kötelezettségét elmulasztotta. A „nemfizető tanuló” nem a hanyagságra utal, hanem arra, hogy ■ a tanuló kedvezményben részesül, ezért nem kell fizetnie. A jelentés tehát megváltozott az egybeírássak Hasonló szókapcsolatok — ha nem is nagy számban — előfordulnak nyelvünkben: nemdohányzó (szakasz) nemkívánatos (elemek), nemszeretem (dolog), nemtörődöm (ember) stb. Nemegyszer (azaz: többször) találkozhatunk olyan kifejezésekkel, amelyekben a tagadószó két másik szó közé ékelődik: bornemissza, megnemtámadási (szerződés), benemavatko- zási (politika) stb. A nehézség kérdését nem a mi feladatunk eldönteni. Helyesírási szabályzatunk gondolkodásra késztet mindenkit. S ki-ki döntse el magában, hogy ezzel a lehetőséggel mennyire képes élni. Mizser Laje: Szepesi Attila Makedón emlék Sikátor Görbedt szűcsök, hwrkasütők és vaksi tímárok apró műhelyeit rejti a barna homály. Kóbor ebek rágódnak a csonton szertemorogva. Dinnyekupac tetején billeg a vén szekeres. Kis számár as kord ék döccennek a mély pocsolyában, rázza fejét a füles, szomjasan égre iáz. Sárbagurül vérbélű narancs és nagyszemű szőlő. Lányka kezében a Nap sárga mimóza-csokor.
