Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

1986. december 13., szombat Somogyi Néplap SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Legyen boldog e nép, s örömöd tiszta harminc—ütvén hízóról gondoskodott. Nyolc- kalapácsos vilLanydarálót vett, s ha valahol valami új gépeit látott, hát rögtön kipróbál­ta. Sokan csóválták a fejüket: magasra törsz te, Imre. Majd meglátod, belerokkansz. Ö mag úgy gondoflita: semmit sem érdemes csak úgy tessák-lássíék módon csinálni. 1950-ben allakuiit meg a faluban a terme­lőszövetkezet. Vonzotta az akkor harminc­hét éves, megtettnek számító embert ez a munka', hiszen ott is nagyban ment minden, s ha kockáztatni kellett, hát ő biztosan vál­lalkozott rá. 1951-ben belépett a szövetke­zetbe, s rögtön rábízták a termelés szerve­zését, irányítását. Ősszel már jutalomiüdülé- sem vehetett részt Lillafüreden. Ott két olyan elnökkel találkozott, aki hármas típu­sú szövetkezeteit irányított. Tetszett a dolog, s mikor hazajött, javasiotta a vezetőségnek, alakítsanak Ráksiban is olyat. Tehetséges, szorgalmas nép él a faluban, ez pedig a si­ker záloga — érvelt. 1952-iben megalakult az Üj Élet Termelőszövetkezet, s az elnöke Valter Imre lett. Először 4—500 holdon ter­meltek. A tagosítás befejezése után kialakí­tották a táblákat, dűlőuitafcat, ez is segítette a munkát. Hamarosan 1000 hektárnál is több volt szántójuk, s száz holdnyi erdő tartozott a szövetkezet vagyonához. 1953-ban Rákó­czi néven új termelőszövetkezetet alakítot­tak a faluban. Az emberek nem tudták, mit csináljanak. Kilépitek, s beléptek a szövet­kezetbe még ugyanabban az évben. Ered­Iigaz, utána fél évig volt, aki nem köszönt neki a falubap, de hát legalább nem kellett visszaköszönnie. — Végigküzdöttem az életemet; huszonhét év és 7 napot jegyezték fel szolgálati időm- nék. Honnan merítettem az erőt a küzde­lemhez? Nem tudom. Talán mert bíztak bennem. Elismertek. Élenjáró gazdaság let­tünk, s közben két évig a somogyszili szö­vetkezetei i-s irányítottam. 1952-ben Munka Érdemérmet kaptam, 1957-ben a Munkás— Paraszt Hatalomért kitüntetést. 1962-ben Dobi Istvántól vettem át a Kossuth-díjat. Valter Jakab nem volt tanult ember, óp- penhogy a nevét le tudta írni. Felesége, Há- ger Anna, a büssül uradalmi bognár lánya sem hozott semmi hozományt. Két nincste­len ember került össze a múlt század dere­kán, közös boldogulásra. Hiába volt valaha a Valter családnak szárazmalma Tolna me­gyében, birtoka, ménese, ha Valter Jakab már csak az adósságokat örökölte. Éveikbe ítélt az is, míg Gadácson valami kis házas belsőséget tudtak szerezni, azt is árendába. Messzepusztára jártak aratni, és fellendülést hozott a család életébe, amikor Valter Ja­kab Zár Mózes fuvarosa lett. A vásározá­sok alkalmával Mázsa bácsi ki tani tóttá a vállalkozó szellemű pamasztlegényt, hogyan juthat saját házhoz, földhöz. Árverésen vet­ték Ráksiiban a házat, huszonnégy holddal, pi,nőével, kis kerttel, s mérhetetlen adósság­gal. Hiába volt a jó polgártiáz, ha pénz nem volt hozzá. Akkoriban Amerika ígéret volt sok száz­ezer magyarnak. A századelőn nem volt fur­csa, ha egy-egy parasztcsalád összepakolta a legszükségesebbet, s hajára szállt, az újvi­lág felé. A sok adósság megfizetésének re­ményében a Valter család is az óceánon tú­li földrészeni kereslte a boldogulást. 1906-ban tehát otthagyta Valter Jakab idegen kézre a ráksi házat, s feleségestül, gyerekestül meg­telepedett a Pennsylvania állambeli Stelt on városában. Nyolc évig kuporgatták a pénzt, s küldölzgetiték a dalláircsékkeket Magyaror­szágra,, hogy törlesszék az adósságot. Srteültonban született Valter Imre, 1913. no­vember 16-én. Édesanyja somogydöröcskai sváb lány volt, hasonlóképpen került az újvilágba, mint a Valter család. A házas­ságkötés után hamar megszületett a gyerek, a munka is egyre nehezebbé vált, rémisz- ,tettek az otthonról érkező hírek. Hajára szálltak ismét, s 1914 telién megérkezt,ék az óhazába. Ha nem is gazdag, de nyugalmas családi életet terveztek. Ott volt Ráksiban a ház, a gazdálkodásra alkalmas föld, mi le­hetett volna az akadály? A háború, mint annyi más család életében,, kegyetlenül köz­beszólt. Valter ímire édesapja huszonkét éves karában bevonult katonának, • s a csa­lád soha többé nem látta. Az alig kétéves Imre a nagyszülők — Val­ter Jakab és Háger Anna — házában ma­radt, Rálksibani. Gyerekkora semmiben sem különbözött a többi panasztgyerekétől. Isko­lába járt, ahol Papszt Kálmán kántortanátó és ténsasszonynak tisztelt félesége oktatta a nyiladozó értelmű gyerekeket. Magyarul, magyar módra. Az édesanya kívánságára a második osztályt Somogydöiröcskén járta ki, németül tanulva írni, olvasni, azonban az éles eszű kisgyerek számára furcsa volt a pattogó német nyelv, visszakívánkozott a nagyszülőkhöz. Népes családban nőtt fel, ahol mindig történt valami, s igazán csak Ráksiilbain érezte otthon magát. A nagyapa reggelitől késő estig fogta az eke szarvát, s mellette ott csetlett-boitlott Iimre gyerek. Tizenöt évesen már egyedül ment a vásárba csikót eladni, s büszkén hozta haiza az érte járó pénzt. Hagyták sza­badon mozogni, élni. Húszéves volt, amikor meghaltak a nagyszülőik, s akkor már gaz­dának számított. Gondolt arra is, elmegy hentes -mészárosnak Kapósba, mert a mészá­rosnak szép tavai voltak, ám nem tudott sem a földitől, sem a falutól szabadulni. Ott ismerkedett meg Hegedűs Margittal is, vele 1936-ban kötött házasságot. Jó partinak szá­ményre nem. jutottak, csak csalódottságot éreztek. Az Űj Élet szövetkezetből is elmen­tek néhányan, a többség azonban maradt. Bíztak Valter Imrében. Ö megérezte: ahhoz, hogy jó vezető le­gyen, tanulnia kell. A zsámbéki elnökképző iskola Után beiratkozott a kaposvári rnező- gazdasági teohnilkumba, utána pedig az esti egyetemre. Az új tanácsi vezetők közül so­kan voltak osztálytársai; barátságok, jó is­meretségek születtek, s ez lett a későbbi együttműködés alapja. 1964-iig volt Valter Imre termelőszövetke­zeti elnök Ráksiiban. — Nem is tudtam, mire vállalkoztam, ho­gyan épt engem ez a megtiszteltetés — em­lékezik erre az időszakra. — Tudtam: két lábbal kell állnom a földön, s büszke va­gyok rá, hogy sohasem engedtem magam befolyésolnd. Amikor az volt a menő, aki jól tudott inni, hazudni és a másikat „átdob­ni”, tartottam magam a becsületes élethez. Nem volt nehéz megőriznem a hitet. 1956- ban nem nagyon értettük, mi folyik körü­löttünk, akkoriban vett a szövetkezet egy iteherautót. Mindennap bementünk Kapos­várra, figyeltünk. Láttuk, hogy valami ké­szülődik, talán elszabadul a pokol, de a fa­luban nem beszéltünk róla. Az őszi vetés volt a fontos, meg hogy a répát betakarít­suk. Kötni kediett az embereket, hogy ne forduljon bennük tótágast a világ. Mégis voltak, akik kiléptek. Huszonöt család volt a szövetkezetben; talpon maradtunk. "Maker 'fmre K O S S A T H - I) IJ 1964-iben lett a szabadi November 7. szö­vetkezet elnöke. — S itt dolgoztam 1979-ig, nyugdíjba vo­nulásomig. Sok minden történt velem, vál­tozott körülöttem az élet. A ráksi kis ház­ból Siófokra kerültem. Valahogy úgy érzem, magam maradtam csak változatlan. Mosta­nában jiöttem rá, hogy csak öröklött képes­ségemet hasznosítottam, forgattam szeren­csésen. Boldogan gondolok elődeimre, az ő küzdelmes életükre, s hűségükre az ország­hoz, amely befogadott. Soha nem tudtam el- szaggatmi a gyökereimet, eszembe se jutott, hogy másutt, máshogyan is lehetne boldo­gulni. Ügy mondják, sikeres ember vagyok. Azt hiszem, .inkább szerencsés. Megismertem Valter Imrét? Dehogy. A felvillantott képek is csak töredékek. Het- venihiárom óv csillogó cserepei. Valter Imre ma Siófokon a Mátyás király utcában él egy kiiinkenbéglás tärsasnyiaralöban. Tízvalaihámy négyzetméternyi szobájában, személytélien tárgyak között. A folyosón illatozó almák, a szobában rend. Az ágyon fekvő Magyar Nemzeten kalap, az ablakon decemberi napfény villódzik. S az udvaron csend. Nem így képzettem el a találkozást a Kossuth- díjas szövetkezeti elnökkel. Tárgyiakat kép­zeltem köré, s meleg otthont, törődést, és nem magányt. Az az ember, aki tartalmas életét úgy adta, hogy nem kérték; aki hinni tudott abban, hogy lehetünk a világ tenge­lye, csak akarni keli, talán többet érdemel­ne. Hiszen ma is örül a tevékeny napoknak, vár a jóízű beszélgetésre, a látogatóra. A csengetésre kitárul ajtaja, mint az ölelés, s mosolya mögött telepített gyümölcsösök, búzatáblák ringanak. Ülök a kis szobában, s hallgatom a csa­pongó mondatokat. Átélem vele az esemé­nyeket, és egyre erősebben érzem az Arany János megfogalmazta gondolatokat: „Szűk ugyan lakásom, kényelmet sem adhat, és gazdája sorsát követi a konyha, de egy—két barátot hafogadihat, s tűzhelyem hiányát ke­belem pó,tolija.” Klie Ágnes mífott az ifjú Valter Imre: háza volt, földje voflit,, gazdálkodni is tudjott. Híre volt a fa­luban, hogy amibe ez az ifjú ember belefog, azt sikerrel véghez is viszi, pedig hát a módszereitől égnek áll a parasztemberek ha­jó. Valter Imre ugyanis állandóan kockázta­tott. Kölcsönt vett fel uzsonakamatra, olyan Időkben, amikor kiszámítani nem lehetett, mit hoz a föld. A kölcsönt rendben s idő­ben visszafizette. Érződött már a háború szele, a legényeket agyre-másra sorozták be a faluból, Valter Imre azonban otthon ma­radt. Amibe fogott, minden sikerült. Földet vett a huszonöt holdhoz, s két év alatt az is megtermetté az árát. Állatot tartott, és búzát termelt. A háború vége felé megló­dultak az események. Lovas kocsival mene­kítette a főbírói hivatalt Devecserbe, de vissza már nem ért a faluba. Hónapokig semmit sem tudott a családjáról; csendőrök noszogatták ide-oda, míg 1945. április 4-ón végre Hazaért Ráksilba. Gyalog jött az oszt­rák határról, erőltetett menetben;, oda sem fligyéliye az ellenkező irányba menekülőkre. Találkozott jó ismerősével, a taibá Felder Ja­kabbal is, aki már német egyenruhában fu­tott Németország fellé, s szinte ráparancsolt Valter Imrére: sváb vagy te, komám, anyai ágról; nem itt van a helyed, gyere velem. Valter Imre azonban magyarnak érezte magát, s hazajött Rálksiba. A lovak oda­veszlek, csak a kocsi és a szerszám maradt, meg az elvégzetten munka. Megváltozott a falu élete is. Beválasztották a képviselő tes­tületbe; ott elleinite csak nézelődött, figyelt. Később már nem hagyta szó nélkül, ha az újonnan földhöz jutott embereket ki akarták semmizni, s ha nem éntették a volt urak a csendes szót, hát keményen az asztalra csa­pott. 1946-ban a mezőgazdasági állandó bi­zottság elnöke lett, hiszen tudták róla, hogy gazdálkodáshoz nagyon ért. Vállalt egy jó kis tanyás birtokot is Igáiban ; két év alatt hozott annyit, hogy meg tudott élni belőle a család. Kifizette az adót, jó voltt a termés. Sertéseiket tartott, de nem kezdett kettővel:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents