Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-27 / 303. szám

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, musztAcs janosné őrtilosi lakos rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 30-án fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. * * * Mély megrendüléssel értesítjük mindazokat, akik ismerték és tisztel­ték, hogy a legdrágább férj, szere­tett rokon és hű barát, DR. 8HONKÓ JÓZSEF arany diplomás ügyvéd jóságos szíve életének 80. évében, december 20-án örökre megszűnt dobogni. Utolsó út­jára a marcali központi temetőben december 29-én du. 3 órakor kísér­jük. A gyászoló család * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy szeretett feleségem, leá­nyom, édesanyánk, anyósom, nagy­mamánk, dédimamám, SZABÓ JÓZSEFNÉ Rinyabesenyő Sziágy-erdősházi, majd kaposvári lakos 63 éves korában tra­gikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket. Temetése december 30-án de. 11 órakor lesz a kaposvári Nyu­gati temetőben. A gyászoló család * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy DR. CSÉPLŐ ATTILANÉ Anhoffer Magdolna drága szive életének 39. évében hosz- szú szenvedés után megszűnt dobog­ni. December 29-én fél 3 órakor kí­sérjük utolsó útjára a kaposvári Ke­leti temetőben. Gyászolják: férje, gyermekei, szü­lei, nővére, anyósáék, nagynénje (Dodó), sógornője, sógorai, kereszt­fia és a kiterjedt rokonság. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátok­nak, munkatársaknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk, HUNI ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Szomorú szívvel mondunk köszöne­tét minden rokonnak, jóbarátnak, szomszédoknak, minden ismerősnek, munkatársaknak, az 1. számú posta- hivatal vezetőségének, hogy drága, felejthetetlen fiam, IFJ. PLESZ JÄNOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mélységes fájdalmunkban osztoztak. Szívében örökké gyászoló édesany­ja, húga és családja * * * Köszönetét mondunk minden kedves rokonunknak, munkatársainknak, ba­rátainknak, a Kaposgép mernyei gyáregységének, a szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk, RÉVÉSZ SÁNDOR elhunyta alkalmából gyászunkban osztoztak. A Tátrai család Divatárusok és közületek részére kiváló minőségű gyermek­plüsstrikók a készítőnél: Budapest XI.f Törcsvár u. 43. hétfőn 7—13 óráig, csütörtökön 7—13 óráig. (219406) A batéi szőlőhe­gyen panorámás sző­lő, gyümölcsfákkal, présház pincével sürgősen, nagyon ol­csón eladó. Érdek­lődni: egész nap, Kaposvár, Szegfű u. 44. (219539) Kányán a Fő u. 47. számú kétszobás családi ház mellék- épületekkel, pincé­vel 50 ezer Ft-ért + OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: Gölle, Pf.: 10. Jur- nyik Mátyás. (1274) Gadácson a Fő u. 47. sz. ház 3400 n- ölön, nagy gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni: a hely­színen vagy az ital- boltban. (1275) Bármilyen célra alkalmas, főút men­ti, felújításra szoru­ló ingatlan eladó Balatonfűzfőn. Üj személygépkocsit vagy mikrobuszt be­számítok. Szabó, Fűzfő—Gyártelep, Gagarin u. 20. (85253) JÁRMŰ UK-s Lada Combi — műszakival — jó állapotban eladó. Lébár Tibor, Segesd, Vörös Hadsereg u. 51. (219822) ÁLLAS Mezőgazdasági szakközépiskolai végzettséggel, saját gépkocsival rendel­kező, nőtlen fiatal­ember állást keres. Ajánlatokat ,, Meg­bízható” jeligére, a 219764. számra, a hirdetőbe kér. INGATLAK Házhelyek eladók a Bercsényi M. és a Micsurin utcában. Érdeklődni: kedd, csütörtök 9-től 12 óráig. Kula Győző, Kaposvár, Vak Boty- tyán u. 105. (219569) Üj családi ház, 3 szoba, összkomfort, mellékhelységekkel eladó. Érdeklődni: kedd és csütörtökön 9—12 óráig. Cím: Kaposvár, Vak Boty- tyán u. 105. Kula Győző._________(219568) Elcserélném nagy- kanizsai másfél szo­bás, OTP-s, központi helyen levő lakáso­mat hasonló bogiá­riért. Leveleket ,,Jó csere” jeligére, a bogiári hirdetőbe. Boglárlelle, Erzsébet u. 42. _________(118349) T abon a József A. u. 18. alatt — köz­pontban — 150 n­öles telken, kétlaká­sos (lakásonként szoba, konyha, für­dőszoba, spájz), komfortos családi ház, melléképületek­kel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni naponta: Tab, Dózsa Gy. u. 3. Telefon: 84-20-828. (118356) Kaposváron a Szi­getvári u. 26. sz. egyszobás, konyhás, éléskamrás házrész eladó. Érdeklődni ugyanott, Csapóék- nál a délutáni órák- ban lehet. (1266) Kaposvári szép fekvésű telket adok belvárosi kész vagy félkész állapotban levő lakásért. Aján­latokat „Nem panel 1457” jeligére, a ki- adóba. (1457) A nemesdédi szőlő­hegyen 1000 n-öl gyümölcsös, körte- és almafákkal, sző­lővel, pincével el­adó vagy kiadó. Ér­deklődni : Szentgróti Antal, Nemesdéd, Deák F. u. 7. (118513) Kercseligeten a Fő u. 24. számú családi ház — nagy telekkel — beköltözhetően, reális áron eladó. __________________(1481) E ladó Töröcskén 200 n-öles kert ház­zal, termő gyümöl­csössel, pincével. Cím: Horváth Jó- zsefné, Kaposvár, Damjanich u. 24/a. Telefon: 12-525. (1425) Ház eladó telekkel Segesden. Érdeklőd­ni : Segesd, Kossuth L. u. 10. (219547) Eladom vagy el­cserélem két és fél szobás, központi fű- téses, 500 n-ölön le­vő házamat — nagy állattartási lehető­séggel — Lengyeltó­tiban. Választ ,,Fo­nyódtól Szemesig” jeligére, a boglárlel- lei hirdetőbe (Erzsé­bet u. 42.) kérek. ________________(118360) V ennék Balaton- fenyvestől Szemesig felújításra váró vagy félkész állapotban levő nyaralót, 600 ezer Ft-ig. A vála­szokat levélben ké­rem „Pipacs” jeligé­re, a bogiári hirde­tőbe. Boglárlelle, Er- zsébet u. 42, (118359) Marcaliban három- szobás, fürdőszobás ház — melléképüle­tekkel — nagy telek­kel eladó. Marcali, Bem u. 51. (118331) Budapesti 1,5 vagy 2 szobás lakásra cserélnénk Siófok centrumában levő 1 szoba komfortos, ta­nácsi lakásunkat, ér­tékegyeztetéssel. Ér­deklődni: 17—20 órá­ig a (84) 12-520-as telefonon. (219532) Eladó magánsze­mély, vagy közülel részére Nagykanizsa központjában, a Vö­rös Hadsereg u. 44. szám alatti családi ház — nagyméretű, négyszobás, komfor­tos, az egész épület alatt boltíves pincé­vel és ipari áram­mal. Érdeklődni: a helyszínen, Németh Józsefnél 18 óra után, vagy a nagy- kanizsai 11-868-as te­lefonon (Németh), és a kaposvári 12-139-es telefonon, Keszthelyi Györgynénél. (219716) (219764) EGYÉB 10/100-as kötőgép eladó. Kaposvár, Fe­kete István u. 7. (Cserben, a Madár utcai iskola mögött). (1265) FORDULJON HOZ­ZÁNK BIZALOM­MAL! Leendő házas- társát megkeressük. Kérje díjtalan tájé­koztatónkat ! BIZA­LOM Országos Társ­kereső Szolgálat. 8007 Székesfehérvár. _________________(92062) H AZASSAGKÖZ- VETITÉS! Társke­resés diszkrécióval! Kérje díjtalan tájé­koztatónkat! HAR­MONIA TÁRSKERE­SŐ. 8105 Várpalota. (83881) Redőny, reluxavá­sár! Reluxát 15 szín­ből választhat 780— 900 Ft/négyzetméteres áron. Rövid határ­idő, 2 év garancia. Siófok, 32-555-ös te­lefon. (11B283) Alkalmi munkára férfimunkaerőt ke­resek. Ugyanott kis konyhakert betegség miatt díjtalanul ki­adó. Ajánlatokat a 219754. számra, a hirdetőbe kérek. (219754) Garázs eladó: Ka­posvár, Mikszáth u. 2. (Donner). Érdek­lődni a 14-283-as te- lefonon lehet. (1488) Vitorláshajó — 5 személyes, kajütös, tőkesúlyos — eladó. 8630 Boglárlelle, Ne­felejcs u. 9. Kovács. (118350) 8 hónapos vemhes üsző eladó. Érdek­lődni : Almáskeresz- túr, Fő u. 14. Szabó Béla. (219488) Kaposváron a Berzsenyi utca 12. szám alatt épült társasház föld­szinti üzleteiből egy 20,9 m2 alapterületű üzlet eladó Érdeklődni: Somogy Megyei Beruházási Vállalat, Kaposvár, Németh István fasor 2. (92215) A MAHART BALATONI HAJÓZÁSI LEÁNYVÁLLALATA fölvesz legalább középfokú végzettséggel (német és szláv nyelvtudással előnyben) rendelkező KERESKEDELMI ELŐADÓT azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen a MAHART kereskedelmi-forgalmi vezetőjénél. CÍM: Siófok, Krúdy sétány (hajóállomás). (130079) 8 hónapos kanca csikó eladó. Lad, Kossuth L. u. 21. ________________(219528) S tihl 038 fűrész el­adó. Szörény, Tán­csics M. u. 21. ________________(219481) K aposvár belváro­sában 20 m2-es üz­lethelyiség eladó. Ajánlatot az 1523. számra, a kiadóba. (1523) 3,5 tonnás pótkocsi és 900-as Dutra el­adó. Érdeklődni: Szilvásszentmárton, Fő u. 58. 16 óra után. (1268) Vennék jó állapot­ban levő 4 db zsa- lus, 90xll0-es abla­kot, valamint régi bútorokat. Ajánlatot: Máyerné, Kaposvár, Búzavirág u. 16. IV/16. (219435) Gyönyörű komon- dorkölykek bármire elcserélhetők. Szabó, Fűzfő—Gyártelep, Gagarin u. 20. (85256) 8/100-as „SÍK” kö­tőgép áron alul el­adó. Komló, Gorkij u. 3. Telefon: 81-766. (123141) Szárazcsokorhoz virágmagvak tasa- konként 15 Ft, szal­marózsa, sóvirág, napvirág, sórózsa, császárszakáll, bo­gáncs, díszmák, bor- zaskata, lila kalászú tollborzfű, bíbor­gömb, utánvéttel. Koltainé, Nagyka­nizsa, Polai u. 34. 8800. (304830) HÁZASSÁG 37 éves, 193 cm magas, elvált, két gyermek után elkö­telezett gépkocsi- vezető vagyok. So­mogy megyei kis­községben élek. Nagy ház és gazda­ság van. Kisebb anyagi problémák. Keresem korban hozzám illő, gazda­ságot szerető hölgy ismeretségét, házas­ság céljából. Gyer­mek nem akadály. Leveleket „őszinte­ség” jeligére, a 219496. számra, a kaposvári hirdetőbe kérek. (219496) Egyedül élő, 58 éves, 165 cm magas, özvegyasszony va­gyok; szeretnék megismerkedni ha­sonló korú özvegy­emberrel, házasság céljából. Leveleket „Nehéz a magány” jeligére, a bogiári hirdetőbe: Boglárlel­le, Erzsébet u. 42. (118351) 31 éves férfi ez­úton keresi, társaság hiányában, korban hozzá illő 18—40 éves nő ismeretségét há­zasság céljából, aki hozzá költözne. Le­veleket „Minden van, csak Te hiányzol” jeligére, a 219561. számra, a kaposvári hirdetőbe kér. (219561) Megismerkednék 48—50 éves özvegy­asszonnyal házasság céljából. Lakás meg­oldható. Minden fényképes levélre válaszolok. Leveleket a 219480. számra, ^.a hirdetőbe kérek. (219480) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Eladó 2,5 szobás családi ház, kis kerttel. Kaposvár, Kertész u. 63. ________________(219811) K aposváron a Má­jus 1. u. 46/A-ban 56 m2-es, komfortos lakás eladó. Érdek­lődni: Tóthéknál, 18 óra után és szom­bat-vasárnap egész nap. (219809) Kaposváron a Má­jus 1. utcában ga­rázs kiadó; beköl­tözhető házrészek eladók. Érdeklődni: Kaposvár, Kossuth L. u. 57. 11/15. Tö­rök,____________(219839) ZS-es Wartburg Tourist 2 éves mű­szakival sürgősen eladó. Kaposvár, 48- as ifjúság útja 66. I. em, 3. (219810) Lada 1200-as Com- by — 3 és fél éves — első kézből eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Béke u. 25. 1/2. ________________(219844) T örzskönyvezett németjuhász kan ku­tya (egyéves) eladó. Siófok. Kert u. 11. Telefon: 13-731. (118560) Barcson a Szentesi u. 53. sz. alatt ce­ment és oltott mész kis és nagy tételben, korlátlan mennyi­ségben kapható. Fu­varvállalás helyben. Ugyanott 5 t-s vagy ennél nagyobb IFA- pótkocsit vennék. Ajánlatokat a fenti címre kérek. Gada- necz Sándor építő­anyag-kereskedő. (118548) Nagy tejhozamú két fekete tehén el­adó. Héthónapos vemhes. Somogytúr, Bók. ___________(118552) B arkácsolók, ezer­mesterek figyelmébe! Költözködés miatt eladók: gyermekke­rékpárok és felszere­léseik, felnőtt-kerék- páralkatrészek, ba­bakocsikerekek és tartozékok, valamint javítható autószifo­nok és háztartási kávéfőzők. Nagyobb tétel esetén jutányos áron megvásárolha­tók Kaposváron a Kanizsai u. 55/a szám alatt, minden­nap 8—13 óráig. (1485) Szobabútor és egyéb ingóság na­gyon jó állapotban, olcsón eladó. Érdek­lődni : mindennap délután egy órától öt óráig lehet, Büssü, Kossuth L. u. 5. sz. alatt. (1500) Vennék szalagfű- rész-forrasztót és fűrészfog-hajtogató gépet. Ajánlatokat Varga Béla, Kapos­vár, Mátyás király u. 37. címre kérünk. (1489) Magasan díjazott ősöktől származó pulikölykök eladók. Kaposfő, Kossuth u. 26. Szombat-vasár- nap, Sipos. (1504) Két 8 hónapos vemhes üsző eladó. Somogytúr, Bók. (118551) 285-ös Husqhvarna eladó. Berzence, Ar- pád tér 4. (118550) Nagyatád központ­jában 3 szoba össz­komfortos lakás, (bútorozatlan) hosz- szabb időre kiadó. Érdeklődni: Lábod, 15-ös telefon. (118565) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az OVIT felvesz érettségizett, gépelni tudó nődolgozót, továb­bá távvezeték-karbantartói mun­kakörbe szak- és betanított munkásokat. Fizetés: megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Mező Imre u. 119/a. ______________________(130087) E gész évben üzemelő üdülőbe felveszünk szakácsot és konyha­mészárost. Bérezés: megegyezés szerint. Cím: 8623 Balatonföld- vár, Somogyi B. u. 5—7. (92122) Boglárlellei üdülőbe éves fog­lalkoztatásra fölveszünk szakács­nőket, főzőnőket, kézilányokat, valamint balatonszemesi üdülőbe éves foglalkoztatásra ételkiosztó­telepőr kapcsolt munkakörbe dolgozót. Jelentkezni lehet szom­bat-vasárnap kivételével: SZŐVOSZ-üdülő, Boglárlelle, Kodály Z. u. 45. Kálóczi István üdülővezető. (92129) Az Akkumulátor- és Száraz­elemgyár kaposvári telepe fel­vételre keres gépírói gyakorlat­tal rendelkező, általános igazga­tási és gazdasági ügyintézőt. Je­lentkezni lehet: Kaposvár—Üj- majorban (a 2-es busz végállo­másától 10 percre). _____________________________(130094) A Somogy Megyei Kórház (Kaposvár) dolgozókat fölvesz az alábbi munkakörökbe: kony­hamészárost, cukrászt, pék szak­munkást saját üzemelésű pék­ségébe, éjszakai munkára, vala­mint szakács szakmunkásokat és konyhai kisegítőket. Jelentkezés: az élelmezési osztály vezetőjénél. Felvételre keres még vasalónő­ket és centrifugakezelőket. Je­lentkezni a mosoda vezetőjénél kell. Fölvesz továbbá egy gép­író-adminisztrátort a munkaügyi osztályra. Jelentkezni az osztály- vezetőnél lehet. (92236). Élelmiszer szakmában jártas, szakképzett kereskedőt keresünk raktárosi, raktárvezetői munka­körbe, határozatlan munkaidőre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Csak siófoki vagy közvetlenül környékbeli dolgozó jelentkezé­sét várjuk a Balaton Füszért siófoki fiókjához. Jelentkezés: Siófokon, az ipartelepen. _____________________________(118526) A Kaposvári Nagymalom fel­vételre keres műszakos beosz­tásba elektroműszerészt . vagy vezérlésben jártas villanyszere­lőt, egy műszakra asztalos szak­munkást és vizsgázott szakács­nőt. Jelentkezés: az üzem veze­tőjénél. (92234) Jogosítvánnyal rendelkező kőművest vagy SEGÉDMUNKÁST azonnal felveszünk jó kereseti lehetőséggel Marcali térségében. Jelentkezés: TERTSZÖV, Kaposvár, Május 1. u. 7. Telefon: 13-345 (92244) A TAB ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ szerződéses üzemeltetésre átadja Som községben levő III. o. italboltját 1987. február 1-jétől 1990. január 31-ig. Versenytárgyalás: 1987. január 29-én 9 órakor az áfész-központban, Tabon. A pályázatokat január 27-ig kérjük, írásban. Bővebb felvilágosítást Vendl József főkönyvelő ad. Telefon: 20-245. A HÍRADÁSTECHNIKA szövetkezet azonnali belépéssel fölvesz nagy gyakorlattal rendelkező marós szakmunkást CNC-gép kezelésére betanítjuk. Fizetés: megegyezés szerint. Fölveszünk továbbá GÉPÍRNI TUDÓ ADMINISZTRÁTORT azonnali belépéssel. Jelentkezés: Híradástechnika Szövetkezet, Boglárlelle, Sallai u. 5. Hétfőtől péntekig 7—12 óráig a munkaügyön. (83959) 1 MAI r MŰSOR 1 Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor: KNOCK, Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: AKLI MIKLÓS, es­te 7 órakor: SZEMÜNK FÉNYE. Szabad Ifjúság: du. 5 órakor: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM, este 7 órakor: ARANYOSKÁM (14). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Rákóczi mozi: du. fél 6 órakor: SZERELEM ÉS GA­LAMBOK. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: ELÖJATSZAS QUEEN. Siófok: du. 5 órakor: FORRÖ FAGYLALT, este 7 órakor: KORTARS FILMKLUB. EGY TANÉV HAKKARIBAN (14). Marcali: du. 6 órakor: BALE­KOK. Barcs: este 7 órakor: IN­DIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (14). Balatonboglár: este 7 órakor: BOCSÁSS MEG, MADARIJESZTŰ ! TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Tévétorna. 9.05: Kuckó. 9.35: A négy jó barát. Szovjet filmsorozat. 10.05: Gyurmatek. 10.15: Csodálatos állatvilág. Amerikai dokumentumfilm-so- rozat. 10.35: A szerencselovag. 11.35: Nemcsak nőknek! 11.50: Képújság. 13.10: Idesüss! 13.35: Fiúk—lányok. 14.15: Az ismeret len Chaplin. Angol rövidfilm- összeállítás. 15.15: Sherlock Hol­mes kalandjai. Angol tévéfilm­sorozat. 16.15: Pipafüstben a na­gyon komoly könnyű irodalom­ról. 17.05: Kínai tájak és embe­rek.. 17.45: Sport '86. 19.05: Té­vétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenki­nek. 20.10: Linda. Pop pokol. 21.15: Panoráma. 22.15: Népzene zenekarra. 22.20: Unokáink is látni fogják. 23.00: Híradó 3. Budapest 2 16.40: Wiener Walzer. Bűnügyi komédia. 17.40: Ecranul nostru. 18.00; Mitiők. 19.10: Egészségün­kért. 19.25: Szfinx. 19.45: Kijev a dalok nyelvén. 20.05: Malou. NSZK-film. 21.40: Híradó 2. 22.00: Remények és esélyek. 22.40: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Trükkláda. 9.30: A selyemút. 10.15: Tudtul adatik szüleik eljegyzése. Ame­rikai film. 12.20: Kína utolsó császára. 13.15: Trükkláda. 13.30: Az Édentől keletre. 14.30: Lás­suk újból! A kék angyal. Ame­rikai film. 16.00: Gyermekmű­sor. 18;00: Kétszer hét. 18.30: Fröhlichhel szombaton. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hír- adó. 20.15: Egy hete Harald Juhnke-val. 21.55: Sport. 22.30: Hárem. Amerikai film. 0.00: Hí­rek. 0.05: Éjszakai gondolatok. Osztrák Tv 2 14.15: Kétszer hét. 14.40: Mus­tang. a medve és a vadász. Amerikai film. 15.55: Sárkány- repülők a Kilimandzsárón. 16.45: Ki akar engem? 17.00: Kedves család. 17.45: Teremfoci­bajnokság. 18.30: A Föld boly­gó. 19.30: Tv-híradó. 20.15: A körúti paloták. 21.45: Jolly Jo­ker. 22.30: Nem rossz szülők­től. Amerikai film. 0.05: Hírek. 0.10: Kifundálva. Jugoszláv Tv 1 8.45: Videooldalak. 9.00: Válo­gatás a művelődési műsorból. 10.30: Hírek. 17.15: Hét tv-nap. 17.45: Hírek. 17.50: Tv-kalendá- rium. 18.00: Viccmondások. 18.30: Dokumentumsorozat. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Elvis. Amerikai játékfilm. 21.45: Tv-napló. 22.00: Hét vé­gén. 23.30: Hírek. Jugoszláv Tv 2 12.30: Hogyan legyünk együtt. 13.00: A csend világa. 13.45: Já­tékfilm, gyermekeknek. 15.15: Mítoszok és legendák. 15.30: Az úttörők napja. 16.30: Játékfilm. 18.00: Dráma. 19.00: Népi mu­zsika. 19.30: Tv-napló. 20.00: Radenci ’85. 20.30: Tárca. 21.25: Sportszombat. 21.45: Zenés est. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Filmzene. 8.35: Eco- mix. 9.05: Népdalok, néptáncok. 10.00: Hírek. 10.05: Ismét — a javából! 12.00: Déli krónika. 12.30: Paissiello: Az úrhatnám szolgáló. 13.20: Népzenei példa­tár. 13.30: öt kontinens egy éve. 14.00: Hírek. 14.10: Minden­napi irodalmunk. 14.40: Szer- vánszky Endre műveiből, szüle­tésének 75. évfordulóján. 15.14: Üj Zenei Újság. 16.00: Hírek. 16.05: Téli muzsika. 17.05: Év végi számvetés. 17.35: Népdal­előadók hangalbuma. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Es­ti magazin. 19.15: A szomorú Dirdre. 19.52: A bronzlovas. 20.13: Idősebbek hullámhosszán. 21.00: Töltsön egy órát kedven­ceivel! 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Európa hangversenytermeiből. 23.34: Régi híres énekesek műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Dallamkoktél. 8.00: Hírek. 8.05: Süsü újabb ka­landjai. 9.00: Hírek. 9.05: Nap­közben. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hí­rek. 13.05: Kenguru. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.00: Hí­rek. 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből. 17.30: 4x4. 18.30: Ritmus. 19.00: Hírek. 19.05: Ope­retthistóriák. 20.05: Az 1986 lon­doni és New York-i listavezető felvételei. 21.00: Hírek. 21.05: Trisztán és Parsifal. 21.54: Az Üj Magyar Dzsesszkvartett ját­szik. 22.30: Jó éjszakát, jó éj­szakát, jó éjszakát mindenki­nek! 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 7.00: In limba materna. 7.30: V materinskom jazyku. 8.00: Hírek. 8.11: Ella István orgona­hangversenye. 9.10: Lilliana Bá­révá operaáriákat énekel. 9.34: Vezényel a szerző. 10.30: Slá­gerlista. 11.00: Az Osztrák Rá­dió és Televízió énekkarának hangversenye. 11.58: Beethoven: I. szimfónia. 12.30: Induló-fel­vételeinkből. 12.45: Magyarán szólva. 13.00: Hírek. 13.05: Kí­vánságműsor nzombaton. 14.05: Lemezbörze helyett. 15.00: Hi- Figyelő. 15.30: Zenekari opera- részletek. 16.00: A dal mesterei. Kb. 17.10: Kritikusok fóruma. Kb. 17.20: Artur Rubinstein zongorázik. 17.35: Zenekari mu­zsika. 18.39: Négyszemközt Ko­dállyal. 19.00: Hírek. 19.05: Mo* zart-művek. 20.05: A lombar- dok. 20.56: Szenthelyi Miklós és Szabadi Vilmos hegedűhangver­senye. 22.10: Budapesti beszél­getés Harold C. Schonberggel. 22.34: „Szerencse, kerülj el!”

Next

/
Thumbnails
Contents