Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
1987. január 17., szombat Somogyi Néplap Hogy milyenek ezek a mai öregek?! Most mondják meg! Nyughatatlanok, akár a tenger. Kérdezném őket, hogy miféle energiát, miként, hogyan és főként miért korbácsolnak elő magukból? Egyikük azonban titokzatos szégyenlősséggel, másikuk mákacs arcéllel, még másikuk bölcs mosollyal tagadja meg a választ. Ismertem közülük olyat, aki csak arra várt, hogy nyugdíjba menjen és apósával (!) fogott hozzá a kaposhomoki hegyben a kertészkedéshez. Egy filigrán öregúr — igaz, inkább jó negyvenesnek látszott — egy tó partján találta meg álmai vágyát. Beszéltem nemrég egy falusi csizmadiával, állítja: — igaz, a halál torkából jött vissza —, hogy a kasza nyelét még nem fogta ilyen jól. Azt kérdezte tőlem, igaz-e, hogy Kapósban a Kurdi állatdoktor olyan komolyan gondolja a somogyi lótartás fellendítését? Csinálja, ahogy csak erejéből telik — mondtam büszkén, hiszen nem saját munkám feküdt benne. Hát akkor üzenem neki, mondta az egykori bőrösmester, segíteném akár lóvétellel, de tartással is ... Miféle hegymenet ez? Miről késtek le ezek az emberek, hogy erejük teljén felül is számítani lehet rájuk? Nem késtek le sehonnan, ők már csak ilyenek. Munkájuk tükrében eltörpül a mai ember. Kevés az ilyen szívósság, állhatatosság, mostanában. — Engedd meg, hogy ellentmondjak! — Hogyan? A bársony nyugodtságé hang újra szólt: — Igán, állítom a mai fiatalokban éppen ennyi erő, önfeláldozás, lelkesedés van. Éppen ennyi a tudásszomj, a titokzatos, jövőt vallató kutatókedv, csak ember legyen a talpán, aki elővarázsolja belőlük. Kell a példa, a lelkesítő nagyság, az elvszerűség, a göröngyös úton is bátran lépkedő emberiesség. Csodálkoztam, és megpróbáltam bátran a szemébe 'tekinteni. — Példákat, de rögtön, jó uram! — Nos, amikor Guba Sándor először lépett le a buszról a Kaposvár melletti Dénes- major földjére, mintha csak odatelepítették volna a fiatal agrárértelmiségiek kutató vitalitását. Bizonyos, hogy nemcsak egy emberen állt, többön is. De a példa megvolt, el lehetett kezdeni valami nagyszerűt... Puskás Andor úgy mondta ezt, hogy egyszerre rajongott, és ugyanazzal a hévvel észszerűen összegezett is. — ötvenéves voltam akkor. Szinte lányosán pityeregni tudtam volna, hogy miért nem vagyok huszonöt. Végiggondoltam a jövőt. Mi várhat rám, egy javakorabeli férfitanárra? Tíz év, és lazán kihúzom a nyugdíjig! Ez ellenkezett egész énemmel. Még legalább huszonöt év bíztattam magamat, és mindennel a fejlődő agrárfőiskolát szolgálom. Növényes vagyok, tehát igazából nem pasz- szolok a képbe. De éppen emiatt, hogy ebből a szaktantárgyból nincs másik tanár, létjogosultságom van. Sőt, ennél több: kötelességem maximálisan dolgozni. A többit elegendő a főiskolás tanároktól, kutatóktól, dolgozóktól és diákoktól megkérdezni ezzel a kérdéssel: — Puskás Andor? — Bandi bácsi remek ember, nagyon jó tanár... — A tanár úr? Nézzék meg azokat az oktatófilmeket, amelyeket tucatjával ő készített ... — Segítőkész, kedves, udvarias. Olyan jó értelemben vett pedantéria, mint az övé, már nem is létezik . .. Egy fiatal tanártársa — unokája lehetne — így vélekedett: — Szerintem nem hiányzott annyit egész tanársága alatt, mint mi egy évtized alatt... Puskás Andor régi évjárat, 1909-ben született, amikor még főként konflisok szaladtak, szekérrel vitték a búzát őröltetni, és Ady legszívesebben Párizsban maradt volna. Vasutascsaládban nőtt fel a három Puskás-fiú. Mindhárman mezőgazdászok lettek, ö Keszthelyen és Debrecenben tanulta a NYUG HATATLANUL szakmát. A katonaságnál jó előmenetele miatt legszívesebben ottfogták volna; hamar elérte a lehető legmagasabb fokozatokat, de szíve a földhöz, az abbéli munkához kötötte. A világrontó nagy ütközet többször is bevonultatta a sikeres gazdatisztet, a Deseffyek sokat dicsért ügyintézőjét. Az újkor tanársággal kezdődött. A Hajdúszoboszlón induló mezőgazdasági szakiskola egyik tanára lett. — Az volt csak a tanárság. Kaptunk egy épületet meg egy csomó parasztgyereket. Érdeklődőek voltak az istenadták, de sokféleségük miatt —• volt ott kulákcsemete és zsellérfióka — nehezen jutottak közös nevezőre. A legjobb egyeztető iskolájuk az volt, hogy életben kellett maradni, és az iskolát fenn kellett tartani. Volt egy hold ütött-vert csemegeszőlőnk. Abból egy év alatt olyan paradicsomot varázsoltunk ezekkel a gyerekekkel, hogy mindenki hozzánk jött nézelődni. Jó hírünknél rtöbbet ért az, hogy az akkor már fejlődő fürdőhelyen, az utolsó szőlőbil- linget is eladtuk, így volt pénzünk az oktatásra. A jó hírben lévő tanár tartotta az összeköttetést a földművelési minisztérium és az iskola közt. Így nem is volt váratlan, amikor arra kérték: segítse az induló mezőgazdasági szakiskolák szervezését. Kellett a jó tervekkel előrukkoló, azokat pontosan megvalósító ember a negyvenes évek végén az oktatásügyben. — Kőszeg, Keszthely, Kaposvár. Ez volt a választási lehetőség. A három ká-ból kellett kiválasztanom életem következő színterét. Sejtettem, hogy ez lesz a végleges. Kőszeg patinás volt, de nem éreztem közelállónak a mezőgazdasághoz. Keszthelyen tanultam. Szép város, szívemnek kedves, az ésszerűség mégis Kaposvárra vezetett. Testvérem is itt helyezkedett el, nála tudtunk lakni — akkor már nős voltam. Kaposváron éppen indulóban volt az agrárszakoktatás ügye, s a második évtől ennek az intézménynek az igazgatóhelyettese lettem. Sosem bántam meg a választásomat... 1950-től Puskás Andor átlépte a Kossuth- téri iskolaépület küszöbét, itt kapott helyet a mezőgazdasági szakoktatás. És megkezdte munkáját a katedrán. Alig telt el néhány hét, híre ment, hogy otthon szívesen veszi kezébe a hegedűt. A következő próbán már ott volt a kaposvári szimfonikusok között. — Emlékszem az első föllépésemre, izgatottan ültem a többi vonóssal a Korona Szálló nagytermében. 1951 márciusának egyik hideg, szeles napján vártuk, hogy jönnek-e a kaposváriak. Telt ház előtt Liszt Rákóczi indulójával nyitottunk, és fergeteges sikerünk volt... Huszonkét évig járt kitartóan a próbára és szereplésre, míg egyszer csak — 1973-ban megköszönte, hogy a szimfonikusokkal dolgozhatott, és többet sose vett a kezébe hegedűt. Vallatnám Puskás Andort arról, hogy miért, és valami borsos történetre várnék, de nincs ilyen. A zenekar átalakulóban volt. Kinőtte a baráti együtthegedülés kereteit, és- kezdett alkalmi versenyzenekarra hasonlítani. Ilyenkor háromhónapos éjjel-nappal munka jött, utána meg hoszú hallgatás. Ez idegen volt Puskás Andortól. Mindig kitűnően gazdálkodott az erejével, nem szerette a hegy-völgy életet. Életének nagy változása 1961-el kezdődött, a felsőfokú mezőgazdasági technikum megindulásával. — Érdemes felidézni a kezdetet. Amikor eldőlt, hogy ennek a létesítménynek mindenképpen új hely kell, akkor kezdődött el az igazi vita. Többen azt szerették volna, ha a mostani buszmegálló helyére költözik. Ész- szerűtlennek v látszott; hogyan lehetne a városközpontban gazdálkodni? Szóba jött az országos távvezeték környéke a Mező Imre utcában. Hogy mosolyogtatót mondjak, már akkor a Kisgáti lakóteleppel érveltek; erről le kellett mondanunk. így a Dénesmajor maradt. A legfőbb érv az volt mellette, hogy ott már volt épület, a régi kúriában működött a növényvédő állomás. Miután a székek, asztalok, szemléltető eszközök teherautószámra jöttek, nem volt mit tenni. Kellett a fedett helyiség. Már akkor látszott, hogy jó vásárt csináltunk, hiszen rögtön 17 hold tartozott hozzánk, ezen gazdálkodhattunk. A mai agráregyetemi kar tehát ebből nőhetett ki, volt lehetőség. Már csak az álmokat valósággá szelídítő szorgos kezekre volt szükség. Sohasem tette hozzá a történethez, hogy milyen ember voltam én, vagy hogy egy voltam ezek közül, ezt már megszokhattam. Elképedtem hát, amikor mégiscsak előjött valami nyúlfarknyi büszkeség. — 1973-ban nyugdíjba mentem. Fel is út, le is út. Ekkor indult be intenzívebben az oktatástechnikai osztály, ösztönzést kaptunk a minisztériumtól is, hogy bábáskodjunk magunk az oktatóanyagok elkészítésénél. Példával élve: egy tízperces színes film költsége hivatásos stábbal 100—120 ezer forint, mi ezt hatezerből (!) hoztuk ki. Így több mint száz oktatófilmet készítettünk, amelyeket az ország több agrárkutató központjában vetítettek. Nem véletlenül lett százszoros filmproducer és rendező Puskás Andor. Tizennyolc éves kora óta hűséges fotós, több képével szerepelt országos kiállításokon is. Felvételeinek számát maga sem tudja, de valamennyit tablók, albumok őrzik. — Még mindig megvan a kedves Rollei- cordom. Amikor csak tehetem, ma is lencsevégre kerítem a körülöttem lévő világot. Nála egységben van a művészi szenvedély a családi fényképezéssel és a körülötte lévő világ ábrázolásával. Látom is a Polaroidot, amint egy csendes szobában ülünk a katedra két szélén. Mi talán nem is látszunk a legjobban, csak a múlt hűséges képei az asztalon s egy ottfelejtett szemüveg ... Békés József SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK
